Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1876-10-19 / 42. szám
Kassa, október hó 19-én. V. évfolyam, 1876. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza 31-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden PF" csütörtökön. 42. szám. ABAUJ-KASSAI Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. Egész évre :. . . 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj t 5 hasábos petit sorért 5 kr Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Az angol alkotmány és a régi magyar alkotmány, Macaulay, a nagy történetíró, így jellemzi az angol alkotmányt: „a régi alkotmány és a jelenlegi közt csak annyi különbség van, mint a dugvány és fa, mint a gyermek és felnőtt férfi között. Az újítás nagy volt, de nem volt egy pillanat, amelyben a nagyobb részt, amely létezett, ne a régi intézmény tette volna. Egy ily államorganismus, mely ily módon fejlődött, szükségesképen sok anomáliával bír, de mi azon lrányokért, melyek ezen anomáliákból származnak, elegendő kárpótlást élvezünk. Más államok rendszerbe szedett írott törvényekkel bírnak, de semmi más állam nem volt oly szerencsés: forradalmat időmúlással, haladási megállapodással, az ifjúság erélyét az ódon régiség méltóságával egyesíteni“. Azt hinné az ember, midőn e sorokat olvassa, hogy a nagy történetiró a magyar alkotmányt választotta magasztalása tárgyául, azonban e sorokból látszik azon szomoritó jelenség, hogy még ezen nagy történetíró is feleslegesnek tartotta figyelmét a magyar alkotmányra kiterjeszteni. Téved Macaulay, midőn azt állítja, hogy „semmi más állam nem volt oly szerencsés“ stb., mert jellemzése a magyar alkotmányra szóról-szóra ráillik s e tekintetben méltó versenytársa volt hazánk Angliának. I-ső István alkotmánya, Isik Andrástól forradalom utján kicsikart arany bulla, Bocskay, Bethlen, Rákóczy forradalma csak a régi törvények helyreállítására voltak irányozva. — I-ső István alkotmánya csak a Pusztaszeri ősi alkotmány folytatása és kiszélesítése volt; a bulla aurea csak ezen két megelőző törvényhozás törvényeit léptette újra életbe; a 17-ik századi dicső forradalmak semmi újat nem tartalmaznak, csak a magyar alkotmányban időnkénti javításokat állították vissza; az osztrák zsarnokok törvényszegései ellenében — a vallási szabadság már az 1556-iki törvénybe le volt téve. Újat még a 848-iki alkotmány sem hozott létre ; az alap megmaradt az oszlopok — a megyék teljes jogaikban megmaradtak; a feudális rendszer eltörlésével csak a pusztaszeri szerződés korában létező politikai egyenlőség állíttatott vissza. A 48-iki alkotmány annyiban alkalmazkodott az újabb viszonyokhoz, hogy a collegiális kormányforma helyett független parlamentáris kormányt hozott létre s Ausztriához viszonyunkat szabatosan meghatározta, visszaállítván Magyarországnak három századon keresztül jogtalanul confiskált független kormányzatát. Szóval itt nálunk is egyesítve volt a forradalom a megállapodással, az ifjúság erélye az ódon régiség méltóságával. így volt ez majdnem ezer évig; ennél fogva a magyar alkotmány háromszáz évvel régibb az angol alkotmánynál; a pusztaszeri szerződés a 848-iki alkotmányhoz úgy áll, mint a fiatal erőteljes fa az ezer éves fához s egy reményteljes ifjú egy testileg, szellemileg kifejlett férfihoz. 1865 volt az a végzetes év, midőn Deák Ferencz a nemzet benne helyzeti bizalmával könnyelműen visszaélve, — a szellemi dictaturát, melylyel a nép őt felruházta, felhasználva, egy oly status-csint hajtott végre szolgalelkű mamelukjai segítségével, mely I-ső és III. Napoleon status-csinjeit felülmúlja, végeredményben pedig jóval végzetesebb Magyarországra, mint azon két kalandor eljárása Francziaországra, merd azok confiskálták, az igaz, a népjogokat — de a nemzeti jogokat készakarva nem játszották idegen kezekre, habár zsarnokságuk mindkét esetben az idegen inváziónak nyitott utat. Most már az angol alkotmány és a közösügyes fércma közt semmi hasonlatosság sincs. Joggal mondta Ghyczy Kálmán csoda megtérése előtt egy országgyűlési beszédjében, hogy „ez nem egyébb, mint az októberi diploma.