Abauj-Kassai Közlöny, 1873 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1873-10-23 / 43. szám

Kassa, október hó 23-án II. évfolyam 1873 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutcza 62. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, k­itől jön. Kéziratok vis­­­szaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztő­séghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csütörtökön 43. szám. AB AU J-K AS S AI E OS LON 7. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. Egész évre . . 6 frt — kr Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Hirdetés dij : 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos pe­titsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bér­mentve intézendők. lelünk a conservati­vektől. A legújabb időkben sokat beszéltet magáról a „conservativ-párt“. Báró Sennyeynek alsóházi ismeretes fellépése után országszerte nem volt szó kevesebbről, minthogy elérkezett a conservativek ideje, s kormányra lépésök csak rövid idő kérdése. Hónapok múltak el azóta, de a conservativek napja sehogy sem akar kisütni. — Sennyey vis­­­szavonult a parlamenti tusák elől s hallgatag passi­­vitással nézi Szlávyék tehetetlenségét. E tehetetlenség, melynek logikai következmé­­nye ama pénzügyi s nemzetgazdászati krach, ama ide-­s­tova kapkodás és desolationalis állapot, melynek néhány évi folytatása csak állambankerott­­hoz vezethet, — e tehetetlenség lehet valószínű oka, hogy az úgynevezett „conservativ-párt“ ismét életjelt ad magáról és nagylelkűen (!) felajánlja szolgálatait a nemzet megmentésére. No meg azután kedvező szelek fujdogálnak Európa több államaiban a feudál — aristokratikus eszmék javára. A „társadalmi rend ezen apostolai“ jobb ügy­höz méltó kitartással, legnagyobb akadályoktól vis­­­sza nem rettenő buzgósággal verik a vasat mig tüzes, s oly lankadatlan erélylyel működnek elveik diadalán, hogy valóban példát vehetnének e tekintet­ben a haladás harczosai. Hiába való erőlködés! A conservativizmusnak mai értelemben Angol­országot kivéve, nincs jövője, se hazánkban, se másutt! Ugyan, kérem, kikből áll hazánkban a con­servativ­ párt? a) néhány gazdag főúrból, kik visszasóvárog­­ják a 48 előtti időket, mint Ezsau a lencsés tálat, s nem tudnak megbarátkozni a demokratiával, a jogegyenlőség eszméjével; b) sok bukott mágnás- és fertálymágnásokból. c) az egész főpapság­ s az alpapság egy részéből. d) a minden párt által megvásárolható bé­­rencz firkász-seregből. Ezek képezik Magyarországban a „conserva­­tiv-pártot“, ezek akarják megmenteni a magyar nemzetet. Már most tegyük fel az esetet, hogy ő felsége a magyar király megunná Szlávyékat, megbízná Sennyeyt egy uj kabinet alkotásával. (Mi ezt nem tartjuk lehetetlennek, mert Sennyey tagja a jelen­legi parlamenti többségnek), mit tehetne ezen uj kabinet a „nemzet megmentésére“? Először is, azt mondják conservativeink, gon­doskodnának jó administratióról, azaz szerin­tünk megnyirbálnák még jobban az önkormányzati jogokat, s elfojtanának minden szabadelvű, minden demokratikus mozgalmat, s ápolnák, legyezgetnék a junkerszellemet. A conservativek leghűbb s legtermészetesebb szövetségese lévén a hazátlan ultramontanismus, bizonyos, hogy a „conservativ“ kabinet hű csatlósa akarna lenni a főpapságnak a modern társadalom elleni irtó harczban, s mint a „trón és oltár“ hő bajnoka, visszaidézné a concordátum dicső