A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-31 / 5. szám

38 A JOG dacára meg van engedve, hogy ha a főtárgyalás elnöke értesül, hogy valamely tanú betegsége, vagy egyéb okok miatt előre­láthatólag nem fog megjelenni s igy a bizonyitásfelvétel meg­tartása akadályba ütközik, megkeresés útján foganatosíttassa a bizonyitásfelvételt, miről azonban a felek és képviselőik értesít­­tetnek a végből, hogy ha már a közvetlenség elve jeb­en vét ez­úttal az eljárás, legalább a nyilvánosság ellen ne vétsen. Ez esetben természetesen a tanúk a bíró által meg is esketendők. A főtárgyalást megelőzőleg a felek a bizonyításfelvétel kiegészítését, vagy új tanúk beidézését kérhetik, ha e célból indokolt kérvényüket a főtárgyalási elnöknél legkésőbb 4 nap­pal a főtárgyalás előtt beadják (288. §.). Joga van azonkívül a főtárgyalási elnöknek hivatalból is új bizonyításfelvételt elren­delni a főtárgyaláson és az előtt is. Ha ezen bizonyításfelvétel folytán a vád máskép alakul, a vádló új vádiratot adhat be a Bpts. 316. §-a értelmében lép úgy, mintha a főtárgyaláson elő­adottak alapján változik meg a vád helyzete. Ez esetekben a vádlottnak joga van a főtárgyalás elhalasztását kérelmezni. Törvényszék előtti sajtóeljárásban ez egyáltalában nem for­dulhat elő, esküdtbíróság előtt azonban igenis a főtárgyalási el­nök­nek fontos szerepe van még abban, hogy ő köteles a rendre ügyelni; felügyeleti joggal bír a felek, a közönség és a hatóság tag­jaival szemben , nyolc­ napra terjedhető elzárási joggal a vádlottal szemben. A főtárgyalás folyamán az elnök, vagy a törvény­szék által hozott határozatok ellen, halasztó hatályú jogorvos­latnak egyáltalában nincs helye*) és a felebbezés folyamán az ilykér szenvedett sérelem csak az esetben használható fel sem­misségi okul, ha a sérelmes határozat kihirdetése alkalmával rögtön be lett jelentve a semmisségi panasz. Maga a főtárgyalás menete természetesen teljesen analóg,­akár sajtóügyben, akár rendes büntető ügyben folyik le. Az elnök nyitja meg a főtár­gyalást ; a vádlottat, még ha fogva van is, mindig bilincs nél­kül kell a főtárgyalásra vezetni; azután megállapítja a főtár­gyalási elnök a jelen voltakat s amennyiben tanuk, szakértők hiányzanak, a felek indítványát bevárja és aszerint határoz a bíróság a főtárgyalás meg- vagy meg nem tartása iránt. A vádlott jelenléte nélkül a főtárgyalás sohasem tartható meg. Úgy a tanuk, mint a szakértők egyenként hallgatandók ki és épen azért az elnök, amint konstatálta, hogy kik vannak jelen, úgy a tanukat, mint a szakértőket eltávolítja és egymás­után hívja be őket. Ezután az elnök felolvastatja a vádhatározat rendelkező részét, mást felolvasni nem szabad; kérdést intéz a vádlotthoz, megértette-e a vádat s kijelenti neki, hogy min­den tanúvallomásra, szakértői véleményre vagy felolvasott okiratra joga van észrevételeit megtenni s az iránt védőjével értekezni. A vádlotthoz az elnökön kívül sem közvetve, sem közvetlenül senki sem intézhet kérdéseket; az összes többi tanukhoz és szakértőkhöz azonban a bíróság tagjai, az ügyész, a felek képviselői (esküdtbíróságnál az összes esküdtek) kérdé­seket intézhetnek. Bűnvádi eljárásunk jellegétől teljesen elütően, fenntartotta a törvény a keresztkérdések intézményét (Cross-Examination). Ugyanis a Bpts. 308. §-ának utolsó pontja előírja, hogy a vádló tanúit a védő, a védő tanúit a vádló hallgassa ki előbb, ami a keresztkérdések törvényi elismerése. Igaz, hogy ennek csak a felek beleegyezésével van helye és csak akkor, ha a felek elég műveltséggel és kérdezési képességgel bírnak és hogy az elnöknek joga van a feleket e joguktól megfosztani, ha akár közérdekkel, akár közerkölcsiséggel sértő kérdéseket tesznek fel. Tény azonban, hogy a keresztkérdés a bűnvádi perrendtartásban kifejezetten fenn lett tartva, holott ily inkább inquisitorius, mint accusatorius jellegű eljárás mellett annak semmi helye nincs. Egész más fontossága van a keresztkérdé­­seknek az angol büntető perrendszerben, vagy oly bűnvádi eljárásban, hol az angol rendszer domináló, vagyis hol az egész eljárás accusatorius jellegű, amidőn a felek bizonyítanak a tanukkal, mint fő bizonyítékaikkal; a vádló velük akarja a vádat igazolni, a védő e tanuknak vallomását keresztkérdésekkel meggyengíteni. Különös fontossága van azonban, miután az intézmény már fenn van tartva, az esküdtbíróság előtt, hol a védelem egyes keresztkérdések által képes gyakran az esküd­tekben a védenc iránt kedvező hangulatot kelteni. Ha ellenmondás látszik a vádlott korábbi és újabb vallo­mása közt, az elnök csak figyelmezteti arra, de őt faggatni nem szabad. A vádlottra sértő rendőrségi, vagy más hatósági okmányt csak akkor szabad felolvasni, ha abban valamely pozitív bűntett van felemlítve. A tanúk vallomásaiból csak azok olvashatók fel, kik a megjelenésben akadályozva vannak, jelen­*) Különösen nincs helye felfolyamodásnak az elnöknek a pt. 293., 295., 296., 297. és 298 (a pénzbüntetés kivételével), 301., 202., 303. 306—309. §§-ai értelmében tett intézkedései ellen, hanem a 384 §. 5—9. pontjai alapján az ítéletben kell jogorvoslást keresni­ levő tanúé sohasem, miután ez a Bpts. 384. §-a értelmében semmis­ségi okot képez. Minden egyes tanú megesketése kérdésében meghallgatandók a felek és az esküt egyenként az elnök veszi ki a tanuktól. Az esküre bocsátás kérdésében első­sorban nagy véle­ményeltérés van a kriminalisták közt aziránt, hogy van-e valami értéke és értelme egyáltalában a tanú megesketésének, s miután az igazmondás maga kötelező és a vallási jellegnek bevitele a peres eljárásba, annak az ókori peres eljárás jelle­gét adja meg. Már bevezetésünkben jeleztük például azon esküt, melyet a görög ítélőbíró a soloni törvényhozás szerint tett melyben, ha igazat mond, magának jót kíván, ha nem igazat mond átkokat. Ezen szempontból az eskü fenntartása a mai modern bün­tetőjogban tényleg elévült, kornadt intézmény. Nem az eskü­től való félelem, hanem a mai magasztosabb erkölcsi világ­nézetnek kell a feleket abba a kényszerhelyzetbe hozni, hogy igazat valljanak a bíróság előtt, akár tesznek esküt, akár nem, s ha hozzá­vesszük azon büntető sanctiót, melyet a büntető törvények a hamis tanúzásra mérnek, úgy az esküt tényleg fölöslegesnek kell mondanunk a tanúvallomás megerősítésére ; amennyiben azonban bűnvádi perrendtartásunk az eskü köte­lező erejét előírja, igen fontos az a kérdés, megesketi-e a bíróság a tanukat, vagy sem, miután a felek előadásai folytán meg nem esketett tanú vallomásai aggályosaknak, gyanúsak­nak vétetnek s legtöbbször az ítélet alapjául nem szolgálhat­nak. Épen azért a Bpts. 