A Hon, 1882. május (20. évfolyam, 120-148. szám)
1882-05-11 / 129. szám
Az Athenaeum könyvkiadó hivatalában (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) s általa minden hazai könyvkereskedésben kapható. Irta Ormós Zsigmond. Nagy 8-adrétü 560 lap. — Ára 4 forint. Ifj. BÉKÉSI FERENCZ KALANDJAI. Irta ALT MÓRICZ. (B. Jósika Miklós.) Két kötet — Második kiadás. Kis 8-adrétü 490 lap. — Ara a két kötetnek 2 forint. Hazai és külföldi vadászrajzok. Közli Bérczy Károly. Egy kőrajzzal és kilencz fametszettel. — Olesó kiadás. Nagy 8-adrétü 446 lap. — Ara 1 frt 50 kr. Napirend: 1. Az 1881. évi üzleti jelentés. 2. A felügyelő bizottság jelentése kapcsán az 1881. évi zárszámadás megvizsgálása, a mérleg megállapitása és az igazgatóság és felügyelő bizottság részére a felmentvény megadása. 3. Az alapszabályok megváltoztatása illetve azok 47. §-ának kihagyása. 4. Két igazgatósági és egy felügyelő bizottsági tag választása. Felkéretnek mindazon t. ez. részvénybirtokosok, kik a közgyűlésben részt venni szándékoznak, hogy részvényeiket, az alapszabályok 22-ike §-hoz képest a közgyűlést megelőzőleg nyolcz nappal, tehát legkésőbb 1882. évi junius hó 3-ik napjának déli 12 órájáig Budapesten a m. kir. államvasutak főpénztáránál (sugár-ut 87.) Bécsben pedig az angol-osztrák banknál letenni és a nevekre kiállítandó s a közgyűlésbe való belépésre szolgáló igazolási jegyeket átvenni szíveskedjenek. Budapesten, 1882. évi április 30-án. 532 fő Az igazgatóság. (Utánnyomat nem dijaztatik.) Matico-tokocskák Grimault és társa párisi gyógyszerészektől. (Capsules au Olatico de Grimault & C1®) Mindazon tokozák, melyek a kopasn-balzsamot folyékony alakban és kocsonyaszerű borítékban tartalmazzák, böfögést, émelygéseket és gyomorbajokat okoznak. A Matico-tokozák Grimault és társától ezen bajok egyikét sem idézik elő, miután a sürüsített kopasn-balzsamot az aetberi Matico-olajjal összekötve tartalmazzák. A burkolat keményített tésztából, mely azt övedzi, csak a belebbejntáskor , nem a gyomorban olvad fel. Továbbá lényegesen hatásosabbak minden hasonló készítményeknél minden idült és makacs nyakfolyásoknál. Hogy a számos utánzás kikerülhető legyen, szíveskedjék mindenki Grimault éatára. feliratot kérni. ___________________________Ara 2 frt CO kr.__________________________ ÍVleti betegségels.. ALVILLATAS HÉLI-SZÖRP Grimault éa tára a párisi gyógyszerészektől. (Strop d’Hypophoaphice de Chauz de Grimault «V Cle) E készítmény 12 év óta közkedveltségü és népszerű a köhögés, náthaláz, hökhurut s más megbajok ellen, különösen a tüdősorvadás ellen nyújt e szörp rendkívüli eredményeket. Befolyása alatt csökken a kínos köhögés, az éjjeli izzadás megszűnik s a beteg bámulatos gyorsan nyeri vissza a jólét érzését. Egyúttal ajánlják az orvosok a kitűnő I.attioh-nedv és borontyán-meggyből készült mellczukorkák használatát, Grimault éa tára által készítve, melyek a rendes köhögés eltávolítására elégségesek. Hogy az utánzások kikerülhetők legyenek, figyelni kell a „Grimault éa társa“ feliratra. — Egy üveg 2 frt. Főraktár Budapesten Török József gyógyszerész urnái, király-utcza sz. Bécsben Baabe Bruno Bäckerstrasseban 1. sz.Philipp Boeder, Wienstrasse 15. sz. Gerhofer J., Singerstrasse 15. sz. Debreczenben Muraközy J. urnái, Temesvárott Kner C. M. gyógysz. Tarcsay István, és Jaromisz E. uraknál. * A veftanit bemutatott számtalan megbízható hiteles köszönői iratok folytán ezen rendelési intézet a legmelegebben ajánlható, felelteltse a*tt. Ifj. Jeltner 39 év óta fennálló rendelési intézetében Pesten, 3 dob utcza 18. sz. titkos-, sőt idült betegségeket, az önfertőzésnek minden következményeit , tehetetlenséget, stricturákat, minden női betegségeket, fehérfolyást és bőrbajokat, rüht 2 óra alatt levélileg is biztosan, alaposan és gyorsan gyógyít, a nélkül, hogy a beteg hivatásában akadályozva volna és csak sikerült gyógyítás után fogad el tiszteletdijat. — Rendel naponkint d. u. 2—5-ig este 7—10 óráig. 771 362 Egy nevelőnő. A franczia nyelvet tökéletesen bíró, s a kézimunkákban jártas alkalmazást keres. Arztz kisasszony elhelyezési intézetében, Bécs I. Schuller- strasse 22. 