Abauj-Kassai Közlöny, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-18 / 42. szám

71 évfolyam, 1877, Szerkesztőség és kiadóhivatal, Kovács utcza 21. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. PT Levelek csak bérmentesen fogadtatnák el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Kassa, oktél­« hó 18-án. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre... 6frt — kr. Félévre..........3 „ — „ Negyedévre.. 1 „ 50 „ Hirdetési díj: 5­ hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Hirdetéseket elfogad s jogérvényesen nyug­táz Kos­eh és Scharf könyv­­s kőnyomdája is Kassán. Budapest, október 11. (Az „Ellenőr“ tegnapi vezérczikke után sza­badon fordítá: K. L.) Sokat haladtunk két és fél esztendő alatt, a fuzionáló Tisza Kálmánnak múltját megtagadó eskü­jétől, a miniszterelnök Tisza Kálmán mai beszédjéig. A haza függetlenségéért való küzdelem sarkkövé­nek összetörésétől, a rendőr­állam első parlamenti proklamálásáig, a függetlenség szép eszméjének csendes félretételétől addig, hol annak végleges kiirtására mint kilátásra utalás történhetik — a törvényhozó testület kebelében egy lelkes nagy párt ujjongásai által helyeselve. Az igaz, hogy Tisza Kálmán úr, a törvényhozó testet, melyre ezen kitörés meghallgatását vezeklésül rótta ki az indo­kolatlan elnézésért, mel­lyel a miniszterelnök úr beszédeit az megtiszteli — igaz, mondjuk, hogy ő e törvényhozó­ testületet múltjában, jelenében „dicső­nek“ ítéli és dicső jövőt prognostizál neki , s igy könnyen megeshetik, hogy a parlament iránti magas s kedvező véleményébe a saját személyét is belefog­lalja és az ország az ott, a dicső parlamentben di­cső parlamenti tag s még dicsőbb miniszterelnök által mondott szavaknak már nem is tulajdoníthatja azt a súlyt, mel­lyel más által mondva bírnának, s mely talán el is hitethetné vele, hogy az a parlament valóban dicső — minisztereivel együtt. Mindazonát kétkednünk kell a miniszterelnök úr és pártja ér­dekében, hogy komolyan meggondolta, a­mit szólt, feltéve, hogy ő és pártja továbbra is vindikálni kívánják maguknak azt a tisztességet, hogy az al­kotmány s becsületes politika alapján állanak, s törekvéseikkel törvényes utakon akarnak előbbre hatolni jogos czél felé. Mert a rendőrállam jogára appalálni addig, míg az országot a kártyavár-alkot­mány garancziáival ámítják; ez, még a rendőrmi­niszteri önhittség psychológiailag enyhítő körül­ményét számbavéve is annyit tesz, mint vagy a beszámítható állapot, vagy az alkotmányos kor­mányzás reputatiójának még látszatáról is lemondani. Mindenkinek e hazában van joga megbotrány­­kozni a tendentiosus machereiok felett, melyek­kel ellenünk mint nemzet, mint egész ellen műkö­dik felségesen az a parlamenti többség, mely telje­sen méltó Tisza Kálmán vezérletére , és meg is bot­­ránykozik az egész nemzet, mint egy ember, ad­ván azokra a jövő választásoknál feleletet abban, hogy nem küld csak mutatónak belőlük az ország­gyűlésre. De azoknak, akik itt nyomtatásban a Bach-Kempen világot napról-napra hirdetik, s végre a parlamentben is a rendőrállam alkalmazott elmé­letét tartják a nemzet elé, azoknak nincs joguk til­takozni a nemzet ébredésének nyilvánításai ellen, mindaddig, míg saját tényei­k ellen nem tiltakoz­tak. Kezdjék otthon uraimi a haza elleni bűn osto­rozását, s'il vous piait. Igenis, a rendőrállamnak is van jogosultsága ! Bilincset kovácsolni a kardból, melyet a haza és nemzet ellen emelnek fel hűtlen polgárok; isten és ember előtt szabad. Börtönfalt emelni a torlasz­ból, mely mögött a petroleum harczol minden el­len, ami isten és ember, haza és nemzet előtt szent: isten és ember előtt szabad. S a kormány, mely ilyenkor nem mer és nem tud élni a rendőrállam jogával, és nem kér fel, hogy a nemzetet az ön­nevelte kígyók mérges marásaitól megmentse, ves­­­szen el, és ne említtessék neve még az utolsó íté­letkor sem: „Nicht gedacht soll seiner werden“. De mig a nemzet megbecsüli a szabadság áldott levegőjét, ami estek­ szellő képiben csókolja apái sirhalmát; mig nincs a nemzet kebelében hang, mely diszharmóniát vegyítene a szabadság szent hymnuszába; mig nem jelentkezik sehol az alkot­mányos rend felforgatására törő haza és dynasztia elleni tendenczia : jaj a hatalmi vágytól elkapatott elbizakodónak, ki itt, a rendőrállam alkalmazott elméletével áll elő. És ves­szen el a nép, megér­demli vesztét, ha örök semmiségbe nem taszítja azt, ki mer hivatkozni a rendőri kémrendszerre, a rendőri szuronyok jogára, míg a törvénykönyvre csak egy ujjal támaszkodhatunk. „Nicht gedacht soll seiner werden.