221. és 222. §-a előírja azon esete­ket, melyekben a bíróság egyáltalában nem veszi ki, vagy megtagadja az esküt. A Bpts. 221. és 222. §-ai , 221. §. «A tanú megesketése mellőzendő: 1.ha ellene gyanú forog fenn aziránt, hogy a bűncselekményt, melyre nézve kihall­gatják, maga követte el, vagy annak részese, illetőleg bűnpártolója, vagy orgazdája; 2. ha hamis tanúzás, vagy hamis eskü miatt el volt ítélve, habár büntetését kiáltotta; 3. ha a kihallgatáskor élet­korának tizennegyedik évét még be nem töltötte; 4. ha testi vagy elmebeli fogyatkozásánál fogva a valót meg nem tudhatta, vagy közölni nem tudja; vagy ha értelme fejletlenségénél, vagy gyen­geségénél fogva az eskü lényegéről és fontosságáról nincs kellő fogalma; 5. ha kitűnik, hogy a terhelttel oly ellenségeskedésben áll, mely az ezt terhelő vallomásának valódiságát kétségessé teszi; 6 ha vallomása valamely lényeges körülményre nézve valótlannak bizonyult, és nem­ mutatható ki, hogy csak tévedésből tett valót­lan vallomást. 222. §. A bíróság az eset körülményei szerint elzárhatja azt az egyént is: 1. aki a terhelthez a 205. §. 1. pontjában megjelölt visszonyban áll; 2. aki vallomásának lényegére nézve ingadozást támaszt; 3. aki nyerészkedő szándékból elkövetett bűntett vagy vétség miatt vizsgálat vagy vád alatt áll, vagy az ily bűncselek­mény miatt elitéltetett. A sértett megesketése akkor is, ha magán­­vádlókép jár el, a bíróság belátásától függ. (Folytatása következik.) Külföld. Külföldi judikatura. 1. Ki hosszabb ideig egy nővel közös háztartásban élvén, annak elhalálozása után a temetési költségeket megfizeti, natu­rális obligatiót teljesít és ily módon tartozatlan fizetés címén nem követelheti vissza a nő örököseitől a kifizetett össze­get. (Tribunal civil de la Seine. Gazette des Tribunaux 1904 január 6.) 2. Oly megállapodások, melyek egyrészt francia állampolgár, másrészt idegen között létrejött ügylet megkötése alkalmával mindkét fél részéről a felmerülendő vitás kérdések elbírálása cél­jából a «saját lakóhely» bíróságának illetékességét kötik ki, mint egymásnak ellentmondók, egymást kölcsönösen megsemmisítik és nem-létezőknek tekintendők. Ilyen esetben a törvény által meg­határozott bíróság az illetékes. (Tribunal de Commerce de la Seine. Gazette des Tribunaux 1904 jan 7.) 3. Természetes, hogy valamely delictum vagy q­u­a­s­i­­delictu­m alanya kártérítéssel csak akkor tartozik, hogy ha a delictum és quasidelictum és a felmerült kár között okozati összefüggés állapítható meg. Szükséges továbbá, hogy a kár fennforgása teljesen bizonyos legyen. Ezek alapján, ha az adós valamely vasúti szerencsétlenség alkalmával akkor sérül meg halálosan, mikor állítólag oly célból utazik, hogy kölcsönt vegyen fel, hogy előbbi hitelezőit kielégítse, a hitelezők a vasúttól kár­térítést nem követelhetnek, mert nem állapítható meg bizonyosan, hogy tényleg felvette volna-e az adós a kölcsönt és hogy tényleg ezen hitelezői kielégítésére fordította volna-e. (Cour d’appel de Paris. Gazette des Tribunaux, 1904 jan. 9­4. Ha szavatossági biztosítási kötvényben,­­mellyel valamely ipari vállalat összes alkalmazottait érhető balesetekért járó törvé­nyes kártérítési kötelezettség ellen köttetik biztosítási szerződés) megállapíttatik, hogy ha a biztosított a biztosítót tévedésbe ejti

Next