451 A budapesti gabnatőzsde hivatalos árjegyzései május 10. Gabona T»*y A3 I Ba*» ojrai tiszavidéki......... pestvidéki......... fehérmegyei ... bánsági.............. m. éjszakkeleti Irányzat lanyha Minőségi ilUTf histoliterenkém i 74 k*. 75 kg. | 76 kg. | 77 kg. | 78 kg. | 75 kg| 80 «•„ ' a • . 100 kilogrammnak ára frt611 frtig frtól | frtig | frtól | frtig frtól | frtig | frtól | frtig | frt611 frtig | frtól \ l*.20 12.30 11.95112.— 12 OG 12.10 11.50 11.60 S abona roan . Árpa. ■ab . tengeri. kOlea.................. UAp. repcie... béna. repeae.. Ó »agy °J . 1-.-______ __—. — _________________#____ _ -. j IS 4012.4512.5012.5512.6512.7012.7512.8012.85— 12.1012.1512.2512 S'J12.4.1'12.4512.5012.551J .60 —.——.— 12.2512 3012.4012.4512.5512.6012.6512.70 2.75—.——. ——.—{ 11.7C11.7511.8511.9012.-12.0512.1512.20 .25 —.— • — • —— —.—i Irányzat Minőségű súly hektoliterenként ton kilogrammnak ára férfit f’rtól krig ál: 6 *) — lanyha ......... . . . 70—72 . . .8 __8 30 takarmány................. lányt. ......... . . . 60—62 . . .7 207 40 I égetni való................. . ......... . . . 62—64 . . .7 608 1v sörfőzdéi...................... szilárd......... . . . 64—66 . . .— — __ __— szilárd......... . . . 87—40 . . .7 758 20 I szilárd......... ... 75 . . 30 másnemű......................s .... 73 ....7 207 25 a ......... » • • • • • nélkül............................5 906 16 ... --se n S-S 3 Gabona húsa . tengeri ■ab . . . repess káposzta. . bánáti. . Irányzat Határidő szilárd 100 kilogrammnak Arapénz ára kr. frt I kr. ■■ilárd tavasz őszre. május—janius 1881 . . tavasz............................... őszre ................................... augusztus—szeptember Julius—augusztus . . . 10 77— 10 80-7 28-7 32— 6 65—6 67— 13 13*/.— K fl 15 n féle termények Irányzatra T pens Áru Ingyen hordó Ingyen hordó ingyen hordó, t. s. hordó zsákokban Ingyen hordó netto Tara burok nálküll tégyen hordó, netto Tara hordó nélkül netto Tara 100 liter százalékonként heremag repeaeolaj lenmagolaj , olajpogácsa dissnessir ssalonna szilva ssftlTala dió gubacs . hamuzsír borkő (termésa.) mis viasz . lanyha .... Luezerni magyar................................... 44.— 60.— lanyha ... franczia.........................................................— —.— fasz................................................................. 60.— 64.— lanyha .... vörös................................................ . . . . 55-62 56-63 nyers, azonnali szállítás. « . . . . __.__ csendes... finomított......................................................... 83.75 84.— őszi, kétszer finomított........................... hiányzik. —— — .— lanyha .... repoze, egyez, prés................................... 6.26 6.30 pesti.................................................................. 75.— 75.50 csendes.... vidéki.............................................................. __.__ intimla légensz. áru, mint tíz..................... városi légenszárított............................... 65.60 66.— szilárd .... 68.— 68.50 füstölt, azonnal....................................... 71.— 72.— csendes.... olvaszt! *1..................................................... 46.— 47.— boszniai, ordó............................................ 22.50 23.— csendes.... zsákokban.................................................... 22.25 22.76 szerbiai, hordó............................................ 22.75 23.— „ zsákokban.................................... 22.25 22.75 csendes.... alavoniai la.nj....................................... 17.— 18.— bánáti . . . .uj....................................... 15.— 16.— lanyha .... magyar, minőség szerint......................—__ —.— szerbiai......................................................... —.— szilárd .... magyar, la.................................................... szerbiai ......................................................... 17.— 14.50 16.— magyar, fehér............................................ 44.-26.— magyar, kékes........................................... 