A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-03 / 1. szám

lapszemle. Alföld, Fiume! czímmel jelent meg a Pesti Napló­ban Trefortnak czikke , melynek tárgya, hogy Váradtól Eszékig vonuló már megkezdett vasút ugyan jól kezdődik Váradnál az erdélyi érdekeknél fogva, de helytelen végződ­nék Eszéknél. Czikkiró igen helyesen és öntudatosan mondja, hogy bár mi érde­kek fogtak is kezet a várad-kolozsvári vonal ellen, az idő azt mégis megszü­­lendi, — továbbá megint helyes kü­löm­­böztetéssel említi, hogy ellenszenvünk megszűnt a triesti vonal ellen; mert hasznot hozott: úgy kell megszűnni más oldalon a Fiume elleni idegenkedésnek, a­hova mi igen temészetesen törek­szünk , minden rajongás nélkül, gya­korlati irányból, mert be van bizonyít­­va, hogy nyers­anyagainkat Finomba olcsóbban szállíthatjuk. Triest ez­által nem veszt, bizton fönnállhat és emel­­kedhetik. Trefort arra törekszik, hogy Eszék­nél nem szabad megállapodni, hanem onnét folytatni kell, még­pedig sietős előkészülődéssel, ne­hogy a zimony-fi­­umei vonalra már készen levő előmun­kálat és megajánlott pénzerő a várad­­eszék-fiumei vonalt ellensúlyozza. T­r­e­­fort szerint törekedjünk, hogy a legkö­­zelebbi országgyűlésünknek az alföld-fi­umei vaspályának tervét előterjeszteni lehessen. A „ Hon “-ban, mint gyanítjuk , Jókai éles humorral darabolja szét g. Bethlen Miklósnak 18 lapnyi röpiratát, mely­ben ő megismeri a nemes gróf talentu­mát, és elismeri, hogy sokat tud; ha­lleni, egyet mégis nem tud; — nem tud­ja elhallgatni a tudott tárgyakból azt, a­mit nem kellett volna elmondani. Részletezve a röpiratot mondja a „Hon.“ Azt is elmondhatta volna egy külön brochureben , hogy ha Ausztria a franczia szövetséget elfogad­ja s a magyarral transigál, a nemzetiségi kérdés csekély­ségre olvad le M­agyar­or­szá­­gon­ (3 lap), hanem azt azután megint egy másik brochure­ben kellett volna elmondani, hogy Erdély uniója Magyar­­országgal utópia, a románok Európa k­e­d­v­e­n­c­z nemzetisége, és minden fr­an­czia-osztr­ák szö­vetség le­hellenné válik, mi­helyt a nemzetiségi elvnek min­dennemű engedményt nem te­szünk meg. (14. lap),, Mint látjuk tehát: a nemes gróf igen jó szakács, csakhogy nem tud főzni. Már hiszen hogy az osztrák diploma­ták milyen kedvet kapnak ez ajánlatok elfogadásához, azt mi nem tudjuk ? Meny­nyire örüljenek a cserének a gazdag La­­guna-város és a dobrudzsai mocsárok között? mire becsüljék a várnégyszögbe tett beruházásaikat, hogy azokat a Sulina torkolatnál ismét újra kezdjék? az az ő dolguk, hanem miután egy pár tréfás vonatkozás abban a kérdésben minket magyarokat is érint, erre van egynéhány szerény észrevételünk. Azzal biztat bennünket a nemes gróf, hogy ha Ausztria felveszi a keleti kér­dést, akkor mentve vagyunk, mert ez új politi­a által a birodalom súly­pontja Magyarországra esik. Tehát csak neki a fekete tengernek. Tudtunkra a fekete tenger partjait ez idő szerint két császár bírja, az orosz és a török. Bessarábiát nem kínálja ugyan a szerző, de az nagyon természetes, hogy a civilisátió zászlóját nekünk ott is megen­gedné lobogtatni, hanem Bulgáriát már egészen átengedi cserébe Velenczéért. Úgy hisszük, ez a nova aquisitia még annak az egynéhány beteg töröknek a figyelmét is magára vonná, a­ki ott je­lenleg úrnak tartja magát, de sokkal inkább a praesumtiv örökösét, az oroszét a ki előtt egészen fedetlen a hátunk, úgy, hogy a­mint mi a keleti kérdést megin­­dítanók, hazánk nem csak súlypontja lenne a birodalomnak, hanem egyúttal csatatere is. Tehát hogy a velenczei kér­déstől békés utón menekülhessünk, ne­ki mennénk az orosznak és a töröknek, sőt még Angliának is, s hogy a nem­zetiségi elvnek diadalt engedjünk, Orosz­országban segítenénk leverni egynéhány szláv és más nemzetiséget a szomszéd­ban; s hogy Ausztriát végkép hálára kö­telezzük Magyarország iránt, megszapo­­rítanák státusadósságait vagy ezer mil­lióval, azért, hogy Velencze helyett nyer­jünk neki egy pár olyan provinciát, a a­mit töröktatár négyszáz év óta kifosz­­tott s az orosz lábaink alatt keresztül­­kasul alámínázott. No már ennél jutányosabb föltételeket is hallottunk. Az érdemes gróf úr, mint tudják , vi­lágpolgár; az egész brochureben, mely szólt volna a magyar kérdésről,s Magyar­­országgal cseppet sem törődik; a ma­gyarnak engedi az egész dicsőséget, az, tán egyebet semmit. Főkérdés e brochu­reben Velencze ! Már édes gróf úr ! mi nagyon szeret­jük a szép éneket, hasonlóul a jeles de­­clamatiót, de alig hisszük, hogy Ausz­triát Velenczéből ki lehessen énekelni és declamálni.“ A „Független“ Kovács Lajosnak röp­iratát ismerteti, szemben a Bécsben megjelent röpirattal, melynek háta mö­gött Schmerling miniszter ur van. A bécsi röpirat gróf Forgách­ cancellár urat vádolja a multbani minden mulasz­tásért, mig Kovács Lajosnak röpirata a cancellárt védi. Azt mondja a „Füg­getlenének ösmertetője: „Mi is azt hisszük, hogy a két minisz­ter közül egyiken múlt mindenesetre, hogy eddig nem történhetett semmi, de e mellet még azt is tudjuk, hogy a fenn­álló alkotmány érvényének kimondása s merev fentartása, kinek műve volt, s azt is tudjuk, hogy sub hoc signo nem lehet­ nálunk semmit sem tenni. Két ellentétes fél táborkarából tehát két röpirat jelenik meg csaknem egy időben karácsonyi s újévi ajándékul: mindegyik háta mögött egy miniszter áll. Az egyik — a bécsi — vádat emel mi­nisztertársa ellen; ez azonban igen em­lékeztet a cur mi­ni turbulentum­­féle mesére. A pesti nem vádol senkit, de általában is nagy a kettő közti kü­lönbség. A pesti nyílt sisakkal lép elő, sőt az eszmék kapcsolatára nézve is figyelem­re méltó tényt találunk e röpirat élén. A munka egyenesen a magyar Fő­­cancellárnak van ajánlva, s szerzője ajánló soraiban kimondja, „hogy a ki­bontakozás körüli töprenkedéseknek ezen eszmék voltak tárgyai. S noha ő azo­kat egy organikus egészbe összeállítva a szélső consequentiákig szabadon rész­letezte, s e miatt teljes kielégítést nem követel, állítja mindazáltal ,hogy az alaptételek nagy részét a fő­­canc­ellár nem utasítandja el magától. Ez — azt hisszük — eléggé nyílt és világos beszéd.“ Még tovább így részletez az ismertető: A pestiben alap: a cordinált állás. A magyar és bécsi országgyűlés transigál­­nak egymással küldötteik által. A pari­tás alapján intézik az unió viszonyait. A bécsi röpiratban az egyoldalulag alkotott birodalmi szervezet adatik a magyar országgyűlésnek át, s ez elmond­ja nehézségeit saját királyának , ki nem tehet egyebet, mint azt átadja tárgya­lásul az alkotmányminiszternek — Ver­fassungsminister, — s ez leteszi a Reichs­­rath asztalára tárgyalás végett. Tehát mind a magyar király, mind a magyar törvényhozás önálló lehetőségét a Reichsrath tárgyalásának veti alája, és egyedül annak tapintatos eljárásában keresi a megoldást. A pénzügyi megoldásra nézve e röp­­iratok egymástóli különbözését egy ha­sonlatban leginkább megértjük. Két testvér bir egy közös uradalmat, melyhez közös ősi terhek és servitusok vannak kötve. Az egyik testvér elismeri, hogy a má­sik testvérnek, is élni kell a közös bir­tokból , kész tehát appanagirozni s haj­landó rábízni, hogy háztartása költsé­geit maga entwerfolja , és némi kis rést enged neki, hogy ügyessége által csip­penthessen. A másik, mely már bírta saját osz­tályrészét, új osztályt kiván, és maga kezelvén birtokát, a közös terhek és servitusokbani részvétét teljesíteni ígér­kezik. Az első tehát majorátust csinál a bi­rodalmi hatalomból, a másik egyenlő osztályt: Gleiche Rechte, gleiche Las­ten. Az elsőt a bécsi, a másodikat a pes­ti röpirat képviseli.“

Next