Abauj-Kassai Közlöny, 1883 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1883-11-08 / 46. szám

Kassa, november hó 8-án. III. évfolyam 1888. 604—46. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza 7. sz. a., a v&rosk&z háta mögött. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. Ha Lövetek csak bórmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen: minden csütörtökön. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY Politik­ai és vegyes tartalmú hetilap. fizetési feltételek helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre.. .6’ frt — kr. Félévre..........3 „ — „ Negyedévre . .1 „ 50 „ Hirdetési díj 5­ hasábos petit­sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 Kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Próba-évre. A miniszter próba-évre nevezi ki az állami iskolákhoz a tanítókat. Van a kassai községi isko­laszéknek is egy szabályrendelete, melyet a miniszter megerősített s melynek értel­mében a megválasztott csak jó sikerrel kiállott próbaidő után erősittetik meg végleg hivatalában. E próbaidő azok részére, kik valamely nyilvános iskolánál töltött legalább három évi folytonos gyakorlatot igazolni képesek, csak egy, különben 3 évben van megállapítva. A szabályrendelet intéz­kedik arról is, hogy a 3 próba­évre megválasztott tanító a 3 év letelte előtt is elbocsátható az isko­laszék által. 1873 tól, mióta a kassai községi iskolák léte­sültek, nagy számmal választottak tanítók és taní­tónők próbaidőre. Az egy, illetőleg 3 év letelte közben merültek bizony kifogások egyes tanítók s tanítónők ellen, de arra nem volt eset, hogy a próbaidőre megválasztott irányában az iskolaszék elbocsátási határozatot hozott volna, ami kétségte­lenül az iskolaszék humánus érzületéről nyújt ta­núságot. A múlt évben a polgári iskolához a termé­­szettani szakra és mértani rajzra hirdettetett pályázat s egy szavazattöbbséggel megválasztatott 3 próba­évre Klein János okleveles középiskolai tanár, az iskolaszék csizmadiát fogott Klein János urban. Eltekintve attól, hogy igazgatója irányában megrovásra méltólag viselkedett; hogy az illem és tisztesség-tudás igen gyenge oldalát képezte ; hogy a tanulókat az igazgató tudta s utólagos jelentés­­tétel nélkül többször elbocsátotta, hogy az órákra elkésetten járt s az osztályt látogató iskolaszéki tag félóráig is várakozott megérkezésére : az iskola­szék főleg két oknál fogva alkalmazta ellene, amit eddig egy tanító ellen sem alkalmazott: az elbo­csátást. Az egyik ok az volt, hogy a mértani rajz­ból egy kukkot sem tudott; a másik ok az volt, hogy a fegyelmezés előtte ismeretlen fogalom volt, s vendégek, szülők, iskolaszéki biztosok a zárvizsgá­­kon megbotránkozva észlelték: mennyire semmibe veszik tanító urukat a tanítványok, szemtől-szembe kinevetik s még a negyedik polgári iskolába járt nagyobb leánykák is hókusz-pókuszokat csiná­nak háta megett és szeme láttára. Ha ily tanítót az iskolaszék az intézetben maraszt; ha ily tanítóval hosszú évekre megveri az intézetet, akkor az az iskolaszék lelkiismeretlen, csapni való testület. Magán után, egyes iskolaszéki tagok által tudtára adatott Klein János úrnak, hogy adja be lemondását. Nem tette. Az iskolaszék, nehogy az ügy nyilvánosságra kerüljön, az elbocsátandó tanító iránti tekintetből, zárt ülésben, a tanfelügyelő úr elnöklete alatt tárgyalta a dolgot, s kérdés intéz­­tetvén a tanfelügyelő úrhoz : mit tapasztalt iskola­­látogatásai alkalmával a felhozott terhelő adatokat, illetőleg? a tanfelügyelő úr határozottan kijelentette, hogy ha az iskolaszék másként hatá­rozna is, ő, a tanügy őre, nem enged­hetné semmi sz­ín alatt, hogy a mér­tani rajzot Klein János ur továbbra is t­a­n­í­t­sa. Az iskolaszék egyhangúlag kimondta, hogy Klein úr bocsáttassék el, de még mindig annyira kíméletes volt iránta, hogy felkérte a tan­felügyelő urat: tartasson zárt ülést a közigazgatási bizottságban is, hová ez ügy jóváhagyás végett felterjesztetett. Ügy