Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1876-10-19 / 42. szám

Kassa, október hó 19-én. V. évfolyam, 1876.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza 31-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tud­juk kitől jön. Kéziratok visszakül­désére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden PF" csütörtökön. 42. szám. ABAUJ-KASSAI Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. Egész évre :. . . 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj t 5­ hasábos petit sorért 5 kr Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3­ hasábos petit­sorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Az angol alkotmány és a régi magyar alkotmány, Macaulay, a nagy történetíró, így jellemzi az angol alkotmányt: „a régi alkotmány és a jelenlegi közt csak annyi különbség van, mint a dugvány és fa, mint a gyermek és felnőtt férfi között. Az újítás nagy volt, de nem volt egy pillanat, a­melyben a nagyobb részt, a­mely létezett, ne a régi intézmény tette volna. Egy ily államorganismus, mely ily módon fejlődött, szükségesképen sok anomáliával bír, de mi azon lrányokért, melyek ezen anomáliákból szár­maznak, elegendő kárpótlást élvezünk. Más államok rendszerbe szedett írott törvényekkel bírnak, de sem­mi más állam nem volt oly szerencsés: forradalmat időmúlással, haladási megállapodással, az ifjúság eré­­lyét az ódon régiség méltóságával egyesíteni“. Azt hinné az ember, midőn e sorokat olvassa, hogy a nagy történetiró a magyar alkotmányt vá­lasztotta m­agasztalása tárgyául, azonban e sorokból látszik azon szomoritó jelenség, hogy még ezen nagy történetíró is feleslegesnek tartotta figyelmét a magyar alkotmányra kiterjeszteni. Téved Macaulay, midőn azt állítja, hogy „semmi más állam nem volt oly szerencsés“ stb., mert jellem­zése a magyar alkotmányra szóról-szóra ráillik s e tekintetben méltó versenytársa volt hazánk Angli­ának. I-ső István alkotmánya, Is­ik Andrástól forra­dalom utján kicsikart arany bulla, Bocskay, Bethlen, Rákóczy forradalma csak a régi törvények helyreál­lítására voltak irányozva. — I-ső István alkotmá­nya csak a Pusztaszeri ősi alkotmány folytatása és kiszélesítése volt; a bulla aurea csak ezen két meg­előző törvényhozás törvényeit léptette újra életbe; a 17-ik századi dicső forradalmak semmi újat nem tar­talmaznak, csak a magyar alkotmányban időnkénti javításokat állították vissza; az osztrák zsarnokok tör­vényszegései ellenében — a vallási szabadság már az 1556-iki törvénybe le volt téve. Újat még a 848-iki alkotmány sem hozott létre ; az alap megmaradt az oszlopok — a megyék teljes jogaikban megmaradtak; a feudális rendszer eltörlésével csak a pusztaszeri szerződés korában létező politikai egyenlőség állít­tatott vissza. A 48-iki alkotmány annyiban alkalmazkodott az újabb viszonyokhoz, hogy a collegiális kormány­forma helyett független parlamentáris kormányt hozott létre s Ausztriához viszonyunkat szabatosan megha­tározta, visszaállítván Magyarországnak három száza­don keresztül jogtalanul confiskált független kor­mányzatát. Szóval itt nálunk is egyesítve volt a forrada­lom a megállapodással, az ifjúság erélye az ódon régiség méltóságával. így volt ez majdnem ezer évig; ennél fogva a magyar alkotmány háromszáz évvel régibb az angol alkotmánynál; a pusztaszeri szerződés a 848-iki alkotmányhoz úgy áll, mint a fiatal erőteljes fa az ezer éves fához s egy reményteljes ifjú egy testileg, szellemileg kifejlett férfihoz. 