A Népbarát, 1863 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-08 / 45. szám

Budapest, 1863. 45-ik szám. Vasárnap, November 8-án. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, régi­ posta-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet. Egész évi előfizetési ár ... 5 frt — kr Félévi „ ' „ . . 2 „ 50 kr Lapunk tőlünk nem fütg’g­ő aka­dályok miatt késett el. Szerkesztőség. A magyarországi ínség és ssécs. Már majdnem kétségbe estünk azon bánatban, hogy csak mi magyarok nem értünk a politikához, csak mi nem tudjuk, hogy az időknek külön­böző viszonyában mit kell tenni, é­­s ime, a birodalmi tanácsnak pénzügyi választmánya egy szikrányival sem volt bölcsebb; mert bár előre nyilatkozott a közvélemény, hogy az ínség* ügyét nem kell politikai nyomásra használni a magyarok ellen, — a bizottmány oly váratlanul járt el, hogy Magyar­­országban ez eljáráson mindenki meg­döbbent. Az időnek viszonya úgy hozván ma­gával, hogy a magyar országgyűlés nem intézkedhetett a segélynek elő­­teremtéséről, s a kölcsönügy Bécsbe került, s ott a pénzügyi választmány nem azt tekinté, hogy ez nem ajándék hanem magyarok vállaira nehezülendő teher a visszafizetésnek elengedhet­­lenségével,­­ mégis ráértek a szőrő­­szálat hasogatni, tagadni az ínsé­­get, ezen okból harminczmillióból tízmilliót lehúztak, sőt bizonyos Skene úr azt mondá, hogy a magyarországi ínségnek valódi oka a rosz nevelés. Tehát nem kapunk annyi kölcsönt, a­mennyit a magyar kormány mulk­at­­lan szükségesnek tart, — kétségbe vonják, hogy az ínség akkora volna, mint mi mondjuk, — sőt még roszul is vagyunk nevelve! Elmondtunk valaha mi is elég ügyet­lenséget, mondtunk politikátlanságot, de adassék hála az Istennek: ennyit és ily válságos órában soha, h­a mit mondtunk, árthatott magunknak, de a szomszéd népek iránt szívtelenek sohasem voltunk. Hogy Skene úr az ínséget a rosz nevelésnek tulajdonítja, valóban mu­lattató, mert hogy az oskolában csi­nálják az esőt, ma halljuk legelőször. De most fordítsuk a dolgot, é­s­ kérdezzük meg: ha már a Lajthán túl lakók egy kis politikai tőkére akartak volna szert tenni, az volt e helyes po­litika, hogy a szívtelenség mellett go­rombáskodtak ? vagy ha valaki a bi­­­­zottmányban ezt mondta volna. Kér­d­­dezzü­k meg a magyarországi kanc­ellárt, elég­ leszen-e a m­a­­gyarországi ínségnek enyhité­­­sére a kért 30 millió? mert mi­­sem nézhetjük egykedvűen, hogy Magyarországnak népe ín­séget szenvedjen! E kérdés malaszt lett volna a sebre, — bizonyítványa a részvétnek, — és lelkesítés a magyar szivben, melyben nemes indulatok lévén, csak hasonlón nemes érzelemnek nyilik meg­, — és ha a részvétnek szavait hallotta volna, az idő meghozta volna a napot, midőn a viszonzás megfelelt volna az elvetett magnak. Nem tagadhatjuk, hogy vitasz húro­kat érintett meg a birodalmi pénz­ügyi bizottmány, és ha valaha, most mélyen érezzük a szívbeli sértést. E szomorú eredményt az a tudat vigasztalja, hogy , a birodalmi tanács nem tudott lelkesülni a fejedelemnek németországi kezdeményezésekor, — hát hol vette volna a lelkesülést szá­munkra ! Vas Ger­eben. Az orosz törekvéseknek a lapokat hírekből, tegye le a lapokat,­­ nem az ő számára vannak azok írva. Francziaországban az érsekek és püspökök utasítást kaptak Rómából, hogy a szentegyházakban imádkozza­­nak, a törvényhozó testületben pedig szólaljanak föl Lengyelország mellett. Ez elég világos beszéd, és a lengye­lek szabadságának hatalmasabb szó­szólói, mint az angol és porosz kor­mányoknak részint tartózkodó, részint oroszbaráti hallgatagsága, hol még csak az emberbaráti részvét sem aka­­fölszólalni az orosz dühöngések ellen. Oroszország politikusai értik azon tant, hogy a legszebb győzelmet el lehet rontani rosz politikával, — va­lamint a legnagyobb vereséget ki le­het pótolni jó politikával. A krími hadjárat után Oroszország elájultalak mutatkozik, — nem kottyant a nagy t­ét­ kérdésekbe, hanem mosolygott, hogy Ausztriát megcsonkitá az olasz hadjá­rat, — az angol bizalmatlan lett Fran­­cziaország ellen, — s Grortsagoff kész­pénz gyanánt vette, hogy az ekképen összebékétlenkedett nagyhatalmak nem egy könnyen fognak egyesülni Orosz­ország ellen, — s ennek legelső hasz­na lesz, hogy Oroszország eléggé föl­készülvén hajóhadával a Feketetenge­­ren, a világ eseményeibe szólhat, s a mint barátja már is Poroszország, úgy törekszik szárnyai alá a sok apró né­met fejedelem. Tekintély, a régi tekintély kell az orosznak, — s a mint koplalt a te­kintély hiányában az orosz nép, — a nagyhatalmak szétágazásából merített lelkesülést az orosz kormány, s fölri­asztván otthon a fanatismust, erősnek hiszi magát arra, hogy az egyesülni nem tudó nagyhatalmakkal sikeresen daczoljon. A lengyel mozgalom alatt fölfegy­­verzkezék az orosz, s azon hajókat, melyeket hét év alatt kereskedelmi czélok ürügyével épített, legközelebb már megjelen­tett a semlegesnek ki­nyilatkoztatott feketetengeren. Szárnya nőtt az orosz sasnak, s megnyerte a hosszú koplalás után az étvágyat a régi befolyásra,­­ és h­a idejekorán szemközt nem állanak ve­le, nem csak a pogányok, de a ke­resztények busát is megeszi, mert régóta éhezik. Legközelebb egy ösmer­őssel talál­­kozunk, ki orrfintorgatva mondá, hogy ismételve megemlékeztünk a katholi­­cismusról; de a jámbor aligha olvasott el egyebet azon élénk szónál, még­­kevésb­é tudja, hogy az or­osz politika oly ügyesen keríti hatalmába eszköz­képen a görög óhitű vallást, hogy részben vallási színezete van az oi*osz vérengzésnek, s mint ilyenek ellen­ségeinek is kell lenni, különben a vallási szerepre mi szüksége lenne az or*osznak. Midőn Törökország ellenében mes­terkedett az orosz, fennen hirdeté, hogy ő a kereszténységnek vé­delmezője a pogányságnak zsarno­­koskodása ellen. Ekkor az óhitűséget szolgáltatta az orosz politikának érde­kében a pogányság,—s ezzel együtte­sen, a törökök ellen. Méginkább hi­vatkozik az óhitűségre, midőn az orosz tömegeket papjaik által bősziti a len­­­­gyelek ellen, é­s itt az óhitűséget a katholicismus ellen uszítja. A ki eny­­nyit sem tudott kitalálni a politikai45

Next