A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)

1881-10-18 / 286. szám

286. szám, 19-dik évfolyam. Szerkesztési Irodai Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoké tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1881. Kedd, október 18. It indd-h­ivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint, Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra Ssrt 8 hónapra........................ * * 8 hónapra •«•!■» Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felül» fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés ez év folytán minden hónapban mesg kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min» .Inakor a hó első napjától rámu­tatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, október 17. A felirati vita ma be­fejeztetett. Holnap még csak az előadók fognak nyilatkozni. A mai tárgyalás az eddiginél sokkal érdekesebb volt. Érdekessé tette az, hogy az ellenzék ré­széről Irányi Dániel és Szilágyi Dezső beszél­tek, s hogy a kormánypárt részéről Tisza Kálmán miniszterelnöknek érdekes zársza­ván kívü­l két csinos »szűz« beszédet hallot­tunk. Ezek elseje volt Kapocsányi Móriczé, a másik Berzeviczy Alberté, kinek tartalmas, higgadt, szép előadása után Sz­ilágyi Dezső szükségesnek tartotta azonnal felszólalni, bár hite volt, hogy még a Tiszával való polemi­zálás régi vágya sem fogja szólásra birni. Ezenkívül Vuchetich a horvátok nevében je­lenté ki, hogy a többség feliratára fognak szavazni, kikötve a fiumei kérdésben az 1868. XXX. t.-czikk 66. §-ban előirt eljárás meg­tartását, a mi önként értetődik. Vuchetich az egész ház tetszésével találkozott akkor, midőn egyfelől meglecrkéztette Polytot, ki a horvátok ügyeibe avatkozott, a midőn a horvát többséget az ország nem valódi többségének nevezte el és a horvát hivatalban levő szer­­beket a magyar kormány ágenseinek tünteté fel. Megmondta neki Vuchetich kereken, fog­lalkozzék Oroszországgal és a nagy politiká­val, de a horvátokat és a horvát kormányt semmivel se gyanúsítsa. Másfelől kikapott tőle Szalay Imre, ki a horvátokat kutyákhoz hasonlító. Ennek megmagyarázta, hogy ilyen goromba hasonlatokat a horvát goromba frá­terek is tudnának a nemes magyar nemzetre mondani, de a két nemzet czélja nem a pisz­­kolódás, hanem a testvériség és összetartás fejlesztése, ébrentartása. Vuchetichnek az a ki­jelentése, hogy e politikának most Horvátor­szágban nagyobb többsége van, mint valaha volt, természetes dolog, hogy osztatlan tet­széssel találkozott. Visszatérve Berzeviczy beszédére meg­jegyezhetjük, hogy a fiatal képviselő rokon­szenves alakja, higgadt, tárgyilagos beszéde, szép előadása az egész képviselőház által ro­konszenvesen fogadtatott és, hogy elevenre talált, látszik abból, hogy — mint már emlí­tők — Szilágyi Dezső állt vele szembe; igaz, hogy csak beszéde elején tisztelte meg egy kis polémiával, hanem hát tőle ez is sok, régi szokása csak Tiszát lesni, Tiszával foglalkoz­ni. Ma is kielégíti ezt ötnegyed órán át. De — egészen elfogulatlanul szólva — bármily ügyes dialektikával beszélt, ma nem sikere­sen c­áfolt. Tulajdonítjuk ezt annak, hogy egyrészt a közigazgatási kérdés részleteibe bocsátkozott, másrészt hogy a pénzügyi dol­gokkal foglalkozott, a­mikben, úgy lát­szik, még nem egészen járatos. Mikor azt ál­lítja, hogy az ország pénzügyeiben javulás nem állott be, hogy hitelének javulásában nincs a kormánynak része, minthogy a magyar állampapírok árfolyama aránylag csak azért javult jobban a külföldi papíroké­nál, mert nagyobb volt az emelkedés skálája, hát akkor egyenesen kimondta, hogy