A Népbarát, 1863 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-18 / 42. szám

Budapest, 1863. 42-ik szám. Vasárnap, Október 18-én. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer , vasárnapon , nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, régi­ posta-utcza, I Egész évi előfizetési ár . . 5 frt— kr 2-ik szám, 1-sőemelet« I Félévi „ „ • • 2 „ 50 kr^ Lapunk ügyében. Hálásan fogadván jó barátunknak gyakorlati tanácsadásait, az időnek folytábani tapasztalatainkkal is akar­ván élni, a „"Népbarát“ új évtől fogva jelen alakjában bár, de egy év he­lyett másfél évén fog megjelenni. Gyakran tapasztaló, hogy lapunk­nak igen­is szűk terében a politikai résznek kelle engednünk az előnyt, és legjobb szándékkal sem töreked­hetünk azon változatosságra, mely az olvasónak sok­oldalú méltányos kí­vánságát kielégíthette volna. Öntuda­tosan beismerjük, hogy a néplap fogalmának csakis úgy felelhetünk meg, ha a politika mellett kiterjesz­kedhetünk minden olyan közleményre, mi az üres órában szórakozást, a na­pi életben tanácsolaást, egyes szak­mákban ismeretszerzést, végre az okulásban segédeszközt nyújt, ■— és mégis az árt megbírja a sokképen megadóztatott magyar embernek er­szénye. Fél évvel tehát meg fogjuk toldani a lapot, s az ekképen nyerendő térben az olvasónak tárházat akarunk nyúj­tani, s addig is, mig új év előtt ez érdembeni fölszólításunkat kibocsájt­­hatnók­, következő jutalmakat tű­zünk ki. Tizenöt darab aranyat egy olyan novellára, mely valamely magyar jó szokásnak, például vendég­szeretet, nagylelkűség, szótartás, vagy hasonlónak fölhasználásával, például szolgálhat az olvasónak. Tíz darab aranyat valamely elhunyt hazai jelesnek több rendbeli olyan jellemzéséért, melyben az illetőnek jeles mondásai, a mint ál­tala az életviszonyban egyes esetre alkalmazottan mondva voltak, — ke­­rekdeden előadva leend. Tiz darab aranyat a legjobb tiz adomáért, melyeknek azonban ismét hazai életünkre kell vonatkozniok, meg lévén nevezve az il­letők, kikkel az elmondott körülmény megtörtént. A művek ez évi deczember hó 15-ig beküldendők, a jeligével ellátandó, s a szerzőnek nevét rejtő levélbe a kül­deményhez csatolandó lévén. Az új­ évben megjelenendő első­­ számban fogjuk a bírálatok eredmé­­­­nyét tudatni, s az illető nyertesek a­­ pályadíjt azonnal fölvehetik. Általában megjegyezzük, hogy min­den olyan műért, mi egyes hazai je­lesnek jellemzésére vonatkozik, a­meny­nyiben a tárgy az illetőnek szavaiban leendő jellemzést foglal magában, készséges örömmel díjazunk, ha a mű még oly kicsiny lenne is, mert ha a régiség búvár méltónak tart akármely kicsiny tárgyat a kegyeletnek meg­menteni, annál inkább drága előttünk egy talpra­esett mondat, adoma, jel­lemvonás elődeink életéből, a­mely öntudatot ad múltunkról ösztönképen a jelen- és jövendőre. Különösen kérjük egyházi férfiain­­kat, kik az életben első letéteménye­sei a visszaemlékezéseknek, hogy kü­lönböző vidékeinkben ez értelemben kincskeresőink legyenek. Kelt Pesten, okt. 12 én 1863. A „Népbarát" szerkesztősége. Bécsi dolgok. A szász és oláh birodalmi tanácsok­nak Bécsbe érkezése a bécsi lapok közöl egynémelyiket oly örömre ra­gadt, hogy örömében, mint a borral jóllakott ember, minden titkát föláztat­ta, s a bécsi „Presse“ is remélni kez­di, hogy egy kis béke­tűrésnek az lenne diadala, hogy Magyarországot is ott tisztelheti, azért sietve mond­ja, hogy most Horvátországot kell szorongatni. Ezen öröm­ujjongás igen tanulságos, és a­mennyiben a német lapokat Ma­gyarországban is olvassák, megszer­­zendi azt a hatást, a­mit jobb lett volna elkerülni, hogy a c­entralisták­­nak néha a kiegyezkedésre vonatkozó édeskedését igen gyanússá teszi. Ezt azért mondjuk, mert valamint Bécs­­ben réges-régóta voltak emberek, kik a magyaroknak bizonyos utógondola­tokat tulajdonítottak, viszont nálunk is akad néhány ezer ember, kinek aggo­dalmát eloszlatni sohasem lehetett, é­s magunk szemeivel láttuk, midőn a tegnapi bécsi lapoknak ujjongásait magasra emelve mutogatták. Mikor érjük meg már azt a napot, midőn annyira megyen a politikai fölvilágosodás, hogy a magyar kérdést a valódi érdeknek szempontjá­ból akarja mindenki tárgyalni és megoldani? A németnek igen jó köz­mondása. Élni és élni hagyni. Az ilyen közmondás századoknak igazolt élettapasztalata, tehát miért nem al­kalmazkodik némely bécsi saját fajá­nak közmondásához? Minek keverjük össze a spenótot a töltött káposztával? — ez az összekevert valami egyiknek sem fog­ izleni, — míg a közös kony­hán megtakarított tűz mellett minde­­nik főzné a maga ételét, s bizonyosak lehetnének a jól megértett érdeknél fogva, hogy egyik a másikét nem ki­vánja, hanem arra igen is vigyázna mindenik, hogy a konyhaajtón a szom­szédnak kutyája be ne jőjön, hogy akármelyikünk fazekát földöntse. Akármint kerülgetik a bécsi c­en­­tralisták a kását, mindig és mindig az érdek lesz figyelembe veendő, s a­ki nekem csizmát kínál, ne azt nézze csupán, hogy ilyen­ vagy olyan jó le­gyen a bőr, ilyen vagy amolyan szép legyen az elkészítés, hanem hogy be­leférjen az én lábam a maga alakza­tában, különben a közös utazásra vál­lalkozni nem vagyok képes! Mi, részünkről, a politikát nem tartjuk hitágazatnak, melynek kifogás nélkül kell engedelmeskedni. A poli­tikának gyökere az érdekeknek föld­jében csak úgy ered meg, ha helyesen van megválasztva, különben pedig ten­gődni fog, s a­ki az ilyen növénynek gyümölcsével akar élni, nagyon so­vány marad. Vas Gereben. Ausztriának közeledése Franczia­­ország felé. E héten különböző forrásokból szár­mazott híreknél fogva hinnünk szabad, hogy Bécsben Páris felé billen a mér­leg, és különböző magyarázatok után hajlandóság mutatkozik arra, hogy Ausztria is kijelentse, hogy Oroszor­szág nem teljesítvén a lengyelek iránt azt, mit az 1815-iki békekötésben fo­gadott, a jogot is elvesztette Lengyelországhoz. Ez volna a válságnak eldőlése, mert Ausztria a fönforgó viszályban az alap­­gondolatra nézve szemközt menne Oroszországgal, mely épen ez okból kiválólag Ausztria ellen fogna agyaz­­kodni, és egy osztrák katonának vére 42

Next