A Hon, 1882. február (20. évfolyam, 32-59. szám)
1882-02-23 / 54. szám
54 szám. 20-dik évfolyam. Szerkessztésű iroddas Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatftlb® (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás, Budapest 1882. Csütörtök, február 23. Kitehí-nivat«i Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Kiölije,«tér»i íií: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................... . , SiS 3 hónapra 6 » 6 hónapra 19 . Az esti kiadás poétái különküldéséért felül» fizetés negyedévenként ....... le Az előfizetés .1 év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, február 22. Hol mindenkibe belekötni, hol semmiről tudomást nem venni, e két ellentét közt mozog folyton a szélsőbal külpolitikájában. E tévedezésnek természetes következménye, hogy folytonosan ellenmondásba elegyedik s egyúttal, hogy két különböző oldalát zárja ki a megtámadásnak, aminek alapján könnyen bebizonyíthatni álláspontjának helytelenségét. Folytonosan hirdeti azt, hogy a szláv elem fenyeget, hogy Oroszország szítja ellenünk a boszniai lázadást, és mégis, mikor annak elnyomásáról van szó, azt mondja, hogy vonuljunk ki e tartományokból. Ez ellenmondásért teljesen kiérdemelte ma Miletics helyeslését és azt a kijelentést, hogy csatlakozik határozati javaslatukhoz. Élesebbkritikát valóban a szélsőbal felett senki sem gyakorolt, mint J Miletics Svetozár azon ténye által, hogy határozottan pánszláv szempontból Csatlakozott a szélsőbalnak nem csak azon nézetéhez, hogy a megszállott tartományokból ki kell vonulnunk, hanem azon nyilatkozatához is, hogy nekünk a megszállott tartományokban nincs mit keresnünk. Miletics legalább le tudja vonni egy álláspont következményét is, amennyiben Nagy-Szerbia számára követeli Boszniát és Herczegovinát, de a szélsőbal ezzel előállni nem mer, habár nem tagadhatja, hogy kivonulásunknak egyszerűen ez lenne eredménye. Ez már azonban a szélsőbali álláspontnak másik szélsőségével szoros összefüggésben áll. Mert már most követelik azt, hogy kössünk bele Oroszországba. Amiért Skobelev bolond toasztot mond, hát szálljuk meg Szerbiát, Montenegrót. Tehát képzelt bajokkal szembe szállni, idegen országokat megszállani készek, s csak épen azt a két tartományt akarják ott hagyni, mely a szláv gyűrűt legalkalmasabb helyen vágja ketté, és melyből esetleg csak gyalázattal és európai mandátumra való képtelenségünk kijelentésével vonulhatunk ki. Nem folytonos ellenmondás-e ez ? Pedig ezekben a szélsőbali politikának csak komoly alapjait kerestük, hát még ha végig hallgatjuk mindazokat az erősködéseket, melyeket a mellett fölhoznak, mennyire zavarba jövünk, mennyire meggyőződünk a szélsőbali álláspont teljes és tökéletes tarthatatlanságáról ! Ma csak Eötvös Károly beszédét hallottuk ez oldalról. Elég hosszú és elég furcsa volt az arra, hogy a czélzatával ellenkező irányban hasson meggyőzőleg. Rendetlenül, nem átgondolva, legnagyobb részben rögtönözve adta elő beszédét és ezért volt egészen őszinte, de teljesen következetlen. Polemizálni akart Baross Gábor szép, tartalmas, átgondolt beszédével és a miniszterelnök tegnapi érdekes nyilatkozatával, de csak prókátori fogásokhoz nyúlt, ahelyett, hogy magasabb álláspontra helyezkedett volna. Figyelmet beszédének csak egy komoly passzusával keltett, melyben a kormánytól, mint a magyar törvényhozás tagja kérdezte, hogy mit szándékozik Boszniával csinálni ? És pártjának belátását, tapintatát igen jellemző nevetés tört ki a szélsőbalon akkor, mikor Tisza kijelente, hogy a mostani körülmények közt, erről beszélni nem lehet. E pártnak, úgy látszik, nincs fogalma arról, hogy milyen nevetségessé tennék magunkat Európával szemben, ha egy föllázadt tartomány leveretése előtt, annak jövő rendezéséről beszélnénk és mennyire meggyengítnék