A Rend, 1926 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1926-01-06 / 1. szám

Szerda, 1926 január 6. A gyermek legjobb barátja a rendőr Ha szereted a jót, a rendeset, az üdvösét, ha irtózol a felforgatástól, a galibától, a rossztól, akkor kedves felebarátom szereted te a rendőrt is! A rendőrt, aki éber szemmel uralja a határt, aki oszlopként állja a vihart, aki nyugodtan hárítja el a reád leselkedő bajt és veszedelmet, aki hősként küszködik az éjszaka ezer árnyával és fárad, kitart, virraszt tántoríthatatlanul, hogy a te élted folyását mi se zavarja meg,Hogy nyugodt álmod és pihenésed, hogy vidám és munkában gazdag nappalod legyen. Az élet zűrzavaros forgatagában egy-egy világító és melegítő pont az igazi jó rendőr, akinek a lelke valóságos gyűjtőhelye a polgárok igényeit és jólétét illető óhajoknak és készségeknek. Lelkiismeretessége, kötelességtudása uralkodik ott, ahol a hibát megállapítani és orvosolni kell a szerető emberi szíve, csak a jóért küzdő szép lelke nyilvánul meg, valahányszor a szenvedő sorsán javítani, igazságtalanságot, méltatlanságot elhárítani szükséges. Lehet-e kétséges, hogy a mindennapi életnek ez a hűséges fürkészője és óvómestere atyai érzésekkel figyeli az élet reményét, a gyermeket is. Hogy jóságos szívvel, éber szemmel kíséri ennek lépteit a házon és a családon kívül, az uceán és tereken, ott, ahová bohósága, fiatalsága kergeti és ahol ezer lelki és testi veszedelem leselkedik reá! * Ott láttam a vásárcsarnok forgalmas délelőttjén. Vézna kis leány ballagott a törődött, rongyos, öreg néne oldalán. Azután megállottak egy zöldségesnél s amíg nénémasszony csöndesen nézegetett és válogatott, a csitri lányka szeme ott járt már a közeli hefilesbódé előtt várakozó dámán és még inkább annak nyitva felejtett lelógó jetik ölén. Alig egy-két pillanat, a vételhez hozzálátó hölgy sikolt már a pénze után, a gyermek ezalatt odasomfordál az Öreg nénihez. Vetik is már magukat a szemlélők a gyermek után. Ha a rendőr közbe nem lép, végzetes püfkölésből állott volna az igazságszolgáltatás. A vergődő madárka a rendőr erős karjaiban védelemre talál. Lassan kint minden eligazodik, lehiggad a panaszos, hiszen kára sincs. Csak egy területen marad és fokozódik a zűrzavar: a kis leány magatartásának és további sorsának a kérdésénél. Hét éves, iskolaköteles gyermek, atyja és anyja reggeltől estig nehéz munkában. Kézenfogva kíséri a rendőr, a közeli napközi otthonba, megsúgja az iskolanővérnek a történteket, többé pedig senki sem említi azokat egy szóval sem, csak melengetik, jól tartják, mívelgetik a megriadt madárkát. Ám a mi jó rendőrünk nem mulasztja el a gyermek szüleit is felkutatni és értesíteni. Délután már semmi baj. Van-e a gyermeknek különb barátja a rendőrnél? * A jó rendőrt a lelke is megtanítja a gyermekkel való bánásmódra. Ha még megtanulja azt, hogy a gyermekmentésnek külön fórumai is vannak, ahol a zsenge lelkek és testek megóvását szakszerűen és szeretettel gyakorolják, akkor már mindent tud, amivel a szíve készségét tényekre válthatja. Ismerkedjék meg a gyermekmenhelyekkel, a foglalkoztatókkal, a nevelőotthonokkal és a patronázs gyakorlati intézményeivel. Sohase mulassza el a szülők figyelmeztetését s ha kell a hatóság