18.--20.— caendes... . házi, kék. . ........................................... __.__ illlri&i ............................................................. __.__ __.— erdélyi ......................................................... fehér fa......................................................... 6*.— 70.— szilárd . „ fehér N-a..................................................... 54.— 58.— vörös .............................................................. 65.— 68.—— nyere, minőség szerint ....... sárga csorgatott ....................................... __.. szilárd ... fehér.............................................................. ...__ apró hordókban....................................... rozsnyói......................................................... 118.— 120.— szilárd .... bánáti............................................................. 123.— 124.—_ szesz . . .................................................... 30.75 81.— lanv^. .... Alearte ... 33 53 33 75 Bécsi tőzsdei árfolyamok _______________május 9)Általános államadósságr. Algységes járadék bankj. 100 frt május-nov. 5°/* Sgrséges járadék ezüstb. 100 frt január-jul. 5°/. Sorsjegyek 1854. á 250 frt p.p. 4°/* 1880 á 500 frt o. é. 5°/* 18110 á 100 frt o. é. 5% 1884 á 100 frt o. é. . . 1864 á 50 frt o. é. . . Como-járadék a 42 Ura db . . . Állam-jav.-zálogl. 120 frt o. é. 6°/# B) A birodalmi tanácsban képviselt országok államadóssága. Osztr. aranyjiradék adomant. 4°/« papírjiradék „ A®/, kincst. köt». »lesai«. 1*81. C) A magyar korona országainak államadóssága Magyar»fényjir»dék . . *®/i Magyar papirjáradék .... o A Magyar vasúti köles. 120 frt adóm........................................10/* Magyar államkötv. keleti vasp. els. 1869....................................»V# Magyar államkötv. keleti vasp. els. 1878.....................................5°/# Magyar államkötv. keleti vasp.els. 1876....................................&0/» Magyar szőlődézsmaváltság . • Magyar dijkölcsön........................ Tiszai sorsjegyek 100 frt • . D) Földteherment. kötv. Csehország.......................... . . *0. Galiczia.............................. Morvaország...................... ■ • 6» Alsó-Ausztria...................... • * 50 Florvát-Szlavonország . . • • 5» Erdély................................... • ■ s„ Temesi bánság................. • • 6 „ „ kisors. 1867 . . . • • 6, Magyarország..................... • • 5» „ kisors. 1867 . . •E) Más nyilv. kölcsönök. Dunaszat. sci*1, 100 frt 1870. 5% ounauzab. Vlaca 100 frt o. é. 6®/o Pest város kidsöne 1671. . . 6% Budapest „ 1880. . • 5°A 8é,ca vár. köles. 1887. visszafiz. 6°/# „ „ dijköles. kisors. 1874. . . )lasz járadék ..........................5°/0 Szerbiai dijkölcsön 100 frank dbja Török sorsjegy : 400 frank . . . F) Záloglevelek. Általa Kztv. földhitelint. sors. gy/e 0 év alatt sors.............................5% Pénz Áru 76.76 76 40 77 66 77 80 119.75 120.25 131131 50 134 45 134 60 174 60 175.— 174 69 173.60 35 ----145 75 140 46 94 65 94 80 92 75 92 90 100 15 100 80 119 90 120 10 88. 90 87.10 164 60 135.— 91 80 91 60 111.111 50 95 76 96 — 96 75 47.45 117 47 117 75 111.40 111 50 106.60 107 50 100 90101.40 106.— —.— 105.50 107 — 99 —102.— 98.50 99.— 98.— 98 60 97 75 98.25 98.50 99.— 98.— 98.75 114.— 114 50 104.-104.50 98*75 99 45 102 — 102.50 127.-127.75 —. -■—.— 37 60 58.— 48 75 29.— 119.70 120 10 101.90 104.40 Osztrák-magyar bank o. 6, 5% Ft. osztr. pénzt. 30 év sors.61/,0/, M. ált. földh. r. t.84 év sors. 5*/,0/. Magyar földhitelintézet sors. 5»/,°/, Magy. földh. sors. 39 év alatt 5°/, Magy. földhitelint. sorsol. 4,/*°/, M. föld. int. 8. öt év alatt (ar.) 5°/, Magyar jelzálogbank sors. 5V«°/ G) Elsőbbségi kötvények Alföld-fiam. vsp. 200 frt első ez. 5% Duna-gőzhaj. társaság. . . • 5°/' g°/, Báttaszék-Dombovár-Zákány (Duna Dráva) 200 frt ez. . . 5°/, Erzsébet vasp. 100 frtért. . . 5°A Ford. vasp. 100 frt p. p. . . . 5°/, „ „ 100 frt o. é. ... 6°A Verőncz-Józa. vp. 200ft ez. 1807 5°/, Pécs barcsi vasp. 200 frt . • 6°/, Galler, Kár.