“ 42, ssám. Segélyezzük a törököt! — Kassa szab. kir. város polgármesterétől. 1526. évn. szám. Timkó József úrnak, mint az „Abauj-Kassai Közlöny“ szerkesztőjének, helyben. Van szerencsém a kassai kir. törvényszék f. évi 13415. szám a. Schneider János kassai lakos tanú részére megállapított 3 frt, — továbbá 13220. sz. a. Bárkány Jakab részére 5 frt s Bárkány Hen­riknek megállapított 3 frt tanudíjt, mint a török sebesültek részére felajánlott összegeket, összesen 11 irtot, a nevezett czélra leendő juttatás végett ezennel tisztelettel általtenni. Kassán, 1877. október 6-án. Münster Ti­vadar, polgármester. — Ugyancsak a fenti czélra adományoztak : Szikay Béla utján egy társaság 2 frtot, Marossy­­nál egy asztaltársaság 1 frt 40 krajczárt, Szikay Mariska, Szikay Flóra, Koretko Ludmilla és Koretko Mariska kisasszonyok egy kiló és 350 gram tépést, Maxincsák úr 950 gram tépést, Zemányi Flóra 750 gram tépést, Tóth János utján egy társaság 5 frtot. A második kimutatás főösszege 107 frt 38 kr., 1 darab arany, 8 kiló és 50 gram tépés.­­ Abauj megyének e hó 15-én s 16-án tar­tott közgyűlésében tárgyaltatott a belügyminiszter­nek rendelete a megyei szervezés tárgyában. Ezen rendelet jóváhagyja az új járásokra való beosztást és nem bánja, hogy a szolgabirák székhelye kije­löltetett, de nem engedélyezi a szolgabírói hivatal személyzetének szaporítását; nem engedélyezi, hogy az árvaszékhez még egy ülnök rendszeresíttessék, nem engedélyezi az alügyészi állomás szervezését, nem engedi hogy a járás-orvosok megszüntessenek, — arról pedig szólni sem hagy, hogy a fizetések javíttassanak. Megengedi ellenben, hogy az árvaszéknek kü­lön jegyzője legyen; hogy a járásbábák töröltesse­nek; hogy a lovas pandúrok megszüntessenek s hogy a gyalog rendőrök szaporittassanak. A megye határozata ennélfogva az, hogy meg­hagyja a régi fizetéseket s törli az újból szervezett állomásokat, de újból felír a miniszterhez, hogy a szolgabirákra nézve tágítson kevéssé s hagyja jóvá a következő javaslatot: maradjanak a járások a régi beosztással; lakjanak a szolgabirák, ahol tet­szik: legyen minden járásnak egy fő s egy alszol­­gabirája s mindegyiküknek egy-egy esküdtje; le­gyen a főszolgabírónak fizetése 1100 frt, az al­­szolgabirónak 900 frt, ezenkívül mindegyiküknek 200-200 frt. úti és 100-100 frt. irodai átalánya; az esküdt fizetése pedig 600 frt, végül az ügyész mellé rendszeresítessék egy gyakornok^ 300 frttal. Egyéb nevezetes tárgy a közgyűlésen nem fordult elő, csak azt tartjuk még fölemlítendőnek, hogy az alispánnak jelentéséből kiderülvén, misze­rint egyes szolgabiráknál még jelentékeny összegű közmunka pénzek vannak, a szolgabirák a legszi­gorúbb utasítást kapták, hogy a hátralékokat no­vember hó 15-ig beterjes­szék. ^ _ Nagy-Idának nagy községgé leendő alakitása miniszterileg megengedtetett s a keresztülvitellel az alispán bízatott meg. Fővárosi levél. Soha siralmasabb képet a mai képviselőház­nál életemben nem láttam ! A kormány óriási több­sége daczára, érzi a készülendő vihart, mely tea nézve annál borzasztóbb, mert bármerre fordul te­kintete, komoly, fenyegető, vihart rejtő fellegekkel találkozik bár szeme, de mindamellett sem tudjuk, hogy merről fogja őt a halálos villám sújtani! És ha­ látnák önök azon hírhedt parlamenti többséget, mely 1875-ben oly kérkedve lépett a házáig törté­­nelem küzdterére, és mely szánakozólag nézte le az ellenzéki törpe (!) töredékeket! Mennyire meg­­juhászodtak, minő alázatosak ! Beszélni­­ a házban sem