figyelmének a hibás szülőkre terelését. És gondoljon mindig arra, hogy amit a gyermekért cselekszik, azt a hazáért is, de Istennek is teszi. Különös rejtélyek nyitját is megtaláltam azokban a jelentésekben, amelyek hazánk legjobbjairól kerültek föl a bécsi haute police (legfőbb rendőrség) levéltárába. Az érthetetlen talányok megfejtése közt ott a Jószai Móré. Életrajz-írói, sőt családjának tagjai sem tudtak elfogadható magyarázatot adni életének bizonyos fordulatairól és akadt olyan titokzatosnak látszó eseménysorozat is, amelynek leírását vagy kommentálását maga Jókai kerülte leginkább. Meglepő iíj árlátok nagy tömegét hozza most elénk a bécsi bányászat, az archívuniók mélyéről napvilágra került sokfajta, okmány. És egy új Jókai magasodik e Pénk, akiről történetírók is meg kell, hogy állapítsák: csodálatos regényalak volt s olyan politikai és bűnügyi kalandokon ment át, amelyeknek javarésze mind máig tisztázatlan, de olyan történelmi események szereplője is volt, amelyek életbevágó nemzeti érdekből maradtak „eltemetve“. Jókainak sokkal nagyobb volt a jelentősége, kivált az abszolutizmus idején folytatott nemzeti ellentállásokban, mint ahogyan eddig gondolták. Az a nagy kémszervezet, amely Berlintől Brassóig és Varsótól Velencéig behálózta főkép a lengyel, magyar és olasz, de aztán a német, francia és svájci területet is — meg kell adni — alaposan dolgozott. Beszámolt a fontosabb személyek valamennyi lépéséről és egyszerre öt-hat spionnal is figyeltette őket. Az osztrák kamarilla pedig, miután „als Staatskonferenz“ hivatalosan megszűnt 1848-ban, tovább is fenntartotta a nemzetközi konfidensszolgálatot és sokszor döntött az uralkodó, bárha jót akart, igazságtalanul, „nyomort és szenvedést“hozóan, épp a diszkrét jelentések alapján. Ma élő, országos nevű politikusokat is megdöbbenthet az a fölfedezés, hogy a kiegyezés után akár tíz, húsz, harminc év múlva csakúgy készült róluk „Charakteristikon“, mint az üldözés hajdani éveiben. Külön „Verzeichnis“, akár a bűnügyi prius a főkapitányságon. Jókairól például közölni fogok olyat, amely 1885-ben íródott. Most csak egy meghatározott irányú levéltári idézésnek kerítem a sorát: hogyan, milyen rendőri szemmel nézték Jókait. A sok, ezüstpengővel fizetett spion fölött állt Prottmann rendőrfőnök, aki 1852-ben ezt írta Bécsbe gróf de la Motte-nak: „A Landerer és Heckenast könyvnyomda által felülvizsgálatra benyújtott és ide mellékelt könyv. „A magyar nemzet története, Jókai Mórictól“, az illetékes cenzornak csatolt véleménye szerint 271. oldalán egy mondát tartalmaz, amely szerint az ördög hozta Erdélybe a szászokat. Bár ez a megjegyzés egyedül áll az egész műben és ezért a művelt olvasóközönség nagyobb része előtt, (amelynek szánták) alighanem észrevétlenül marad, mégsem ismerhető félre az, hogy célja a nemzetgyűlölet felbizgatása és azok részéről, akik ellen irányul, minőség elkeseredéssel fogadtatik, minélfogva az a részlet nézetem szerint teljesen eltávolítandó volna. Kegyeskedjék megengedni, hogy a művet, amely egyéb kivetnivalót nem tartalmaz, a legmagaígy álljon és vigyázzon tovább a posztján és lelje gyönyörűségét a jó gyermek gondozásában és a rossznak mondott gyermek felkarolásában egyaránt. — ő, a rendőr, a gyermek legjobb barátja! Novák Ernő dr. kir. ügyészségi alelnök. sobb továbbdöntés végett tiszteletteljesen előterjesszem. Fogadja stb. Pest, 1852 január 26.Prottmann. Ez a legenyhébb hangú jelentés abból az időből, amikor, aránylag legkevésbé üldözték az írókat, mert Haynau kijelentette, hogy az a nyomorult skriblernépség már nem árthat; különben sem fontos, mert az áruló tiszteket, meg a többi veszélyes Kossuth-kutyát kell összefogdosni. Könnyen érthető, hogy Jókai hasztalan kért engedélyt a lapindításra, sem a Vasárnpi Újság, sem a Délibáb nem vállalhatta megnevezett szerkesztőül. Hogy aztán regényeiben mit, tett Jókai a nemzeti csüggedés ellen, a magabízó erőgyűjtés érdekében, azt igazán csak maguk a régi magyarok tudták, érezték, fájdalommal és keserűséggel teli szívükben. Politikai intim szerepe, mely az Almássy-féle összeesküvésig vezetett, 1861-ben kezdett fontossá válni. Bécsi leirat kifogásolta, hogy Jókai túlzottan széleskörű propagandát folytat már külföldi agitáció fölhasználásával is a határozati párt céljainak szolgálatában. Prottmann utóda, a cseh Worafka No. 268711/ 861. szám alatt ezt írta a bécsi rendőrminiszternek: Excellenck és uram! Hivatkozással a folyó évi április 16—17-én Z. 2623 IBM. számú magas leiratra tiszteletteljesen bátorkodom nagybecsű tudomására hozni, hogy a külföldi sajtó itttartózkodó levelezőinek tiszteletére legközelebbre tervezett bankettet nem a Nemzeti Kör, hanem Jókai Móric és Tóth Kálmán írók, kik egyébként az említett kör tagját, fogják rendezni. Nem is a Nemzeti Kör helyiségében, hanem az István főherceg-szállóban és pedig e hónap 18-án vagy 19-én. Kiváltképen a „The Times“ levelezője, „Hudson“ és a „La Patrie“ levelezője, Simon az, akinek a banker szól, de meghívnak oda mindenkit, aki most itt előkelő külföldinek számít. Szekrényessy József császári királyi jegyző venné át a lakomarendezést. A Nemzeti Kör egyébként bankettet szándékozik rendezni saját helyiségében több képviselő tiszteletére. A külföldi lapok it tartózkodó levelezőinek ügyében külön alázatos jelentést bátorkodom majd tenni. Fogadja Excellenciád stb. Pest, 1861 április 17. Worafka cs. k. rendőr tanácsos. A rendőrkémek megállapították, van-e a külföldi tudósítók közt olyan, akit meg lehet vásárolni, hogy pénzért írja ki Magyarországról, „amit megérdemel. Nemcsak alacsonysorsú és modorú spiclik dolgoztak Bécs számára, hanem a középosztályban, sőt a főnemesek közt is akadtak pénzért árulkodók. Jókai egyik hetilapját olyan mágnás adta ki, aki tönkrement családtagja volt, de azért igen jól élt, mert háromezer forint állandó fizetést kapott Egy „ismertn°vű hazafi“ úgy lett a Nemzeti Színház igazgatója, hogy már előbb nagy érdemeket tudott szerezni az irodalmi és művészkörökből továbbított __ információkkal. A színésznők egyikét épp azért csapta el, mert nem akart számára szaglászni s félrevezette egy hamis információval, amely „Jókai lakásán megbeszélt konspirációról“ szólt. A Nemzeti Körben épp úgy ott ült Worafka embere: Szekrényessy András volt rendőrkapitány, aki jutalmul a hétszemélyes tábla alelnöke lett, mint a Nemzeti Kaszinóban Mecséry rendőrminiszter konfidense, gróf Festetics Lázár. A sok megfigyelés foglalta le a rendőrséget , példátlanul elszaporodtak a rablók, meg a tolvajok. Különösen nagyszámú bécsi és cseh „marehetzer“ (zsebmetsző) jött Pestre. Jellemző, hogy a magyar tolvajnyelv egész csomó kifejezést tartalmaz mely a „hantorka“-ról, a cseh zsiványok titkos beszédéből való. A magyar nemzet tisztavágyú irányítóit ellenben sokszor úgy kezelték, mint egy óriási haramiabanda tagjait. Aki idehaza dolgozott a virradóéért, azt megfosztották exisztenciájától, ha lepénzelni nem sikerült. Spiont akartak csinálni Pompéry Jánosból is, a tekintélyes publicistából, hogy főkép Jókai ellen használják fel. A kulisszák mögé villant s a kémszervezet szétágazó gondosságát ugyancsak megmutatja ez a bizalmas fölterjesztés: Excellenciás uram! A határozati pártnak e hónap 29-én a „Magyar Sajtó“-ban közzétett programmját illetően az alábbiakat bátorkodom tiszteletteljesen jelenteni. Amikor Pompéry 1860 végén elhatározta a „Magyarország“ megalapítását, Wodianer nyomdatulajdonossal lépett összeköttetésbe és megegyezett vele, hogy Wodianer a letennivaló tízezer forint óvadékhoz hatezer forintot ad, Pompéry pedig a többi négyezret hozza. Mivel azonban Pompéry, akinek vagyona nincs, zavarba került (illetve nem tudta a maga részét kifizetni), a barátai, Tisza Kálmán és Almássy Pál hóna alá nyúltak és deponálták a hiányzó összeget. Pompéry akkor „oszthatta“ barátainak politikai nézeteit és a Magyarországot csakugyan ebben az irányban szerkesztette. Lehet, hogy később nem találta meg a számítását ezen az ütem, és rájött, hogy az extrémpárt elvei tarthatatlanak, a mérsékeltebb Deák-párt által mondhutcább teret is vesztenek; lehet, hogy a saját meggyőződése vitte rá az eddigi barátaitól való elválás gondolatára; elég az hozzá: Pompéry alapjában később elkanyarodott a Deák-párt felé és a mellett kardoskodott, hogy a kormánnyal békés kiegyezés legyen 1848 alapján. Az országgyűlés feloszlatása után nem sok idő múlva elhatározták a határozati párt főemberei, hogy elveik képviseletére saját külön politikai lapot alapítanak. Ebbe az időszakba esik báró Podmaniczky Frigyes brüsszeli utazása, amelynek fő célja volt, hogy az alapítandó lap számára megnyerje az odakint élő báró Jósika Miklóst és más jeles erőket: külföldi levelezőket. De lassanként eltértek az új lapalapítás eszméjétől és úgy döntöttek, hogy más, itt már fennálló laphoz fordulnak. Figyelmük most ismét a „Magyarország“-ra terelődött és kísérletet tettek Pompéry megnyerésére. De ez nem akart tágítani a meggyőződésétől és inkább arra gondolt, hogy minden erkölcsi kötelezettségtől szabaduljon, amely volt politikai barátaihoz fűzi, hogy a számára letett négyezer forintot visszafizesse, amit azonban nm fogadtak el. Számba vették a Kövér Lajos által szerkesztett „Trombitát“ is, amelyből újév óta „Jövő“ címmel politikai újság lett és amely már, előbb szélső irányzatával tűnt föl. De ez a dolog nem záródott le. Közbelépett Jókai Móric, olyan közvetítő indítvánnyal, amelyre őt egy könyvkiadó spekuláció indította. A Heckenast által nyomtatott ,Magyar Sajtó-nak az utóbbi időben már csak 1500 előfizetője volt és Heckenast aggódott, hogy alap Titkos rendőri akták — magyar ha írta: Tábori Kornél 1. Hogyan akarták Jókait tönkretenni a kémjelentésekkel ? 3 TW Miark is.