ALFÖLDI TANULMÁNYOK 1997 / 16. KÖTET (Békéscsaba, 1997)
SÜLI-ZAKAR ISTVÁN: A fenntarthatóság és a társadalmi-gazdasági fejlődés esélye az alföldi falusi térségekben
vonatkozások kerültek előtérbe a fenntartható fejlődés értelmezésében, s a jövőben valószínűleg a szélesebb társadalmi-kulturális megközelítés fog erőteljesebb hangsúlyt kapni (Enyedi 1994). Az Alföld rurális térségeinek vizsgálatakor az alábbiakban elsősorban a fenntartható fejlődés harmadik (társadalmi-kulturális) megközelítési irányára helyezzük a hangsúlyt, mert úgy véljük, teljesülésének itt a legfőbb akadálya az emberi közöny és a szegénység lesz. Az Alföld rurális térségeinek jövője szempontjából alapvetőnek tartunk egy, a Geofórumban megjelent véleményt: "...ha az emberek nem kerülnek a fenntartható fejlődés középpontjába - ezen koncepció megalkotóiként és végrehajtóiként - akkor ez az elképzelés soha nem valósul meg, hiszen aligha vállalnak felelősséget olyasmiért, ami nem sajátjuk" (Redclift 1992: 405). 2. A (VÉDVE) FEJLESZTÉS ESÉLYE AZ ALFÖLD "NEM-VÁROSI" (RURÁLIS) TÉRSÉGEIBEN Az Alföld nagyobb hányada periferizálódik, egyre súlyosabb társadalmi-gazdasági válságba süllyed. A modern államokban az egyenlőtlen területi fejlődés gyakori (csaknem szükségszerű) következménye az ún. "regionális válság". Ez a jelenség a fejlett nyugati országokban immár évtizedek óta nemcsak a földrajzkutatók, közgazdászok, szociológusok és történészek által tanulmányozott tudományos kérdést jelent, hanem a kormányok által is megkülönböztetett figyelemmel kezelt politikai kérdést is. Az egyenlőtlen regionális növekedés során - mind a kutatók, mind a politikusok szerint - a fejlődés eredményei néhány "kiváltságos helyre", a centrumba (vagy centrumokba) koncentrálódnak, hátrányai pedig a termelési előnyökkel nem rendelkező térségekbe - a perifériákra - rakódnak. Ennek következtében itt társadalmilag regresszív folyamatok keletkeznek, amelyek tovább mélyítik a regionális elmaradást. Az elmaradás olykor kibogozhatatlannak látszó etnikai vagy vallási ellentétekben, olykor pedig elhúzódó társadalmi-gazdasági válságokban testesül meg. (Az Alföld rurális térségeiben ma még ez utóbbi a legjellemzőbb, bár a területi válság etnikai oldala itt is egyre erőteljesebben érvényesül.) Az Alföld rurális területeinek társadalmi és gazdasági átalakulása elmélyült területi válság körülményei között megy végbe. E válság alapvető jellemvonása, hogy ez nem csak az Alföld agrárterületeire érvényes, hanem az Északi-középhegység bányászatára, nehéziparára is. A két eltérő adottságú, szomszédos régió csődhalmaza "erősíti" egymást, ezért a regionális válság - véleményünk szerint - az ország keleti részének "leszakadásaként"jelentkezik (Rechnitzer 1993; Szili-Zakar 1994). A nagyobb városokon kívül az Alföld térségei alapvetően mezőgazdasági jellegűek. 1948 után - csaknem napjainkig - olyan gazdaságirányítási és pénzügyi gyakorlat uralkodott, mely időről-időre jelentős fejlesztési forrásoktól fosztotta meg agrárvidékeinket. A redisztribúciós rendszer igazi kárvallottjai - számos elemző szerint -agrártérségeink voltak. Ennek megfelelően az elmúlt csaknem fél évszázad során az Alföld volt az igazi vesztese a fejlesztési források "központi" elosztásának.