1865 volt az a végzetes év, midőn Deák Fe­­rencz a nemzet benne helyzeti bizalmával könnyelműen visszaélve, — a szellemi dictaturát, melylyel a nép őt felruházta, felhasználva, egy oly status-csint haj­tott végre szolgalelkű mamelukjai segítségével, mely I-ső és III. Napoleon status-csinjeit felülmúlja, végeredményben pedig jóval végzetesebb Magyar­­országra, mint azon két kalandor eljárása Fran­­cziaországra, merd azok confiskálták, az igaz, a népjogokat — de a nemzeti jogokat készakarva nem játszották idegen kezekre, habár zsarnokságuk mind­két esetben az idegen inváziónak nyitott utat. Most már az angol alkotmány és a közösügyes férc­ma közt semmi hasonlatosság sincs. Joggal mondta Ghyczy Kálmán csoda megtérése előtt egy ország­gyűlési beszédjében, hogy „ez nem egyébb, mint az októberi diploma.“ Azt jól tudja mindenki, hogy az októberi dip­lomát az egész nemzet összesége méltó indignációval utasította vissza s ő még­is ezen általa megbélyeg­zett művet, ezen októberi diplomát jónak látta elfo­gadni, s vele a nemzet többsége azon alapra állott, mely Magyarországot tiz rövid év alatt provincziális álláspontra sülyesztette s anyagilag koldus -­botra juttatta. No de mindemellett is Andrássy, az osztrák­magyar, a providencziális férfiú, joggal mondhatta, hogy a nemzet — akarom mondani: Andrássy gróf — minden vágyai teljesültek. De Bartal Györgynek, az ó-conservativnak is igaza volt, midőn jóslólag hangoztatta ezen csodamű bölcsőjénél, hogy „ez csak a vég kezdete“. Kezdetét vette a közös üg­gyel a rombolás nagy munkája. A „haza bölcse“ lucus a non lucendo vezérlete alatt a régi alkotmányt gyökerestől felforgatták, kő­ kövön nem maradt; nem volt kegyelem, nem volt irgalom, pusztulni kellett mindazon negyedfélszázados, illetőleg ezeréves törvényeknek, melyek egyrészről az önkor­mányzatot a megyék hatáskörei által, másrészt a nemzet jogait a zsarnokság túlkapásai ellen biztosí­tották,­­ s még­hozzá a status adósság elfogadása és a vám és kereskedelmi szerződés minden áttekin­tés és megvizsgálás kizárásával, a nemzeti­e oktrojálása által, koldusbotra juttatták a buta nemzetet, mely jogai elidegenítőinek szekér számra küldte az ország­gyűléshez a bizalmi szavazatokat. A vezér és rendszer rombolása nem volt elég, — a nyerészkedésre összeállótt consortium elkezdte a zsebelést. A Pesti Napló — midőn a krach beütött a 153 millió uzsora-kölcsön indítványozásával s hallatlan szemtelenségek mellett sem tudták tovább titkolni, hogy zátonyra juttatták a nemzetet — a rohamos zsebelést elnevezte rohamos haladásnak s ezzel men­tette a 7 éves gaz tékozlást. Deák Ferencz még életében megérte azon bor­zasztó rabolást, szellemi-, anyagi- és erkölcsi bukást, melyet átkos műve szükségesképen, logikai követke­zeteséggel előidézett; a nemesis, melyet oly vakmerően kihívott status csinje által, végórájában utolérte. Ez mindenesetre némi elégtétel a mélyen megsértett Magyarország géniuszának. Szolgai pártja követte a vezért a rombolásban. Még folytonosan találtak rombolni valót s egyúttal kárpótlásul összehordtak minden haszontalan limlomot idegen országok szemét­dombjáról, ezeket törvén­nyé gyúrva, elnevezték reformoknak. Midőn ezen gyalázatos eljárást láttam, mindig eszembe jutott egy hozzám közeli földmivelő eljárása, kit a sok csapások annyira elkeserítettek, hogy néha dühe az őrültségig fokozódott; ily állapotában dúlt és rombolt, míg ki nem fáradt. Egy ízben igen szép dohány termése mutatko­zott, de az érés kezdetén, midőn már szedni lehetett volna, elverte a jég. Őrült haraggal ragadott fel egy dorongot s a jég zúgása közben ordítva kiáltott fel, a doronggal verve le az itt-ott megmaradt dohányt: „No uram isten, csak rajta, én is segítek, ketten többre mehe­tünk“. Nem szűnt meg, míg dohányát el nem pusztította. A szerencsétlen, őrültségében azt hitte, hogy a jég­verés istentől jön. Egy zsarnoknak képzelte azt, ki gyönyörködik a kifosztott nép nyomorán, így járt el a deák párt s ennek megbukása után a Messiás — szolgai jancsáraival, ezen mondottieri haddal. A mit Bécs Bach és Schmerling alatt