állásunkat magukkal a lázadókkal szemben, ha most agrárius reformokról, az ottani kormányzat hibáiról, hiányairól és a jövő tervekről beszélnénk. Ez a nevetés koronázta meg a szélsőbal álláspontjának tarthatatlanságát ! De mit mondjunk ahhoz, mikor Eötvös, mint Tisza igen helyesen megjegyzi, törökebb akart lenni a töröknél, és a boszniai újonczozásból, melybe Törökország hivatalosan beleegyezett, a porta iránti felségsértést akart kiolvasni, csak azért, hogy kimondhassa azt a drasztikus és illegális frázist, hogy a kormány a koronát forradalmi térre ugratta! Ennek a frázisnak párja az, melyben emlegette a minisztereknek az utczán, lámpások segedelmével való feleletre vonását, mely érdekes nyilatkozatok nem argumentumok s csak arra valók, hogy tanítsák a nemzetet és fiatalságot, hogy ilyesmit is meg lehet kísérleni. Vegyük ezekhez azt, hogy most nyilván proklamálták a törvényszegést határozati javaslatukkal , hogy Orbán Balázs már azt hirdeti, hogy az államjószágok eladása már nem törvényes, azokat a nemzet még visszaveheti, és fogalmunk lesz arról, milyen stádiumba jutott a szélsőbal loyalitása. Ezt annyival jellemzőbbnek tartjuk, mert köztudomású dolog, hogy a szélsőbalon lappangó küzdelem van a loyalitásra való törekvés ,miatt,hogy sejthetjük azt is, hogy most melyik áramlat került felül. Eötvös többi állítását úgy szétszedte a Tisza, Baross és Jókai, annyi rágni valót dobott oda az ellenzéknek, hogy ez most csakugyan nem panaszkodhatik, hogy nincs kivel polemizálni. — Tisza Kálmán miniszterelnök tegnapelőtti beszédével, mellyel a »Deutscher Schulverein« iránti interpelláczióra válaszolt, foglalkozik a mai »N. Er. Pr.« egy hosszú és higgadt vezérczikkben, azt mondván, hogy a »magyar állam eszméjétől a magyar törzs politikai szupremácziája elválaszthatatlan.« Botorság volna elvitatni a magyarok jogát, hogy a magyar állami nyelvet törvényileg megállapítsák ; de hogy a szélsőség lehet-e ezt a jogot kiterjeszteni, az a czélszerűszég a méltányosság, a politikai eszélyesség dolga. Magyarországon nem volna szabad szem elől téveszteni, hogy az ottani német elemet nem szabad ugyanazzal a mértékkel mérni, mint a tótokat és románokat. A tótoktól félni lehet, hogy a pánszláv mozgalom tért nyer köztük, az erdélyi románoktól szintén lehet félni, hogy a szomszéd román királyság nemzeti aspiráczióikat felkelti; de a németek a magyar állameszme leghívebb és leglelkesültebb hívei, mert ezáltal a polgári szabadságot, a rendek és felekezetek egyenjogúságát megvalósítva és tartósan megvédve látják; önkényt tanulják meg a magyar nyelvet, sőt mondhatni, hogy rohannak a magyarosodás karjai közé. — Lapvélemények Skobelev beszédéről. Orosz lapok nyilatkozataiból még mindig kevés fekszik előttünk. A »Novoje Vremja« úgy vélekedik, hogy Skobelev beszéde nem Európa kihívása, hanem konstatálása Oroszország erejének és hatalmának. Oroszország barbár s ez okból Európa előtt fölöttébb félelmes a küzdelemben. Európának több veszteni valója van, mint Oroszországnak, melyet lehetetlen úgy legyőzni, ahogy Németország győzte le Francziaországot. De Ausztria-Németországnak van rá oka, hogy az orosz inváziótól rettegjen, mert az a barbár hadsereg az egész világ katonaságával megmérkőzhetik. Csendesek leszünk, de hagyjatok bennünket békében. Németország sajtójának nincs igaza, mikor Skobelewet vandál Attilának mondja. Skobelew Attila lehet, de csak úgy, mint nyugati Európa alsóbb néposztályainak felszabadítója. Oroszország megszabadítá Európát I. Napóleontól, felszabadítá a Balkán lakóit, első üdvözölte az egyesült Olaszországot, s a rabszolgatartók ellenében pártját fogta az amerikai éjszaki államoknak. — A »Golosz« így ír : Aksakov »Rusz«-ja és Skobelev beszédei megrontják az orosz kereskedelem és ipar hitelét, csökkentik a rubel értékét. Hát