A Motor, 1918. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1918-12-01 / 48. szám

10 A MOTOR fát viaszt stb. Először lemossák egy kén- vagy salétromsavas fürdőben, hogy a régi futtatást el­távolítsák, azután vízben leöblítik róla a savat. Ez­után gyorsan forgó csiszolóporral itatott Calicó­­kerekekkel teljesen simára csiszolják a felületet; a csiszolás alatt bizonyos mennyiségű zsírt is kell alkalmazni, miért is utána, a zsír eltávolítása okából a radiátort forró, lúgos fürdőbe mártják. Azután ismét vízbe mártják és oltott mésszel kezelik, majd ismét lemossák. Ezután folyékony cianiddal való kezelés következik, újabb leöblítés, mely után készen áll a nikkelfürdő számára. A fürdő kettős nikkelsóoldatot tartalmaz és a nikkel-„anódokat“, melyek a fürdő két oldalán levő pálcikákhoz vannak erősítve. A radiátort ezután felfüggesztik a kathódra, amely a két külső anód közt van megerősítve. A villamos fürdőhöz speciális dinamókat, vagy battéria-szériákat használnak, amelyek magas ampere- és alacsony voltszámot adnak és a pozitív huzalszorítótól ólomvezeték visz az anód­­hoz. Összeköttetés van létesítve a fürdő pozitív oldalán levő anódhoz, úgy hogy mind a kettő pozitív lesz. A dinamó negatív sarka a centrális csőhöz van kötve, amelyen a rad­átor nyugszik és erről huzalok segítségével csügg a radiátor a fürdőbe. A villámáram hatása a fürdőn úgy nyilvánul meg, hogy átviszi a negatív elemre, ebben az esetben a radiátorra a tiszta nikkel parányi részecskéit és a réteg vastagsága azon időtartamtól függ, ameddig a tárgy a fürdőben marad. Hogy e réteg biztosan tapadjon, szo­kásos előzően a kérdéses alkatrészt ugyanilyen eljárással vékony vörösrézréteggel befuttatni. Kü­lönösen dívik ez akkor, ha ezüsttel futtatnak, vagy a befuttatandó alkatrész a cél, hogy a rozsdának jobban ellenálljon és hogy a nikkel­réteg jobban tapadjon. Az autó számos alkat­részét kellene ily módon előbb vörösrézzel be­futtatni, hogy a rozsda ellen megóvjuk őket. A kuprum-eljárás a szívószelepeknél használa­tos, amelyek belső részének simának kell lennie. Abból áll, hogy a megóvandó alkatrészre erős vörösrézréteg kerüljön, vagy a szívószelep­nél egy viaszformát készítenek, azután fekete ólommal kezelik, azután belemártják a vörösréz­fürdőbe, melyben annyi ideig marad, míg a fém­réteg elég vastag. Azután a kész csövet forró vízbe mártjuk, a viasz elolvad és a cső üregesen visszamarad. Könnyen elképzelhető, hogy ez az eljárás milyen sokféle alkatrészre alkal­mazható. Motorok a mezőgazdaság szolgálatában. A gépszántás technikai fejlesztésének hatása a növénytermesztésre. Irta: Bars Ottó. (Stettin.) Az alábbi fejtegetések a technikus nézőpont­jából fogják tárgyalni azt a kérdést, milyen technikai változtatásokkal lehetne a motorel e­­szántást aként fejleszteni, hogy annak mező­­gazdasági szempontból kifogásolt egyes hibái kiküszöböltessenek, hogy a szántógépek a kü­ön­féle igényeknek, a növénytermesztési módsze­reknek és a talaj különféleségeinek célszerűen megfelelhessenek és azokhoz hozzásimulhassanak. 1. Mindig gyakrabban hangzik az a felfogás, hogy a motorokének gazdasági okokból nem­csak a szántásnál, hanem minden más gazda­sági munkánál is ki kell szorítania a fogatos­­erőt a használatból és úgy látszik, hogy végkép megdől egyes gazdáknak az a makacs és egy­oldalú álláspontja, hogy a motoreke kizárólag szántásra szolgáló gép, nem pedig univerzális gép legyen, jóllehet, a fejlődés szempontjából tekintve a dolgot, nem sokat mondtunk azzal, ha a merevrendszerű motorekéket — melyeknél az eketestek a főkerettel merev egészet képeznek — elavult szerkezeteknek deklaráljuk. Ámbár tény az, hogy a motorekével végzendő egyéb gazda­sági munkák egynémelyikének, például az ara­tásnak, vagy répaszedésnek kivitele a közelmúlt­ban, sőt részben még most is tökéletlen, vagy egyenesen kivihetetlen, mindamellett ne felejtsük el, hogy a technika állandóan továbbfejlődik és épen az említett irányban folytonos haladást mutat. Ezek szerint tehát motorikus erővel, még­pedig a motoreke felhasználásával kell majd lebonyolítanunk nemcsak a szántást, hanem a hengerezést, boronálást, grubberozást, kultivátor­­vontatást, kapálást, aratást és répaszedést is. Sok olyan munkát, mely eddig csak 3 — 4 munka­menettel volt elvégezhető, megfelelő gépek alkalmazásával lehetséges lesz majd egyetlenegy munkamenettel befejezni és nem értem, miért ne lehetne erre a célra a motorikus erőt felhasz­nálni?* A szerkesztőre tehát az a feladat hárul, hogy a motoroket univerzális géppé alakítsa át, akár a félmerev, akár a vonóhorgos (traktor)­­rendszer alapján. 2. Ha a fentközölteket fontolóra vesszük, be fogjuk látni, hogy a továbbfejlődés iránya hova­tovább szükségszerűen eltér a nagy, hat eke­testű, 70 —100 lóerős teljesítményű motorekéktől és a kisebb motorekék gyártása felé fog terelődni. Mert ha a hat ekével dolgozó gépnek a szántás céljaira szüksége van is 70 -100 lóerőre, távol­ról sem kell azonban ekkora munkaképesség a többi szántóföldi munka elvégzéséhez. Az ilyen nagy gép az utóbbi munkákat csak csekély ki­használással, tehát igen költségesen tudná el­végezni. Gazdaságosabban dolgozik nála egy kismotoros eke 35—40 lóerővel, három eketest­ * Cikkíró felfogásával itt nem értünk teljesen egyet és alkalomadtával ezt bővebben indokolni fogjuk. Rovatidető, 48. szám.

Next