“ Azt jól tudja mindenki, hogy az októberi diplomát az egész nemzet összesége méltó indignációval utasította vissza s ő mégis ezen általa megbélyegzett művet, ezen októberi diplomát jónak látta elfogadni, s vele a nemzet többsége azon alapra állott, mely Magyarországot tiz rövid év alatt provincziális álláspontra sülyesztette s anyagilag koldus -botra juttatta. No de mindemellett is Andrássy, az osztrákmagyar, a providencziális férfiú, joggal mondhatta, hogy a nemzet — akarom mondani: Andrássy gróf — minden vágyai teljesültek. De Bartal Györgynek, az ó-conservativnak is igaza volt, midőn jóslólag hangoztatta ezen csodamű bölcsőjénél, hogy „ez csak a vég kezdete“. Kezdetét vette a közös üggyel a rombolás nagy munkája. A „haza bölcse“ lucus a non lucendo vezérlete alatt a régi alkotmányt gyökerestől felforgatták, kő kövön nem maradt; nem volt kegyelem, nem volt irgalom, pusztulni kellett mindazon negyedfélszázados, illetőleg ezeréves törvényeknek, melyek egyrészről az önkormányzatot a megyék hatáskörei által, másrészt a nemzet jogait a zsarnokság túlkapásai ellen biztosították, s méghozzá a status adósság elfogadása és a vám és kereskedelmi szerződés minden áttekintés és megvizsgálás kizárásával, a nemzetie oktrojálása által, koldusbotra juttatták a buta nemzetet, mely jogai elidegenítőinek szekér számra küldte az országgyűléshez a bizalmi szavazatokat. A vezér és rendszer rombolása nem volt elég, — a nyerészkedésre összeállótt consortium elkezdte a zsebelést. A Pesti Napló — midőn a krach beütött a 153 millió uzsora-kölcsön indítványozásával s hallatlan szemtelenségek mellett sem tudták tovább titkolni, hogy zátonyra juttatták a nemzetet — a rohamos zsebelést elnevezte rohamos haladásnak s ezzel mentette a 7 éves gaz tékozlást. Deák Ferencz még életében megérte azon borzasztó rabolást, szellemi-, anyagi- és erkölcsi bukást, melyet átkos műve szükségesképen, logikai következeteséggel előidézett; a nemesis, melyet oly vakmerően kihívott status csinje által, végórájában utolérte. Ez mindenesetre némi elégtétel a mélyen megsértett Magyarország géniuszának. Szolgai pártja követte a vezért a rombolásban. Még folytonosan találtak rombolni valót s egyúttal kárpótlásul összehordtak minden haszontalan limlomot idegen országok szemétdombjáról, ezeket törvénnyé gyúrva, elnevezték reformoknak. Midőn ezen gyalázatos eljárást láttam, mindig eszembe jutott egy hozzám közeli földmivelő eljárása, kit a sok csapások annyira elkeserítettek, hogy néha dühe az őrültségig fokozódott; ily állapotában dúlt és rombolt, míg ki nem fáradt. Egy ízben igen szép dohány termése mutatkozott, de az érés kezdetén, midőn már szedni lehetett volna, elverte a jég. Őrült haraggal ragadott fel egy dorongot s a jég zúgása közben ordítva kiáltott fel, a doronggal verve le az itt-ott megmaradt dohányt: „No uram isten, csak rajta, én is segítek, ketten többre mehetünk“. Nem szűnt meg, míg dohányát el nem pusztította. A szerencsétlen, őrültségében azt hitte, hogy a jégverés istentől jön. Egy zsarnoknak képzelte azt, ki gyönyörködik a kifosztott nép nyomorán, így járt el a deák párt s ennek megbukása után a Messiás — szolgai jancsáraival, ezen mondottieri haddal. A mit Bécs Bach és Schmerling alatt el nem pusztított, azt ezek handlirozták el, kifosztva a