A Népbarát, 1863 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-08 / 45. szám
Budapest, 1863. 45-ik szám. Vasárnap, November 8-án. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, régi posta-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet. Egész évi előfizetési ár ... 5 frt — kr Félévi „ ' „ . . 2 „ 50 kr Lapunk tőlünk nem fütg’gő akadályok miatt késett el. Szerkesztőség. A magyarországi ínség és ssécs. Már majdnem kétségbe estünk azon bánatban, hogy csak mi magyarok nem értünk a politikához, csak mi nem tudjuk, hogy az időknek különböző viszonyában mit kell tenni, és ime, a birodalmi tanácsnak pénzügyi választmánya egy szikrányival sem volt bölcsebb; mert bár előre nyilatkozott a közvélemény, hogy az ínség* ügyét nem kell politikai nyomásra használni a magyarok ellen, — a bizottmány oly váratlanul járt el, hogy Magyarországban ez eljáráson mindenki megdöbbent. Az időnek viszonya úgy hozván magával, hogy a magyar országgyűlés nem intézkedhetett a segélynek előteremtéséről, s a kölcsönügy Bécsbe került, s ott a pénzügyi választmány nem azt tekinté, hogy ez nem ajándék hanem magyarok vállaira nehezülendő teher a visszafizetésnek elengedhetlenségével, mégis ráértek a szőrőszálat hasogatni, tagadni az ínséget, ezen okból harminczmillióból tízmilliót lehúztak, sőt bizonyos Skene úr azt mondá, hogy a magyarországi ínségnek valódi oka a rosz nevelés. Tehát nem kapunk annyi kölcsönt, amennyit a magyar kormány mulkatlan szükségesnek tart, — kétségbe vonják, hogy az ínség akkora volna, mint mi mondjuk, — sőt még roszul is vagyunk nevelve! Elmondtunk valaha mi is elég ügyetlenséget, mondtunk politikátlanságot, de adassék hála az Istennek: ennyit és ily válságos órában soha, ha mit mondtunk, árthatott magunknak, de a szomszéd népek iránt szívtelenek sohasem voltunk. Hogy Skene úr az ínséget a rosz nevelésnek tulajdonítja, valóban mulattató, mert hogy az oskolában csinálják az esőt, ma halljuk legelőször. De most fordítsuk a dolgot, és kérdezzük meg: ha már a Lajthán túl lakók egy kis politikai tőkére akartak volna szert tenni, az volt e helyes politika, hogy a szívtelenség mellett gorombáskodtak ? vagy ha valaki a bizottmányban ezt mondta volna. Kérddezzük meg a magyarországi kancellárt, elég leszen-e a magyarországi ínségnek enyhitésére a kért 30 millió? mert misem nézhetjük egykedvűen, hogy Magyarországnak népe ínséget szenvedjen! E kérdés malaszt lett volna a sebre, — bizonyítványa a részvétnek, — és lelkesítés a magyar szivben, melyben nemes indulatok lévén, csak hasonlón nemes érzelemnek nyilik meg, — és ha a részvétnek szavait hallotta volna, az idő meghozta volna a napot, midőn a viszonzás megfelelt volna az elvetett magnak. Nem tagadhatjuk, hogy vitasz húrokat érintett meg a birodalmi pénzügyi bizottmány, és ha valaha, most mélyen érezzük a szívbeli sértést. E szomorú eredményt az a tudat vigasztalja, hogy , a birodalmi tanács nem tudott lelkesülni a fejedelemnek németországi kezdeményezésekor, — hát hol vette volna a lelkesülést számunkra ! Vas Gereben. Az orosz törekvéseknek a lapokat hírekből, tegye le a lapokat, nem az ő számára vannak azok írva. Francziaországban az érsekek és püspökök utasítást kaptak Rómából, hogy a szentegyházakban imádkozzanak, a törvényhozó testületben pedig szólaljanak föl Lengyelország mellett. Ez elég világos beszéd, és a lengyelek szabadságának hatalmasabb szószólói, mint az angol és porosz kormányoknak részint tartózkodó, részint oroszbaráti hallgatagsága, hol még csak az emberbaráti részvét sem akafölszólalni az orosz dühöngések ellen. Oroszország politikusai értik azon tant, hogy a legszebb győzelmet el lehet rontani rosz politikával, — valamint a legnagyobb vereséget ki lehet pótolni jó politikával. A krími hadjárat után Oroszország elájultalak mutatkozik, — nem kottyant a nagy tét kérdésekbe, hanem mosolygott, hogy Ausztriát megcsonkitá az olasz hadjárat, — az angol bizalmatlan lett Francziaország ellen, — s Grortsagoff készpénz gyanánt vette, hogy az ekképen összebékétlenkedett nagyhatalmak nem egy könnyen fognak egyesülni Oroszország ellen, — s ennek legelső haszna lesz, hogy Oroszország eléggé fölkészülvén hajóhadával a Feketetengeren, a világ eseményeibe szólhat, s a mint barátja már is Poroszország, úgy törekszik szárnyai alá a sok apró német fejedelem. Tekintély, a régi tekintély kell az orosznak, — s a mint koplalt a tekintély hiányában az orosz nép, — a nagyhatalmak szétágazásából merített lelkesülést az orosz kormány, s fölriasztván otthon a fanatismust, erősnek hiszi magát arra, hogy az egyesülni nem tudó nagyhatalmakkal sikeresen daczoljon. A lengyel mozgalom alatt fölfegyverzkezék az orosz, s azon hajókat, melyeket hét év alatt kereskedelmi czélok ürügyével épített, legközelebb már megjelentett a semlegesnek kinyilatkoztatott feketetengeren. Szárnya nőtt az orosz sasnak, s megnyerte a hosszú koplalás után az étvágyat a régi befolyásra, és ha idejekorán szemközt nem állanak vele, nem csak a pogányok, de a keresztények busát is megeszi, mert régóta éhezik. Legközelebb egy ösmerőssel találkozunk, ki orrfintorgatva mondá, hogy ismételve megemlékeztünk a katholicismusról; de a jámbor aligha olvasott el egyebet azon élénk szónál, mégkevésbé tudja, hogy az orosz politika oly ügyesen keríti hatalmába eszközképen a görög óhitű vallást, hogy részben vallási színezete van az oi*osz vérengzésnek, s mint ilyenek ellenségeinek is kell lenni, különben a vallási szerepre mi szüksége lenne az or*osznak. Midőn Törökország ellenében mesterkedett az orosz, fennen hirdeté, hogy ő a kereszténységnek védelmezője a pogányságnak zsarnokoskodása ellen. Ekkor az óhitűséget szolgáltatta az orosz politikának érdekében a pogányság,—s ezzel együttesen, a törökök ellen. Méginkább hivatkozik az óhitűségre, midőn az orosz tömegeket papjaik által bősziti a lengyelek ellen, és itt az óhitűséget a katholicismus ellen uszítja. A ki enynyit sem tudott kitalálni a politikai45