el nem pusztított, azt ezek handlirozták el, kifosztva a nem­zetet minden jogaiból, minden vagyonából s ezt el­nevezték reformnak, elnevezték a pénzügyek ren­dezésének. Aljas és vakmerő játék, de híjában, sikerült, a süker pedig mai időben kiment minden gazságot. Most már a nemzet a végső felvonásnál van a bankügy és vám elhandlirozásával; — a kétségbe­esés apáthiájával el lehet mondani, hogy már most nincs a nemzetnek semmi veszteni valója, mert a mi ereklyéje volt a nemzetnek, a mi biztosítéka volt régi alkotmányának, a mi eszköze lehetett volna 27 évi kifosztás után az anyagi jóllét felvirágzásának, mind­azt oda­dobta egy politikai jellemtelen kalandor a bécsi Molochnak. Azonban, lehet, hogy tévedek; a furfangos eszü jerikói hős aligha­nem talál még rombolni valót, mi az én figyelmemet kikerülte, s mig valami ilyet talál, lesz gondja rá, hogy láb alól eltegye. Mindenesetre azon ember, ki dohányát ledoron­golta, nem követett el oly eklatáns őrültséget, mint az a két szolgalelkű párt, mely Magyarország ügyeit 10 év óta vezeti. Ezen jelenlegi fusionális két párt, mely a rom­bolásra alakult, nem mint állította, a pénzügyek ren­dezésére, miután most sokkal rosszabbul állunk, mint a Mediás kormányra jutásával ; ha­bár látszólag egye­sültek, mint a nagyobb folyamba ömlött kisebb folyó egy darabig összefolyása után is megtartja színét és egyébb sajátságát , úgy ezeknek az egyesülés után is meg van külön színezetük, külön rokonszenvek, s ha egyik vagy másik a hivatal vagy üzérkedés terén háttérbe látja magát szorítva, mindannyiszor dühösen megrohanják egymást s­ össze-össze vesznek a konczon, — csak a rombolásban egyetértők. Ily díszes társaság ez, melyet a buta nép bizal­mával megajándékozott. Valóságos méregkeverő Regan és Goneril ezen fusionált renegát had, — Sh­akespearral felkiálthat az elárult nemzet: „És te még­is testem, vérem vagy, — vagy inkább betegség testemben, mit kénytelen vagyok magaménak mondani. Fekély vagy, duzadt kelés, miri­gyes daganat romlott véremben.“ És ezen cs. k. kormánypárt, mert ez legjellem­zőbb elnevezése ezen díszes mákvirágoknak, gyűlölik egymást, de még jobban gyűlölik a hazát, — a 9 év óta vakon megszavazott majdnem minden törvény ezt bizonyítja. Ezen fusionális pártnál — valamint előbb az úgynevezett deákpártnál — Magyarország szellemi s anyagi érdeke nem jön tekintetbe; az úgynevezett döntő körök kedve megnyerése s kedves jó szomszédunk zsebelési hajlama kielégítése a fő czél, kikért 10 év óta annyit áldozott a magyar, hogy lelki üdvösségök sem érdemli, s kik mégis, a mint naponként tapasz­taljuk, ép oly dühös elleneink, mint Miletics és társai, de természetesen, sokkal veszélyesebb ellenségek. Hogy is volna az osztrákoknak, ezen korbács alatt meggörnyedt szolgai népnek, háláról, becsület­érzésről s lovagiasságról fogalma? A korbácsot, mely évszázadok folytán kék foltok nyomait hagyta hátukon, úgy gondolják lemosni, ha azzal a szolgalelkű magyart jól elkorbácsolják. Most részint gúnyból — miután a haza bölcse szerint a magyar nem állhat fel segítsé­gük nélkül — részint megijesztésül a personal uniót hangoztatják. A mint látszik, a cs. k. kormánypártra ennél nem lehet nagyobb fenyegetés, s úgy látszik, e fenyegetés megtette hatását, mert a K. Tót Mihály Messiása Magyarország anyagi érdekeit meghunyász­kodva s magát porig megalázva rakta le Auersperg, Depretis és Csumeczki lábaihoz. Szerbia és Montenegro, melyek nálunk jóval kedvezőbb helyzetben vannak, létezésük tényezőit teszik koczkára, véröket s vagyonukat áldozzák fel, hogy teljes függetlenségöket kivívják, mig a hajdan büszke magyar kegyelmet kunyerál ott, hol parancsolni volna joga, és a szabad elvenni párt még ezen megalázás mellett elég szemtelen, világtól elmaradt helotáknak s

Next