A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-14 / 7. szám
Tizenegyedik évfolyam. 7. szám. Budapest, 1892. február 14. Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész » fi » — » Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP A IGAZSÁGÜGY ÉRDEKÉNEK KÉPVISELETÉRE A HAGTAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGÍZŐI ÜK KÖZLÖIYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. Tartalom : Törvényjavaslat az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásáról. Irta: Csanády István, kir. járásbiró Szent-Endrén. — Jogi államvizsgálataink reformja. Irta: dr. Horváth Ödön, dékántanár az eperjesi jogakadémián. — A nagyváradi kir. Ítélő tábla egyik szaktanácsának a határozat-tárba felvett határozata és az 1871 . Lili. t.-c. 56. §-a. Irta: Simon Endre, lőcsei kir. tszéki bitó. — Ügyvédi nyugdíjalap létesítése Irta : dr. Robitsek József, budapesti ügyvéd. — Belföld. (A jövő országgyűlés munkarendje és igazságügyi törvényhozása. — A magyar jogász-egylet börtönügyi bizottsága. — A pécsi ügyvédi kamara. — A temesvári kir. tábla. — Miként ítélnek a vidéken a fővárosi járásbíróságokról.) •— Nyílt kérdések és feleletek. ( Az ügyvédhez az ügyfél által intézett leveleknek utóbbi által erőszakkal való elvétele minek minősíthető ? Irta : Gigán János, jászberényi ügyvéd.) — Sérelem (Az ügyvédi nobile officium kellemei. Irta: Tassy Ede, hódmezővásárhelyi ügyvéd.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — H hirdetések. Melléklet: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok.) Törvényjavaslat az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásáról. Irta : CSANÁDY ISTVÁN kir. járásbiró Szent-Endrén. Ezen javaslat, mint címe is mutatja, főbb vonásaiban az állami tisztviselők illetményeinek szabályozásával foglalkozik és inkább a sokféle, egymástól különböző javadalmazásokat akarja rendezni, mintsem a tisztviselők jogos igényeinek minden tekintetben megfelelő fizetés állandóvá tételét, vagy a mostaninak gyökeres megváltoztatását és jelentékeny megjavítását tette volna egyedüli céljává és feladatává. De mivel a fizetések felemelését mégis érinti s az által a hivatalnokok mostani sanyarú helyzetén némileg segiteni kiván, a szegény valót pedig az ígéret teljesedésének reményével gazdagítja, megjelenését üdvözöljük, jelen alakjában is örömmel fogadjuk és törvényerőre emelkedését óhajtva várjuk. A javaslat azonban azokat, kik annak megvalósításához helyzetök jobbá tételére vérmes reményt fűztek, attól minden vágyaik kielégítését várták s abban a hivatali állás emelésére és sorsuk megváltozására hitet és bizalmat helyeztek, nagy csalódásban, de még nagyobb bizonytalanságban hagyja. Mert senki sem tudja, hogy a fizetésemelésre folyóvá tett összeg egyesek között miképpen fog feloszlatni és mennyivel fog mostani javadalma emelkedni. A legnagyobb bizonytalanságot pedig a javaslat 1. §-a azon kijelentésével szólt, hogy a tisztviselők mostani állásának megfelelő rangosztályba sorozását nem a törvény, hanem a miniszertanács határozza meg. Nem vonom kétségbe, hogy a miniszertanácsot a tisztviselők rangosztályukban leendő besorozásánál, a szerzett tapasztalatok és összegyűjtött adatok nyomán az igazság érzete vezérli és a legjobb akarat lengi át, de az egyéni jóakarat, mely néha tévedésekre is helyezkedik, nem szerezhet általános megnyugtatást, s nem nyújthatja azon biztosítékot, mit az írott törvény határozott szavakban világosan kimond. Az egyéni jóakarathoz a kegy is gyakran fűződik, a kegy mérlegének változékony súlya pedig nem mindig egyenlő méret szerint szabja meg és nyújtja az osztalékot. Én azt sem tudom helyeselni, hogy a javaslat