speciá­lis javulás is van hitelviszonyainkban. Hiszen épen a hitelvesztés e skáláját kelle végig küz­denie, hogy a versenyt a külfölddel, főleg Ausztriával kiálljuk. A­ki ebben érdemet nem lát, vagy a­ki a hiteljavulást az ország szaporuló hitelforrásaiban és csökkenő ka­matlábában észre nem veszi,­­ az ellenzéki vágyból tagadja el az igazságot. Nehéz volt a helyzete Szilágyinak akkor is, midőn azt akarta bebizonyítani, hogy az ő pártjának programmja minden kérdésben irányt ad, míg a kormánypárté (a trónbeszéd­ben és feliratban) semmit sem tartalmaz. Elő­vette a közigazgatási kérdést, s ezt feszegetve azt sütötte ki, hogy neki a kilátásba helyezett qualifikáczió, közigazgatási és pénzügyi bírás­kodás semmi. A megyei háztartás rendezésé­ből, mint Polonius, háromféle tervet is olva­sott ki, és akkor nagy büszkén fordult saját közigazgatási programmjukhoz, azt mondva, hogy annak irányát megérteni elég egyszeri elolvasása. Mikor aztán kezdé olvasni a puf­­fogó frázist, maga is észrevette, hogy egy kis magyarázatra van szüksége és mondott azon passusról, tizamiyit, mint a mennyi benne írva van — másra bízván az olvasást. Ekkép teljesen fiaskót aratott magyarázata »a tartal­mas átal­ánosság« és »tartalomnélküli átalá­­nosság« ról. Mert azt ugyan soha senkivel el nem hiteti, hogy az »organikus felfogás« »ál­lami feladatokat összefüggőleg felkaroló«, »tervszerű« stb. kifejezésekkel Szilágyi be­­bizonyíta azt, hogy az ő közigazgatási pro­­grammjuk (mire nézve még soha megállapo­dásra nem jutottak) jobb, határozottabb, mint a kormányé, mely frázisok helyett kész tör­vényjavaslatokat jelent be. Abban is téved Szilágyi, hogy a kormány igazságügyi programmja nem szerves, csak azért, mert a trónbeszédben fel nem említi a királyi tábla dec­entralizáczióját. Azt fogja a­­ kormányra, hogy ezt nem akarja, pedig egész választási mozgalom alatt azzal vádolták a kormánypártot, hogy a nagyobb városokban a királyi táblákkal korteskedik. Fölhozza Szilágyi a főrendiház reformját is, de azért nem mond többet, mint hogy az az örökösödő tagokból vagy főispánokból nem állhat. Az már igaz, hogy ezt a trónbeszéd előre meg nem mondja, de ha ezt a király szájából ki­venni nem akarjuk és valóságos litániává változtatni nem kívánjuk, akkor mindenben részletet kívánni nem lehet és legalább en­nél a kérdésnél kellett volna Szilágyinak emlé­keznie arra, hogy a kabinet egyik tagja a főrendiház reformjáról választói előtt nyilat­kozott és pedig Szilágyi két követelményé­nek teljesen megfelelőleg. Ha az angol trón­beszédek soványságát elfogadta ő, mert, a­mint mondja, a kormány tagjai másutt beszélnek, fogadta volna el legalább e kérdésben azt a tényt, hogy erről, jóval beszéde előtt Trefort miniszter hasonló dolgokat beszélt. Azt azonban örömmel konstatáljuk, hogy Szilágyit a kormány nyilatkozatai a hadsereg ügyében teljesen kielégítők, a­mi annál meglepőbb, mert pártjának lapjai foly­tonosan elégtelennek mondák azokat és mert az ő felirati javaslatukban »intézkedések«-et követelt Apponyi, azért, mint mondá, mert a kormánypárti felirat, »óhajai« őt ki nem elé­­giték. Irányi, mint »morum censor«, a válasz­tási visszaélésekről beszélt. Helyén volt any­­nyival is inkább, mert nem utasíta vissza azt a lehetőséget, hogy pártja is hibás ezekben. Tökéletesen úgy van. Az az erőszak, etetés, itatás, mit a szélbal kifejt, hol »módjában« van, nem is hasonlítható azon »presszió«-hoz, mely a kormánypártnál előfordul. Tisza vála­szolt e kérdésben is, és emelkedett hangon jelentő készségét a megfelelő törvényjavas­lathoz, csak hogy gondoskodva