-Lajos vsp. 300 frt 5% Kassa-oderbergi vasp. 200 frt 5% Oitto eperjes tarn. von. 300 frt 5% dtto osztr. vonal kib. 1879.200 frt. dtto magy. von.kib. 1879 (ar.) 5°/, Lemberg-Czern.-Jassy vasp. társ. kib. 1865 900 frt ... » 5®/« Osztrák-magyar Lloyd.................. Osztr. éjszaknyg. vp. 200 frt ez.5°/. . .»«.B.. . . W. Rudolf, vaspálya . 300 frt . . 5°/* Erdélyi vasp. társ. 200 frt ez. 5% Államvaspálya 500 frank db 8% Otto kib. 1874. . . . 5% Déli vaspálya 500 frank . . 3°/0 , 200 frt ez. v. ar. ... 5°/« Tiszavidéki vaspálya 1000 frt 5% M.gal. vasp. társ. 200 frt ez. 5% Magy. éjszakkel. vasp. 300 frt 5% Magy. nyűgöt! vasp. 800 frt . 6°/ H) Különféle sorsjegyek Ipar- és keresk. hitelint. 100 ftart Clary á 40 frt p. p. Gőzhajózási társ. á 100 frt .p.p. Insbruck városi kölcsön 20 frt p. o. Keglevich á 10 frt........................... Krakkói lotto-kölcsön ...... Laibachi 20 frt.................................... Buda városi á 40 frt.......................... Pálffy á 40 frt........................................ Rudolf alapítvány á 10 frt . . . . Salm á 40 frt p. p........................... Salzburg vár. dijkötes. 20 frt . . . St. Genois á. 40 frt p. p..................... Stanislau város dijköles. 100 frt p.p Triesti városi kölcsön 100 frt p. p * « n 4°/. 60 „ p.é. Waldstein á 20 frt p. p................. Windisehgrätz á 20 frt p. p. . . I) Bankok részvényei Anglo-osztrák bank 200 fr ez. 60% Bécsi bankegylet 100 frt . Magy.ált.földh.részv.tárt 100 frt Osztr. ák. földhit. 200 frt . 40% Pesti magy. keresk. bank 500 frt Osztrák hitelintézet 160 fr. Pénz Áru TDI 25 103.101 05 102 50 101 60 100 94 25 119 70 101 — 96 — 107.75 93 40 99 20 106.50 107 25 102 30 101 100.80 97.75 93 30 99 — 115 50 93.75 123 60 103 25 102 20 100 40 92.25 180.— 175.— 135.— 117.50 100 80 92.65 91.80 95.60 176 75 41.60 111.76 ÍS.ÍÍ 60 23 25 42 50 38.75 20.60 52.5C 24 - 47 26 23.— 126 75 63.-29.50 39.50 129.75 119.— 346.40 102.60 J01 .— 94.50 120 - — 101.50 96.50 108 25 93 - 70 99.50 107. — 108. — 102.60 102.— 100.70 98.- 93 70 íoo.— 118 25 94.25 103 50 102.40 100.70 92.50 191.— 135Í25 113 101 20 92 90 98.— 95.80 177 25 42.— 112 25 23.60 20-23.75 39*25 21.60 24.75 47.75 24. 127.50 64.- 30. - 40.— 130 — 119.20 346.90 Magyar állal. hitelbank 200.frt Alsó-ausztr. escompte-társ. 500 frt Magyar leszám. éb önzv. bank Osztr. JeLalogbank 200 frt 25% Magy. jelzálogbank 200 frt. . . . Osztrák tartományi bank 200 frt arany 50%........................... Által. magy. municipalbank 200 frt Osztr.-magyar bank 000 frt . . . Unió bank 100 frt o. é...................... Általános forgalmi bank 140 frt . K) Közlekedési vállalatok részvényei. Alföld-fiumei vasp. 200 frt ... . 0sztr.-Dunagőzhaj,tár 8. 500 frt p.p Báttaszék-Domb.-Zákány 500 frt Erzsébet vasp. 200 frt p. p............... Ferdinand éjszaki vasp. lOOO frt p.p Ferencz-József vasp. 200 frt ez. Pócs-barczi 200 frt...................... Galicz.-Kár.-Lajos vp 200 frt p. p. Kassa-oderbergi vasp. 200 . . Lemberg-Czern.-Jassy 200 frt Osztr.-Ostgar Lloyd 500 frt p. p. Osztr. éjszaknyugati vasp. 200 frt. „ || lith. B. 200 frt. Rudolf vasp. 200 frt ez....................... Első erdélyi vasp. 200 frt................ Államvasp. társaság 200 frt ez. . . Déli vasp. társ 200 frt (500 frt.) . Tiszavidéki vaspálya 200 frt. . . Bécsi Tramvay 170 frt...................... Magyar-galicziai vasp. 200 frt . . . éjszakkeleti vasp. 200 frt ez. * nyug. vasp. Fehérv. Győr-Grác* 200 frt................................ L) Iparvállalatok részvényei. Innerbergi 200 frt............................ Prágai vasipar 200 frt................. Rimamurányi-Salgótarjáni vasáru Salgótarjáni kőszénb. 100 frt . Bécsi fegyvergyár 100 frt 5% Pesti vagyonkölcs-részv. társ. 80 frt M) Váltó árfolyam 3 hóra Amsterdam 100 doll. frt . . 5% Brüssel 100 frank.................. 4 — Német bankok m..................... 4— London 101 st................. 3— Milano 100 frank.................. 6— Pária............................................ St/ Zürich 100 frank.................. 