A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)

1881-10-19 / 287. szám

** gwj,rvw*Tn fnwnvjT?r ütt t*w—inr iwfrrwfyT8Tr'7WTrniriTwnwwwwMnrwMM«wwwwReggeli kiadás. Budapest, 1881. Szerda, október 19. 287. szám. 19-dik évfolyam. Szerkesztési iroda,« Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK ezü­tugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere, Attenaeum-épü­let) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-h­ivatal ( Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........... 2 firt 5 hónapra ••••••.•«.. 6 » 6 hónapra Az esti kiadás postai különköldéséért felül. fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés 1z év folytán minden hónapban maga kezdhető, de ennek bármely napján történik­­«, min­­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, október 18. A mai szavazás nagyjelentőségű, dolog. Olyan többsége a kormÁn^matrarmzi^ ideje óta^ ^eD^y^"ÁírnyÁn’ma^a javaslat elfogadásánál. A többség 90 volt. Az ellenzéknek kedvére azt is megmondjuk, hogy e többséghez a horvátok csak 15 szavazattal járultak. A kormány iránti bizalmat és a kor­mány parlam­enti jogosultságá t’az" ellenzék eddig mindig a többség számarányával mérte, reméljük, hogy e szokástól most sem tér el, és a mai szavazásból levonja a theóriája sze­rinti következtetést, nevezetesen azt, hogy a kormány iránt a nemzet és a parlamenti több­ség bizalma 5 — 6 év óta sem volt akkora, mekkora most. A­miből természetesen súlyo­sabb kötelezettégek háramlanak a kormányra, mint az ellenzékre, és ezt nem is akarjuk egyébbel terhelni, mint azzal a tanúsággal, hogy a magyar nemzetnél nem boldogulnak sem frázissal, sem vádaskodással; annak hig­gadt, józan felfogásához és érdekeit nem koc­­­káztató politikához kell folyamodni, hogy bi­zalmát megnyerjék, már­pedig a mostani el­lenzék, mindkét árnyalata oly következetes változatossággal kereste a túlzásokat hol a külügyi, hol a belügyi politika terén, hogy lehetetlenség volt bizalmat ébresztenie. Három év előtt ignorálta az ellenzék a reformok szükségét, és csak a külpolitikáról, a nagy politikáról beszélt, hirdetve a boszniai megszállás következtében bekövetkező pénz­ügyi és alkotmányos válságunkat. S ezeket oly biztos kilátásba helyezte, hogy úgyszól­ván a napját is megszabta bekövetkezésük­nek. Minthogy pedig a lefolyt három év alatt pénzügyeinkben nem hogy beállott a válság, hitelünkben nem hogy bekövetkezett a krach, ellenkezőleg sokkal nagyobb mértékben ja­vultak­, mint a megelőző években, minthogy a dualizmus nem hogy fenyegetve lenne, al­kotmányos befolyásunk a monarchiában nem hogy csökkent, ellenkezőleg most sokkal in­kább el van ismerve és érvényesítve ez is, az is, mint valaha — igen természetes tehát, hogy az ellenzék minden jóslatat ily csúfosan megc­áfolva lévén, az hitelét veszti. Ezek után csak bámulnunk kell, egyfelől a szélbal izga­­tási képességét és másfelől a mérsékelt ellen­zék szívós gyűlöletét és erős ambíczióját, hogy a nemzet előtt most hasonló jóslatok­kal és vádakkal mernek előállani. Csakhogy a taktika most a mérsékelt el­lenzéken változott. Elfogadja és élvezi azt a bé­két,mely azon külpolitikának eredménye, mely­ről azt hirdeti, hogy »bonyodalmak tömkelegé­be« vezeti a nemzetet, megfeledkezik arról, hogy azt beszélte, miszerint mindaddig, míg Boszniában benmaradunk, alkotmányunk és pénzügyeink veszélyben forognak. Jelenben