A Honvéd, 1868 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1868-01-06 / 1. szám

bántak, mégis egy perez alatt 8—9 lövést tettek, mi­közt töl­tény­ládából szedték a töltényeket és czéltáblára czéloztak. 20 — 30 lövés után némely ügyesebb lövész már egy perez alatt 12 lövést is tett. A lőkisérletek alatt a legénység folytonosan 100 - 150 lé­pésnyi távolságra felállított korongra czélozva csak igen ritkán tévesztette a czélt. Utoljára a bizottmány még az eső és hó befolyását a töl­tény papírborítékára akarta kiismerni, miért is 20 egyes töl­tény minden egyéb boríték nélkül vizes hó alá tétetett, és az ilyképen áztatott töltények azután egy óra hosszant a fegyver­­csőben hagyattak; az elsülés ez esetben is csak oly rendesen ment végre, mintha a töltény szárazon a töltényládából lett volna véve. A lövés alatt maga a kilőtt töltény tisztítja a csövet; 30 sebesen egymás után következő lövés után azonban a cső annyira megmelegszik, hogy legalább egy kis időre a további töltést be kell állítani. Belföldi lapszemle. (S. I.) A bécsi „Presser­ a ,.Honvéd“ utolsó „Salus publica suprema lex“ czímű czikkéből csak egynéhány tételt kira­gadva, nagy haragra gerjed s pathoszszal felkiált: „Igen jel­­legzőnek tartjuk, hogy a „Honvéd“ idegen jelvénynek tekinti a birodalmi zászlót. Nézetünk szerint ilynemű állításra a hon­védek nincsenek feljogosítva, miután léteztek osztrák zászlók, melyek győzedelmes pályafutása Magyarhont gy­alázat és szol­gaság alól szabadította fel, és századok óta magyar és cis­­lajtháni ezredek a legkülönbözőbb csatatereken testvériesen osztozkodtak szerencse és szerencsétlenségben. — Politikai szempontból pedig épenséggel gyermekesnek tetszik nekünk azon állítás miszerint a magyar harcrosok „idegen érdekek­nek“ szolgálnának. Tehát közönbösök lehetnek-e a magyar katonák azon birodalom érdekei iránt, melynek kiegészítő része Magyarhon? Deák egészen másképen nyilatkozott utolsó beszé­dében, midőn az osztrák birodalomtéli elszakításában Magyar­hon bukását látja stb.“ Minekelőtte a „Presse“ állításaira felelnénk, fel kell kér­nünk, miszerint szíveskednék nekünk kijelölni czikkünk azon sorát, melyben állítása szerint a birodalom érdekeit „idege­nekének nevezzük, mert mi a legjobb akarat mellett sem vagyunk képesek az „idegen érdek“ kifejezését saját czikkünk­­ben meglelni, azt pedig nem hihetjük, hogy a „Presse“ tenden­­tiosus hazugságokkal akarna ellenünk harczolni, — eddig tanú­sított jellemével ez ellenkeznék s fölösleges fegyver is volna a „Presse“ kezében, mely annyi pártfogásnak örvendez. Figyelmeztetjük továbbá a „Presse“-t, hogy gyalázat alól a magyar nemzetet soha sem kelletetett felszabadítani; nem értjük egy­általában hogy mikor szabadítottak fel bennünket akár mi alól osztrák zászlók? Talán a „Presse“ csak nem értheti a törökök elleni har­­czokat? Ha ezt értené akkor sajnáljuk, de kötelességünk a „Presse“ emlékezetébe visszahíni, hogy az e szerinte szabadító zászlók Caraffa s több mások alatt sokkal nehezebben sújtották a magyar nemzetet, mintsem a török hódítók, kik alatt nemze­tünk főkincse, nyelve sohasem — alkotmánya és vallása pedig legfölebb háború alatt támadtatott meg. Mindazáltal a magyar nemzet többsége mégis híven ragasz­kodott a pusztaszeri szerződéshez és a leányági Árpád ivadékok közt kereste törvényes fejedelmét. Igaz, hogy ennek csapatai segédkezet nyújtottak a félhold magyarhonbóli kiűzetésénél, de elfelejti a „Presse“ hogy hála­­datlanság lett volna a német nemzet részéről ezt nem tenni — vagy nem tudja a „Presse,“ hogy a Kenyérmezőn úgy mint Mohács alatt m­im­ csak miértünk, de az összes kereszténységért harczoltunk faj-rokonaink ellen. Különben feltéve de meg nem engedve, hogy az osztrák zászlók a török háborúban tisztán csakis érettünk harczoltak volna, mégis a „Pressernek meg kellene gondolnia, hogy mily dúsan fizette ezt vissza Magyarhon ! Hány fia esett el a némethoni suprematiaért vitt harczok­ban, mennyi magyar vér folyt Olaszhonban, mennyi a Fran­­cziák ellen, pedig mind­ezen háborúk tisztán osztrák érdekért vívattak. Ki mondta továbbá a „Presse“-nek hogy mi a birodalomtól el akarunk szakadni? Pedig úgy látszik, hogy Deák Ferencz beszédje ellenünki idézésével a „Presse“ ezt akarja állítani, vagy talán csalódnánk, s a „Presse“ csakis a közvéleménynyel akarja elhitetni, miszerint Deák és vele a magyar országgyűlés többsége a nemzeti hon­védelem felállítását ellenezné? Ez utolsó esetben a„Presse“ megint csalódnék, mert Magyar­honban nincsen párt, mely a sereg nemzeti alapokra­ fektetését ne kívánná. Egyáltalában a „Presse“ és vele több félhivatalos bécsi lap egy idő óta nem is veszik többé tekintetbe a 67-es elabo­ratum XII. t. sz. 11 — 16 ik §-ait, s azonkívül is a külföld előtt annyira elferdítik az e kérdésre vonatkozó viszonyokat, hogy nem lehetne csodálkozni, ha a külföldön azon vélemény ter­jedne el, miszerint Magyarhonban csakis az 1848 49-beli hon­védek és szerény lapunk követelné a sereg nemzeti alapokra­ fektetését, Magyarhon valamennyi többi polgárai pedig a világ­ért sem akarnák feladni azon kiváltságot, miszerint fiai éveken és éveken át idegen vezénylet alatt szolgálhassanak. A­mi az osztrák zászlót illeti, az mint fejedelmünk egyik zászlója általunk mindig tiszteletben fog tartatni, de a paritás törvénynyé emelt elvénél fogva a mi zászlónk is csak annyi jog­gal bir mint a másik. Külföldi lapszemle. I. Egy officiosus Jeremiás. (B.) Az „Augsburger Allgemeine Zeitung“ közelebbről a lap élén egy czikket hozott, mely ismert hivatalos forrásból eredt és nagy figyelmet érdemel. Czikkiró a magyar hadsereg eszméje ellen száll síkra; pompás phrasisok és régi divatú hosszú periódusok közt hir­deti, hogy a dualismus a hadseregben annyit tenne, mint finis Austriae, hogy az állam veszélyben forog, és hogy a birodalmi kormány egész erélylyel fog a nemzeti hadsereg eszméje ellen fellépni. Mellőzve czikkírónak az ó­testamentumból ki­oltózott phrasisait, a fentebbi nyilatkozatra egész egyszerűen néhány észrevételt teszünk. Először is egy kérdést intézünk Jeremiás barátunkhoz. Tudja-e hogy van magyar alkotmány? Ha igenekkor hallhatta a bécsi sajtóvezető irodában, hogy néhány hó előtt Buda-Pesten királyt koronáztak, ki az alkot­mányra megesküdött. Mit tart Jeremiás ez alkotmány és koronázásról, és az esküről? Azt-e, hogy az egész csak arra volt kigondolva, miszerint néhány angol és franczia szemet szájat tátson, vagy pedig azt, hogy az egész dolognak komoly oldala és szilárd alapja van? Ha czikkíró ez utóbbi véleményt osztja, akkor olvassa el a törvényt, mely a magyar országgyűlésnek fenntartja azon jogát, hogy magyar honvédelmet szervezzen. Már most újból azt kérdezzük Jeremiástól, mit akar tenni? A törvényt akarja-e megtartani, vagy pedig az ország­gyűlést akarja-e szétkergetni? Ha a törvén­y akarja megtartani, akkor csinálhat ugyan a mostani ausztriai hadsereggel a­mit tetszik, de a magyar nem­zetet nem akadályozhatja abban, hogy magának nemzeti honvé­delmet azaz nemzeti hadsereget ne teremtsen. Ekkor aztán a dualizmus a hadseregben sokkal élesebb lesz, mintha Jeremiás velünk megegyezik, tehát saját maga ellen dolgozik. Ha pedig ő kegyelme az országgyűlést akarja szétker­getni —-------------------— Hiszen ezt már elégszer próbálták és hová vezetett? Sadowára, így áll a dolog kedves Jeremiás — sans phrases.*

Next