A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-23 / 43. szám

Budapest, 1864. 43-ik szám. Vasárnap, October 23-án. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, váczi­ utczában 13-ik szám , 2-ik emelet. Egész Félévi évi előfizetési ár ” if 7 frt —­ki 3 „ 50 kr POLITIKAI BOJT. Ha körültekintünk a fővárosban és a vidéken, első pillanatra is feltű­nik , hogy mindenki az anyagi bajo­kat emlegeti, s ha valamelyik meg­­említi a politikát, a többi kezével int, hogy arról nem érdemes beszélni. Tehát nem csak lapokban, a tár­sas életben is elkezdtük a hallgatást, é­s olyan csendes elszánás mutatko­zik, hogy tűrj­ük az anyagi bajt, és engedjük a politikai szóváltást Bécsnek. Nagyon hasonlít a mostani álla­pot az 1850-iki korszakhoz, midőn mindenki fészkébe húzódott,­ midőn jót nem várhatott; tehát megfogadta, hogy a külső világgal nem törődik. A­ki ma azt akarná ránk fogni, hogy a külpolitikából számításokat csiná­lunk , az megrágalmazna bennünket; mert a­kit várunk, mint a zsidók a Messiást,­­ az valóságos zsidó , kinek egy pár mérő búzát szeretnénk elad­ni, hogy máról holnapra élhessünk. Tagadhatlan, hogy a magyar embernek egykedvűségét fölizgató azon élénk hang, melylyel a bécsi lapok két hónap óta a minisztériumot ostro­molják ; de bár halljuk ez átható han­got ,­­ nem kíván senki belevegyülni, hanem azt gondolja: fáj valami? jajgassatok ti is.. Tavai a nép tanulta meg nálunk, hogy egy ember egy napon öt kraj­­czárnyi eledellel megélhet, — az idén a miveltebb osztály tanulja a takaré­kosságnak uj nemét, és ha a logicai rendet tekintjük, azt látjuk, hogy a birodalom egész terjedelmében fogja folytatni a „koplalási gyógy­módo­­st, — csak azt nem tudjuk, hogy egészségére válik-e? Baj tehát van, de nem látjuk a gyógyításnak orvosait, s országunk­nak legkitűnőbb tehetségeit a gazda­sági fiók, — vagy más nem politikai egyesületekben halljuk ekéről, répa- és burgonyáról beszélni. Politikai értelmiségünknek egész tőkéje évek óta kamatozás nélkül he­ver, — s a bécsi félhivatalos lapok szerint még jó hosszan heverni is fog. A római császárok egyike a­mely napon jót nem cselekedett, azt mon­dás barátim, elvesztettem egy n­a­p­o­t. Hány napot vesztettünk el három év óta ? A bécsi kereskedelmi körökben két kézzel kezd gyilkolni az öldöklő angyal, — s mi szegénysé­günkben még felebaráti szeretetből sem ígérhetjük, hogy a kereskedelmi forgalmat megélénkíthetjük. A mi pénz helyett megelégednék azzal, hogy a magyar ember a bi­zalom tőkéjéből adjon egy részt, s ez­által, mint a gyógyulni kezdő,— nyújtson reményt, — még ezzel sem szolgálhatunk ,­ mert a mely ajtón át szóba állhatnánk, — erős lakattal van bezárva , az országgyűlési terem. Vas Gereben. A MOSTANI MINISZTERVÁLSÁG. Nagyon külümbözik azoktól, me­lyek előbbi években jelenkeztek; mert mig akkor csak a személyek súrlódása adott okot egyenetlenségre, most bi­zonyos eredmény­telen­s­égek jöt­tek figyelembe, melyeket múlhatóan meg kell orvosolni. Ha a kormányzatban a hatalom gyakorlására bizonyos kényelem hi­ányzik , s e miatt a kormány legjobb szándékkal sem teljesíthet valamit, mentsége nagyon világos; de midőn a teljhatalom megvan, s eredmény még sincs , a csudálkozó kérdés igen könnyű, de a kielégítő felelet igen nehéz. A bécsi lapok igen elkomolyodva beszélnek, — nyilatkozásuk inkább mély sóhajtás, — s a mennyiben a miniszter urak közöl sem az állam, — sem a külügyminisztert nem mentege­tik, még azt sem mondják, hogy az államminiszter úrral az alkotmányos­ság volna elválaszthatóan összeforrva,— elhisszük, hogy a válság ez alkalom­mal igen komoly, kivált midőn a Wan­derer azt mondja, hogy a nevezett két miniszter hihetőleg együtt fog esni. Legélénkebben említett név báró Hübneré, kit már régóta kiválólag a magyar nemzet iránti rokonszenvéről ismerünk, s a legújabb hírek szerint, föltételül azt kötné ki a belépésre,­­ hogy a magyar országgyűlés hivassák össze. Akárhány bécsi lapot olvassunk el, valamennyi arra int, hogy a bel­­ügyekben, nevezetesen pedig a magyar kérdésben kell felelni mind a franczia kétértelmű politikára, mind a porosz alattomos c­élzatokra. A magyar kérdésnek megoldását mint balzsamot emlegetik Bécsben,é­s a minő tömeges a nyilatkozás, hin­nünk kell, hogy mély meggyőződés­ből ered. fi. NÉPÜNKNEK ÉRTELMISÉGE. Ki merné tagadni, hogy minden községnek oskoláiban találunk meglepő tehetségű ifjakra, kik magukba szed­vén azt a kis tudást, mit a falusi os­kolában meríthetnek, e kényes sze­mekkel hagyják oda a küszöböt, me­lyen túl a tanulási kedv többé ki nem fog eléghetni. Hány tehetség veszelődik el igy,­ mondhatnánk : a drága követ a por­ban hagyjuk elszemetelődni, melyet megösmerünk kincsnek; de fölvenni nem akarjuk. Jövendő előhaladásunkban fő té­nyezőnek ismerjük el, hogy a kimi­­velt ész fog a haladás pályáján elő­segíteni ; de hát miért nem karoljuk föl a tehetségeket, hogy a drága ész kamatoznék a köznek? Közköltségen kellene neveltetnünk a kiszemelt erőket, s részint gazdá­­szati intézetekben, részint reáltano­dákban kellene elhelyeznünk,­­ hogy a nép közé mint áldás térjenek vissza. Még a jobb módú gazdának gyerme­két is segélyben kellene részeltetnünk, hogy főleg a gazdászatban mivelőd.

Next