elfelejtette már a »Rusz« a berlini kongresszust s annak következéseit ? Maga Aksakov mondotta, hogy a nihilizmus a berlini kongresszus óta keletkezett s most maga űzi azokat a bujtogatásokat, melyek egy újabb berlini kongresszusra vezetnek. — A »Szviet« azt mondja, hogy Skobelew beszéde tetszett a francziáknak, de nem tetszett az oroszoknak, kik nem akarnak háborút. A német »Petersburger Zeitung« azt tartja Skobelew beszédéről, hogy a német-oroszok megrongálására hivatott. A franczia lapok már megszűntek Skobelew beszédét kommentálni és csak külföldi lapok nyilatkozatait regisztrálják. — Berlinből jelentik, hogy az orosz sajtó hangjai, melyek Skobelev fellépését gyöngíteni iparkodnak, ott épen nem elégíttettek ki. Azt az állítást, hogy a »Nordd. Alig. Ztg« meglehetősen lanyha czikkét a berlini kormánykörök nézetének kifejezéséül kell felfogni, Berlinben sokan kétségbe vonják. Ez utóbbiakra nézve jellemzőbb a konzervatív sajtó növekvő határozott hangja. A »Reichsbote» azt a nézetet, mely szerint háború Oroszországgal a fenforgó viszonyok közt nem képzelhető, értéktelennek jelenti ki. A vak szenvedélyesség, ahogy Skobelewnél nyilvánul, 1870-ben is, mindig ok volt a háborúra. A »K r e u z z t g« azt mondja : Két dolog közül egyet: Skobelewet az orosz kormány vagy nyíltan dezavuálni és lehetőleg ártalmatlanná tenni fogja, vagy az orosz kormány barátságának, szoros összetartásának biztosításai politikánkra nézve értéktelenek. Ezért az orosz kormány határozott nyilatkozatait és megfelelő tetteit várjuk. Az »Alig. Z tg.« konstatálja, hogy a pánszlávizmus nem Ausztria-Magyarország, hanem Németország, a német kultúra és czivilizáczió ellen harczol. Skobelew elvtársainak száma azonban aránylag még kis körre szorítkozik és az igazsággal teljesen ellenmondásban áll, ha Skobelew a dolgokat a Balkán félszigeten úgy iparkodik előadni, mintha ott csak a jelre várnának, hogy a pánszlávista úrnak megnyissák a zsilipeket. »Szerbia, Románia, Bulgária és Montenegró lakosai — úgymond az »Alig. Ztg.« — ha nem egy pánszláv apostol van is köztük, a függetlenséget, melyet kemény harczokban vívtak ki, élvezni akarják és nem áldozatul hozni az orosz uralomnak ; a lerázott török igát nem akarják ujjal felcserélni. A kis balkáni államok önállóságukat nem provizóriumkép vívták ki, hanem azt megtartani akarják. Ha ez államokban, mint a tények bizonyítják fentartják magukat ama kormányok, amelyek Ausztria-Magyarország iránti rokonszenvüket nem titkolják ; ez nem véletlen, mert tudják, hogy Ausztria- Magyarország kultúrérdekeiket előmozdítani törekszik, és hogy a nagy szomszéd államtól semmi sincs távolabb, mint hogy függetlenségüket veszélyeztesse. Ezt legvilágosabban Szerbiában és Bulgáriában látjuk, ahol az osztrák-magyarellenes, Oroszország felé gravitáló minisztériumok kénytelenek voltak hátrálni és a Riszticseknek és Zankowoknak vissza kellett lépniök.« Az olasz lapok csaknem kivétel nélkül Ausztria-Magyarország és Németország mellett nyilatkoznak. Az »Italic« azt mondja, hogy a latin fajnak, nevezetesen Olaszországnak a szlávok és germánok közt keletkező harcban közvetítő szerep jut. — A »Bersagliere« azt kérdezi, mit akar Oroszország ? Háborút csak nem, minthogy saját ajtaja előtt áll a polgárháború, Olaszország és Anglia nem akarnak kalandokat és Francziaország a maga előidézte nyugtalanságok által Afrikában szorongattatik. Az angol lapok közül a »Times« azt mondja, hogy legfőbb ideje, hogy Skobelevhez hasonló magas állású férfiak lázító beszédeinek sommás véget vessenek. Most Oroszország első nemzetközi kötelessége arról gondoskodni, hogy egy szövetséges társnak ne okoztassanak zavarok az orosz katonai A képviselőház ülése február 22-én. (Esti lapunk kiegészítéséül.) Eötvös Károly után felszólal Jókai Mór: Halljuk! Halljuk! T. ház! Helfy Ignácz képviselő úr igen, barátom, tegnap kegyes volt engem apostropbálni, hogy — miután ők nem szavazzák meg az ajánlott összeget, valaki majd azt fogja mondani közülünk, »alkalmasint, barátom Jókai Mór leginkább tudja, hogy hol van hát az ő lojalitása ?