napjait. Külföldi politikáját azzal kezdené meg, hogy felmondaná a barátságot a „zsarnok német császár­nak“, s a „gyalázatos olasz kalandornak“ és szö­vetséget kötne a „becsületes“ chambordistákkal. Egyszóval megfosztaná hazánkat mostani ba­rátaitól s még tán háborúba is keverné nemzetünket „a jó ügy érdekében“. Tisztelet Sennyey tehetségeinek, s lovagias jel­lemének ; de mi éppen azért nem kívánjuk kor­­mányralépését, mert jellemes embernek ismerjük, ki elveit, meggyőződését, minden áron keresztülvinni iparkodnék. Ám Sennyey elveit hazánkra oly veszélyesek­nek tartjuk, hogy azok győzelmét a lehetőség ha­tárain kívül helyezzük, s nyugodtan alszunk con­servati­veinktől keletkezett ijedelmünkben. Ezzel azonban korántsem akarjuk dicsőíteni Szlávyékat. A jelenlegi alapon jól kormányozni merő lehetetlenség; az idő majd megmutatja, hogy igazunk volt. A Sennyey kabinet csak lépcsője lehet az ellenzéki politikának, de alkotmányosan nem tarthatja fen magát kétszer huszonnégy óra alatt sem. Hedry Bódog. Főispán és miniszter. ./^sMelyikök méltóbb a másikra, azt fejtsék meg olvasóink a következő miniszteri rendeletből: „43526. szám. Magyar királyi belügyminisz­ter Kassa szabad kir. város közönségének. A vá­ros főispánjának folyó hó 8-án 4. sz. a. kelt jelen­téséből értésemre esvén, miszerint a városi törvény­­hatósági bizottság több tagja i­s pedig név szerint: Balázs Mihály, Czittó Sámuel, Engelmann Mihály, Engelmann Gyula, Fekete István, Gerster Miklós, Grün Vilmos, Hetyko Mihály, Koch Lajos, Kukovszky József, Krutoczky József, Léderer András, Ladó Károly, Maurer Frigyes, Molitorisz Dániel, Schalk­­ház Lipót, Tóth János, Schwarz Vincze és Vandra­­schek Károly, mint a városi regale, illetőleg fogyasz­tási adó bérlő társulatok részvényesei, a várossal szemben egyenes bérleti viszonyban állanak, a köz­gyűlési tanácskozások, minden kétségen felül álló érdektelenségének biztosítása tekintetéből ezennel megrendelem e szabad kir. város közönségének, mi­szerint az érintett bérleti viszony tényleges fenállá­­sára nézve, törvényszerüleg erre rendelt közegeinek közbejöttével egyénenkinti biztos tudomást szerezvén, nevezetteknek a törvényhatósági bizottsági tagok so­rából az 1870: XLII. t. czikk 20. §-ának e) pontja alapján leendő kizáratása s helyeiknek a törvény 22. és 29. §§-ai értelmébeni betöltése iránt saját hatáskörében minden késedelem nélkül intézkedjék, s ezen eljárásának eredményéről a tárgyalási ügy­iratoknak bemutatása mellett ide annak idejében je­lentést tegyen. — E részben figyelmeztetni kíván­tam a város közönségét, miszerint tekintettel a tör­vény 46. §-ának második bekezdésének azon hatá­­rozványára, hogy a közvetlenül érdekeltek a bizott­sági tanácskozásokban részt nem vehetnek; egy álta­lában előlnevezett bizottsági tagok, a fentebb érin­tett vizsgálatra vonatkozó mindennemű tárgyalások­nál való részvételtől távol tartandók lesznek. Budapesten, 1873. évi október hó 17-én. Gr. Szapáry s. k.