Telegdi Zsigmond (szerk.): ÁLTALANOS NYELVÉSZETI TANULMÁNYOK 3. (Budapest, 1965)
† Szántó Éva: A modern szovjet fonológia néhány kérdése
A modern szovjet fonológia néhány kérdése . Roman Jakobsonnak a fonémák megkülönböztető jegyeiről szóló elmélete (vö. Fónagy, Fodor) a Szovjetunióban is nagy érdeklődést keltett. Számos nyelvész foglalt állást cikkben vagy monografikus jellegű tanulmányban e koncepcióval kapcsolatban. Jakobson elméletének az a lényege, hogy a fonémát csakis „belső" immanens (tehát nem „külső") megközelítéssel lehet meghatározni. E nézet szerint a fonológiának arra az alapvető kérdésére , milyen viszony áll fenn a fonológiai egység és a konkrétan ejtett hang között , a válasz az, hogy minden operatív síkon (az artikuláció, az akusztika és az appercepció síkján) a megkülönböztető jegyeket s ezek nyalábjait a beszédhangokon belül kell feltárni; míg a különböző „külső" megközelítések képviselői ilyen vagy olyan formában különválasztják a fonémát és a konkrétan ejtett hangot (Jakobson — Halle 468), így tehát, Jakobson szerint, bármelyik megkülönböztető jegy, s eszerint a fonéma is, a beszédaktus mindegyik fázisában állandó korrelációban áll egymással, és a megkülönböztető jegyek a beszédtaktus bármelyik érzékelhető síkján felismerhetők [Jakobson Halle (1962) 472-3]. A megkülönböztető jegyek elméletének a Szovjetunióban jelentős visszhangja volt, nyilatkoztak róla mind kísérletek eredményeire támaszkodó szakemberek, mind a nyelvelmélet képviselői. Különösen azzal foglalkoztak, hogy a fonéma és a konkrétan ejtett hang közötti viszony meghatározása, Jakobson terminológiájában kifejezve, csupán „külső" megközelítéssel lehetséges. 1. A fonéma „külső" meghatározásának indokoltsága két egymástól eltérő nézetben jut kifejezésre, amelyek azonban kiinduló alapjukban azonosak: Ez Sz. K. Saumján kétszintű fonológiaelméletében (vö. Papp, Fónagy) és L. A. Csisztovics beszédfelismerési modellálásában (vö. Szántó 1963). (Saumján koncepciója más szovjet nyelvészeknél is visszhangra talált, az adott cikk keretében azonban célszerűtlen kitérni ezekre, mivel Saumján koncepciójához újat nem adtak hozzá.) A két nézet kiinduló alapja annyiban azonos, hogy a beszédfelismerést dekódolási folyamatnak tekinti, amelyben a fonematikus egységek csupán