egy árva szóval sem követeli a Boszniából való kivonulást, hanem ráveti kritikáját a belpoli­tikára és itt ugyanazon túlzásokkal, az őszin­teség hiányának és tervtelenségnek ugyan­azon vádjaival lép fel a kormány ellen, me­lyeket a külpolitikával szemben egykor fel­hozott. Lát egy csomó törvényjavaslatot kinyomatva, tudja, hogy — ezeken kívül — mi minden van már készülőben (a közigazga­tási, igazságügyi és közlekedési politika érde­kében) de mindezt ignorálja és azt kívánja, hogy már a trónbeszéd alkalmából adassék elő egy egész közigazgatási, igazságügyi poli­tika, hogy a felett nagy átalánosságban, he­tekig tartó elmefuttatásokhoz bocsátkozzunk, mint a­hogy tegnap Szilágyi Dezső megkí­­sérte, mert tudják, hogy ők csak a dikczióban és theóriában erősek, mihelyt gyakorlati mun­káról van szó, azonnal összevesznek, sőt bele unnak. De az országnak semmi kedve többé a hosszas eredménytelen szóharczhoz, ennek a tudatnak nyomása alatt volt az idén rövi­­debb a felirati vita, mint máskor és reméljük, hogy ennek hatása alatt lesz sikeresebb, gya­korlatibb az országgyűlés működése is. Mikor aztán a kész törvényjavaslatok bírálatához jutunk, akkor meglátjuk, hogy ki áll inkább a helyzet magaslatán, a kormány-e vagy az ellenzék ? De épen azért, mert a kormánynak most olyan többsége van, milyen évek óta nem volt, nem csak politikáját látjuk igazolva, de egyszersmind felelősségét is fokozva, mun­kásságát is felhíva, arra nézve, hogy bizto­sabban, szabadabban dolgozhatván, nagyobb erővel fogjon a belreformok folytatásához és keresztülviteléhez. Mert abban igazat adunk Szilágyinak, hogy a békének kínálkozó éveit nem csak a mindennapi munkára, de az át­alakító reformokra is kell fordítanunk. Hogy a kormány érzi ezt, bizonyítja az, hogy a köz­­igazgatás, igazságügy, pénzügyi kezelés és jog­szolgáltatás nevezetes ágait, valamint a főren­diház reformját tűzte ki a reformmunka felada­tául, és az élet természetes követelményei, vala­mint a logikai összefüggés szerint ki lesznek kerekítve, az organikus szervezetbe beillesztve az illető reformok úgy, hogy a kor igényei­nek meg fognak felelni, a­nélkül, hogy a tör­ténelmi összefüggésben szakadást idéznének elő. Apponyinak azon állítása, hogy egyes javaslatokból, a kormány politikáját meg­ítélni nem lehet, nem áll, mert minden javas­lat a közigazgatás vagy igazságszolgáltatás egész szervezetével függ össze és bizonyára sokkal jobban megítélhető azok alkalmából a kormány szándéka és terve, mint egy trón­­beszédből, bár oly terjedelmes legyen is az, milyenné az ellenzék szerette volna tenni. A nagy többségben és a kormány iránti bizalom fokozásában rejlik a kormányra néz­lyel és következetességgel folytassa a pénz­­ügyi rendezés nagy munkáját. Egész erőnk­kel azon kell dolgoznunk ugyanis, hogy ál­lamháztartásunk és lehetőleg valutánk is, a fokozatos haladás és erőfeszítés segedelmével, a közelebbi kiegyezés alkalmával egészen helyre legyen átatva, mert csak így fogunk érdekeinknek teljesen megfelelő kiegyezést köthetni és a netalán bekövetkező nehéz idő­ket is baj nélkül átélni!