A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)
1881-10-18 / 286. szám
286. szám, 19-dik évfolyam. Szerkesztési Irodai Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoké tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1881. Kedd, október 18. It indd-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint, Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra Ssrt 8 hónapra........................ * * 8 hónapra •«•!■» Az esti kiadás postai különküldéséért felül» fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés ez év folytán minden hónapban mesg kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min» .Inakor a hó első napjától rámutatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, október 17. A felirati vita ma befejeztetett. Holnap még csak az előadók fognak nyilatkozni. A mai tárgyalás az eddiginél sokkal érdekesebb volt. Érdekessé tette az, hogy az ellenzék részéről Irányi Dániel és Szilágyi Dezső beszéltek, s hogy a kormánypárt részéről Tisza Kálmán miniszterelnöknek érdekes zárszaván kívül két csinos »szűz« beszédet hallottunk. Ezek elseje volt Kapocsányi Móriczé, a másik Berzeviczy Alberté, kinek tartalmas, higgadt, szép előadása után Szilágyi Dezső szükségesnek tartotta azonnal felszólalni, bár hite volt, hogy még a Tiszával való polemizálás régi vágya sem fogja szólásra birni. Ezenkívül Vuchetich a horvátok nevében jelenté ki, hogy a többség feliratára fognak szavazni, kikötve a fiumei kérdésben az 1868. XXX. t.-czikk 66. §-ban előirt eljárás megtartását, a mi önként értetődik. Vuchetich az egész ház tetszésével találkozott akkor, midőn egyfelől meglecrkéztette Polytot, ki a horvátok ügyeibe avatkozott, a midőn a horvát többséget az ország nem valódi többségének nevezte el és a horvát hivatalban levő szerbeket a magyar kormány ágenseinek tünteté fel. Megmondta neki Vuchetich kereken, foglalkozzék Oroszországgal és a nagy politikával, de a horvátokat és a horvát kormányt semmivel se gyanúsítsa. Másfelől kikapott tőle Szalay Imre, ki a horvátokat kutyákhoz hasonlító. Ennek megmagyarázta, hogy ilyen goromba hasonlatokat a horvát goromba fráterek is tudnának a nemes magyar nemzetre mondani, de a két nemzet czélja nem a piszkolódás, hanem a testvériség és összetartás fejlesztése, ébrentartása. Vuchetichnek az a kijelentése, hogy e politikának most Horvátországban nagyobb többsége van, mint valaha volt, természetes dolog, hogy osztatlan tetszéssel találkozott. Visszatérve Berzeviczy beszédére megjegyezhetjük, hogy a fiatal képviselő rokonszenves alakja, higgadt, tárgyilagos beszéde, szép előadása az egész képviselőház által rokonszenvesen fogadtatott és, hogy elevenre talált, látszik abból, hogy — mint már említők — Szilágyi Dezső állt vele szembe; igaz, hogy csak beszéde elején tisztelte meg egy kis polémiával, hanem hát tőle ez is sok, régi szokása csak Tiszát lesni, Tiszával foglalkozni. Ma is kielégíti ezt ötnegyed órán át. De — egészen elfogulatlanul szólva — bármily ügyes dialektikával beszélt, ma nem sikeresen cáfolt. Tulajdonítjuk ezt annak, hogy egyrészt a közigazgatási kérdés részleteibe bocsátkozott, másrészt hogy a pénzügyi dolgokkal foglalkozott, amikben, úgy látszik, még nem egészen járatos. Mikor azt állítja, hogy az ország pénzügyeiben javulás nem állott be, hogy hitelének javulásában nincs a kormánynak része, minthogy a magyar állampapírok árfolyama aránylag csak azért javult jobban a külföldi papírokénál, mert nagyobb volt az emelkedés skálája, hát akkor egyenesen kimondta, hogy