4*/i Svájcai helyek ( 100 frank. á1/« N) Érczpénzek árfolyama. Császári kir. arany . . 20 frankos . . ..... . 20 markos . ...................... Cross imperial..................... Angol souvereign.................. Török arany lira.................. Ezüst............................................ Ezüst szelvények.................. Né birodalmi bankjegy . Olasz bankjegy 100 Ura . , Orosz papírra be. . . . . Pénz 841 847 107 Áru 341 50 553 - 107.50 828.— 830 -129.--129 25 146.50 147.— 172 75 173.26 552 — 554 .- -—.—167.-211.50 212 — 2674—2678— 135.75 196.25 312 25 812*75 150 50 150.75 173 25 173 75 661 —663 -208.50 209 — 219.25 212 75 168.— 168.26 165 25 165 75 338 — 338 50 146 50 147.-248 60 249.50 227.— 227.50 167 — 160.50 164.-. 164 50 167 -167.50 99.25 99.75 168 50 169 50 126 — 127 -120.60 121 — 152 — 154 — 78.50 79 50 99 60 99.75 58^65 68*75 120.120.10 47’60 47.65 5.63 5.65 9.53 9.54 11.72 11.75 9.81 9.83 11.97 12.02 10 83 10.86 68*65 58.70 46.35 46 45 121.25 121.75 A húzás már folyó hó 15-én. ígérvények TISZAI Főnyeremény csak Via frt és a bélyeg. 100,000 ““ p. ért. adólevonás nélkül. Csak Bécs, I Umfig in Ch. Cohn, Wollzelle ammntian wollzelle 10. és 13. B HH a MWMN 10. és 13. kiadóhivatalának váltóüzlete. 450 Hír. dimam 4araink. B H A vonalaink hirdetmény, érvényes általános szállítási díjmérséklések 1. évi jegyzéke 8. tétele alatt »fatörzs« küldemények után engedélyezett kedvezmény »puha fatörzs« küldemények után már 100 kilométer szállítási távolságnál fog alkalmaztatni. Továbbá az említett jegyzék 18. tételében kőanyag-, tégla- és kavics-küldemények után 100 kilométeren aluli távolságokra engedélyezett kedvezmény 150 kilométer szállítási távolságig terjesztetik ki. S végül köztudomásra hozatik, hogy a jelenleg fennálló díjmérséklésnek érvényét a szolnok-czeglédi vonalrészre nézve f. évi június hó 1-től beszüntetjük; kivételt képez az osztrák államvasut Budapest és Kőbányára helyben rendelt küldemények elszámolása, melyre nézve az eddigi eljárás továbbra is változatlanul marad. Budapesten, 1882. ápril 26-án: 622 322 Az igazgatóság Hirdetmény. A magyar királyi államvasutak éjszaki, keleti és tiszavidéki vonalain i. é. május 15-ével új menetrend lép életbe mely szerint a rákos-újszászi vonalon eddig érvényben volt ideiglenes menetrendnek egyidejű érvényen kívül helyezése mellett most már valamennyi a keleti és tiszavidéki vonalon közlekedő gyorsszemély- és vegyesvonat Szolnokon át Budapesten közvetlenül a magyar királyi államvasúak pályaudvarán megérkezni illetve megfordított irányban onnan indulni fog. Ezen változás következtében a keleti és tiszavidéki vonalról Czegléden át eddig fennállott közvetlen személykocsi átmenet az új menetrend életbe léptetésének napjával megszűnik, illetve az ezen vonalakról vagyis az Arad, Nagyvárad és Debreczeni irányból személy- vagy vegyesvonatokkal Czegléden át Budapestre, avagy onnan ily vonalakkal Czegléden át a mondott vonalakra illetve irányokba utazó közönségnek Szolnokon át kellene szállnia. Gyorsvonatokkal Budapesten túl keleti vonalunkra avagy megfordítva utazók számára Budapesten az osztrák államvasút pályaudvaráról Predeálig közvetlen I-ső és II. osztályú kocsik az eddigi szokás szerint fognak közlekedni. Ezen intézkedés folytán az osztrák államvasut Budapest állomásáról tiszavidéki és keleti vonalunk állomásaira, úgyszintén az éjszakkeleti, alföld-fiumei és I. erdélyi vasút állomásaira és viszont Czegléden át fennálló közvetlen menetjegyek kiadása beszüntettetik. Budapest, 1882. május hó 8-án. 322 622 ___________ Az Igazgatóság. Magyar kir. államvasutak. Pályázati felhívás: 17199/82 A m. kir államvasutak összes vonalain, valamint a duna-drávai és arad-temesvári vasút vonalán készletben levő, és a f. év végéig kicserélendő azon ócska vassín mennyiség, mely pályafentartási czélokra teljesen használhatóan — ideértve a sindarabokat is, valamint a felesleges, sin kapcsoló szereket — eladóvá tétetik. Az összes mennyiség, melyből a rendelkezésre álló készlet havonként közöltetni fog, az alábbi táblázat szerint, mintegy 9900 tonnára tehető és pedig az