“ Eddig a rendelet. Nos, melyikök szebb, melyik dicsőbb, melyik nagyobb ? Az a főispán-e, ki a még május 20-án el­hunyt Léderer Andrást és a szept. hó 11-én elhalt Engelmann Mihályt október hó 8-án mint oly bizottsági tagokat adja fel a miniszternek, kik a várossal bérleti viszonyban állnak ? Az a főispán-e, ki Balázs Mihályt és Maurer Frigyest, mint oly bizottsági tagokat adja fel a miniszternek, kik a várossal bérleti viszonyban áll­nak, holott nem voltak s nem is bizott­sági tagok, sőt az utóbbi, valamint Hetykó Mi­hály, Kukovszky József és Krutoczky József váro­sunkban egészen ismeretlenek. Vagy az a miniszter szebb, dicsőbb, nagyobb-e, ki ily hamis feladás következtében a köztörvényha­tóság bizottsági tagjait megválasztatásuk második évének végén merészli törvényellenesen jogaiktól megfosztani ? Mert feltéve, hogy a fentebb elősorolt elhuny­takon s nem bizottsági tagokon kívül, a többiek va­lóban haszonbérelnék a törvényhatóság javadalmait, mint a­hogy nem haszonbérük, mert egyszerű részvényesei a vállalatnak, ki adá a bel­­ügyérnek a jogot, hogy az 1870: XLII. t. czikk 38.§-át bármikor — ha eszébe jut — félre rúgva, restauráltasson ? A feladott tagok ugyanazok voltak megvá­lasztatásuk idejében, a­mik most, a törvényileg meg­szabott határidőn belül történtek egyes felszólamlá­sok, azok törvényszerűen elintéztettek, sőt eljutot­tak Tóth Vilmos akkori belügyérhez is, ki a fel­szólamlások elvetésével válaszolt. Ha Ferdinandy főispánnak és Szapáry bel­­ügyérnek nézetek elüt Tóth Vilmosétól, méltóztas­­sék bevárni nézeteik érvényesítésére a kellő időt. Mert valamint a már­ igazolt országgyűlési képvise­lőt semmiféle miniszter meg nem foszthatja mandá­tumától, úgy nem foszthatja meg az igazolt bi­zottsági tagot sem. Ferdinandy főispán úr pedig jól jegyezte meg, hogy a nagy költő megírta ugyan az intelmet: „élj az idővel!“, de subintelligitur, hogy okosan. Látogatás Garibaldi- és Kossuth Lajosnál. — Mocsáry Imrétől.­­ (Folytatás.) Egy csónakkal a már készülő, türelmetlen mén módjára tüszkölő „Umbria“ hajóra siettünk. Az utasok már mind a hajó fedélzetén vannak, kalapokkal és kendőkkel integetve a csónakokban távozók után; néhol még egy búcsúzó hitves csüng férje,­ egy zokogó gyermek szülője nyakán, aggodalmas tekintetet vetve a tengernek üződő hul­lámaira, melyek hordozni fogják a kedves életét, s egy mogorva matróz, kit a jelenetek csöppet sem lágyítanak, türelmetlenül tartja már kezében a hág­csó kötelét. Végre egy lövés hangzik el, a mozdony ke­reke fehér habokat kezd törni a smaragd tükörben, a az „Umbria“ megindul. Midőn a kikötőből kijutottunk, mintha csak indulásunkra várt volna, a nap is búcsúzott tenger hitvesétől. Nyugvóra szállt a város mögött, már csak törött sugarakkal csókolva a játszó hableányo­kat, de szemközt kilépett a hold a puszta égi pá­lya kezdetére, noha folyvást sápadt félelemben, nehogy rettegett elődjét még életben találja. E búcsút már a matrózok is részvéttel nézték a hajó orráról, s midőn egy olasz dali lágy hangzatára nyíltak ajkaik, Memnon keservét Fhoebusért hitted volna hallani. Mikorra az est beállt, az idő nagyot változott. Még nem rég csöndes, szelíd volt az ég, öröm­­tánczra kéltek a könnyű habok s mosolyogva nézett alá a hold bűvös honából. De immár elérkezett Afrika pusztáiról a gyors „Samo“, terhes felhőket űzve Italia egére, melyek­nek szaggatott fátyola mögül csak néha merengett már elő a hold mélázó ábrázatja, hasonlag egy izlamra erőltetett nő arczához, ki letépi olykor kényszerű fátyolát. Sötét és borúit a zajgó tenger fölé, mennydörgőit a magasban, villámok czikáztak körül, imitt-amott a hullámok közzé csattanva, s misztikus fényű phosphor tűz csillogott a zsúrlódó hullámok hátain. Recsegtek a hol ágaskodó, hol alásülyedő hajónak fái, mintha csontjai ropognának

Next