ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 97. ÉVFOLYAM (1970)
1970 / 2. füzet - SZEMLE - LÁSZLÓ GYULA: Franz Hančar (1893-1968)
Az antik arcképszobrászat emlékei Görögországból és a görög keletről. AntH 1 (1947) 26—38. Antik emlékek egy magyar gyűjteményből. AntH 2 (1948) 48—69." Médea-ábrázolás a Székesfehérvári Múzeum egyik kőemlékén. AntH 3 (1949) 82—85. Pannóniai római sírtáblák mitológiai jelenetekkel. Arch. Ért. 77 (1950) 72—84. Kőemlékek. Intercisa Т. АН XXXIII (1954) 143—149. Steindenkmäler. Intercisa I. АН XXXIII (1954) 169— 231. (Fülep Ferenccel) Kőemlékkatalógus. Intercisa I. AH XXXIII (1954) 233—276. (Fülep Ferenccel) Katalog der Steindenkmäler. Intercisa I.. XXXIII (1954) 277—332. Rómer Flóris jegyzeteiből. RDolg 1 (1958) 49—56. Adatok a pannóniai sír-aediculákhoz. Arch. Ért. 88 (1961) 184 191. Római kőemlékek Gyermelyről. RDolg 3 (1961) 27—35. Herakles és Alkestis. Római dombormű a győri múzeumban. Arrabona 3 (1961) 5—15. Herkales und Alkestis. Ein mythologisches Relief im Museum von Gvőr. Acta Arch. Hung. 13 (1961) 89—96. Római művészet a császárkorban. RDolg 6 (1904) 54—86. A Hippolytus relief from Szőny. Acta Ant. Hung. 14 (1966) 211—223. Római művészet Pannóniában. Művészeti Lexikon IV (1968) 125—137. Über römische Grabmäler in Pannonién (Vortrag, gehalten im Celje am 26. Mai 1967) RégDolg 10 (1969) 40—54. Fontosabb ismertetések Noll, R., Kunst der Römerzeit in Österreich. Arch. Ért. 80 (1953) 170—172. Matz, Fr., Ein römisches Meisterwerk. Der Jahreszeitensarkophag Badminton New York. Arch. Ért. 86 (1959.) 235—236. Vallat, L., Richard Schöne, Generaldirektor der königlichen Museen zu Berlin. Ein Beitrag zur Geschichte der preussischen Kunstverwaltung 1872—1905. Arch. Ért. 87 (1960) 255-256. •lantzen, U., Griechische Griff-Phialen. Aroh. Ért. 87 (1960) 255. Rumpf, A., Stilphasen der spätantiken Kunst. AT 8 (1961) 136—142. Fuchs, W., Die Vorbilder der neuattischen Reliefs. Arch. Ért. 89 (1962) 122—124. Továbbá a DissPann kötetek ismertetései az Arch. Ért.ben. 4. Neumann, Die Skulpturen des Stadtgebietes von Vindobona — M.-L. Krüger, Die Rundskulpturen des Stadtgebietes von C'arnuntum. Arch. Ért. 97 (1970) franz hancar 1393 -1968 Eurázsiát a steppe egységbe fűzi. A rajta élő kultúrák sokkal közelebb állnak egymáshoz, mintsem a sok háború gyűlölködése után sejthetnek. A nemzeti tudományok kialakulása idején gyakran megfeledkeztek erről az egységről, s a részek értelmét önmagukban keresték. Csak kevés, nagy ember őrizte meg a kontinens hatalmas egységét, s közülük is külön megbecsülés jár idősebb kortársunknak, a nemrégen meghalt Franz Hancarnak. Élete példa és tanulság. Példája annak, hogy Eurázsiában bárhová vet is a sors, otthonra találunk, magunkra ismerünk, még legtávolabbi zugában is. Ez történt Hancarral is. Alsóausztriai parasztfiú volt, és még gyermekkorában szerette meg a földet, az állatot, a mindenen győzedelmeskedő kétkezi munkát. Ez a gyermekkor nyomta rá bélyegét egész későbbi munkásságára. Az első világháborúban mint fiatal tüzértiszt (élete végéig szálfaegyenesen járt !) került fogságba a távoli Uraiba, s itt, hogy kibetűzhesse az újságoknak hazájáról szóló híreit, megtanulta az orosz nyelvet. Fogsága után a bécsi egyetemen a legjobb mesterek nevelték gazdaságtörténetre, művészettörténetre és régészetre. W. Schmidt, J. Strzygowski és O. Menghin tanítványa volt. Menghin Eurázsiát átfogó munkássága vonzotta a fiatalembert, s mivel tudott oroszul, ő lett az összekötő a két világ között: a latinbetűs Nyugat és a cirillbetűs Kelet közt. Valóban egész életében — még a legnehezebb, szovjetellenes időkben is — ezt tekintette feladatának, íme az eurázsiai sors. Egy fiatal tüzértiszt, mit sem tudva a múlt nagy távlatairól, elsodródik az Uraiba, s azzal, amit ott tanult, mindannyiunk tanítómesterévé válik. Ne vitázzunk a sorssal, ne tegyük fel a kérdést: „és ha a vak véletlen nem veti hazájától messzire?", mert a kérdés így értelmetlen volna: odakerült s ott is megtalálta paraszti őseinek állatait, ott is megtalálta a földműves munkát, a kétkezi alkotással töltött mindennapokat. Ezeken fellelkesülve még korábbi időkbe merészkedett, s nagy képességgel élte bele magát a megelőző korokba, amikor még nem voltak állattenyésztők az emberek, csak vadászok, amikor még nem művelték a földet, hanem csak bogyóit, gyökereit, gyümölcseit gyűjtögették. Sírig tartó barátság fűzte őt össze éppen tudományos munkásságuk közös törekvései miatt A. M. Tallgrennel, a finnel, az Eurasia Septentrionalis Antiqua megalapítójával. Egykori tanítványai, a Mester életművének méltatói is úgy látták, hogy Hancar hatalmas tudományos munkásságával négy nagy területen alkotott nagyot (lásd: MAGW. XCIX. 69 . V—IX), íme: Minden munkájának alapja a régi gazdaságtörténet volt (az állattenyésztés kezdetéről írt munkái, a lóról írt monumentuma, a nomád élet különböző jelenségeit felölelő dolgozatai s végül a szkíta aranyekéről írott gyönyörű munkája, amely korokat és kultúrákat fog át és mitológiai távlatokba torkollik). — Gazdaságtörténeti érdeklődéséből szervesen következett társadalomtörténeti munkássága (pl. az őskőkor utolsó szakaszainak Vénuszszobrairól írt tanulmánya, az ősember építkezéseiről való értekezése, azután a szkíták és a sámánhit kapcsolatairól írt alapvető munkája stb.). Nem ragadt bele az anyagba (nem volt ásató régész sohasem), hanem élénken figyelte a kultúra vetületét a művészetben és a jelképvilágban (főként az eurázsiai állatstílus kérdései foglalkoztatták a Kaukázustól Belső-Ázsiáig), s végül mindezeknek rendkívül világos rendszerbe foglalását, a rendteremtést kísérelte meg számos munkájában (pl. a szkíta kutatásprobléma stb.). Munkásságának jegyzékét hálás tanítványai állították össze posztumusz munkájának mellékleteként (ezt az eurázsiai nomádok építkezésmódjának és szőnyegművészetének szentelte. Wien, 169. Mitt. d. öst. Arbgemseh. für Ur- und Frühgesch. Bd. XX. Heft 186). E kötet előszavában H. Mitscha-Märheim búcsúzik a Mestertől. Tanítványai szerte a világban megbecsült stallumokban folytatják munkáját. Mondják, hogy feledhetetlen professzor volt, előadásai majdnem baráti légkörben folytak, de óriási anyagot hoztak a hallgatóknak, s ezt meg is követelte tőlük: felelősnek érezte magát neveltetésükért. Ő maga is ilyen kemény munkával érte el eredményeit: „sohasem írtam meg azt, ami a tények feletti álmodozásomban vonzón és csalókán szép szintézisnek tűnt, 302