egyes üzletvezetőségi területek és minőség szerint, következő arányban : IGHE ti VE M YKK S731 május 15-ke. r-Sínek Sin kapcsoló szerek belföldi külföldi tonna I. Központi hálózat: a) Budapesti üzletvezetőség jjj' ra°Sn b) Miskolczi jjj rangu c) Szolnoki II. rangú d) Kolozsvári II. rangú 1000 600 400 1000 900 150 300 600 3700 100 50 60 150 Összesen : II. Déli vonal és duna-drávai vasút: e) Zágrábi üzletvezetőség raD£u 3000 120 5650 700 360 70 Főösszeg : 3120 6350 430 Az ajánlat kiterjedhet a fenek, valamint a kapcsoló szerek összes mennyiségére, vagy csupán az egyes üzletvezetőségek szerint kimutatott, végre bármely meghatározott mennyiségre is. A sínek összpontosítva nem lévén, a díjtalan odaszállításra nézve a központi hálózat (I.) bármely csatlakozási vagy közbeeső állomása kijelölhető. A II. alatt kimutatott mennyiségre nézve Zákány, Zágráb vagy Fiume állomások egyike jelölendő ki. Az 50 kros bélyeggel ellátandó ajánlatot a borítékra írandó ezen megjegyzéssel: »ajánlat ócska Sínek és sínkapcsoló szerekre 17199. számhoz« f. évi június hó 1-jének déli 12 órájáig pénzügyi szakosztályunkhoz (sugár-út igazgatósági épület) benyújtani, vagy posta útján beküldeni kérjük. Az eladási feltételek említett szakosztályunkban betekinthetők, illetve a megszabott áron megszerezhetők, s a benyújtott ajánlat úgy tekintetik, hogy az az ócska anyagok eladására vonatkozó 12789/80. szám kérdéses feltételek ismeretén és elfogadásán alapszik. Az ajánlattevők köteleztetnek az ajánlott egységi ár szerint kiszámított értékösszeg 10 százlékját bánatpénzképen a megelőző nap, azaz : május hó 31-kének déli 12 órájáig főpénztárunknál készpénzben vagy a fent érintett általános feltételekben körülírt értékpapírokban letenni. Bánatpénz nélküli elkésett vagy a feltételektől eltérő ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Fentartjuk magunknak, hogy az ajánlatok között, — tekintet nélkül az árakra, szabadon választhassunk és a kívánt mennyiségből tetszés szerinti részmennyiséget is engedhessünk át, mely utóbbi esetben, ha csak az ajánlatban az ellenkező világosan ki nem köttetik, ajánlattevő köteles a részmennyiséget is átvenni. Végre fenntartjuk magunknak, hogy a czél elérésére esetleg bármely más intézkedést is tehessünk. Budapest, 1882. május hóban: 532 1—1 Az. igazgatóság. Uszssi sorsjegyek 1 frt 50 kr. oszt. ért és a bélyeg. főnyeremény 100.000 frt o. ért.diki 1864 sorsjegyek egész 4 frt, fél 2 frt 25 kr osztr. ért. és a bélyeg, főnyeremény 200,000 frt o. ért. Mindkét egész ígérvény együtt véve 6 frt 25 kr. „MERCDR “ Budapesten, s váltóüzlete, kiadóhivatalának bank-898 Politzer S Dorottya-utcza 12. sz. 437 Dorottya-utcza 12. sz. Az Athenaeum könyvkiadóhivatalában (Budapesten, Ferencziek tere 3. szám s általa minden hiteles könyvárusnál kapható, gyógyhatányainak és egyéb helyi viszonyainak ismertetése. Irta Dr. HERTZKA IMRE, az összes gyógytudományok író, a bécsi a. k.közkórház volt másodorvosa, a zakolczai cs. k. katona-kórház volt osztályos főorvosa, a bécsi írók „Concordia“ czimű segélyegyletének bizalmi orvosa, a budapesti kir. orvosegylet és a karlsbadi gyógy- és természettudományi egyletek és más tudományos társulatok tagja, rendelő fürdőorvos Karlsbadban. A mű ára 80 kr. (Az előszóból.) Több év óta gyakorló orvos lévén Karlsbadban, igen meglepett azon körülmény, hogy — daczára annak, miszerint honfitársaim igen sűrűen látogatják e világhírű fürdőt — eddigelé egy magyar mű sem jelent meg Karlsbadról. Találtam franczia, angol, lengyel, orosz monographiákat, csak magyart nem. Ennélfogva hazafiui kötelességtől indíttatva honfitársaimnak, kik Karlsbadot fölkeresik, szolgálatot véle enni, ha e gyógyhelyről magyar munkát teszek közzé. GREGUSS ÁGOST VERSEI. Kis 8 adréta 220 lap, ára fűzve 1 frt 20 kr. Ugyanaz diszkótésben, ára 2 frt. ASTHMA indiai szivarok Cannabis indicából Grimault és társa gyógyszerész Párisban. (Cigarettes indiennes de Grimault A .