legyen a ve­szedelmesebb szellemi megmételyezés bünte­téséről is. Ne féljenek semmit. E kormány és pártja az erkölcsi bírálat és becsületes mun­ka semmiféle feladatától vissza nem riad, csak nyújtsanak neki hozzá segédkezet és ne kívánják azt, hogy a munka kezdetén előad­jon és megvitasson mindent. Ezt kivánta az ellenzék a trónbeszédtől — helytelenül. — Az osztrák-magyar vám- és ke­reskedelmi konferenczia holnap Bécs­­b­e­n a külügyminisztériumban újból összeül tanácskozásaira. E tárgyalásokra a magyar kormány részéről dr. Andreánszky István osz­tálytanácsos és Mihálovics miniszteri titkár mennek föl. Dr. Matlekovics államtitkár ez idő szerint akadályozva van Bécsbe utazhatni. Né­hány bécsi lap az utóbbi időben ismételve számos kimerítő részletet közöl azon tanácskozások állítóla­gos befolyása felől, melyek az osztrák és magyar képviselők közt a vámkonferenczia alkalmával foly­­tattattak. E közleményekkel szemben a kőnyomatú »B. K.« megjegyzi, hogy azok majdnem kivétel nélkül czélzatos módon összeállított ö­n­k­é­n­y a kombinácziók, a­mennyiben néhány ke­vés hiteles tényt, számos téves közleménnyel keverve foglalnak magukban. A nyersvas vámjának felemelésére irányuló indítvány a többi közt egyáta­­lában nem indult ki a magyar kormánytól. — A delegácziók október hó 27-ére fognak Bécsbe egybehivatni, nem pedig 25-ére. — Illetékes értesülések alapján azt írja a »B. K.«, hogy királyunk és a fczár találko­zása mostanra egyáltalában nincs kilátásba véve és hogy ő felsége innen nem fog az orosz határszélre utazni, valamint hogy Szlávy József közös pénz­ügyminiszter sem érkezett Budapestre és a delegá­­cziók összeüléséig Bécset nem is fogja elhagyni.­­ A közös külügyi kormányban történt személyi változás alkalmából írja a »Journal des Débats,« hogy a monarchiának az események által is szigorúan és szabatosan megállapított külpolitikai iránya van, melytől nem térhet el a következő külügy­miniszter, legyen az német, magyar, vagy szláv — ha csak a monarchia dualisztikus alakját foederaliszti­­kussá változtatni nem akarja. De ily vállalat oly rop­pant belzavarokkal járna, hogy ahhoz Ferencz József soha nem adná beleegyezését Szlávy meghivatását szerencsés választásnak mondja a franczia lap, — már csak a czár látogatására való tekintetből is. — A Walujev-féle botrány sok port ver fel Oroszországon kívül is. II. S­á­n­d­o­r czár kedvelt miniszterét — mint már többször említettük — azzal vádolják, hogy részt vett az államjavak po­tom áron történt elvesztegetésében. E botrányos ügy története a következő: Krishanovszky tábornok, orenburgi kormányzó 1872-ben a minisztertől enge­délyt kért arra, hogy az ottani óriási terjedelmű ko­ronajószágok egyes darabjait olyan embereknek ado­mányozhassa, kik a tartomány ügyeinek javítása kö­rül érdemeket szereztek. W a 1­u j e w ez ingyen ado­mányozást nem hagyta ugyan jóvá, de megengedte, hogy az illetők potom áron, részletfizetés mellett meg­­vehessék az illető javakat. Krishan­o­vsz­k­y fel­használta ez engedélyt s mindenekelőtt maga vett igen olcsón nagyterjedelmü és értékes birtokokat; alantas tisztviselői követték e példát. Ily körülmé­nyek közt a koronajavak hamar elfogytak, de vásá­rolni akaró főtisztviselők még mindig nagy számmal voltak. Akkor azután a szomszédos Ufa kormányzó­ság gyönyörű léteit adták el; ez a terület nem volt A Gambetta és a miniszterek a törvényen, úgyszintén az emberiség törvényein kívül állanak. (Zajos helyes­és.) Egy tag rögtönzött beszédet mond Németország ellen és az anarchisták feje, Gauthier azt hiszi, hogy semmi se lesz jobb, míg a véradót megtagadják és minden kormányt el nem törölnek stb. Végül min­den rezolucziót az összes szavazatokkal tizenhárom ellenében elfogadtak. — Az utczán kiváncsi, több­nyire jól öltözött személyek állottak. — Egy kommü­­nárd megjegyezte : »Tehát nem volt szükségem re­volveremre.