nem tudnak, sem nem akarnak mai, a kor­­mánynak és főbb bajtársaiknak csak nehezen sike­rül őket fontosabb esetekben a szavazás martyriu­­mába belekorbácsolni. Higgje meg szerkesztő úr, hogy nem csodálkoznám, ha valamely szép nap reggelén azt olvasnám, hogy a szabadelvű kormány­párt a múlt éjjel a szélrózsa minden irányában megszökött. Az ellenzéki pártok hangulata is an­­­nyira nyomott, hogy a leglángolóbb lelkesedésnek is jéggé kell mellette fagylalódnia. Sokan a jobb jövő lehetősége iránti kétségbeesésnek, sokan a küz­delem fásultságának, mások ismét (és velük én is) lángeszű vezérférfiú hiányának tulajdonítják e szo­morú jelenséget. Higgjék meg önök, ott a vidéken, hogy ezen képviselőház idő előtti esetleges elosz­latása esetén nemcsak az ország közvéleménye, ha­nem maguk a képviselők is könnyebbülten sóhaj­tanának fel, mert kilencz-tizedrészük érzi azon le­alázó szerepet, melyet velük egy képmutató, és (miként a következés igazolta) képtelen kormány­játszatott ! Nem mondok önnek talán újságot, hogy a bécsi kiegyezés tárgyát képező legfontosabb kérdé­sekben az alkudozások visszavonhatlanul meghiú­­sultaknak tekinthetők ; a bankkérdésben a 80 mil­lió adósság, a vám- és kereskedelmi­ szövetség meg­kötésénél, — hogy többet ne említsek — Német­ország konok magatartása, a quota kérdésénél az ismeretes elvi ellentétek mellett még a két küldött­ség közt fölmerült canapée kérdés, hogy az egyez­kedés elejtett fonalát, melyik fél kezdje meg újra kezébe venni, mindezek oly nehézségeket képez­nek, melyeknek veszélyeit a birodalom sorsának je­lenleg intéző bölcsei hosszabb ideig tartó provisori­­ummal remélik elodázhatni. Ha oly szomorú nem lenne, valóban mulatsá­gos volna: távolról szemlélni azon kölcsönös eről­ködést, mel­lyel a két kormány és a két parlament egyik a másiknak nyakába akarja tolni a proviso­­rium megpendítésének kezdeményezését. Auer­sperg égre-földre esküszik, hogy ő az osztrák reichsrathtól semmiféle engedményt sem képes ki­csikarni, mert ő csak tűrt miniszter , míg ellen­ben Tisza , keserűségteljes haraggal mutogatja Bécsben egykori népszerűsége koldusfoszlányait. A parlamentek mindemellett is belekezdtek az úgynevezett kiegyezési törvények alkotmányos tárgyalásába ; tudják ugyan mindnyájan a kor­mány és törvényhozás igen jól, hogy e javaslatok soha sem jutnak törvényerőre, de reményük, hogy azok tárgyalásának folyama alatt fog akadni b­ű­n­­b­a­k, melynek a sikertelenség felelősségét nyakába lehet sózni. — A képviselőház egyik élezés tagjá­tól hallottam a következő adomát: Tiszával a ki­egyezési törvényjavaslatok tárgyalásának megkezdé­sekor találkozik a ház folyosóján egy ellenzéki ve­zér férfiu ; kezet szerit a miniszterrel és aggódva fürkészi vonásait. „Mit vizsgálsz oly gondosan ? kérdi meg­­ütődve Tisza“. „Az istenért, kegyelmes uram, csak nem vagy beteg?“ kérdi tőle az ellenzéki. „Nem én, válaszolt Tisza, ha az volnék is, honnan e feltűnő aggályos részvét?“ „Mert reád nézve iszonyú csapás volna, ha most meghalnál“, volt a válasz. „Hogy-hogy ?“ „Tudod, mikor a múlt években a közlekedés­­ügyi minisztérium egy főhivatalnoka megőrült, min­den, 1867. óta elkövetett lopást és visszaélést ő reá hárítottak; ha te most meghalnál, Lajthán in­nen Lajthán túl mindenki téged szidna a kiegyezés meghiúsulásáért, és Magyarország koldusbotra jutta­tásáért“. Arról hallgat a krónika, hogy mit válaszolt ezen gyöngéd aggályra a február 3-diki jesuita. De ha már benne vagyunk a képviselőház adomáinak elbeszélésében, keressünk ki még néhá­nyat azon reményben, hogy a vidéknek ez is mu­lattató újság lesz. A ház folyosójának egyik láto­gatott pontján 8—10 képviselő heves vitába mé­­lyedt. A keleti kérdést és Andrássyt marczan­­golják, akad azonban köztök a bodros fi­rta kül­­ügyérnek egy buzgó védője, ki oly áradozó dicsé­retekkel halmozza el őt, hogy társai alig jutnak szóhoz. „Bizony, hasztalanul írja Andrássy lapja, hogy ő Salzburgban mathematikai biztossággal kiszámí­totta Bismarck békeszeretét, ezzel Andrássy csakis

Next