­­ Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 19-én szerdán, d. u. 6 órakor értekezletet tart. — Utóválasztások. A debreczeni uj kép­viselőválasztás határideje november 9-ikére tűzetett ki. — A nagyenyedi szabadelvű párt e hó 16-én tartott gyűlésén egyhangúlag dr. D­á­r­d­a­i Sándort kiáltotta ki jelöltté. Dárdai, ki jelenleg Nagyenyeden időzik, küldöttség által hivatott meg a gyűlésbe, a­hol rövid beszéddel a jelöltséget elfogadta. Zala megye b­a­k­­­a­i kerületében november 10-én lesz az új választás. A szabadelvű párt jelöltje itt F­a­c­k Károly a nyugati vasút vezérigazgatója, a mérsékelt ellenzéké Oborin Ferencz, a függetlenségi párté T­h­a­s­s­y Imre földbirtokos. — A zalaegerszegi kerület­ben a választás szintén nov. 10-én ejtetik meg. — A szilágysomlyói kerületben a­ függetlenségi párt A HON TÁRCZÁJA. SZERETVE MIND A VÉRPADIG. Történeti regény a Rákóczy-korból. Irta JÓKAI MÓR. 12-dik ELSŐ KÖTET. Folytatás. A szabály szerinti dobütés hangzott, mire a három küldött közül a káplár előlépve, egyik kezét a csákójához emelte, a másikkal pedig egy akkor metszett topolyfa-vesszőt (mintegy singnyi hosszút) nyujta át a vezérnek, e szavakat mondva hozzá: »Pardon, gráczia a szegény delinquensnek, vi­téz ezredes kapitány uram!« Háromszor kell ismételni ezt a kérést; ha a harmadiknál is azt feleli rá a vezér, hogy Istennél a kegyelem , s aztán azt a rövid vesszőt kettétöri s a földre dobja, akkor már »lőttek« a szegény elítéltnek. De mielőtt kettőbe roppanthatta volna Ocskay azt a vesszőt, valaki megfogta gyengén a kezét. — Ilonka volt az. — Hol vette ezt a nagy bátorságot, hogy egy olyan kegyetlen erős kezet halált csináló munkájában megakaszszon ? — Ajándékozza én nekem kegyelmed azt"a to­­polyfa-vesszőt. Jaj de szépen tudott kérni az édes szájával, hát még azzal a beszélő két szemével. Ocskay ránézett, s rajta veszett a szeme, — a lelke is. — S mit akar kegyelmed, szép búgom, ezzel a topolyfa-vesszővel ? — Elültetem s addig öntözöm, mig kihajt: szép fa lesz belőle. Ocskay elmosolyodott rá s odanyujtá a leány­nak azt a a topolyfa-vesszőt. (Még e század elején is megvolt az Ocskay kas­tély kertjében az a nagy jegenyefa, a mi ebből a topolyvesszőből lett: úgy hitták, hogy a »kegyelem fája.«) — No te gézengúz! kiálta Ocskay a delin­quensre, most az egyszer száraz lábbal gázoltál ki a binárból. Fogd ezt az aranyat, fizesd ki vele, a­kit megkárosí­tottál. Annak köszönd az életedet, hogy jó védszentet választottál, mikor megbérmáltak. Feljöhetsz a kéz­­csókolásra. De biz azt a kézcsókot nem várták be. Ilonka vigan szökdécselve futott be a belső palotába, anyját felkeresni, a ki elfutott az executió elől s a pár­nák közé dugta el a fejét, hogy ne hallja a puskaropogást , mikor azt a szegény kuruczot agyonlövik. — Nézd! Itt a kegyelem vesszője! Nekem adta egy kertemre ! Ezt én elültetem és ki fog hajtani. A nagyasszony sejtette már, hogy sok más egyéb is gyökeret fog ott verni, s levelet hajtani: nem csak az a topolyvessző. .. Még egy várostrom. — No, édes asszonynéném, mondá, másnap reg­gelre kelve, Tiszáné nagyasszonynak Tormássy László nagybátyja: — most hevenyében Ocskay László urammal még egy vár ostromához fogunk hozzá, s ha Isten megsegít, be is veszszük. — Hát már ilyen hamar odább akarnak menni kegyelmetek ? No, ezt az Ilonka majd nagyon meg­fájlalja. — Ellenkezőleg! Nagyon soká is itt maradunk. Csak azt ne fájlalja aztán meg az Ilonka húgom. Az ő szive az a vár, a kit be akarunk venni. Időnk pedig van a megszállásra elég, mert a fővezér parancsa az, hogy itt őrizzük addig Lévát, meg a bányavárosokat, a mig ő Eger városát behóditja s a fejedelem Tokajt löveti. A nagyasszony kegyesen mosolygott ene a szóra. — Hát hiszen ha »suttogóba« küldték édes bá­tyám kegyelmedet hozzám (a »suttogó« volt az előjá­téka a formális leánykérésnek), én sem bánom, be­szélgessünk róla. Szóból ért az ember, aztán szegény megboldogult uram azt szokta mondani, hogy »dara pac­a, boni amici,« a mi magyarul annyit tesz, hogy »a­ki lovat vesz, nézze meg a fogát.