« A kommünárdok azt akarták, hogy a j­övő gyűlésen Cr­ém ence­au beszéljen. Ez azon­ban ezt visszautasította. — Erre Billing elbocsá­tott államhivatalnokhoz, R­o u­s t­a a tuniszi konzul ellenségéhez fordultak. Az Elysée elé is akartak vo­nulni, hogy Grévy elnöktől az elfogott Murphy szabadonbocsáttatását követeljék.« — Orosz lapok Haymerle báróról. Az elhunyt külügyminiszterről számos orosz lapvéle­­mény fekszik előttünk. A legtöbbje nem is annyira Haymerlével, mint azzal a kérdéssel foglalko­zik, ki legyen utódja és milyen politikát kövessen. — A »Novosti« Haymerle halálát csak annyiban tartja fontos eseménynek, a­mennyiben az alkalmas utód megválasztása nagy jelentőségű- Nevezett lap továbbá azok véleményét igyekszik eloszlatni, a­kik azt hiszik, hogy ha Andrássy gróf lesz Hay­merle utódja, A­usztria-Magyarország ismét ellen­séges magatartást tanusítand Oroszország iránt. A »St. Peterburg­kija Vjedomoszti« azt mondja, ha nem Andrássy lesz Haymerle utódja, Ausztriának jobbját kell nyújtani a bécsi reichsratb jobb pártjának, a­hol olyan egyének van­nak, mint Trautmansdorf, Hübner, Klam-Martinitz stb., a­kik a danzigi találkozás után is képesek eny­híteni az Oroszország és Ausztria-Magyarország közti nemzetközi viszonyokat, a­melyek a berlini kongresz­­szus ideje óta a Habsburgok eddigi hagyományaival ellenkező politikai irányt vettek fel Oroszország irá­nyában. »Lehet — folytatja nevezett lapj—,hogy a kül­ügyminiszter halála alkalmat szolgáltat az osztrák­magyar hazafiaknak és államférfiaknak annak a meg­gondolására, hová vezet, vagy hová kell vezetnie ama politikának, a­melyet Ausztria Magyarország a ber­lini kongresszus óta követett. Meglehet, hogy még van idő visszatérni egy sokkal józanabb politikához, amely nem ellenkeznék annyira a Habsburg birodalom tör­ténelmi feladatával, a­mely birodalomban a népesség többsége nem látja még kielégítve nemzeti törekvé­seit és gazdasági jólétét, a­mint az nyilván kitűnik a különböző népek tartománygyű­léseiből és a szláv kép­viselőknek a reichsrathban tett nyilatkozataiból.«­­ A »Novoje "Vremja« szerint a Haymerle és Andrássy gróf politikája közti különbség csak az, hogy Andrássy leginkább Magyarország keres­kedelmi politikai érdekeit tartotta szem előtt a kele­ten, míg Haymerle báró inkább támogatta a bécsi s átalában az osztrák kereskedőket. »A két fél gazda­sági helyzete korántsem azonos, még a kü­lügy terén sem az, valamint hogy nem tagadhatni az Ausztria és Magyarország közt létező mély politikai antago­­nizmust sem.­­ Ez az antagonizmus jelenleg Bosznia és Herczegovina miatt válik élessé. A magyar minisz­térium végleg Magyarországhoz akarja kapcsolni e tartományokat, Bécsben pedig a saját kezükben sze­retnék megtartani »Új Ausztria« kormányzatát. — Ha Andrássy gróf foglalja el előbbi állását, gondja lesz rá, hogy a vita Magyaror­szág javára dőljön el, ámbátor közigazgatás tekinte­tében Horvátországgal fog kelleni egyesíteni a bal­kán-tartományokat, a­mi ellen kikelnek a magyar chauvinisták. A magyar lapok különösen azt hangsú­lyozzák most, hogy a keleti hódítás politikája­­Ma­gyarország dolga. Ha Andrássy lesz a külügyminisz­ter, a chauvinistikus politika felülkerekedik a »békés hódítás« politikái­a, a­melynek hive vala Haymerle és az osztrák-magyar hadsereg végre is megteszi a rég hirdetett albániai és makedoniai hadjáratot egész Szalonikiig.