« Bocsásson meg nekem, ilyen csekélységekkel én nem akarom a háznak az idejét fogyasztani , mert valóban irreleváns dolog az a lojalitás, amely felköti a kardot, akkor midőn az udvari estélyre kell menni, de nem köti fel akkor, mikor a lázadókat kell leverni. Ez azok közé az ajándékok közé tartozik, amelyekről a berlini dialectus azt szokta tartani: »Was soll ich mir dafür kaufen«? (Élénk derültség a jobb oldalon.) De én mást fogok a t. barátomtól kérdezni, és ez már nagyobb kérdés lesz és erre kérek, követelek feleletet. (Halljuk! Halljuk!) Ő is és még inkább Mocsáry Lajos t. képviselőtársam azt mondta, hogy jussunk el Bosznia és Herczegovinából mentül előbb (Derültség a jobboldalon.) Hát már most az én kérdésem az, hogy meddig szaladjunk ? (Derültség a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hazáig! Komáromig! Élénk derültség a balon.) Az. ellenzéki szónokok, mint macska a forró kását, úgy kerülgették ezen szót: Krivoscsie. Hiszen a krivoscsiei hegyekben támadt legelőször a lázadás, ott volt a legelső harcz is. Onnan is kiszaladtunk, azért mert meg vagyunk támadva ? (Tetszés a jobb oldalon.) Nagyon hibásan állította azt Eötvös Károly t. képviselőtársam, hogy a lázadás azért támadt, mert el lett rendelve az ujonczozás. Támadt az a Krivoscziéban azért, mert ott a honvédségbe való besoroztatás lett elrendelve, el lett rendelve az osztrák Reichsrathban hozott és szentesített törvény folytán. Ezen lázadókat leverni, volt legelső feladata a kormánynak , mert a herczegovinai lázadás, az már csak sekundárius baj. De arra kérek önöktől határozott választ, hogy meddig szaladjunk ? (Felkiáltások a szélső balon : Komáromig.) Kimenjünk Dalmácziából, vagy védelmezzük a dalmát határt végig. Az is megtörténhetik, de ha a dalmát és horvát határszélt kell védelmeznünk, akkor a hadügyminiszter nem 8 milliót, hanem 80 milliót fog kérni és nem tudom elég lesz-e ez is ? Vagy pedig a monarchia délszlávok által lakott birtokait, ahol azt kívánják, hogy az idegenek takarodjanak ki, engedjük konszolidálódni külön állammá, kapjanak saját alkotmányt, kormányozzák magukat. Ez a kívánságuk az én t. barátaimnak ? Ezt a dolgot egyszer már megértük. 1809-ben föl lett állítva, Napóleonnak győzelme s a bécsi békekötés folytán az Illyr királyság. A dalmát határszél el lett véve, úgy Trieszt s Fiume is, a nélkül, hogy megkérdeztek volna minket, hogy Mária Terézia királynő Magyarországnak adta-e azt, vagy nem. El lett véve Horvátország czivil része is és ezekből lett alkotva az uj királyság, mely a Code Napóleont is megkapta és minden boldogsága meg volt. Ekkor nem jutott senkinek eszébe, hogy a mi számunkra Fiumét revindikáljuk. De bocsánatot kérek, egynek mégis eszébe jutott: az volt Anglia. Amikor Francziaország bírta ezt az egész illyr királyságot, mely tőlünk és Ausztriától lett elszakítva revanche fejében megszállta Fiumét, a mi Fiuménkat és azzal bánt következőképen, a mint ez a Fiume városa által kiadott tájrajz históriai részben megolvashatja mindenki : »A franczia uralom alatt 1813-ban oly időszak, melyben az adriai tengernek majdnem összes kereskedelme Fiuméban összpontosult — az angolok szállták meg, minden található kézmű- és gyarmatárut, úgy a déli gyümölcsöt, az ezeket tartalmazó hajókkal együtt a lángnak adta át martalékul, ezáltal Fiuménak legtekintélyesebb családjai koldusbotra jutottak. Ezt tették a jó barátaink. Ha mi saját határainkat nem magunk védelmezzük, hanem rábízzuk szövetségesek védelmére, ilyen lesz annak a következménye. Hanem