történt, s a közigazgatási bizott­ság az iskolaszék elbocsátó határozatát helyben hagyta. Klein úr nem rendes uton, nem a közigaz­gatási bizottsághoz beadott felebbezéssel, hanem közvetlenül a minisztériumhoz intézett két rendbeli beadván­nyal vette igénybe a jogorvoslatot, s igazgatót, iskolaszéki elnököt és iskolaszéket támad, piszkol, rágalmaz és gyaláz kegyetlen módon. Be­adványai leküldettek észrevételezés végett s a f. hó 5-iki iskolaszéki gyűlésben olvastattak fel minden jobb érzés legmélyebb megbotránkozására. A tényállás kiegészítéséül meg kell jegyez­­nünk azt is, hogy a miniszter az ügy végleges eldöntéséig Klem­ár fizetését a városi pénztárból folyóvá tétette s hogy az iskolaszéknek gondoskodni kellett egy helyettes tanerőről, tehát azért, mert Klein úr hasznavehetetlen, rész tanítónak bizonyult: a város hónapokon át, vagy talán egész évig, ket­tős fizetést kénytelen kiszolgáltatni. Az iskolaszéki gyűlésen indítvány tétetett hogy az észrevételezés kapcsán jelentse ki az iskolaszék, miszerint az esetben, ha a miniszter nem venné tekintetbe az általa szentesített szabály­­rendeletnek a próbaidőre szóló szakaszait, s ha ezek daczára iskoláinkat Klein úrral verné meg, az iskolaszék testületileg lemond, mert erkölcsi ér­zete és felelőssége nem­ engedi, hogy oly tanítóval, mint Klein úr, munkálja továbbra is a város tan­ügyét. Ez indítványra nézve kimondatott, hogy az egykoron. Talán még női hozományban kapta anyám­ anyjától, s ő az övétől? ! Egy egész családfa volna vélhető oldalán. Szerencsére a kosárbölcsőt még akkor nem ism­erék, vagy ha ismerték volna is, féltek volna a jó s­zülék, hajlongó vesző-fogadókban önállótlan hajlongó teremtést növelni. Sima udvaroncz, haj­longó érdek-forgatás még akkor nem volt a szülei nevelés vágya, hanem . . . arcjellem. Miután pedig a született ember a maga nyers tömegében még nem több, mint a­ szobrász agyag gyuradéka, melyből lehet gyúrni szobrot a szabadság istennőjének mint a kónyúrnak egyaránt: áldani kell a formáló kezet, ki a névleges emberből valóságos embert, mert jellemet csinál. Atyám, kinek a gyermeki szív oltárán legyen örökre felszentelt emlékkő a hálás visszaemlékezés : ő volt jellemem szobrásza, a nyers­anyag kidom­borító mestere, ő, ki érezni mélyen, töprengni a múlton, aggódni a jövőn oly erősen tudott, kinek minden érzése, minden aggodalma, érző szivének minden ütése, aggodalommal eltöltött minden perczes gyermekeinek voltak szentelve: a szó, az érzés embere volt, műszóval kifejezve: pectorista. Neki mint a szív, az érzés emberének, barátja volt bőven, ellensége kevés. Oh! mert a szívnek nincsenek tövisei, a melyek a vele őrülközőket sértenék meg, — ha vannak, azok csak olyanok, a melyek magát a szivet vérzik s vérezhetik. A ki, mint ő, szülei örökség gyanánt szintén nem kapott mást, mint egy mivelt szivet s a tudományban kényért, nem tűzött s tűzhetett éltének más czélt, mint ezen ős családi örökséget megcsonkitatlan hagyni hátra az övéinek, s czélja elérésében magát iskolaszék fenyegetődzni nem akar, de elhatározá­sát függővé teszi a miniszter intézkedésétől. Mi — őszintén megvalljuk — abban a hiszemben vagyunk, hogy a minisztérium túlteszi magát próbaidőn, szabályrendeleten, súlyos váda­kon ; figyelemre sem méltatja Klein úrnak saját beismerését, hogy a mértani rajzot, melyre megvá­lasztatott, csak tanítás közben kezdte tanulni ; rá sem hederit a piszokra, melyet Klein ur az iskolaszék tagjaira ken, kik között városunk kiválóbb férfiai, tanintézeteink jelesbjei foglalnak helyet; még azt sem veszi fontolóra, mily gyönyörűen fog megférni a renddel, tekintélylyel, fegyelemmel együttmunkálással, midőn egy, a szaktárgyra, mely­nek tanítására vállalkozott s választatott, képtelen, fegyelmezni nem tudó, hanyag, felettes hatóságát rágalmazó s mindezek miatt elcsapolt tanitó ismét oda állittatik tanítványai s hatósága elé — gúny­nak, lenézésnek, a tanügy megrontásának. Ha ott fent nagyobb érzékkel bírnának egy