Ő ugyan koronajószág, sőt uratlan se volt, mert a föld az ottani baskír lakosságé. De a tisztviselők egysze­rűen elvették tőle s jó pénzen eladták. Ez üzérkedé­sekben állítólag Waluj­ew is részt vett, még pedig fia, egy gárdatiszt utján. Most vizsgálatot rendeltek el ez ügyben s W­a­l­u­j­e­w gróf egyszerre betegnek jelentette magát. A legújabb hírek szerint Walu­­j­e­w vissza fog lépni és Reutern lesz a miniszter­­tanács elnöke. A »Köln. Ztg.” szentpétervári levelezője védel­mébe veszi, hogy megvesztegethetlen, becsületes em­ber hírében áll; de természetes, hogy ő, a­ki mindig helyes egyensúlyban mozgott és mint igazán bevégzett gavallér nem csúszott el a sima udvari parketten, II. Sándor császár barátja és becsületes tanácsadója sok ellenséget szerzett magának. A szabadelvűek Walu­­j­e­w­e­t reakezionáriusnak mondták és a szlavophi­­loknak réme volt tűrhetetlen, nyugatra és keletre egyszerre jóakarólag pillantó arcza miatt.­­ "Walu­­jewet valószínűleg csak mulasztással lehet vádolni, talán könnyen veréssel is, de hogy annál az üzletnél meggazdagodott volna, hihetetlen s még hihetetle­nebb a bécsi lapokban elterjedt ama szenzácziós hir, hogy "Walujew felett nyílt törvényszéki ülésben fog­nak ítélni és hogy mér vád alá helyezték. A Parnell elfogatása, mely máris szá­mos új elfogatást vont maga után, egész Angliában a legélénkebb megelégedést idézte elő és a föld-ligá­nak szolgáló lapokat kivéve minden lap, pártkülönb­ség nélkül helyesli a kormány lépését. A rendsza­bályt a múlt szerdán tartott rendkívüli minisztertaná­cson, mint mondják,egyhangúlag elhatározták és hala­déktalanul az ülés után Forster, izlandi államtit­kár Dublinba ment, hogy a kabinet­­határozatát vég­rehajtsa. Parnell azelőtt való este tért vissza Wick­­lowból Dublinba és Naasba akart menni, hogy ott a földliga egy gyűlését vezesse, a rendőrség meghozott minden elővigyázati rendszabályt, hogy az elfogatást titokban tartsa. Mindazáltal a hir villám gyorsaság­gal terjedt el Dublinban s eleinte nagy izgatottságot okozott, úgy, hogy a katonai hatóságok a csapatokat a kaszárnyákban konszignálták. Erősítéseket rendel­tek a curraghi táborból, a dublini vár őreit megket­­tőztették és felső udvarában két ágyút állítottak fel. A nap azonban a legkisebb csendzavarás nélkül folyt le. A föld-liga vezérei rendkívüli ülésre jöttek össze, melyben John Dillon Parnel elfogatását a legerő­sebb kifejezésekben rosszalta, mire igen izgatott vita keletkezett. Sexton indítványára határozat hozatott, mely Parnell elfogatása felett mélyen sajnálkozik és a föld-liga erős elhatározását fejezi ki, hogy elvei­hez ragaszkodik. Az ülés után Dillon, Sullivan és a liga más tagjai beszédeket mondottak nagy nép­­tömegekhez Lackvillestreet-ben, Dublin főutczájában. Parnellnek, úgy látszik, még hatalmas barátai van­nak Dublinban, a­mi abból is kitűnik, hogy midőn el­fogatása ismeretessé let, sok­­izlandi hazafi« gyászlo­bogókat tűzött ki. — A dublini »Evening Mail« így ír az elfogatásról: »A kormány eljárása bármily ké­sőn jön is, arra fog szolgálni, hogy Izland lojális la­kosságának némi remény adassék, hogy a rémuralom végének kezdete elérkezett. A föld-liga, ha a kormány elszánt közbe­lépését tevékenyen folytatja, hihetőleg igen rövid idő alatt darabokra mál­ik szét.