speciális javulás is van hitelviszonyainkban. Hiszen épen a hitelvesztés e skáláját kelle végig küzdenie, hogy a versenyt a külfölddel, főleg Ausztriával kiálljuk. Aki ebben érdemet nem lát, vagy aki a hiteljavulást az ország szaporuló hitelforrásaiban és csökkenő kamatlábában észre nem veszi, az ellenzéki vágyból tagadja el az igazságot. Nehéz volt a helyzete Szilágyinak akkor is, midőn azt akarta bebizonyítani, hogy az ő pártjának programmja minden kérdésben irányt ad, míg a kormánypárté (a trónbeszédben és feliratban) semmit sem tartalmaz. Elővette a közigazgatási kérdést, s ezt feszegetve azt sütötte ki, hogy neki a kilátásba helyezett qualifikáczió, közigazgatási és pénzügyi bíráskodás semmi. A megyei háztartás rendezéséből, mint Polonius, háromféle tervet is olvasott ki, és akkor nagy büszkén fordult saját közigazgatási programmjukhoz, azt mondva, hogy annak irányát megérteni elég egyszeri elolvasása. Mikor aztán kezdé olvasni a puffogó frázist, maga is észrevette, hogy egy kis magyarázatra van szüksége és mondott azon passusról, tizamiyit, mint a mennyi benne írva van — másra bízván az olvasást. Ekkép teljesen fiaskót aratott magyarázata »a tartalmas átalánosság« és »tartalomnélküli átalánosság« ról. Mert azt ugyan soha senkivel el nem hiteti, hogy az »organikus felfogás« »állami feladatokat összefüggőleg felkaroló«, »tervszerű« stb. kifejezésekkel Szilágyi bebizonyíta azt, hogy az ő közigazgatási programmjuk (mire nézve még soha megállapodásra nem jutottak) jobb, határozottabb, mint a kormányé, mely frázisok helyett kész törvényjavaslatokat jelent be. Abban is téved Szilágyi, hogy a kormány igazságügyi programmja nem szerves, csak azért, mert a trónbeszédben fel nem említi a királyi tábla decentralizáczióját. Azt fogja a kormányra, hogy ezt nem akarja, pedig egész választási mozgalom alatt azzal vádolták a kormánypártot, hogy a nagyobb városokban a királyi táblákkal korteskedik. Fölhozza Szilágyi a főrendiház reformját is, de azért nem mond többet, mint hogy az az örökösödő tagokból vagy főispánokból nem állhat. Az már igaz, hogy ezt a trónbeszéd előre meg nem mondja, de ha ezt a király szájából kivenni nem akarjuk és valóságos litániává változtatni nem kívánjuk, akkor mindenben részletet kívánni nem lehet és legalább ennél a kérdésnél kellett volna Szilágyinak emlékeznie arra, hogy a kabinet egyik tagja a főrendiház reformjáról választói előtt nyilatkozott és pedig Szilágyi két követelményének teljesen megfelelőleg. Ha az angol trónbeszédek soványságát elfogadta ő, mert, amint mondja, a kormány tagjai másutt beszélnek, fogadta volna el legalább e kérdésben azt a tényt, hogy erről, jóval beszéde előtt Trefort miniszter hasonló dolgokat beszélt. Azt azonban örömmel konstatáljuk, hogy Szilágyit a kormány nyilatkozatai a hadsereg ügyében teljesen kielégítők, ami annál meglepőbb, mert pártjának lapjai folytonosan elégtelennek mondák azokat és mert az ő felirati javaslatukban »intézkedések«-et követelt Apponyi, azért, mint mondá, mert a kormánypárti felirat, »óhajai« őt ki nem elégiték. Irányi, mint »morum censor«, a választási visszaélésekről beszélt. Helyén volt anynyival is inkább, mert nem utasíta vissza azt a lehetőséget, hogy pártja is hibás ezekben. Tökéletesen úgy van. Az az erőszak, etetés, itatás, mit a szélbal kifejt, hol »módjában« van, nem is hasonlítható azon »presszió«-hoz, mely a kormánypártnál előfordul. Tisza válaszolt e kérdésben is, és emelkedett hangon jelentő készségét a megfelelő törvényjavaslathoz, csak hogy gondoskodva legyen a veszedelmesebb szellemi megmételyezés büntetéséről is. Ne féljenek semmit. E kormány és pártja az erkölcsi bírálat és becsületes munka semmiféle feladatától vissza nem riad, csak nyújtsanak neki hozzá segédkezet és ne kívánják azt, hogy a munka kezdetén előadjon és megvitasson mindent. Ezt kivánta az ellenzék a trónbeszédtől — helytelenül. — Az osztrák-magyar vám- és kereskedelmi konferenczia holnap Bécsben a külügyminisztériumban újból összeül tanácskozásaira. E tárgyalásokra a magyar kormány részéről dr. Andreánszky István osztálytanácsos és Mihálovics miniszteri titkár mennek föl. Dr. Matlekovics államtitkár ez idő szerint akadályozva van Bécsbe utazhatni. Néhány bécsi lap az utóbbi időben ismételve számos kimerítő részletet közöl azon tanácskozások állítólagos befolyása felől, melyek az osztrák és magyar képviselők közt a vámkonferenczia alkalmával folytattattak. E közleményekkel szemben a kőnyomatú »B. K.« megjegyzi, hogy azok majdnem kivétel nélkül czélzatos módon összeállított önkény a kombinácziók, amennyiben néhány kevés hiteles tényt, számos téves közleménnyel keverve foglalnak magukban. A nyersvas vámjának felemelésére irányuló indítvány a többi közt egyátalában nem indult ki a magyar kormánytól. — A delegácziók október hó 27-ére fognak Bécsbe egybehivatni, nem pedig 25-ére. — Illetékes értesülések alapján azt írja a »B. K.«, hogy királyunk és a fczár találkozása mostanra egyáltalában nincs kilátásba véve és hogy ő felsége innen nem fog az orosz határszélre utazni, valamint hogy Szlávy József közös pénzügyminiszter sem érkezett Budapestre és a delegácziók összeüléséig Bécset nem is fogja elhagyni. A közös külügyi kormányban történt személyi változás alkalmából írja a »Journal des Débats,« hogy a monarchiának az események által is szigorúan és szabatosan megállapított külpolitikai iránya van, melytől nem térhet el a következő külügyminiszter, legyen az német, magyar, vagy szláv — ha csak a monarchia dualisztikus alakját foederalisztikussá változtatni nem akarja. De ily vállalat oly roppant belzavarokkal járna, hogy ahhoz Ferencz József soha nem adná beleegyezését Szlávy meghivatását szerencsés választásnak mondja a franczia lap, — már csak a czár látogatására való tekintetből is. — A Walujev-féle botrány sok port ver fel Oroszországon kívül is. II. Sándor czár kedvelt miniszterét — mint már többször említettük — azzal vádolják, hogy részt vett az államjavak potom áron történt elvesztegetésében. E botrányos ügy története a következő: Krishanovszky tábornok, orenburgi kormányzó 1872-ben a minisztertől engedélyt kért arra, hogy az ottani óriási terjedelmű koronajószágok egyes darabjait olyan embereknek adományozhassa, kik a tartomány ügyeinek javítása körül érdemeket szereztek. W a 1u j e w ez ingyen adományozást nem hagyta ugyan jóvá, de megengedte, hogy az illetők potom áron, részletfizetés mellett megvehessék az illető javakat. Krishanovszky felhasználta ez engedélyt s mindenekelőtt maga vett igen olcsón nagyterjedelmü és értékes birtokokat; alantas tisztviselői követték e példát. Ily körülmények közt a koronajavak hamar elfogytak, de vásárolni akaró főtisztviselők még mindig nagy számmal voltak. Akkor azután a szomszédos Ufa kormányzóság gyönyörű léteit adták el; ez a terület nem volt A Gambetta és a miniszterek a törvényen, úgyszintén az emberiség törvényein kívül állanak. (Zajos helyesés.) Egy tag rögtönzött beszédet mond Németország ellen és az anarchisták feje, Gauthier azt hiszi, hogy semmi se lesz jobb, míg a véradót megtagadják és minden kormányt el nem törölnek stb. Végül minden rezolucziót az összes szavazatokkal tizenhárom ellenében elfogadtak. — Az utczán kiváncsi, többnyire jól öltözött személyek állottak. — Egy kommünárd megjegyezte : »Tehát nem volt szükségem revolveremre.