A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-03 / 1. szám
lapszemle. Alföld, Fiume! czímmel jelent meg a Pesti Naplóban Trefortnak czikke , melynek tárgya, hogy Váradtól Eszékig vonuló már megkezdett vasút ugyan jól kezdődik Váradnál az erdélyi érdekeknél fogva, de helytelen végződnék Eszéknél. Czikkiró igen helyesen és öntudatosan mondja, hogy bár mi érdekek fogtak is kezet a várad-kolozsvári vonal ellen, az idő azt mégis megszülendi, — továbbá megint helyes külömböztetéssel említi, hogy ellenszenvünk megszűnt a triesti vonal ellen; mert hasznot hozott: úgy kell megszűnni más oldalon a Fiume elleni idegenkedésnek, ahova mi igen temészetesen törekszünk , minden rajongás nélkül, gyakorlati irányból, mert be van bizonyítva, hogy nyersanyagainkat Finomba olcsóbban szállíthatjuk. Triest ezáltal nem veszt, bizton fönnállhat és emelkedhetik. Trefort arra törekszik, hogy Eszéknél nem szabad megállapodni, hanem onnét folytatni kell, mégpedig sietős előkészülődéssel, nehogy a zimony-fiumei vonalra már készen levő előmunkálat és megajánlott pénzerő a váradeszék-fiumei vonalt ellensúlyozza. Trefort szerint törekedjünk, hogy a legközelebbi országgyűlésünknek az alföld-fiumei vaspályának tervét előterjeszteni lehessen. A „ Hon “-ban, mint gyanítjuk , Jókai éles humorral darabolja szét g. Bethlen Miklósnak 18 lapnyi röpiratát, melyben ő megismeri a nemes gróf talentumát, és elismeri, hogy sokat tud; halleni, egyet mégis nem tud; — nem tudja elhallgatni a tudott tárgyakból azt, amit nem kellett volna elmondani. Részletezve a röpiratot mondja a „Hon.“ Azt is elmondhatta volna egy külön brochureben , hogy ha Ausztria a franczia szövetséget elfogadja s a magyarral transigál, a nemzetiségi kérdés csekélységre olvad le Magyarországon (3 lap), hanem azt azután megint egy másik brochureben kellett volna elmondani, hogy Erdély uniója Magyarországgal utópia, a románok Európa kedvencz nemzetisége, és minden franczia-osztrák szövetség lehellenné válik, mihelyt a nemzetiségi elvnek mindennemű engedményt nem teszünk meg. (14. lap),, Mint látjuk tehát: a nemes gróf igen jó szakács, csakhogy nem tud főzni. Már hiszen hogy az osztrák diplomaták milyen kedvet kapnak ez ajánlatok elfogadásához, azt mi nem tudjuk ? Menynyire örüljenek a cserének a gazdag Laguna-város és a dobrudzsai mocsárok között? mire becsüljék a várnégyszögbe tett beruházásaikat, hogy azokat a Sulina torkolatnál ismét újra kezdjék? az az ő dolguk, hanem miután egy pár tréfás vonatkozás abban a kérdésben minket magyarokat is érint, erre van egynéhány szerény észrevételünk. Azzal biztat bennünket a nemes gróf, hogy ha Ausztria felveszi a keleti kérdést, akkor mentve vagyunk, mert ez új politia által a birodalom súlypontja Magyarországra esik. Tehát csak neki a fekete tengernek. Tudtunkra a fekete tenger partjait ez idő szerint két császár bírja, az orosz és a török. Bessarábiát nem kínálja ugyan a szerző, de az nagyon természetes, hogy a civilisátió zászlóját nekünk ott is megengedné lobogtatni, hanem Bulgáriát már egészen átengedi cserébe Velenczéért. Úgy hisszük, ez a nova aquisitia még annak az egynéhány beteg töröknek a figyelmét is magára vonná, aki ott jelenleg úrnak tartja magát, de sokkal inkább a praesumtiv örökösét, az oroszét a ki előtt egészen fedetlen a hátunk, úgy, hogy amint mi a keleti kérdést megindítanók, hazánk nem csak súlypontja lenne a birodalomnak, hanem egyúttal csatatere is. Tehát hogy a velenczei kérdéstől békés utón menekülhessünk, neki mennénk az orosznak és a töröknek, sőt még Angliának is, s hogy a nemzetiségi elvnek diadalt engedjünk, Oroszországban segítenénk leverni egynéhány szláv és más nemzetiséget a szomszédban; s hogy Ausztriát végkép hálára kötelezzük Magyarország iránt, megszaporítanák státusadósságait vagy ezer millióval, azért, hogy Velencze helyett nyerjünk neki egy pár olyan provinciát, a amit töröktatár négyszáz év óta kifosztott s az orosz lábaink alatt keresztülkasul alámínázott. No már ennél jutányosabb föltételeket is hallottunk. Az érdemes gróf úr, mint tudják , világpolgár; az egész brochureben, mely szólt volna a magyar kérdésről,s Magyarországgal cseppet sem törődik; a magyarnak engedi az egész dicsőséget, az, tán egyebet semmit. Főkérdés e brochureben Velencze ! Már édes gróf úr ! mi nagyon szeretjük a szép éneket, hasonlóul a jeles declamatiót, de alig hisszük, hogy Ausztriát Velenczéből ki lehessen énekelni és declamálni.“ A „Független“ Kovács Lajosnak röpiratát ismerteti, szemben a Bécsben megjelent röpirattal, melynek háta mögött Schmerling miniszter ur van. A bécsi röpirat gróf Forgách cancellár urat vádolja a multbani minden mulasztásért, mig Kovács Lajosnak röpirata a cancellárt védi. Azt mondja a „Függetlenének ösmertetője: „Mi is azt hisszük, hogy a két miniszter közül egyiken múlt mindenesetre, hogy eddig nem történhetett semmi, de e mellet még azt is tudjuk, hogy a fennálló alkotmány érvényének kimondása s merev fentartása, kinek műve volt, s azt is tudjuk, hogy sub hoc signo nem lehet nálunk semmit sem tenni. Két ellentétes fél táborkarából tehát két röpirat jelenik meg csaknem egy időben karácsonyi s újévi ajándékul: mindegyik háta mögött egy miniszter áll. Az egyik — a bécsi — vádat emel minisztertársa ellen; ez azonban igen emlékeztet a cur mini turbulentumféle mesére. A pesti nem vádol senkit, de általában is nagy a kettő közti különbség. A pesti nyílt sisakkal lép elő, sőt az eszmék kapcsolatára nézve is figyelemre méltó tényt találunk e röpirat élén. A munka egyenesen a magyar Főcancellárnak van ajánlva, s szerzője ajánló soraiban kimondja, „hogy a kibontakozás körüli töprenkedéseknek ezen eszmék voltak tárgyai. S noha ő azokat egy organikus egészbe összeállítva a szélső consequentiákig szabadon részletezte, s e miatt teljes kielégítést nem követel, állítja mindazáltal ,hogy az alaptételek nagy részét a főcancellár nem utasítandja el magától. Ez — azt hisszük — eléggé nyílt és világos beszéd.“ Még tovább így részletez az ismertető: A pestiben alap: a cordinált állás. A magyar és bécsi országgyűlés transigálnak egymással küldötteik által. A paritás alapján intézik az unió viszonyait. A bécsi röpiratban az egyoldalulag alkotott birodalmi szervezet adatik a magyar országgyűlésnek át, s ez elmondja nehézségeit saját királyának , ki nem tehet egyebet, mint azt átadja tárgyalásul az alkotmányminiszternek — Verfassungsminister, — s ez leteszi a Reichsrath asztalára tárgyalás végett. Tehát mind a magyar király, mind a magyar törvényhozás önálló lehetőségét a Reichsrath tárgyalásának veti alája, és egyedül annak tapintatos eljárásában keresi a megoldást. A pénzügyi megoldásra nézve e röpiratok egymástóli különbözését egy hasonlatban leginkább megértjük. Két testvér bir egy közös uradalmat, melyhez közös ősi terhek és servitusok vannak kötve. Az egyik testvér elismeri, hogy a másik testvérnek, is élni kell a közös birtokból , kész tehát appanagirozni s hajlandó rábízni, hogy háztartása költségeit maga entwerfolja , és némi kis rést enged neki, hogy ügyessége által csippenthessen. A másik, mely már bírta saját osztályrészét, új osztályt kiván, és maga kezelvén birtokát, a közös terhek és servitusokbani részvétét teljesíteni ígérkezik. Az első tehát majorátust csinál a birodalmi hatalomból, a másik egyenlő osztályt: Gleiche Rechte, gleiche Lasten. Az elsőt a bécsi, a másodikat a pesti röpirat képviseli.“