nemzetet minden jogaiból, minden vagyonából s ezt elnevezték reformnak, elnevezték a pénzügyek rendezésének. Aljas és vakmerő játék, de híjában, sikerült, a süker pedig mai időben kiment minden gazságot. Most már a nemzet a végső felvonásnál van a bankügy és vám elhandlirozásával; — a kétségbeesés apáthiájával el lehet mondani, hogy már most nincs a nemzetnek semmi veszteni valója, mert a mi ereklyéje volt a nemzetnek, a mi biztosítéka volt régi alkotmányának, a mi eszköze lehetett volna 27 évi kifosztás után az anyagi jóllét felvirágzásának, mindazt odadobta egy politikai jellemtelen kalandor a bécsi Molochnak. Azonban, lehet, hogy tévedek; a furfangos eszü jerikói hős alighanem talál még rombolni valót, mi az én figyelmemet kikerülte, s mig valami ilyet talál, lesz gondja rá, hogy láb alól eltegye. Mindenesetre azon ember, ki dohányát ledorongolta, nem követett el oly eklatáns őrültséget, mint az a két szolgalelkű párt, mely Magyarország ügyeit 10 év óta vezeti. Ezen jelenlegi fusionális két párt, mely a rombolásra alakult, nem mint állította, a pénzügyek rendezésére, miután most sokkal rosszabbul állunk, mint a Mediás kormányra jutásával ; habár látszólag egyesültek, mint a nagyobb folyamba ömlött kisebb folyó egy darabig összefolyása után is megtartja színét és egyébb sajátságát , úgy ezeknek az egyesülés után is meg van külön színezetük, külön rokonszenvek, s ha egyik vagy másik a hivatal vagy üzérkedés terén háttérbe látja magát szorítva, mindannyiszor dühösen megrohanják egymást s össze-össze vesznek a konczon, — csak a rombolásban egyetértők. Ily díszes társaság ez, melyet a buta nép bizalmával megajándékozott. Valóságos méregkeverő Regan és Goneril ezen fusionált renegát had, — Shakespearral felkiálthat az elárult nemzet: „És te mégis testem, vérem vagy, — vagy inkább betegség testemben, mit kénytelen vagyok magaménak mondani. Fekély vagy, duzadt kelés, mirigyes daganat romlott véremben.“ És ezen cs. k. kormánypárt, mert ez legjellemzőbb elnevezése ezen díszes mákvirágoknak, gyűlölik egymást, de még jobban gyűlölik a hazát, — a 9 év óta vakon megszavazott majdnem minden törvény ezt bizonyítja. Ezen fusionális pártnál — valamint előbb az úgynevezett deákpártnál — Magyarország szellemi s anyagi érdeke nem jön tekintetbe; az úgynevezett döntő körök kedve megnyerése s kedves jó szomszédunk zsebelési hajlama kielégítése a fő czél, kikért 10 év óta annyit áldozott a magyar, hogy lelki üdvösségök sem érdemli, s kik mégis, a mint naponként tapasztaljuk, ép oly dühös elleneink, mint Miletics és társai, de természetesen, sokkal veszélyesebb ellenségek. Hogy is volna az osztrákoknak, ezen korbács alatt meggörnyedt szolgai népnek, háláról, becsületérzésről s lovagiasságról fogalma? A korbácsot, mely évszázadok folytán kék foltok nyomait hagyta hátukon, úgy gondolják lemosni, ha azzal a szolgalelkű magyart jól elkorbácsolják. Most részint gúnyból — miután a haza bölcse szerint a magyar nem állhat fel segítségük nélkül — részint megijesztésül a personal uniót hangoztatják. A mint látszik, a cs. k. kormánypártra ennél nem lehet nagyobb fenyegetés, s úgy látszik, e fenyegetés megtette hatását, mert a K. Tót Mihály Messiása Magyarország anyagi érdekeit meghunyászkodva s magát porig megalázva rakta le Auersperg, Depretis és Csumeczki lábaihoz. Szerbia és Montenegro, melyek nálunk jóval kedvezőbb helyzetben vannak, létezésük tényezőit teszik koczkára, véröket s vagyonukat áldozzák fel, hogy teljes függetlenségöket kivívják, mig a hajdan büszke magyar kegyelmet kunyerál ott, hol parancsolni volna joga, és a szabad elvenni párt még ezen megalázás mellett elég szemtelen, világtól elmaradt helotáknak s