« A kommünárdok azt akarták, hogy a jövő gyűlésen Crém enceau beszéljen. Ez azonban ezt visszautasította. — Erre Billing elbocsátott államhivatalnokhoz, Ro us ta a tuniszi konzul ellenségéhez fordultak. Az Elysée elé is akartak vonulni, hogy Grévy elnöktől az elfogott Murphy szabadonbocsáttatását követeljék.« — Orosz lapok Haymerle báróról. Az elhunyt külügyminiszterről számos orosz lapvélemény fekszik előttünk. A legtöbbje nem is annyira Haymerlével, mint azzal a kérdéssel foglalkozik, ki legyen utódja és milyen politikát kövessen. — A »Novosti« Haymerle halálát csak annyiban tartja fontos eseménynek, amennyiben az alkalmas utód megválasztása nagy jelentőségű- Nevezett lap továbbá azok véleményét igyekszik eloszlatni, akik azt hiszik, hogy ha Andrássy gróf lesz Haymerle utódja, Ausztria-Magyarország ismét ellenséges magatartást tanusítand Oroszország iránt. A »St. Peterburgkija Vjedomoszti« azt mondja, ha nem Andrássy lesz Haymerle utódja, Ausztriának jobbját kell nyújtani a bécsi reichsratb jobb pártjának, ahol olyan egyének vannak, mint Trautmansdorf, Hübner, Klam-Martinitz stb., akik a danzigi találkozás után is képesek enyhíteni az Oroszország és Ausztria-Magyarország közti nemzetközi viszonyokat, amelyek a berlini kongreszszus ideje óta a Habsburgok eddigi hagyományaival ellenkező politikai irányt vettek fel Oroszország irányában. »Lehet — folytatja nevezett lapj—,hogy a külügyminiszter halála alkalmat szolgáltat az osztrákmagyar hazafiaknak és államférfiaknak annak a meggondolására, hová vezet, vagy hová kell vezetnie ama politikának, amelyet Ausztria Magyarország a berlini kongresszus óta követett. Meglehet, hogy még van idő visszatérni egy sokkal józanabb politikához, amely nem ellenkeznék annyira a Habsburg birodalom történelmi feladatával, amely birodalomban a népesség többsége nem látja még kielégítve nemzeti törekvéseit és gazdasági jólétét, amint az nyilván kitűnik a különböző népek tartománygyűléseiből és a szláv képviselőknek a reichsrathban tett nyilatkozataiból.« A »Novoje "Vremja« szerint a Haymerle és Andrássy gróf politikája közti különbség csak az, hogy Andrássy leginkább Magyarország kereskedelmi politikai érdekeit tartotta szem előtt a keleten, míg Haymerle báró inkább támogatta a bécsi s átalában az osztrák kereskedőket. »A két fél gazdasági helyzete korántsem azonos, még a külügy terén sem az, valamint hogy nem tagadhatni az Ausztria és Magyarország közt létező mély politikai antagonizmust sem. Ez az antagonizmus jelenleg Bosznia és Herczegovina miatt válik élessé. A magyar minisztérium végleg Magyarországhoz akarja kapcsolni e tartományokat, Bécsben pedig a saját kezükben szeretnék megtartani »Új Ausztria« kormányzatát. — Ha Andrássy gróf foglalja el előbbi állását, gondja lesz rá, hogy a vita Magyarország javára dőljön el, ámbátor közigazgatás tekintetében Horvátországgal fog kelleni egyesíteni a balkán-tartományokat, ami ellen kikelnek a magyar chauvinisták. A magyar lapok különösen azt hangsúlyozzák most, hogy a keleti hódítás politikájaMagyarország dolga. Ha Andrássy lesz a külügyminiszter, a chauvinistikus politika felülkerekedik a »békés hódítás« politikáia, amelynek hive vala Haymerle és az osztrák-magyar hadsereg végre is megteszi a rég hirdetett albániai és makedoniai hadjáratot egész Szalonikiig.