­­ A »Ti­mes« úgy találja, hogy az elfogatás nagyon későn állott be, jóllehet a rendszabályt még most is üdvös­nek tartja, mert első lépés a rend megőrzésére. A »Daily News« azt hiszi, hogy az elfogatás csak növelni fogja Parnell népszerűségét; hasonlóan nyilatkozik a »Standard«, a­ki az elfogatást Gla­ds­­t­o­n­e-nak Parnell elleni személyes boszú­ indokára vezeti vissza. — A kommunardok gyülekezete, mely — mint jelentettük — tegnap volt Párisban, s melynek programmja a kormány vád alá helyezése volt, kudarczot vallott. A »N. fr. Pr.« a következő táviratot hozza az ülés lefolyásáról : »Azt hitték, hogy Tivoli és Vauxhall táncttermei, a helyiség előtti keskeny utcza és a közelfekvő, igen élénk »Place de la République« legalább is 25,000 ember által lesz ellepve, holott egy terem se telt meg. Egy szónok maga a jelenvoltakat nyilvánosan 4000-re becsülte, de e számnak csak a fele igaz. Ebben a félben sok kiváncsi és közömbös ember volt. Főleg a tulajdon­képi anarchisták voltak jelen, míg Clémenceau hívei csak a jövő héten rendeznek gyűlést, és Toni Revillon, hogy ne kelljen e gyűlésen elnökölnie, ma más helyen tartott felolvasást. Clémenceau és már Re­vill­on ellen is ezért heves megjegyzé­sek ejtettek ki. Elnökké Euden kommen­tátornak kiáltatott ki, a­ki a kormány tagjait árulóknak jelen­tette ki és az ismert vád alá helyező rezolucziót pár­tolta. Valamennyi szónok oly emberekről beszélt, a­kik, hogy pénzt nyerjenek, Francziaország fiait a ha­lálba küldik, árulásról stb. Egy S­a­­­a­r­d­e nevű marquis beszélni akar; minthogy nem adják át azon­nal a szót, tiltakozik, mire kidobják őt. (Zajos he­lyeslés.) Egy szónok azt veti Gambetta szemére, hogy asztalt tart. (Egy hang : Talán ön nem eszik ? Nevetés és zaj. Kiállások : Ki vele!) Egy Caste- J­u­a­n nevű orvos ferde arczc­al és zúzott orral Gam­betta ellen harsog és bizonyítványok képen ujságszele­­teket produkál. C­a­d­e­l polgárnak van bátorsága e gyűlésben kimondani, hogy a rezolucziónak ellene van. (Zaj.) Felizgatva a folytonos ellenmondás által, ezt kiáltja : »Nektek nem szokástok, hogy szabadok legyetek.« (Zajos kiáltások : Le­vele!) D­i­e­g­o­n Mephistónak jelenti ki Gambettát és folytonos »Vive la commune! Vive l’anarchie!« kiáltások, de egyszer­smind számos ellentmondó megjegyzés közt egy rezo­­luzícziót indítványoz, mely szerint a nép, ha a minisz­térium nem helyeztetik vád alá, fontolóra fogja venni az inturrekczió jogát, és mely szerint Gambetta és a minisztérium, ha a kamara nem helyezi őket vád alá, proszkribáltaknak jelentetnek ki. (Kiáltások : »Vive le commune !«) A gyűlés tetőpontját érte el, midőn Michel Luiza izgató modorában Gambettát és a minisztereket rablóknak, gyilkosoknak és vérszo­­póknak mondotta, a­kiknek bűntetteiben ré­szük volna, ha őket vád alá helyeznék. — A népnek ekkor föl kellene kelnie, de nem puskával ke­zében ; ez nagyon is méltó volna hozzájuk, hanem lapáttal és seprűvel, hogy a rablókat megfenyítse. — Mentül több embert fognak a népből agyonlőni, annál jobb, annál könnyebben fog a forradalom végbemen­ni , de a katonák, nem a nép, hanem a tábornokok ellen fognak lőni. Michel Luiza is kijelenti, hogy Apróságok. Kevés jellemzetesebb momentum fordult valaha elő a nemzetek életében, mint az, hogy ugyanakkor, a­midőn a franczia nép óriási többsége, törvényes és al­kotmányos után összemérhetetlen parlamenti többsé­get sorakoztatott Gambetta mellé, s mikor kikerül­­hetetlennek látszik, hogy a híres szónok által három év óta tényleg gyakorolt hatalom megkapja alakszerű jogczimét is, s a parlamenti elnökből kormányelnök legyen, hogy akkor Páris városában, mozgalmas vasárnapi délután, népes gyűlésen, »vád alá helyezik« az ország legnépszerűbb emberét, s az esetre, ha nem lenne a parlament is ezen a véleményen, még