hát az lehet közönyös dolog, hiszen Fiumét ép úgy követelik tőlünk vissza, és úgy akarják a szláv birodalomhoz tartozónak bebizonyítani, (Igaz! Igaz! Jobbfelől) mint ahogy követelik Boszniát és Herszegovinát és követelik a Krivoscziét. Azt mondhatják, mi közünk nekünk magyaroknak mindazokhoz, nekünk Magyarország kezdődik Somogy vármegye határán, odáig visszavonulunk, ott azután csatarendbe állunk és ott védelmezzük magunkat az ellen, aki megtámad. (Mozgás a szélsőbalon.) De hát az én igen. barátom Helfy Ignácz úr, aki azon nagyon biztató szót mondta ki, hogy ő garantírozza (Derültség a jobb oldalon) azt, hogy ha Boszniát és Herczegovinát ott hagyjuk, akkor azon tartományok népei nekünk a legjobb barátaink fognak lenni — nagyon kérdem t. barátomtól, hogy vájjon garantirozni fogja-e nekünk szegény magyaroknak azt, hogy ha lemondtunk mindezekről a nagyobbrészt egész históriai joggal birtokolt adriai tengerparti birtokainkról: garantírozza-e azt, hogy bennünket itt Magyarországon senki nem fog háborgatni ? (Helyeslés jobb felől és mozgás a szélső balon). Hát ide Magyarországba hittak bennünket a szlávok? mikor ősapánk Árpád ide bejött, előbb megkérdezte talán itt Helly barátomnak az őseit. (Élénk derültség a jobb oldalon, mozgás a szélső balon), hogy van-e nekünk jogunk ázsiai embereknek — mert hisz ázsiaiak voltunk mindketten (Derültség) és nem kell ezt a rokonságot semmifélekép lenézni — várjon van-e nekünk valami jogunk ide bejönni és elvenni Szvatopluktól, Mén Maróthtól, dákoktól, marahamoktól és szlávoktól az itteni földet ? (Helyeslés jobbfelől), hogy vájjon helyes politika lesz-e ez ? nem következik-e ebből azután valami veszedelem a magyar nemzetre, (Mozgás a szélső balon), hogyha ide egy csupa idegenek által alakított államok közé beékelik magukat ? Bizonyára nem kérdezte azt, hanem bejött ide és először éreztette hatalmát, azután pedig éreztette a bölcseségét az itteni népekkel és alkotott országot. Ennek az országalkotás vakmerő eszméjének — mert az volt — a következése lett egy ezer év óta tartó háború és harcz. Ezer év óta minden emberöltő ivadék alatt kellett a magyarnak ezen államalkotási eszméért egyszer harczolni és azonkívül idebenn folytonosan bölcs intézményekkel a magába olvasztott népséget magával megszerettetni, azokkal a közös hazát elismertetni, elfogadtatni és ezen közös intézmények által megszilárdítani egy magyar államnak az eszméjét, (ügy van jobbfelől.) Ezért harczoltak őseink, csakhogy nem úgy, mint most, harczoltak abban a modorban, hogy be hagyták jönni az ellenséget és miután végig pusztította a fél országot, akkor szembe álltak vele és vagy megverték, vagy ha az erősebb volt, összetörettek, s akkor azután az egyik hóditót behitták a másik hóditó ellen s segítették egymást pusztítani. Jelenleg másforma védelmét találtuk fel az országnak. Most béke idején fegyverkezünk, most csatakészen iparkodunk állami s készek vagyunk a védelemre akkor, mikor még csak meteorológiai észleletek nyomán van arra szükség. Most leküzdjük az ellenséget az ország határain kívül és nem várjuk, mint a Sajóhoz jön be. T. barátaim felkapnak egy egy maguk elé feszített eszmét s abból indulva ki. ítélik meg aztán az általuk, de nem a körülmények által teremtett helyzetet, így pl. Eötvös J. képviselőtársam megjegyezte, hogy mi elvesztettünk egy hű szövetségest Boszniában, midőn ott kiirtottuk a török elemet, s nem szövetkeztünk vele a szláv elem ellen. Erre nézve kénytelen vagyok megmondani neki, hogy a legelső históriai kézikönyvben meglátja, hogy Boszniában az, ami ott bennszülött mohamedán, az épen olyan szláv mint a többi, mint az orthodox. Ami ott oszmán elem,az a török országból beküldött katonaság, a fegyveresek. Ezeket a törökországból beküldött oszmánokat ezen század közepén maguk a