Ő ugyan koronajószág, sőt uratlan se volt, mert a föld az ottani baskír lakosságé. De a tisztviselők egyszerűen elvették tőle s jó pénzen eladták. Ez üzérkedésekben állítólag Walujew is részt vett, még pedig fia, egy gárdatiszt utján. Most vizsgálatot rendeltek el ez ügyben s Walujew gróf egyszerre betegnek jelentette magát. A legújabb hírek szerint Walujew vissza fog lépni és Reutern lesz a minisztertanács elnöke. A »Köln. Ztg.” szentpétervári levelezője védelmébe veszi, hogy megvesztegethetlen, becsületes ember hírében áll; de természetes, hogy ő, aki mindig helyes egyensúlyban mozgott és mint igazán bevégzett gavallér nem csúszott el a sima udvari parketten, II. Sándor császár barátja és becsületes tanácsadója sok ellenséget szerzett magának. A szabadelvűek Walujewet reakezionáriusnak mondták és a szlavophiloknak réme volt tűrhetetlen, nyugatra és keletre egyszerre jóakarólag pillantó arcza miatt. "Walujewet valószínűleg csak mulasztással lehet vádolni, talán könnyen veréssel is, de hogy annál az üzletnél meggazdagodott volna, hihetetlen s még hihetetlenebb a bécsi lapokban elterjedt ama szenzácziós hir, hogy "Walujew felett nyílt törvényszéki ülésben fognak ítélni és hogy mér vád alá helyezték. A Parnell elfogatása, mely máris számos új elfogatást vont maga után, egész Angliában a legélénkebb megelégedést idézte elő és a föld-ligának szolgáló lapokat kivéve minden lap, pártkülönbség nélkül helyesli a kormány lépését. A rendszabályt a múlt szerdán tartott rendkívüli minisztertanácson, mint mondják,egyhangúlag elhatározták és haladéktalanul az ülés után Forster, izlandi államtitkár Dublinba ment, hogy a kabinethatározatát végrehajtsa. Parnell azelőtt való este tért vissza Wicklowból Dublinba és Naasba akart menni, hogy ott a földliga egy gyűlését vezesse, a rendőrség meghozott minden elővigyázati rendszabályt, hogy az elfogatást titokban tartsa. Mindazáltal a hir villám gyorsasággal terjedt el Dublinban s eleinte nagy izgatottságot okozott, úgy, hogy a katonai hatóságok a csapatokat a kaszárnyákban konszignálták. Erősítéseket rendeltek a curraghi táborból, a dublini vár őreit megkettőztették és felső udvarában két ágyút állítottak fel. A nap azonban a legkisebb csendzavarás nélkül folyt le. A föld-liga vezérei rendkívüli ülésre jöttek össze, melyben John Dillon Parnel elfogatását a legerősebb kifejezésekben rosszalta, mire igen izgatott vita keletkezett. Sexton indítványára határozat hozatott, mely Parnell elfogatása felett mélyen sajnálkozik és a föld-liga erős elhatározását fejezi ki, hogy elveihez ragaszkodik. Az ülés után Dillon, Sullivan és a liga más tagjai beszédeket mondottak nagy néptömegekhez Lackvillestreet-ben, Dublin főutczájában. Parnellnek, úgy látszik, még hatalmas barátai vannak Dublinban, ami abból is kitűnik, hogy midőn elfogatása ismeretessé let, sokizlandi hazafi« gyászlobogókat tűzött ki. — A dublini »Evening Mail« így ír az elfogatásról: »A kormány eljárása bármily későn jön is, arra fog szolgálni, hogy Izland lojális lakosságának némi remény adassék, hogy a rémuralom végének kezdete elérkezett. A föld-liga, ha a kormány elszánt közbelépését tevékenyen folytatja, hihetőleg igen rövid idő alatt darabokra málik szét. A »Times« úgy találja, hogy az elfogatás nagyon későn állott be, jóllehet a rendszabályt még most is üdvösnek tartja, mert első lépés a rend megőrzésére. A »Daily News« azt hiszi, hogy az elfogatás csak növelni fogja Parnell népszerűségét; hasonlóan nyilatkozik a »Standard«, aki az elfogatást Gladstone-nak Parnell elleni személyes boszú indokára vezeti vissza. — A kommunardok gyülekezete, mely — mint jelentettük — tegnap volt Párisban, s melynek programmja a kormány vád alá helyezése volt, kudarczot vallott. A »N. fr. Pr.