« — Én, a mióta szegény vémet, Kovách Istvánt, olyan szerencsétlenül lakodalma napján megölték, felfogadtam, hogy soha több vőlegényt a leányom számára nem választok, — hanem ő rá bízom, hogy szemelje ki magának szíve szerint, a­kihez legjobban odatalál az indulatra, én nem keresem, csakhogy becsületes ember, jó magyar és nemes ember legyen; iszákos, lunatikus, nya­valyatörés ne legyen, se olyan fiatal ne legyen, hogy az ajka legyen kopasz, se olyan vén, hogy a feje teteje legyen az, egyébiránt nem bánom, ha tiz test­vérrel osztozik is otthon s a leányomnak a napával kell is egy konyhán lenni. Még csak a vallására sem nézek : nem bánom, ha pápista is, ámbátor ez nagy galiba lehet az összekelésnél. — No hát mindezekre igen jó feleletem van , mondá Tormássy. — Ocskay László uramnak, hogy becsülete van , azt meghallhatta édes bugomasszony maga a fejedelem leveléből; hogy jó magyar, azt hirdetik a tettei ; nemessége olyan régi, mint a Ti­­száéké. Hogy a bor nem árt meg neki, azt megmu­tatta a tegnapi ítéletével. Férfinak olyan, hogy nincs párja az országban. Egy testvére van, azzal már meg­osztozott. Ocskói kastélyában nem lesz más asszony, a­ki parancsoljon a leendő feleségénél. — Vallására nézve igaz, hogy buzgó pápista , de e miatt ne le­gyen aggodalma kegyelmednek ; a mi fejedelmünk nemcsak a vallásszabadságot proklamálta, hanem még a vallások közötti jó egyetértést is : a hogy ezt kegyelmed megláthatja ezen az emlékpénzen, a mit a fejedelem vezetett kiválasztott hivei számára, s a mit kegyelmednek küld általam Ocskay, a szives vendég­látás emlékezetére.*) Nagy gyönyörűséget okozott ez ajándékkal Tormássy a nagyasszonynak. — Nem tudom, mivel örvendeztetett volna meg jobban kegyelmed, mint ezzel az emlékpénzzel, a­mit csak híréből hallottam eddig emlegetni. Nem volt erre szükség, hogy még jobban megszeressem ezt a derék ifjút, mint a­hogy eddig megszerettem. Ha én rajtam állna, két kézzel adnám hozzá a lányomat, még ma, nem is holnap. Hanem én már ebbe bele nem szólok többet. Egyszer tettem, megbántam. Az­óta négy esztendő elmúlt. Sok derék ifjú legény meg­fordult a házamnál, háztűznézőbe, leánykörőbe, min­­deniknek azt mondtam : ott van a leány, édes uram­­öcsém ; nem tartom üveg alatt, beszélhetsz vele egye­dül ; úgy neveltem, hogy ne kelljen mindig strázsálni és lesni, hogy mit beszél, merre jár ? ha meg tudod nyerni a hajlandóságát, tied lesz, elviheted ! — De biz az még mindig csak idehaza van : senki se fogta el. Ha kérdeztem tőle, mert nem tetszik neked ez az *) Ez volt az a ritka emlékpénz, tallérnyi nagyságú, a­melyiknek az egyik oldalán magas domborműben Rákóczy Ferencz daliás mellképe látható, a másikon egy égő oltár (a honszerelem oltára,­ melyen a tüzet egy magyar hős alakja gyújtja meg, s melyre virágaikat hintik a három vallásnemtöl.­­ A bécsiek később egy ellenmedailonnal vála­szoltak erre, melynek egyik oldalán amaz ismeretes allonge­­parókás fő volt verve, a másikon ugyanazon oltár, de me­­lette egy pánczélos dragonyos, a ki az oltártüzet eloltja sat három vallás nemzőit kergeti háromfelé. Mind akettő láthaól a budapesti n. múzeumban. J- Mi­lyik, az a másik? Nem derék ember-e ? Milyen jólo­vas ! milyen vitéz harczos! milyen jó gazda! mennyire szép alak! Mind ráhagyta, hogy igaz lesz az, úgy van , de hát ő valami mást keres. Nem tudom én, hogy mit ? Talán olyan embert, a­milyenek a holdban laknak. Annyit veszek észre rajta, hogy azokhoz az urfiak­­hoz, a­kik csak vadászatról, baj­vívásról, tánczról tud­nak neki beszélni, nem igen húzódik; épenséggel ide­gen azoktól, a­kik naphosszant kártyáznak, azt gon­dolta egy némely, hogy talán lantolva, dalolva lehet megnyerni a kedvét, azt meg épen kinevette, akadt a­ki verseket darált el előtte , az elől elbújt, ha már jönni látta. Nem tudom én, mi kell ennek? Sokszor meglepem az apja könyvtárában, a­mint a könyveket sorba nyitogatja, de azok mind diákul, németül, meg francziául vannak. Azt pedig ő nem érti. Honnan ta­nulta volna meg ? A leányt Csak nem lehet cserébe küldeni Nagyszombatba, hogy tanuljon meg néme­tül , könyvből pedig azt nem tanítják. Azután az ur­­fiak sem igen tudnak lesz ahhoz. A bic­haec hoc-on túl nem igen vitték. Biz itt astronomust nem igen kap ezen a mi vidékünkön, a­ki neki a csillagokat megmagyarázza, pedig mindig azok között szeretne járni. Szegény boldogult apja is ilyen volt: az égen megismerte a »kost,« de a földön nem tudta megkü­lönböztetni a foklyot a báránytól. Könyv nélkül tudta Horácziust, hanem a cselédet nem tudta összeszidni, ha valami kárt tett. A lánya is olyan: egészen ráü­tött: tőlem semmit sem örökölt. A­ki ezt el akarja venni, a másvilágról jöjjön. — No hát az én kliensem épen onnan jött. Monda Tormássy,­­ azután megbiztatá a nagyas­­­­zonyt, hogy miután elég idő van a várostromhoz, a győzelem egészen bizonyos , a­mit a nagyasszony maga tartott legkivánatosabbnak. (Folytatása következik.) jelöltje T­h­a­l­y Kálmán. — Az u­d­v­a­r­d­i kerület­ben a függetlenségi párt, miután J­u­s­t­h Gyula a jelöltséget el nem fogadta, Somssich Iván grófot léptette föl, ki e hó 23-án tartja programmbeszédét. A szabadelvű párt jelöltje itt tudvalevőleg B­a­­­h­ó alispán. — Gróf Szapáry Gyula pénzügymi­niszter a képviselőháznak egy holnap ad hoc tar­tandó ülésén kimentő exposé kíséretében elő fogja terjeszteni az 1882-dik évi költségvetési előirányzatot. Expozéjában a pénzügyminiszter — a­mint értesülünk — nemcsak a jövő évi költség­­vetési hiány fedezési módja felől fog nyilatkozni, ha­nem az aranyjáradék konverziójának eddigi állását is részletesen ismertetni fogja. A költségvetés magában a rendes szükségl­­­etben valószínűleg kedvező mérleget fog felmutatni. A rendkívüli szükségletnél el­lenben, különösen a »beruházások« czímén, nevezete­sen a közlekedési minisztériumnál jó­val tetemesebb összegek irányozta­t­­tak elő, miután a budapest-zimonyi vasút kiépíté­sére még hátralevő 14 millió frt, továbbá a budapesti Dunaszabályozásra több mint 1.300,000 frt, a Tisza­­szabályozásra 1.000,000 frt, Szeged részére több mint 300,000 frt, a szegedi vasúti hídra 450,000 frt, az államvasúti beruházásánál több jelentékeny összeg s ezenkívül folyó­ szabályozási munkálatokra több mint 700,000 frt, valamint a gépgyárra és a diósgyőri aczélgyárra egyenként egy fél millió frt kiadási több­let figurái a közlekedési minisztérium előirányzatában. E kiadási többletek magukban több mint 19,000,000 írtra rúgnak, mely összeggel azonban a közlekedési minisztérium költségvetési előirányzatában 1.600,000 frt be­vételi többlet áll szemben. A honvédelmi minisztérium költségvetése csak 200,000 írtnál valamivel nagyobb kiadási többletet fog előirányozni, mely összeg leg­nagyobbrészt fegyverek beszerzésére, valamint a je­lenlegi fegyverek cső­üregeinek kibővítésére lesz szük­séges.­­ A képviselőház IV-i­k bíráló bizottsága ma esti ülésén tárgyalás alá vette Zselenszky Róbert gr., a hidegkúti kerület képviselője választási ügyét. Miután nevezett képviselő választása ellen meg­vesztegetési vádak emeltettek, a bizottság hosszabb tárgyalás után a vizsgálat megtartását rendelte el és erre Véglső Gellért biz. tagot küldte ki. A vá­­­lasztók ügyének védője a bizottságban dr. Várady Béla ügyvéd volt.­­ A képviselőház az államköltségvetés bemutatása után csak a felirat felolvasása s aláírása, lutotóágon'lfieg kínasárÁsil..."trincieti ta­g a valasztas" ki­hirdetése végett tart ülést; érdemleges tárgyalásra azonban tárgy nem lévén, körülbelül pénteken elna­polja magát a delegácziók ülésezésének végéig. Ez­alatt — mint az »O. É.«írja, a bizottságok, név szerint a pénzügyi bizottság, tart ülést az államköltségvetést tárgyalván. — A vágvölgyi vasutat a kormányba »B. K.« szerint egész Z­s­o­l­n­á­i­g szándékozik ki­építeni s a trencsén-zso­l­nai vonal kiépítésére a jövő évi költségvetési előirányzatba megfelelő összeg is fel fog vétetni. ■— Az osztrák-magyar uralkodó és a czár közti találkozásra vonatkozólag tegnap megbízható helyről vett értesülés alapján je­lentettük, hogy ő felsége és a czár találko­zásáról eddig hivatalosan szó se volt; a sajtó mindazáltal nem fogy ki az erre vonatkozó új meg új hírek és kombinácziók kolportázsában. Ezek szerint a találkozást illető előkészületek nem tagadhatók , de az a törekvés nyilvánul, hogy a ta­lálkozás az utolsó pillanatig bizonytalanságban ma­radjon és a nihilista­ körök figyelmét a czár útjáról eltereljék. Más verzió szerint a czár és az osztrák­magyar uralkodó közti találkozás tervét épen azért állítják egyelőre feladottnak, mivel annak létrejötte a czár személyének teljes biztosságától függött, de az e dispozícziókkal megbízottak a kezességet ezt ille­tőleg nem vállalhatták el. — Ugyane tárgyra vonat­kozólag a »N. W. Tagbl.«-nak Krakkóból a követ­kezőket jelentik : »Hogy előkészületek létetnek ma­gas személyiségek fogadtatására, nem tagadható. A krzeszoviczei és trzenbinjai pályaudvarban a javító munkálatok teljes folyamatban vannak. A harmad­osztályú vasúti vendéglő Krzeszowiczében fogadó­­csarnokká alakíttatik át és földiszittetik. A Krakkó­ban állomásozó 60-ik ezred zenekara az orosz nép­himnuszt tanulja. Mind a zenekar, mind pedig a pre­­zumtiv disz-század parancsot kaptak, hogy álljanak útra készen és megfelelően fölruháztattak. Mindez előkészületek alkalmasak voltak arra, hogy a talál­kozásról szóló közleményeket megerősítsék. Azt állít­ják azonban, hogy mindez előkészületek csak azért léteznek, hogy az esetben, ha a találkozás mégis megtörténnék, mind az állomási közegek, mind a katonai hatóságok ne lepettessenek meg. Érte­sítés a közelálló császári utazásról sem a krakkói pol­gármesterhez, sem a vasúti igazgatósághoz nem ér­kezett.« — Umberto király — mint a milanói »Nazionale« jelenti — f. hó 28-án indul Ausztria- Magyarországba a Ferencz József ő felségév­el való találkozásra. — Hobart pasa egy levele. A »Stan­dard« H­o­b­a­r­t pasa ismert török tengernagy egy levelét közli, melyet az Konstantinápolyból f. hó 7-ki kelettel intézett Angliához s mely jellemzi Angliának és Francziaországnak az egiptomi ügyben követett magatartása fölötti felfogást Konstantinápolyban. A levél igy hangzik: »Párisi és londoni sürgönyök arról értesítenek, hogy az összes ottani lapok megróják Törökországot beavatkozásáért az egiptomi ügybe. Nem hihetem, hogy ez a nézet egyhangú, mert meggyőződésem, hogy az en gros politikai rablás eme korában is még sok éleslátású ember van, a­ki ily igazságtalan nézet­ben nem osztozik. Minthogy nem vagyok beavatva a diplomáczia titkaiba a keleti kérdést illetőleg, az eseményeket csak a néző szemeivel kísérhetem, de ha azt látom, hogy szuverénségi joguk, melyeket Fran­cziaországnak is, e pontban követett bizonytalan né­zeteivel el kellene ismernie Egiptomra vonatkozólag, teljesen ignoráltatnak, csak a közönség józan eszére hivatkozhatom az ez ügyben való igazság érdekében. Senki se tagadhatja a szultán szuverénségi jogát Egiptomra vonatkozólag és jóllehet ő felsége bölcsen és szabadelvűen megengedett egy külső intervencziót amaz ország pénzügyeire vonatkozólag, mégis nagyon sok azt mondani neki, hogy, ha komoly lázongás tör ki oly csapatok közt, melyek se több,­se kevesebb mint török katonák, egyszerűen keresztbe kell fonnia kar­jait és nem szabad semmit szórnia. Felette örvendek, hogy ő felsége, a franczia nagykövet erős remonstrá­lágot küldött Kairóba, hogy az ottani dolgok valódi állapotáról jelentést tegyen és alkirályával tanácskoz­zék a lépések fölött, melyek szükségesnek mutatkoz­hatnának, hogy csapatai oly nem illő maguk viseleté­­nek ismétlését megakadályozzák. Az állás, melyet ez alkalomból a két nyugati hatalom elfoglal, nem iga­zolható és sajnálatra méltó. Francziaországnak elég dolga van Tunisszal, hogy az Abd-el-Kader-ügy is­métlésének veszélyétől visszaijedjen és a francziáknak most fölnyilnak szemeik nagyon is mohó afrikai tevé­kenységük balgasága fölött. És Anglia, melyet végül idegenesen fellármáztak s talán kissé féltékeny is lett Egiptom miatt, az által, hogy Törökország he­lyett Francziaországot támogatja, azt a nagy hibát követi el, hogy ellenségeinek számát a nagy muzul­mán faj közt szaporítja, mely hibát egy napon kese­rűen fogja megbánni.E­szerint pártjának (a fölfogásban való ellen­mondások daczára) van közigazgatási pro­­grammja, a­mi természetesen egyébbel nem volt jellemezve, mint az »organikus fölfogás« emlegetésével. A szavazás fölötte érdekes volt ; sokan hiányoztak ugyan mindenik pártból, de a kormány mellett 204 szavazott és ezek közt volt gr. Zichy Jenő, Lukács Béla, Hoffmann Pál, Mandl Pál is, a­mi az ellenzéknek rosszul esett, de nem tehetünk róla. Széll Kálmánt betegség akadályozta a szavazásban.* A képviselőház ülése okt. 18 án (Folytatás esti lapunkhoz.) Apponyi Albert gr.: (Zárbeszéd.) A felirati vita az ugyanazon közjogi alapon álló pártok között azon nagy kérdés körül forgott: rendszeresség, vagy rendszertelenség, öntudatosan kitűzött czélok felé való törekvés, vagy a kísérletek politikája uralkod­jék-e a most bekövetkezendő országgyűlési c­iklus­­ban. Ezen kérdésre megfeleltek többen,­­ különösen kifejtette azt Szilágyi Dezső, tehát szóló nem is fog­lalkozik ezzel, hanem azokra teszi megjegyzéseit, a­melyek azóta a házban elmondattak. A miniszterel­nök nyilatkozatai teljességgel nem világosították fel a helyzetet, sőt a theoretikus elvekkel csak elrejtette azt, a­mit tulajdonképen mondania kellett volna. Szóló és pártja nem theoretikus politikát köve­tel a kormánytól, hanem gyakorlati politikát, a­mely a nemzet valódi szükségeinek megfelel. A miniszter­­elnök ama nyilatkozata, hogy a kormány irányát majd kidomborítják a beadandó törvényjavaslatok, szólót nem nyugtathatja meg. E javaslatokból csak azt lehet megítélni, hogy minő megoldást fog nyerni egyes dolog, de hogy létezik-e valósággal kormány­politika, azt az összes törvényjavaslatokból sem ítél­heti meg a ház. Jókai előadó tagadja az egyesült ellenzék ab­beli jogosultságát, hogy rendszeres politikát sürges­sen, mert abban a pártban sincs egységes, rendszeres politika. Szóló itt hosszasabban c­áfolja ez állítást, kijelentvén ismételve, hogy igenis, van az egyesült el­lenzéknek egységes politikai rendszere. A­mi a köz­­igazgatás kérdését illeti, szóló bírálat alá veszi a kor­mányelnök erre vonatkozó nyilatkozatát, s arra a meggyőződésre jut, hogy bármikép adja is elő a dol­got, mégis csak a kísérletek politikáját követi e téren, mert kételkedve próbálni meg a régi rendszer fen­­tartását és oly kísérlet, mint új szervezésnek meg­­próbálása. (Helyeslés balról.) De más kifogása is van a miniszterelnöktől hal­lott közigazgatási nézetek ellen. A miniszterelnök ugyanis azt mondja, hogy minden eszközzel megpró­bza?­ Mtells S­bad alternatívákba bele­menni, hanem csak egy eszme által kell hogy vezéreltesse magát. És a miniszterel­nök e magatartása is elég volna arra, hogy szóló vele szemben e­lenzéki állást foglaljon el. A választásoknál elkövetett tisztviselői presszó­ról is volt szó s arról mind a miniszterelnök, mind az előadó nyilatkoztak. Szóló is kiterjeszkedik azokra. A miniszterelnök arra hivatkozik, hogy miért nem panaszoltak az illetők ? Szóló szerint nem a panasz­jogban van ezen baj orvoslásának súlypontja, hanem ott, hogy a kormányban legyen annyi tisztelet a vá­lasztások szabadsága iránt, hogy a kormányban le­gyen annyi érzék az állami életnek erkölcsi alapjai iránt, hogy az illetéktelen befolyásnak gyakorlását tisztviselőitől ne csak ne kívánja, de meg se tűrje,­­ hogy a sikernek ilyen úton való elérése ne képezze az előléptetésnek és a különös kedveltségnek alapját. Addig, míg a kormányzat az ezzel ellenkező szellemben jár el, hiába van törvényben igtatva a pa­nasz beállásának joga és hiába vannak meg azon ga­­rancziák, a­melyeket különben fentartandóknak vél. Addig tovább fog tartani az a mostani szomorú ál­lapot, melyet a miniszterelnök által tegnap idézett és általa tagadott, de sajnos, igaz szavakkal jellemez­hetünk , hogy a kormánypárt ellen nem szabad sem­mit, a kormánypárt mellett szabad mindent. (Ugy van­ bal felől.) Miután a vitának tulajdonképeni érdeme pártja szónokai által ki van merítve és az azóta mondottak­ra több megjegyezni valója nincsen, egyszerűen arra A mai zárbeszédek érdekesek voltak ugyan, de minthogy a ház a szavazást várta és uj eszme nem merült föl, csak abban gyö­­­nyörködtünk, hogy milyen keservesen esett a szélbalnak azon tény fölemlítése, hogy Er­délyben paktált a román intranzigensekkel, valamint azt az erőfeszítést élveztük, melyet gr. Apponyi kifejtett, hogy bebizonyítsa, mi­

Next