bosnyák mohamedán bégek verték ki onnan, ők maguk kiáltották ki a bosnyák császárságot s megválasztották maguknak a hires zöldkaru szultánt. Ők a mohamedánok tették azt. A mohamedánok ellen küldték be. Omer pasát s Omer pasa leverte a bosnyák mohamedánokat, a bosnyák orthodox keresztények segélyével. Hanem birt annyi bölcseséggel, melylyel mi fájdalom — nem fájdalom, hanem hála istennek nem birunk, hogy midőn leverette az orthodox keresztényekkel a mohamedán szlávokat, akkor visszafordult és leverte ő maga török katonaságával a keresztényeket. Ezen politikát mi nem követjük. Ezen politika következménye volt aztán az, hogy a török, azaz hogy a valóságos oszmán faj bennünket Boszniában nem védelmezhetett. Ha Boszniát mi magára hagyjuk, akkor okvetlenül csakis az időnek és nem is hosszú időnek kérdése, hogy Dalmácziát elvesztjük. Ez a kérdés: akarják-e önök megengedni, hogy Dalmáczia monarchiánkra nézve elvesszen vagy nem."(Mozgás a baloldalon).Én nagyon jól tudom, mindenkor igen népszerű jelszó volt az, hogy adót nem fizetünk, nem katonáskodunk. Szolgálni, fizetni, mindig elátkozott technikus terminus volt magyar nyelven, (Derültség jobbfelől.) és most is az, de nem találok más expedienst, mint harczolni és fizetni a hazáért, harczolni és fizetni itt Magyarországon. (Közbekláltások a szélsőbaloldalon: A monarchiáért! Boszniáért!) Uraim, ne játszunk a szavakkal. (Helyeslés jobbfelől) önök nagyon jól tudhatják, mindennap olvashatják, hogy nekünk itt Magyarországon létezésünk, létjogunk is kétségbe van hozva. A Skobeleffek és Heinczék itt is, azt állítják, hogy zsarnokok vagyunk, hogy elnyomjuk a népeket és a nemzetiségek járom alatt vannak. S ha önök maguk is e quartettbe közbeállnak, akkor önök adják azoknak kezébe a kikezdési pontot, melyen Magyarországon a magyar faj uralma meg legyen támadva. Nincs más választás, mint vagy küzdeni a hazáért, vagy összeszedni a hány fölösleges prókátor van Magyarországon, és kiküldeni, hogy poroljék ki számunkra az ott hagyott turkomán pusztákat Oroszországtól. (Élénk és hosszasan tartó derültség az egész házban.) Én azonban vitatkozni nem akarok. Azt az eszmét amelyért őseink véreket ontották, amelyért őseink bölcseségüket manifestálták, a magyar államalkotás eszméjét minden áldozattal, ha kell véráldozattal, ha kell fáradsággal, izzadsággal tovább folytatni akarjuk, s bár magam arra öreg vagyok már, hogy véremet ontsam, — nem hiszem, hogy a magyar lelkesült fiatalság engedné, hogy arra kerüljön a dolog — de vagyonomat, két utolsó szilvafámat, és tenyereim keresményét kész vagyok érte feláldozni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezért szavazom meg a javaslatot. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Duka Ferencz jegyző : Szilágyi Dezső. (Halljuk!) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Teljes készséggel átengedem a szót a szólni kívánó képviselő úrnak, ha a t. ház biztosítni méltóztatik az iránt, hogy egy pár szóval lesz azután alkalmam Eötvös Károly képviselő úrnak felelni. Kénytelen volnék ezt kérni, mert oly egyenesen hozzám intézett kérdésekre adós maradni nem akarok. (Halljuk ! Halljuk!) Mindenekelőtt t. képviselőház, némelyeket rektifikálnom kell a t. képviselő úr előadásából s megjegyzem pl. hogy igen tetszett ugyan, de valóban a tényállásnak nem felel meg, hogy nekem, mint a t. képviselő úr monda, rossz az emlékező tehetségem, amit igen sajnálok, mert szeretném, hogy jobb legyen, de úgy látszik, neki sincs valami rendkívül jó, mert ő azt mondta, hogy azt csak tegnap találtuk fel, hogy a boszniai okkupáczió a pánszlávizmus elleni czélzatból volt szükséges. Minden rossz emlékező tehetségem daczára. képviselőház, biztosan emlékszem reá, hogy már az okkupáczió megkezdése előtt, midőn én nem ítéltem el az okkupácziót, hanem