« a következő táviratot hozza az ülés lefolyásáról : »Azt hitték, hogy Tivoli és Vauxhall táncttermei, a helyiség előtti keskeny utcza és a közelfekvő, igen élénk »Place de la République« legalább is 25,000 ember által lesz ellepve, holott egy terem se telt meg. Egy szónok maga a jelenvoltakat nyilvánosan 4000-re becsülte, de e számnak csak a fele igaz. Ebben a félben sok kiváncsi és közömbös ember volt. Főleg a tulajdonképi anarchisták voltak jelen, míg Clémenceau hívei csak a jövő héten rendeznek gyűlést, és Toni Revillon, hogy ne kelljen e gyűlésen elnökölnie, ma más helyen tartott felolvasást. Clémenceau és már Revillon ellen is ezért heves megjegyzések ejtettek ki. Elnökké Euden kommentátornak kiáltatott ki, aki a kormány tagjait árulóknak jelentette ki és az ismert vád alá helyező rezolucziót pártolta. Valamennyi szónok oly emberekről beszélt, akik, hogy pénzt nyerjenek, Francziaország fiait a halálba küldik, árulásról stb. Egy Saarde nevű marquis beszélni akar; minthogy nem adják át azonnal a szót, tiltakozik, mire kidobják őt. (Zajos helyeslés.) Egy szónok azt veti Gambetta szemére, hogy asztalt tart. (Egy hang : Talán ön nem eszik ? Nevetés és zaj. Kiállások : Ki vele!) Egy Caste- Juan nevű orvos ferde arczcal és zúzott orral Gambetta ellen harsog és bizonyítványok képen ujságszeleteket produkál. Cadel polgárnak van bátorsága e gyűlésben kimondani, hogy a rezolucziónak ellene van. (Zaj.) Felizgatva a folytonos ellenmondás által, ezt kiáltja : »Nektek nem szokástok, hogy szabadok legyetek.« (Zajos kiáltások : Levele!) Diegon Mephistónak jelenti ki Gambettát és folytonos »Vive la commune! Vive l’anarchie!« kiáltások, de egyszersmind számos ellentmondó megjegyzés közt egy rezoluzícziót indítványoz, mely szerint a nép, ha a minisztérium nem helyeztetik vád alá, fontolóra fogja venni az inturrekczió jogát, és mely szerint Gambetta és a minisztérium, ha a kamara nem helyezi őket vád alá, proszkribáltaknak jelentetnek ki. (Kiáltások : »Vive le commune !«) A gyűlés tetőpontját érte el, midőn Michel Luiza izgató modorában Gambettát és a minisztereket rablóknak, gyilkosoknak és vérszopóknak mondotta, akiknek bűntetteiben részük volna, ha őket vád alá helyeznék. — A népnek ekkor föl kellene kelnie, de nem puskával kezében ; ez nagyon is méltó volna hozzájuk, hanem lapáttal és seprűvel, hogy a rablókat megfenyítse. — Mentül több embert fognak a népből agyonlőni, annál jobb, annál könnyebben fog a forradalom végbemenni , de a katonák, nem a nép, hanem a tábornokok ellen fognak lőni. Michel Luiza is kijelenti, hogy Apróságok. Kevés jellemzetesebb momentum fordult valaha elő a nemzetek életében, mint az, hogy ugyanakkor, amidőn a franczia nép óriási többsége, törvényes és alkotmányos után összemérhetetlen parlamenti többséget sorakoztatott Gambetta mellé, s mikor kikerülhetetlennek látszik, hogy a híres szónok által három év óta tényleg gyakorolt hatalom megkapja alakszerű jogczimét is, s a parlamenti elnökből kormányelnök legyen, hogy akkor Páris városában, mozgalmas vasárnapi délután, népes gyűlésen, »vád alá helyezik« az ország legnépszerűbb emberét, s az esetre, ha nem lenne a parlament is ezen a véleményen, még tovább mennek s kimondják, hogy a kormány és Gambetta »törvényen kívül áll«, ami körülbelül szelíd utalás valami orvtámadásfélére, vagy legalább fenyegetés azzal. Ebből látnivaló, mi jelentősége van a hangzatos szidalmaknak és kacskaringós káromkodásoknak, melyek az ország alkotmányosan nyilatkozó akarata s a többség emberei ellen nálunk hangzanak. Bizony nem több a mi túlzóink lelkendező lármája s erőteljes kifejezésekben virtuskodó maradhatatlansága, mint a párisi engesztelhetetlenek Michel Lujza sugalmazta efféle szálassága, mely ezeknél annyival még különb, hogy ezeket legalább megtelegráfozzák a világba s elemlegetik kuriózumuk okáért, mig a mieink borsosságai belé fuladnak saját közéletünk pohárviznyi tengerébe s nem hatnak túl azon a rétegen, melyet egyegy a »nyilvánosság kizárásával megjelenő újság« dörgedelmes frázisainak közönsége alkot. * * * Hogy Liszt Ferencz közeledő hetvenedik születésnapjáról megemlékezik Bécs községi tanácsa, az nagyon szép Bécs községi tanácsáról. Renden lenne azonban, ha nem feledkeznék meg e napról Budapest város hatósága sem, s elküldené szerencse és üdvkivonatait a mesternek, aki azért hogy az egész világé, nem szűnt meg a mienk lenni. Az írói és művészi körökben készülnek megünnepelni a távollevő nagy zenész ünnepét, s az írók és művészek társaságában ez alkalomból hangversenyt és társas vacsorát rendez Sipos Antal, de a lángelme előtti hódolatra nem elégséges a magántisztelet eme jele, s illő, hogy a főváros hivatalos nyilatkozattal fejezze ki, hogy az agg zongorakirály ez ünnepe nálunk is ünnep. Román Miron megnyitó beszéde. Román Miron érsek-metropolitának a román egyházi kongresszuson elmondott megnyitó beszéde következőleg hangzik: »Felszentelt uraim és püspök testvéreim ! Igen tisztelt képviselő urak! Kedves testvéreim! Édes lelki fiaim!« »Egy évtizede elmúlt annak, hogy a magyarországi és erdélyi görög keleti román egyház új életre felébredvén, nemzeti metropoliánk restaurácziója által a sinodalitás alapján egyházunkat megkezdette reorganizálni, befolyást engedvén az egyház kormányzatában és annak közigazgatásában a világi elemnek is, mely jogok ennekelőtte a hierarchiai hatalomnak voltak fentartva.« »Az örök emlékű férfiú, ki úgyszólván megteremtője volt az egyház ezen ujjáalakításának, helyesen előre látta azt, hogy nemzeti egyházunk csak úgy leen, elég erős, hogy úgy a külső fondorlatoknak ellentállhasson, valamint hogy magában a nemzeti műveltség oszlopát lerakhassa, a mely közelebbre hoz az istenséghez, hogy ha az egyháznak egész eleme, a klérus és a nép, az egyház legmagasztosabb czéljainak elérhetése végett összhangzatos működésre és egy szoros szervezetté egyesül. »Kedvezőtlen viszonyok között, milyenek egyátalában a múlt tizedben uralkodtak, egy kevéssé konzolidált helyzetben, amelyben még folytonosan élünk és azon nehézségek között, melyekkel minden kezdetleges munkánál számolni kell, nemzeti egyházunk fejlődésében azon fokra jutott, amely ha nem elégítheti ki minden óhajunkat, de mégis elegendő arra, hogy jövőben haladásunkat biztosítsa azon esetre, hogyha egyházunk kebelében, annak igazi szelleme uralkodni fog, t. i. a vallásosság, a keresztyéni könyörületesség és a felsőbb érdekek iránti közösség fogalma és mindazon erények, amelyektől egy nemes czélokra törekvő társadalomnak haladása függ.« »Erősen meg vagyok győződve, hogy a nemzeti egyházi kongresszus, amely ma összeül, hogy folytathassa a múlt kongresszuson megkezdett szabályozásokat, az egyház igaz szellemétől át lesz hatva és közös érdekeink és az egyháznak az alapszabályrendeletben foglalt érdekek megvédése végett, azon lesz, hogy némely itt-ott sajnosan tapasztalt tünemény elenyészik, amely tünemények a legutolsó időkben oly irányban mutatkoztak, hogy csak az egyház nymbusának megcsorbítására és népünknél a vallási érzületnek megrendülésére vezettetnek, mely érzületet pedig hathatósan ápolni kell.« »Ezen reményemben telkemből üdvözlöm önöket uraim és ezennel a nemzeti egyházi kongresszusnak rendes ülésszakát megnyitottnak jelentem ki.« ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése okt. 17-én (Esti lapunk kiegészítése.) Berzeviczy Albert után felszólalt Szilágyi Dezső, az előtte szóló beszédjében a kormány védelmét nem tartja sikerültnek. Egy oly országban, mondja szóló, amelyről bizonyos az, hogy pénzügyi chrónikus deficitben szenved, amelynek államháztartási mérlege segélyforrásainak óriási igénybevétele után is ha nem romlik, legalább is stagnál, egy oly államban, melynek gazdasági fejlődési ereje le van kötve államjogi kötései által és ez államjogi kötések elégtelenek arra, hogy kincstárának természetes jövedelmet biztosíttassanak, és gazdasági érdekei megvédessenek, egy oly államban, amelyről a kormány maga elismeri, hogy belső szervezete nem eléggé alkalmas arra, hogy feladatait jól teljesítse; egy oly államban, melynek alkotmánya egyik fontos tényezője el van avulva s melyben — ismerjük el — a társadalom különböző osztályai körében nagy közgazdasági válság foly, melynek kultúrái és anyagi fejlődése ennélfogva meg van bénítva; egy ily államban, midőn a trónbeszédben a kormány részéről, és a kormánypárt előadója beszédében különös nyomatékkal van kiemelve, hogy a zavartalan békének évei várnak reánk, ily körülmények közt nem-e az első, nem a legtermészetesebb kötelesség-e a kormány részéről, nem a legtermészetesebb kívonat-e az ellenzék részéről, hogy a kormány mondja meg nekünk világosan, megfoghatólag, érthetően, hogy a nyugalmas fejlődés e kiszemelt éveiben mikép fogja fel a helyzet szükségeit, mikép akarja a nemzet munkásságát irányozni ? (Helyeslés balfelől). Már most, ha mi azt halljuk, hogy a többség körében az a felfogás uralkodik, hogy a trónbeszéd és a válaszfelirat az alkalom arra, hogy egyrészt a kormány munkaprogrammját kifejtse, másrészt a többség feliratában megállapítsa, hogy az így kifejtett politikával egyetért, azt hiszi, épen a többségnek, akik a választások alkalmával a kormány szándékai iránt nem lehettek tájékozva, van a legnagyobb okuk követelni határozott, világos és tartalmas nyilatkozatokat. Ha ebből a szempontból vesszük a trónbeszédet, melyet maguk a miniszter urak a kormány munkaprogrammjának tartanak és a többség részéről erre adott válaszfelirati javaslatot, akkor egyszerre fel fog tűnni azon nyilatkozatok valóban megdöbbentő tartalmatlannága és rendszertelensége. Abban csak itt-ott egyes reformoknak töredékes felemlítését találjuk, de úgy, hogy sem az előadottak tartalmából, sem az egymás mellé sorozás és összefüggés rendjéből a leghalaványabb képet sem tudjuk magunknak alkotni arról, mik hát a kormány felfogásai az ország közvetlen szükségeiről, és minő tervezett rendszabályokban nyilvánul az állapotok javítására irányuló törekvése. Sem a közművelődés, sem az ipari kereskedelem, sem a magánjogi kodifikációról tett nyilatkozatok nem bizonyítanak szóló ellen. Kevés gonddal, kevés komolysággal készültek e nyilatkozatok. Előtte szóló azt mondotta, hogy sehol egy trónbeszéd sem foglalkozik bővebb programmal. Igaz, de szóló szó-