«••) Ezen új gyógyszer Francziaország és a külföld legtöbb orvosa által a lélegzési bajok ellen ajánltatik. Elegendő a Cannabis indicából készült szivarkák füstjét belélegzeni, hogy a leghevesebb fojtó, görcsös és ideges köhögést, rekedtséget, hiangtalanságot, arczideg-fájdalmat és álmatlanságot megszüntesse,valamint a végesorvadás ellen is hatásosnak bizonyult be. Egy doboz ára 1 ft 20 kr. MIGRAIN XUFEJFÁJÁS. GUARANA Grimault és társa gyógyszerészektől Párisban. E gyógyszer hatásossága a párisi »Academie de médecine« jóváhagyását kivívta. Egyetlen adag por, egy pohár czukros vízben feloldva, elegendő a legkevesebb migraine azonnali megszüntetésére. E gyógyszer 12 adag port tartalmaz s skatulyákban árultatik. Hogy a számos utánzás kikerülhető legyen, szíveskedjék mindenki a Címmault és társa feliratot kérni. Egy doboz ára 1 frt 50 kr. Főraktár Budapesten Török József gyógyszerész urnái, király-utcza 12. szám. BéCSben Baabe Bruno urnái Bäckerstrasse 1. sz. Philipp Boeder,Winstrasse 15. sz. Pferhofer J. Singerstrasse 15. sz. Debreczenben Muraközy J. urnál. Temesvárott Fahner C. M. gyógysz., Tarcsay István, és Jaromisz E. uraknál. * A piberi katonai lótelep évenkénti fogyatékának fedezése miatt, 100 darab két éves csikó megvásároltatni fog. Ezek jobban nevelve, valamint tökéletes helyes testalkattal és járással bírjanak. A bevásárlási ár darabonként 200—250 forintig terjed. Azon t.lótenyész urak, kik ilynemű csikókkal rendelkeznek, felkéretnek, miszerint az alulírott bizottságot erről értesíteni szíveskedjenek, mely a tenyésztő urak által megjelölendő helyre a csikók megtekintése illetve megvásárlása végett azonnal megérkezend. A budapesti cs. kir. I. számú katonai 448 6 —1 ló állítási bizottságtól. i?'GCA&Dt'S^ Csász. kir. osztr. szabadalommal és porosz királyi miniszteri jóváhagyással. Borchardt illatos növény-szappana, a már 30! Dr. Saii de Bontemard zamatos fogszappanai év óta elismert, hatékonyságú tartós- és mozsdaszer a bőr egészségére és szépítésére, eredeti csomagocskákban bepecsételve 42 kr. . Dr. Koch növényCUborkái, elismert jelességű háziszer hűtés, rekedtség, nyálkásodás és torokkarczolásnál stb. 70 és 85 kros eredeti dobozokban. Dr. Bernignier fagyökér-hajolaja,1 haj és szakáll sűrítésére és fentartására, 1 palaczkára 1 frt o. é. Dr. Bérip roar növényi hajfestfiszere, valódi snfest fekete, barna és szőke színre ; és csészével 5 frt. teljesen fölszerelve kefével Dr. Linder tanár növényi rudacs-kenőcse, a haj fényét és ruganyosságát fokozza és egyszersmind az oldalhaj összetartására is alkalmas; — eredeti darabokban 50 krajczár. Dr. Hartung china-héj-olaja a baj növesztése és szépítésére, pecsételt és pohárban bélyegzett üvegekben a fogak és a foghús épentartására és tisztítására a leg- általánosabb és legbiztosabb szer. */, és */2 csomagocskában 70 és 35 krjával. Balgsamo» olajbogyó-a nappan, * bőr anomisága és puhaságára éltető és tartós befolyása által tünik ki , 35 kros csomagokban. Dr. Bernignier zamatos koronaszesze, értékes illat- és mosdóviz, mely az életszerveket erősiti és üdíti; eredeti palaczkokban 1 frt 25 kr és 75 krjával. ILoder testvérek balzsamos földi-dióolaj-szappana.l darabja 25 kr. 4 darab 1 csomagban 80 kr. Különösen családokban ajánlható. Dr. Hartung nötvény-kendcse, a hajnövés felkölté- sére és felélesztésére, bepecsételt és üvegekben bélyegzett tégelyekben 85 krjával. Gyógyszeres Benzoeszappan,legfinomabbabb, mint Alsó Arad mosdószappan, ugyanazon eredménynyel ára 85 kr. Benzoetinctura , ára csomagonként 40 kr. Valamennyi föntebb elősorolt szab. czikk valódi minőségben a következő magyarországi raktárakban kapható : Budapesten : Török József gyógyszertára király-utcza 12. Barna Zsig. gyógyszert. »a magyar királyhoz« ; városi gyógyszert.; Kiss K. gyógyszert, »a kígyóhoz« ; Sztupa Gy., gyógyszert, a Calvin-téren ; Wlassek Ed., gyógyszert, az udv. gyógyszertárban, és Ráth P. gyógyszer. Tabánban. Zboray gyógyszert, és Prochaska J. kereskedésében. Rozsnyó : Feymann A. Rózsahegy: Makoviczky Péter. Sasari: Kubányi István gyógyszerész. Sátoralja-Ujhely : Szentgyörgyi Vilmos. Segesvár: Misselbucher J. Bsenn J. B.Teutach. Selmecz :Dimák J. E. Sztankay F. gyógysv.l Levei-Szt-György: Csutak Péter és fia. " Sodrony : Mezey A. gyógysz. Szabadka : Farkas J., gyógysz. Szamos-Újvár Plactfatar D. gyógygz. Szászsebes : Reinhardt J. K. gyógysa. Szathmár : Jákó M., Héder S. Szepes-Olaszi: Zlinszky J gyógysz. Szeged : Barcsay Károly gyógysz. Sz.-Udvarhely : Nagy Solymosi Konca J. Andr. gyógysz. Székesfehérvár : Braun J. gyógy., Diebállá gysz., Reitmann I. nácz Szepe»-Szombat: Gréb János gyógysz. Szépe»-Váralja : Steller Nand. Szombathely : Simon Lajos gyógysz. Sereth ■ Dempinak S. Suczawa : Fieber^S.3 gyógysz. Torda * Trajánovits Ede gyógysz. Temesvár: Jahner M. gysz. Eiwmer F., Tarcsay J. István gyóg.sz., Fáyklsa J., gyógysz. Steiner Ferencz gyógysz. Trenonen : Groag Zsigin. Ungvár : Krausz Ad. UJ-Vidék : Stefánovitz L., Koda D. Varannó : Gaal A. gyógysz Veraeoz : Moldoványi A. gyógysz. Veszprém : Gutharde Tódor fia. Zenta : Zettin József. Zombor : Popics J. Feldione Gusztáv Zólyom : Stech Lajos gyógyszerész. Kubin : Tyroler Józs., Hirschfeld A. Eliaa Armin, Goldstein H. Rozsnyay M. gyógysz. Brassó : Jekelina Ferd. gysz., Schuster Károly L. gyógysz. Baja : Kienancz és Babócs. Balansa-Oyarmath : Havas Gyula gyógysz. Bártfa : Toperczer Alb. Th. gyógysz. Békés-Csaba: Varaágh Béla gyógyszerész. Berettyó-Újfalu : Sárréthy Lajos gyógysz. Boldogasszony : Klapsin Pál gyógysz. Breznóbánya : Zörnlaib G. örökösei gyaz. Csáktornya : Báron Lipót. Csornovits : Sohnlich J. Debreczen : Csanak J., Geréby F., dr. Rothschnek E., gyógysz. F. Ormos. Eger: Buzáth Lajos gyógysz. Essék : Dienes J. C. gyógysz. Esztergom : Rudolf M. F. Fischer János Géza, ezelőtt Clement Károly. Facset : Hirschl Dávid. Földvár : Nádhera Pál. Gyöngyös : Vozáry T. gyógy**.. Gger : Némethy P. gyógysz. Gyula : Örsei Istv. gyógysz. Hatzfeld Gasparics István. Hajdú-Böszörmény : Lányi M. gyógysz. Hód-Mezö-Vásárhely: Kiss Gyula gyógy. Igló : Haits János gyógysz. Ipolyság : Winter Sándor. Kalocsa : Horváth K. gyógysz. Kaposvár: Laipczig Gy. Bánya : Eschwig és fia, Quirsfeld K., Münster Gyula, Strauaz D., Megay G- A. gyógysz., Wmndraecbek K. gygysz., Schlesinger S. Károlyváros: Fröhlich Gyula gyógysz. Kecskemét : Molnár Jánon w w*. r Késmárk : Switawsky Fr., Genersich K. gy Komárom : Belloni A. Kolozsvár: Wolff J. gyógysz. Bíró J. gysz. Dietrich Samuel. Körznécz: Özv. Ritter J. Léva : Bolemann E. gyógysz. Lippa : Csordán Sándor. Liptó-Bzt-Miklós : Balló L. gyógysz. Losoncz : Plichta Lajos gyógy. Lő őse : Klein Sándor. Mitrovitz: Miks Gregor L. filakó : Nagy Adolf, gyógysz. fiSarozati : Isztl Nándor. M.- Vásárhely : Hutflesz Károly. Miskolcz : Mahr F. a „fokaté katyá”-hoz. Munkács : Traxler Fr. gyógysz. fiiad vorna : Dzsembovszky gysz. Bagry-Bánya : Haracsek József és fia. Sagry-Beckerek : Weisz Herman. Nafiry-Kanizsa: Rosenfeld Adolt. Rosenfeld F. A-Károly: Ujházy István. Nagy-Kikinda : Neuhold Károly gyógysz. Bregry-Mihály : Fizely Gyula, Lieblich M. Nagy-Bőcze : Nandrássy Gulztáv. STagry-Szeben : Stengel Sam., id. Misselbacher J. B., Morscher W. F. fiTapy-Szombat : Heuffel K. F. Nagy Várad : Huzella M.Janky J., Schön M. Nyíregyháza : Pavlovitz Em., Szopkó Ali. Nyitra : Kovács J. gyógysz., Tombor Kornél gyógyszerész. F.pa : Bermüller Ignácz. Pécs : Pacher E. Obetko K. Zach K., Pozsony: Henrich F. gyógysz., Groszmann A. F., Bauer J. Péczel : Machleid Eug. gyógyszerész Putnok : fekete F. gyógysz. Hamlattványoktól mindenkit óvunk, nevezetesen a dr. Sain de Sontemard-féle fogpáeta és a dr. Borchardt-féle illatos növényszappanétól. Számtalan hamisító s azok elárusítói ítéltettek Bécs és Prágában törvényszerűileg már ekkoráig is elérzékeny pénzbírságra. Raymond és Tér I., SSÜS, Báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasút. A báttaszék-dombovár-zákányi (duna-drávai) vasút t. ez. részvényesi ezennel tisztelettel meghivatnak a társulati alapszabályok 16. §-a értelmében. 1882. évi juilius hó 11-én délelőtt 10 órakor a m. kir. államvasutak igazgatóságának tanácsi termében (Budapesten, sugár-ut 87. sz. I. emelet 11.) tartandó Nyomaték a kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület.