Aetas, 1994 (9. évfolyam)

1. szám - FIGYELŐ - Szent a családban (Alessandro Barbero: Un santo in famiglia. Vocazione religiosa e resistenze sociali nell’agiografia latina medievale. Torino, Rosenberg & Sellier, 1991.) Berend Nóra

Szent a családban Alessandro Barbero: Un santo in famiglia. Vocazione religiosa e resistenze sociali nell'agiografia latina medievale. Torino, Rosenberg & Sellier, 1991. Barbero könyve egy, a középkori szentek Vita-jában gyakran előforduló, de eddig önmagában kevéssé vizsgált motívumot mutat be. A szent azért, hogy Istennek szentelhesse magát, sok­szor szembefordul családjával, akik más, világi életmódot, házasságot és karriert írnak elő számára. Assisi Szent Ferenc talán a legismertebb példa erre, de ko­rántsem ő volt az egyeden vagy az első, akinek le kellett küzdenie a családi ellen­állást ahhoz, hogy az általa választott életmódot folytassa. Barbero az első keresztény mártíroktól a 15. századi szent-életrajzokig követi végig ennek a toposznak a használatát. Kiindulópontja egy bibliai paradoxon: mind az Ó-, mind az Újtestamentum ellentmondó parancsolatokat tartalmaz a szülő-gyerek kapcsolatról. Egyrészt a „tiszteld apádat és anyádat" különböző formáit (pl. Exodus, 20:12, Efezusiakhoz szóló levél 6:1), másrészt azt az előírást, miszerint Istenért mindent el kell hagyni: va­gyont, családot, szülőket (pl. Genezis 12:1, Máté 10:37). Hogyan foglaltak állást a késő-antikvitástól a kora-újkorig a szentek és legendáik írói? Barbero sze­rint a Meroving-kor kivételével a világ­tól való elfordulás jellemző, amelynek egyik fontos összetevőjévé válik a csa­láddal való teljes szakítás, és a szakítás pillanatában (ez a „pillanat" néha na­gyon is hosszú folyamat) a konfliktust a világi és vallási értékrendszerek össze­ütközése adja. A Meroving-kor az egyetlen, amelyben a szent össze tudja egyeztetni a világban való szolgálatot (ez főként a királyi udvarban teljesített szolgálatot jelentett) és a vallási elhiva­tottságot („santo integrato"). Barbero ezt a jelenséget a világi és egyházi elit teljes összefonódásával magyarázza. A többi korszakban végig jelen van a szent konfliktusa családjával, de a motívum a 10-11. századtól válik igazán uralkodó­vá. Barbero megállapítja, hogy a női szenteknél általában gyakoribb a kon­fliktus a családdal, mint a férfiaknál: egy­részt a női szentek legendáiban minden korszakban, még a Meroving-korban is, előfordul a szembenállás motívuma, másrészt több női, mint férfi szent le­gendájára jellemző e motívum jelenléte, főként a középkor második felében. Ezután azonban a szerző minden kor­szakot külön vizsgálva rövidre zárja ma­gyarázatait: a legendában található kon­fliktust (vagy ritkábban: annak hiányát) mindig közvetlenül a különböző kor­szakok társadalmi folyamataira vezeti vissza: ugyanazt a motívumot tehát más és más okkal magyarázza a különböző korszakokban, de ezt valójában nem in­dokolja. Például az, hogy a női szentek elutasítják a házasságot, és ebből faka­dóan konfliktusba kerülnek a családjuk­kal, Barbero szerint a Meroving-kor­szakban azzal magyarázható, hogy mivel a családi politika szempontjából a nők kiházasítása volt előnyös (egyrészt így tudtak megerősíteni politikai szövetsé­geket, másrészt a nők - a férfiakkal ellentétben - nem futhattak be igazi egyházi karriert), a család ellenezte nő tagjainak kolostorba lépését. Tehát a szentek a családi politikát utasították el döntésükkel. A Karoling-korban viszont ugyanezt a döntést az udvari kultúra elutasításaként értékeli a szerző, a késő­középkorban pedig mint a női emanci­páció egyetlen létező formáját. A férfi szentek esetében sem mindig meg­győzőek Barbero magyarázatai. Bár fel­vázolja egy-egy korszak fő jellemzőit, néha csak egy-két példával támasztja alá érveit. Például a Karoling-korban a szü­lők által támogatott udvari kultúra és a szent vallásos ideáljainak éles ellentétét Adalard és Wala legendáival illusztrálja. Csakhogy mennyiben tekinthető az egy szerző tollából származó két Vita a Ka-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék