A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-08-07 / 32. szám
Budapest, 1864. 32-ik szám. Vasárnap, augusztus 1 -én. . VFPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, régi posta-utcza 2-ik szám , 1-ső emelet. Egész évi Félévi előfizetési ár »k» 7 frt — kr 3 „ 50 kr HETI SZEMLE. Meglepetve olvastuk a „Botschafter“-nek egyik számát, s minthogy az államminiszter úr szárnyai alól beszél néha a nevezett lap, elbámultunk,hogy a magyar kir. udvari canczellaria felé fordul, s mint alább bécsi lapok szemléje alatt közöljük, nagyon biztatja a kancellár urat, hogy már elkezdhetne valamit, különösen : a magyar országgyűlés összehívásáról már jó lenne gondoskodni. A „Botschafter“ úgy szőrmentében beszél, s bár egy másik számában nagyon mondja, hogy a minisztériumban nincsen ellenkezés, mi mégis megjegyezzük, hogy ez a kis emlékeztetés, épen mert nem szóbeli , hanem nyilvános, már egy kis békételenkedésre mutat. Óvakodunk véleményt mondani arról, hogy a Botschafter már megunta általjában a várakozást, még kevesbbé tárgyaljuk, hogy Ausztriában az alkotmányosságnak kiépítését bizonyos és csak rövid ideig tartható kedvező időszakban véli eszközölhetőnek; legfölebb annyit mondunk, hogy ez nagyon is hírlapírói felületességgel van mondva, holott az államférfi a bölcseség több megfontolást kívánna. Rövid tanulságul csak az látszik ki a Botschafter czikkéből, hogy a magyar kir. udvari canczelláriának mostani vezénylete sem elégíti a Botschaftert, — s e tekintetben már nem nyöghette el a szót, — s ha a várakozás tovább tartana, bizonyosan élesebben beszélne. Mellőzve most már a Botschafternak békételenkedését, még azt említjük föl, hogy az illető lap a magyar ügynek megoldása körül minduntalan más más nézetből indult ki, s nemrég olyan engedékeny volt a magyar jogfogalommal szemközt, hogy bámultunk, midőn ez engedékenységet a Botschafterban olvastuk. Legközelebb megint fogasabb, és csak abban változott, hogy megunta a várost. Figyelemmel fogjuk olvasni a Botschafternak örökké hullámzó czikkeit, melyek mint a tyúkszem, mindig idő és körülmények szerint jelenti magát, hol fáj, hol nem fáj. Vas Gereben. AZ UZSORA A NÉP KÖZÖTT. A társas életnek legrettentőbb mérge, az uzsora, megint nagy mértékben rágódik minden osztályon, így a népen is, — és ha kiirthatatlan is e borzasztó baj, de megakadályozhatjuk , hogy ne legyen általános, és ne pusztítson tömegesen. Az uzsora pillanatnyi szükség — és könnyelmű pazarlásból ered. Az utóbbi eset ellen nincsen orvosság, aki bódultan rohan a veszélybe, azt visszatartóztatni nem lehet, tehát rohanjon , hanem annál inkább törődnünk kell azokkal, kiket pillanatnyi szükség kergethetne bajba. Rosz termés, véletlen szorongató szükség akárkit is meglephet, s ha már most az illető jó barátai között segélyt nem talál, kénytelen odamenni, hol ugyan adnak pénzt, hanem a bajt csak odább tolta, de drágán vette meg a segélyt, mely megrontásának alapja leend. Ismerjük a kamatokat, mik a falukon követeltetnek. Néha csak öthat forint a kölcsön, és alig magasabb ötven-hatvan forintnál, de a kamat borzasztó, s ha volna a falukon segélypénztár, hány polgártársunkat menthetnénk meg. Törekedjünk arra, hogy minden községben legyen segélypénztár, mely ha középszerű községben csak ezer forintra emelkedhetik is, a rendkívüli segítségül leend. A segélypénztárnak nem lehet célja, hogy mindig kamaton legyen. Ezer forintnak egész évi kamatja hatvan forint, és ha hever is néhány hétig egy pár száz forint, a segélyezett visszapótolhatja mint hálaajándékot, és nem mint kamatot. Meglehet, hogy így a fölösen fizetendő hálaajándék egy forintra megy, de tíz forint helyett nem fizet — és a segély valóban megmenti. Tapasztalásból beszélve mondjuk: ismerünk községet, hol az uzsora végképen kipusztult, mert a segélypénztár a véletlen megszorult emberséges embert jókor kisegítette aratásig vagy szüretig, s akkor megerőltetés nélkül fizethetett. Nem szeretünk mindent a lelkész urak nyakára utalni, hanem kérve kérjük őket, hogy ez ügyben lelkesülvén, az értelmesebbeket sürgessék községi segélypénztár alakítására, s ha így kitisztogattuk a szemetet, nem félhetünk a társadalomnak azon férgeitől, melyek csak bajnak szemetjén élődnek. R. NYÍLT LEVÉL ISTVÁN BÁCSIHOZ. Haladunk, a fölmerült eszme valósuláshoz közeledik, a szent Istvántársulat legközelebbi választmányi ülése a népkönyvtár iránti indítványt helyesléssel fogadta, s egy bizottmányt nevezett ki, mely September hónap végén Pesten összeülvén a tervet részletesen is kidolgozza, s akkor a munkálatnak alapján fog a létesítéshez. Ezen bizottmánynak tagjai István bácsi, ft. Szabó Imre, ft. Mindszenty Gedeon, t. Csaplár Benedek, t. Szabóky Adolf, Lonkay Antal és alólírott, akik a társulati igazgató úr elnöklete alatt fognak egy meghatározott napon összejőni, s a tervet minden irányban kidolgozni. Erős meggyőződésem, hogy ezen vállalat életrevaló lesz, és megfelel mind a társulat irányának , mind azon kívánalmaknak, melyeket ilyen vállalattól méltán várni lehet. Én e vállalatban egyik legfőbb szempontnak vélem, hogy az irók kitűnőleg figyel-