tovább mennek s kimondják, hogy a kormány és Gambetta »törvényen kívül áll«, a­mi körülbelül szelíd utalás valami orvtámadásfélére, vagy legalább fenyegetés azzal. Ebből látnivaló, mi jelentősége van a hangza­tos szidalmaknak és kacskaringós káromkodásoknak, melyek az ország alkotmányosan nyilatkozó akarata s a többség emberei ellen nálunk hangzanak. Bizony nem több a mi túlzóink lelkendező lármája s erőteljes kifejezésekben virtuskodó maradhatatlansága, mint a párisi engesztelhetetlenek Michel Lujza sugalmazta efféle szálassága, mely ezeknél annyival még különb, hogy ezeket legalább megtelegráfozzák a világba s elemlegetik kuriózumuk okáért, mig a mieink borsos­ságai belé fuladnak saját közéletünk pohárviznyi ten­gerébe s nem hatnak túl azon a rétegen, melyet egy­­egy a »nyilvánosság kizárásával megjelenő újság« dör­gedelmes frázisainak közönsége alkot. * * * Hogy Liszt Ferencz közeledő hetvenedik szüle­­tésnapjáról megemlékezik Bécs községi tanácsa, az nagyon szép Bécs községi tanácsáról. Renden lenne azonban, ha nem feledkeznék meg e napról Budapest város hatósága sem, s elküldené szerencse és üdvkivonatait a mesternek, a­ki azért hogy az egész világé, nem szűnt meg a mienk lenni. Az írói és művészi körökben készülnek megün­nepelni a távollevő nagy zenész ünnepét, s az írók­ és művészek társaságában ez alkalomból hangversenyt és társas vacsorát rendez Sipos Antal, de a lángelme előtti hódolatra nem elégséges a magán­tisztelet eme jele, s illő, hogy a főváros hivatalos nyilatkozattal fejezze ki, hogy az agg zongorakirály ez ünnepe ná­lunk is ünnep. Román Miron megnyitó beszéde. Román Miron érsek-metropolitának a román egyházi kongresszuson elmondott megnyitó beszéde következőleg hangzik: »Felszentelt uraim és püspök testvéreim ! Igen tisztelt képviselő urak! Kedves testvéreim! Édes lelki fiaim!« »Egy évtizede elmúlt annak, hogy a magyaror­szági és erdélyi görög keleti román egyház új életre felébredvén, nemzeti metropoliánk restaurácziója által a sinodalitás alapján egyházunkat megkezdette reor­ganizálni, befolyást engedvén az egyház kormányzatá­ban és annak közigazgatásában a világi elemnek is, mely jogok ennekelőtte a hierarchiai hatalomnak vol­tak fen­tartva.« »Az örök emlékű férfiú, ki úgyszólván megte­remtője volt az egyház ezen ujjáalakításának, helyesen előre látta azt, hogy nemzeti egyházunk csak úgy leen, elég erős, hogy úgy a külső fondorlatoknak el­­lentállhasson, valamint hogy magában a nemzeti mű­­­veltség oszlopát lerakhassa, a mely közelebbre hoz az istenséghez, hogy ha az egyháznak egész eleme, a klérus és a nép, az egyház legmagasztosabb czéljainak elérhetése végett összhangzatos működésre és egy szo­ros szervezetté egyesül. »Kedvezőtlen viszonyok között, milyenek egy­­átalában a múlt tizedben uralkodtak, egy kevéssé konzolidált helyzetben, a­melyben még folytonosan élünk és azon nehézségek között, melyekkel minden kezdetleges munkánál számolni kell, nemzeti egyhá­­zunk fejlődésében azon fokra jutott, a­mely ha nem­ elégítheti ki minden óhajunkat, de mégis elegendő arra, hogy jövőben haladásunkat biztosítsa azon esetre, hogyha egyházunk kebelében, annak igazi szel­leme uralkodni fog, t. i. a vallásosság, a keresztyéni könyörületesség és a felsőbb érdekek iránti közösség fogalma és mindazon erények, a­melyektől egy nemes czélokra törekvő társadalomnak haladása függ.« »Erősen meg vagyok győződve, hogy a nemzeti egyházi kongresszus, a­mely ma összeül, hogy foly­tathassa a múlt kongresszuson megkezdett szabályo­zásokat, az egyház igaz szellemétől át lesz hatva és közös érdekeink és az egyháznak az alapszabályren­deletben foglalt érdekek megvédése végett, azon lesz, hogy némely itt-ott sajnosan tapasztalt tünemény el­enyészik, a­mely tünemények a legutolsó időkben oly irányban mutatkoztak, hogy csak az egyház nymbu­­sának megcsorbítására és népünknél a vallási érzület­nek megrendülésére vezettetnek, mely érzületet pedig hathatósan ápolni kell.« »Ezen reményemben telkemből üdvözlöm önö­ket uraim és ezennel a nemzeti egyházi kongresszus­nak rendes ülésszakát megnyitottnak jelentem ki.« ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése okt. 17-én (Esti lapunk kiegészítése.) Berzeviczy Albert után felszólalt­­ Szi­lágyi Dezső, az előtte szóló beszédjében a kormány védelmét nem tartja sikerültnek. Egy oly országban, mondja szóló, a­melyről bizonyos az, hogy pénzügyi chrónikus defic­itben szenved, a­melynek államház­tartási mérlege segélyforrásainak óriási igénybe­vé­tele után is ha nem romlik, legalább is stagnál, egy oly államban, melynek gazdasági fejlődési ereje le van kötve államjogi kötései által és ez államjogi kö­tések elégtelenek arra, hogy kincstárának természetes jövedelmet biztosíttassanak, és gazdasági érdekei megvédessenek, egy oly államban, a­melyről a kor­mány maga elismeri, hogy belső szervezete nem eléggé alkalmas arra, hogy feladatait jól teljesítse; egy oly államban, melynek alkotmánya egyik fontos tényezője el van avulva s melyben — ismerjük el — a társa­dalom különböző osztályai körében nagy közgazda­­sági válság foly, melynek kultúrái és anyagi fejlődése ennélfogva meg van bénítva; egy ily államban, midőn a trónbeszédben a kormány részéről, és a kormány­párt előadója beszédében különös nyomatékkal van kiemelve, hogy a zavartalan békének évei várnak reánk, ily körülmények közt nem-e az első, nem a legtermészetesebb kötelesség-e a kormány részéről, nem a legtermészetesebb kívonat-e az ellenzék részé­ről, hogy a kormány mondja meg nekünk világosan, megfoghatólag, érthetően, hogy a nyugalmas fejlődés e kiszemelt éveiben mikép fogja fel a helyzet szüksé­geit, mikép akarja a nemzet munkásságát irányozni ? (Helyeslés balfelől). Már most, ha mi azt halljuk, hogy a többség körében az a felfogás uralkodik, hogy a trónbeszéd és a válaszfelirat az alkalom arra, hogy egy­részt a kormány munkaprogrammját kifejtse, másrészt a többség feliratában megállapítsa, hogy az így kifejtett politikával egyetért, azt hiszi, épen a többségnek, a­kik a választások alkalmával a kormány szándékai iránt nem lehettek tájékozva, van a legna­gyobb okuk követelni határozott, világos és tartalmas nyilatkozatokat. Ha ebből a szempontból vesszük a trónbeszé­­det, melyet maguk a miniszter urak a kormány munkaprogrammjának tartanak és a többség részé­ről erre adott válaszfelirati javaslatot, akkor egy­szerre fel fog tűnni azon nyilatkozatok valóban meg­döbbentő tartalmatlannága és rendszertelensége. Abban csak itt-ott egyes reformoknak töredékes fel­­említését találjuk, de úgy, hogy sem az előadottak tartalmából, sem az egymás mellé sorozás és össze­függés rendjéből a leghalaványabb képet sem tudjuk magunknak alkotni arról, mik hát a kormány felfo­gásai az ország közvetlen szükségeiről,­­ és minő tervezett rendszabályokban nyilvánul az állapotok javítására irányuló törekvése. Sem a közművelődés, sem az ipar­i kereskede­lem, sem a magánjogi kodifikác­ióról tett nyilatkoza­tok nem bizonyítanak szóló ellen. Kevés gonddal, ke­vés komolysággal készültek e nyilatkozatok. Előtte szóló azt mondotta, hogy sehol egy trónbeszéd sem foglalkozik bővebb programmal. Igaz, de szóló szó-

Next