egy rangosztályban három fokozatot állít fel. Mert egy ugyanazon állásban egyenlő qualificatioval biró tisztviselőtől, a munkának egyenlő kiosztása mellett egy-lapunk, mai száma - forma szorgalmat, munkásságot és tevékenységet követelünk. S mindazok, kik hivatásuknak megfelelnek és kötelességöknek egyiránt eleget tesznek, egyforma munkabért érdemelnek ki s az osztó igazság szerint egyenlően is kell őket jutalmazni. Csupán a hosszabb szolgálati idő jogosíthat fel arra, hogy azok, kik ugyanazon állásban egy meghatározott időszakot eltöltenek, anélkül, hogy használhatóságuk mellett pályájukon előmehetnének, fizetésük törvényszerűleg megállapított pótlékában fokozatosan részesüljenek. Ezen elv helyességét és törvényességét a javaslat 6. §-a is magáévá teszi, midőn kimondja, hogy az állami tisztviselők, akik bizonyos szolgálati évek pótlékára igényt tarthatnak, ezen igény jövőre is épségben fentartatik. Hogy miképen kívánja a törvényjavaslat az állami tisztviselők járandóságait emelni, azt a 3. §. szerint a törvény kiegészítő részét képező B) melléklet tünteti fel. Ezen B) melléklet szerint a fizetés, lakbér- és helyi pótlék emelés, mint látszik, leginkább az V., VI. és VII. rangosztályokban levőknek nyújt előnyt, de már az alsóbb rangosztályban állóknak az élet forrásából csak cseppeket tölt. A IX-ik rangosztályban levők fizetése a 3-ik fokon 1,100 frtban, lakbére pedig, kik Budapesten és a B)alattiban megnevezett nagyobb városokban szerencsétlenségekre nem lakhatnak, 200 frtban szabatott meg. Minthogy azonban a 200 frt lakbér most is meg van, a IX-ik rangosztályúak a harmadik fokon évi 100 frt fizetés javításnak örvendhetnek, mely tizenkét részre osztva, havonként 8 forint 33’/3 krajcárt teszen ki. A VIII-ik rangosztályban levők fizetése pedig a harmadik fokon 1,400 frtban és lakbérek a meg nem jelölt helyeken 250 frtban lett megállapítva. S mivel a VIII-ik rangosztályú tisztviselők most 1,500 frt évi fizetést és 200 frt lakbért kapnak, az új törvény létrejöttével a harmadik fokon 50 frtot veszítenek. Tehát amit a réven nyernek, azt a vámon veszítik el. Igaz, hogy a VIII-ik rangosztályban levők, ha nagy idő múltával valamikor az első osztályba bejuthatnak, 1,800 frt évi fizetést húznak, vagyis a mostaninál 300 frt többletet. Ámde, ha tekintetbe veszszük azon sajnosan tapasztalt ténykörülményt, hogy azok, kik ezen rangfokozatot elnyerik és az állásnál legtöbben magasabb fokra már önhibájukon kívül sem emelkedhetnek, jogos igények, társadalmi állásuk, és néha nehéz helyzetek mellett, beérhetik-e azon 1,800 frt évi fizetéssel, mit nekik hivataluk nyújt, vagy az 1,800 frt után járó nyugdíjjal, ha már nyugdíjba kénytelenek vonulni és meg lesz-e jutalmazva azzal azon hosszú szolgálat, melyet hivatalukban eltöltöttek és azon sok és nehéz munka, melylyel megküzdöttek, ez oly kérdés, melyre mindenki azonnal és elfogulatlanul megadhatja a feleletet. Ha mindezeket átgondoljuk, a jobb jövőbe vetett remény derült fénye azonnal eltűnik szemünk elől és csalódásunk visszfénye marad meg. Hogy ez így van, azt a javaslat indokolása is elismeri, midőn bevallja, hogy a fizetésemelés és a dotatio kérdése alaposan és gyökeresen, pénzügyi viszonyaink korlátoltsága miatt nem oldható meg. Tehát az állam kedvezőtlen pénzügyi helyzete áll útjában annak, hogy az állami tisztviselők a javaslat szerint megszabott javadalmazásnál jobb és a szükség kívánalmainak megfelelő fizetésemelésben ne részesüljenek. Hogy ez így van, azt mindenki elismeri és lehetetlenséget nem is követel. Ámde az államnak is el kell ismerni, hogy ha tisztviselői nélkülöznek vagy szükséget szenvednek, akkor sorsukkal Ili oldalra terjed.