azt mondottam, hogy biztosíthatom, hogy sem én, sem más nem vágyik ily terjeszkedésre, már akkor megmondottam, hogy egyet azonban nem nézhetünk el semmi esetben és ez az, hogy déli határainkat egy szláv gyűrű övezze körül, (ügy van jobbfelől.) Ezt mondottam 1878-ban az okkupáczió előtt, ezt mondtam folytonosan s ezt mondom ma is. Nem áll tehát sem az, hogy én az okkupácziót elítéltem volna, sem az, hogy annak szlávellenes irányzatát csak tegnap fedeztük volna fel, mert az első perctől fogva ezen irányzat volt az, mely engem legalább annak szükségességéről meggyőzött És hogy váljon szlávellenes-e t. ház, a mi ottlétünk. — én szlávellenes alatt mindig a pánszláv ellenit értem — vagy, hogy az önök politikája-e valóban szlávellenes, azt méltóztassék egyszerűen megítélni abból, hogy van ezen házban egy t. képviselő úr, ki nem titkolja, nem is titkolta soha — és nem is vádképen mondom az alkalommal ellene — a szlávok iránti legforróbb rokonszenvét, és ő, ki minden politikai lépésben ez által hagyja magát vezettetni, nem tud jobbat felhozni, mint saját szempontjából idézni az önök által mondottakat és követni az önök által követni szándékolt politikát. Hát én azt gondolom, hogy már ez maga adhatna indokot némi megfontolásra. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Eötvös Károly képviselő úr szemére vetette Baross Gábort, barátomnak, valamint nekem is, hogy mindenről beszéltünk, és rossz néven látszott venni, hogy említettük a politikai lelkiismeretet. Megengedem tehát, hogy beszéljünk olyanról, ami szorosan a tárgyhoz nem tartozik, és ilyen talán a politikai lelkiismeret kérdése is, mert hisz ezt és ennek komolyságát kölcsönösen tartoznánk egymásról feltenni, de ha hibáztunk, csakugyan nem mi vagyunk annak okai, mert mi feleltünk Helfy képviselő úrnak és Mocsáry képviselő úrnak, s felelvén kénytelenek voltunk azokra a themákra kiterjeszkedni, amelyeket ők láttak jónak, és nem mi, a vita keretébe bevonni. Ha tehát vád illethet valakit,nem minket, hanem azokat illetheti, akik ezen kérdéseket bevonták a vita keretébe. Különben mindennek daczára és mind annak, hogy a képviselő úr meglehetősen ellenem is törte lándzsáját,egy elismeréssel tartozom neki, és ezen elismerés az, hogy mai beszédében nagy előhaladást látok. (Halljuk !) Ugyanis azokról a padokról eddig azt hallottuk csak, hogy ne legyen közös ügy... ma nem ezt mondta, ő azt mondta és annyit vallott be, hogy ő és elvtársai a létező közös ügyek kezelésének egy más módját óhajtják (Úgy van! jobbfelől. Zaj. Ellenmondás a szélsőbaloldalon). Ezt kívánom constatálni, hogy helyesléssel találkozik-e elvrokonai részéről vagy nem, azt nem tudom. A t. képviselő úr hihetőleg nem emlékezve a legközelebb, csak tegnap mondottakra sem, azt is felhozta vádul, vagy úgy állította a dolgot, mintha akár Baross I. képviselőtársam, akár én kétségbe vontuk volna azt, hogy ezen alkalommal, midőn a delegációban megszavazott költségek, meggyőződésem szerint, összegükben változatlanul a budgetbe beiktatandók, mondom, mintha tagadtuk volna, hogy ez alkalommal a kormánynak politikáját, mely azon költségeket szükségesekké teszi, kritika alá vodnl ne lehetne. Hivatkozom tehát arra, hogy nemcsak nem tagadtam, de sőt most épen nem is régen magam kimondtam azon nézetemet, mely szerint igenis szerintem azon összeg beállítása meg nem tagadható, de ezen alkalommal a kormány politikáját kritika alá vonni helyesen és teljesen lehet. De még más szemrehányást is tett a t. képviselő úr — legalább úgy kell értenem, hogy ő azon nézetben volt, hogy én, mint magyar miniszterelnök a felelősséget nem akarom elvállalni azért, ami a közös minisztériumban, illetőleg a delegáczióban történt. Engedelmet kérek, már ezt csakugyan nem várhattam, miután még nem is régebben, mint épen tegnap, de nem is először, hanem isten tudja hányadszor, határozottan hivatkoztam reá és azt mondottam, hogy bár a közös miniszterekre hárítani elsősorban a felelősséget és a magyar minisztereket csak mint bűnrészeseket tüntetni fel, mert a magyar miniszter, aki itt van és marad, a történtek után, az a felelősséget tartozik viselni és viseli is. (Helyeslés a jobb oldalon.) Nem tudom tehát, hogy mi vitte oda, ha csak nem valami kedvencz eszméje, hogy épen tegnap történt nyilatkozatommal szemben úgy állítson elő, mintha én a parlamenti felelősséget visszautasítanám, mondom, talán kedvencz eszméje vezette az utczai és lámpás alatti felelősségre. (Tetszés jobbfelől. De abban sincs igaza a képviselő úrnak, midőn a delegácziót megtámadta, hogy túl ment volna hatáskörén, ha administráczióról és újonczozásról beszélt. Mellesleg megjegyzem, az hogy általa annyira perborreszkált négyes albizottság nem olyan valami, amelyből — mint feltenni látszik — az ellenzéket ki lehet zárni, mert a négyes albizottság a delegáczió összes tagjaiból áll, vagyis inkább a delegáczió zárt ülése. Már most, hogy ott, ahol kényes természetű külügyi dolgokról kell felvilágosítást kérni és nyerni, hogy ilyen esetekben a világon mindenütt jogosult az, hogy ily bizottsági ülések tartassanak, azt kétségbe vonni nem lehet. De megengedem, hogy a delegáció túl ment volna hatáskörén, ha újonczolási törvényt vagy adminisztracionális rendszert akart volna megállapítani, de hogy azzal, hogy ezen kérdésekre felvilágosítást kért, és kritikát gyakorolt azon testület, amely hivatva van az ezeket intéző miniszterek eljárása felett bírálatot mondani és őket esetleg felelősségre is vonni, hatáskörén túl ment volna, azt határozottan tagadom, mert lehetetlen az eljárás felett ítéletet mondani a nélkül, hogy a szükséges felvilágosítások megadassanak. (Helyeslés jobbfelől.) A képviselő úr egyébiránt bírálván az adminisztrácziót — csak mellesleg jegyzem meg, anélkül, hogy ez irányban bővebben akarnék szólani — azon, kaszthoz tartozók beszédei és cselekedetei által. A szentpétervári udvar kötelezve van Ausztria-Magyarországnak szóval és tettel bebizonyítani, hogy híven ragaszkodik a berlini szerződéshez. Ausztria-Magyarország bajos és kényes helyzetében igényt tarthat a berlini szerződést aláírt valamennyi hatalom legális támogatására. A legkevesebb, amit Európa várhat, az, hogy magas állású személyiségeknek az európai békét veszélyeztető minden beszédei, melyekért az orosz kormány viseli az erkölcsi felelősséget, dezavuáltassanak és elnyomassanak. — Az »Army and Navy Gazette« így ír : »Arról értesülünk, hogy Skobelev tábornok Párisból inkognito Londonba ment, hogy az angol katonai segélyforrásokat kikutassa és a Novikov asszony által megkezdett organizácziót tökéletesítse, melynek az a czélja, hogy az esetre, ha Oroszország Ausztria-Magyarországot a Balkánfélszigeten és Törökországot Kis-Ázsiában megtámadná, Angliában minden oroszellenes agitácziót meghiúsítson. Az oroszok azt állítják, hogy a pénz Angliában mindent tesz és e föltevés szerint szándékoznak cselekedni. A nevezett lap tudvalevőleg Anglia hivatalos katonai lapja. Egy más párisi jelentés szerint eddig nem volt megállapítható, elutazott-e Skobelev. Annyi tény, hogy lakását elhagyta, a helyeken, melyeket minden nap látogatott, többé nem látható, és a nevére szóló leveleket, melyek az orosz nagykövetségnél feküsznek, onnan nem vitte el, amint, hogy egyátalán nem mutatkozott a nagykövetségen. — Néhány berlini lap meg azt jelenti, hogy Skobelev és Gambetta a múlt héten néhány napig együtt voltak Nizzában. — A »France« szerint szombaton bolgár tanulók nyújtottak át Skobelev tábornoknak feliratot. A lap megjegyzi, hogy nem közli sem a feliratot, sem a tábornok válaszát, elég az, hogy a fogadtatás igen meleg volt.