törvény által alkotott hatóság tekintélyének meg­óvása iránt, már egymagukban Klein úr beadvá­nyai elégségesek voltak volna ilyesforma határo­zatra: Amely polg. iskolai „tanár“ ily piszkos folyamodványok szerkesztésére képes, annak tisz­tességes város tisztességes iskoláinak tisztességes tanítványai előtt nincs helye. Törvénykezési csarnok. Bernátfalvi illetőségű Simkó And­rásné napszámosáé házi dolgait végezvén, 3 éves leánygyermekét, ki­fázásról panaszkodott, a taka­­rékkonyha melletti kuczikba ültette melegedni, maga pedig szobát tapasztván, a dézsában lévő sarat az udvarra kiönteni ment; majd ismét vis­­­szatért s már akkor a leánygyermeket a szoba közepén egy 5 éves szomszédbeli fiúcskával játszva találta ; ekkor ismét több faedényt súrolandó, az utczára a patakhoz ment.­­ Ezen másodszori távolléte alatt valószinüleg a kis leány ismét a kuczikba mászott, s valami úton-módon tűzszikra ért ruhácskájához, melytől meggyulladt s mikorára az anya a gyermek visítására a szobába rohant, már akkor a gyermek oly égési sebeket szenvedett, hogy másnap viradóra meghalt. — Az anya a btk. 290. §. alapján vétkes gondatlanságból elkö­vetett emberölés vétsége miatt vád alá helyeztetett és 8 napi fogházbüntetésre ítéltetett. (Már ezt a büntetést valóban nem értjük. Szerk.) — A felek belenyugodtak, boldognak, hivatását megáldottnak mondani. És igazán csak is ez tehette a gondos atya végperczeit oly nyugodttá, hogy kijelenthető: „Gyermekeim ! midőn neveltetésieket megkezdém, nem kértem többet, csak annyit az égtől, hogy mikorra nevel­­te testeket bevégzem, semmim se legyen. A jó ég meghallgatott. Legyen övé a hála nyugodttá lett lelkem azon bevallhatásáért, miszerint annyira semmim sincs, hogy még adósságom sincs! Osz­tályban versengés nem lesz köztetek! Isten veletek ! !“ És mi koporsója mellett, együtt valamennyien, emlékének szentelve a néhány órát, elbeszéltük egymásnak életelveit, s megosztoztnk azokon. Nekem jutott az osztalék : „Szenvedésedben légy erős.“ És én ezen osztalékot magamhoz véve, köny­­adómat a hála oltárán lefizetve . . . útra készültem. Anyám, a lelkes jó anya, homlokon csókolt s útnak­­ bocsátott. Én útnak indultam . . . elhagyva múltam, TÁRCZA. Az én életem. (Naplótöredék s baráti emlékkő Budaházy Sámuel elhunyt barátom emlékének szentelve.) Elsötétült lelkem .... Mint villámcsapás jött a gyászos hir, hogy te itt hagyál . . . S miként Luther, midőn barátját villám által látta maga mellett lesújtva, megrendült: oly benső megrendüléssel állok meg én is kedves emléked mellett, jó barát !! Hiszen mióta egymást úgy ismerők meg, hogy a kölcsönös átismerés barátokká tón : sürü baráti levelezésben cseréltük ki egymással remé­nyeink és óhajainkat, csalódásaink és fájdalmainkat. Csak alig két héttel ezelőtt, még lelki és­­ testi épségben irt leveledre én maradtam adós: fogadd épúgy adósság-lerovás, mint baráti emlékkő gyanánt ezen kis naplótöredéket; egy oly fajta embernek élettörténete ez, mint te is valál. . . . Születtem . . . Születni ! . . . Minő igénytelen kis szó ez, s mégis mint makk a lombos tölgyet, akként rejt magában e kis szó egy egész élettörténetet. Születtem mint más, sirva köszöntve a világot. — De sírásomnak még nem voltak könnyei, mert még nem a lélek sirt bennem, csak a test, a melynek keserűségét az anyai szívesség két centiliternyi édessége még könnyen elvevő. Születtem . . . Cserágyban szült engem anyám s a bölcső, melyben ringatott, cserfából készült keresve jövőm. Azonban korán beláttam, hogy kinek múltja nincs, annak alkotni jövőt nehéz, mert annak új­ból kell kezdeni az életet. Én kezdő valók, kezdő ismeretlen emberek között,kik veszünk nem ismerőnek, de jót sem tud­tak még rólam mondani, s épen azért, miután környezetem, az ismeretlen iránti gyanakodásból minden oldalról csak a roszat kereső bennem , lettem én is mihamar hozzájuk hasonló gyana­kodó. — Majd ebből folyólag lettem kétkedő. És már-már majd hogy el nem boritolt a hullám,

Next