Aetas, 1998 (13. évfolyam)

2-3. szám - HATÁRAINKON TÚL - „Európa kicsiben”. Beszélgetés Csáky Móriccal. (Az interjút készítette Deák Ágnes)

mezni, hanem meg kell találnunk azoknak abban a kultúrában való, eredeti jelentését. Claude Lévi-Strauss azt írja egy helyütt, hogy a történészek általában olyan történelmet írnak, mely jellemzőbb a történészekre, mint az általuk vizsgált korszakra. Nos, ezt a hibát kellene el­kerülnünk. Persze ez mindig is feladata volt a történészeknek, csak az új elméletek ezt még inkább hangsúlyozzák. A kultúrantropológiai elvekből levonható másik nagyon lényeges kö­vetkeztetés az, hogy mindig az egész kommunikációs szisztémát kell vizsgálni, nem csak a politikát. A politika motivációinak megértéséhez is szükséges a tágabb kulturális háttér isme­rete, másrészt ha más szférákra is kiterjed figyelmünk, sokszor más tendenciák tűnnek fel, erősödnek fel, illetve gyengülnek, mint amit a politikai szféra vizsgálata sejtetne. A kultúra és a politika színterén egyaránt a harmónia és konfliktus elemei vannak egyidejűleg jelen, de nem feltétlenül ugyanazt a képet mutatja az egyik, illetve a másik vizsgálata ugyanarról a tár­sadalomról. Harmadrészt pedig az is fontos felismerés, hogy minden múltbeli társadalom komplex kommunikációs rendszer, s azt kell vizsgálnunk, hogy a rendszer egyes elemei ho­gyan kommunikáltak egymással. A posztmodern irányzattal kapcsolatban mindenekelőtt azon általános megállapítás igaz­ságát kell hangsúlyoznom, miszerint minden egyéni vagy társadalmi identitástudathoz termé­szetes módon, szervesen hozzátartozik a múlthoz való viszonyítás. A történelemmel való foglalkozás mindig is összefügg a saját identitáskereséssel. A posztmodern filozófia ehhez az általános igazsághoz új szempontot tesz hozzá. Lyotard és társai óvják a történészeket egy adott társadalomnak nagy, átfogó nemzeti ideológia ihlette leírásától és magyarázatától - en­nek vége, figyelmeztetnek. Nem lehet a társadalmat mint egy zárt vallásos, homogén társa­dalmat elképzelni, s beleerőszakolni azt bármiféle elmélet keretei közé. Minden kultúra, így a nemzeti kultúra is különböző elemekből összetevődő valami, nem egységes, homogén egész. Olyan kódokból, elemekből áll össze, melyek más kultúrákban szintén jelen vannak, csak más konfigurációban. Különösen igaz ez napjainkban, hiszen a mai ember kommunikációban gazdag világi hatások sokaságának teszik ki az egyént és a kollektívumokat egyaránt. Lyotard-on kívül fontos gondolkodónak tekintem még Jean Baudrillard-t, Jacques Derridát viszont nem tartom komoly filozófusnak. Véleményem szerint ő túlzásba viszi azt az elméletet, hogy az egyén és az egész társadalom pusztán alkotó összetevőkből épül fel, s mindent a végletekig relativizál, és lehetetlennek nyilvánít bármiféle értékelő gesztst. Már­pedig értékelésre szükség van, még akkor is, ha az idővel változhat. Hiszen minden identitás alapja a reflexió és az értékelés. A történettudomány területén az amerikai Hayden White el­méleti munkássága érdemel figyelmet, de külön kiemelném a posztmodern filozófiával egy időben kialakuló francia Nouvelle Histoire iskolát, név szerint például Marc Blochot, aki va­lójában elkezdte vizsgálni a mindennapok történelmét. Vagy említhetek néhány angol törté­nészt is, például Peter Burke-t, aki az Annales iskola és az angol szociológia eredményeit is felhasználta új szempontokat bevezető munkáiban. Milyen történeti problémák és kutatási tervek foglalkoztatják Önt jelenleg? 1994-ben a grazi Karl-Franzens Egyetem egy tíz évre szóló kutatási programot indított el, „Modernitás - Bécs és Közép-Európa 1900 körül" címmel. Ennek keretében két filozó­fiai, öt történeti, három germanisztikai, egy­ zenetörténeti és három művészettörténeti alprogram kidolgozására került sor, amelynek egyikét én vezetem. Ennek jegyében folytatjuk Hermann Bahr naplóinak kiadását, másrészt egy „Pluralizmus-Reader"-t kívánunk összeállí­tani a Monarchia különböző térségeiből és kultúráiból származó szövegek segítségével. A múlt század második felében ugyanis az e térségben korábban meglévő nyelvi, kulturális, horizontális tagoltságot, sokféleséget a modernizáció vertikális tagolódási folyamatai tovább árnyalták, s a heterogenitást tovább erősítették. A modernizáció felerősítette a kulturális fe­szültségeket, hiszen az önmagában is egyfajta társadalmi bizonytalanságot, instabilitást ho­zott magával. A nacionalizmus eszméi az ennek nyomán kialakuló feszültségeket a nemzeti elkülönülés útján kívánták megoldani, ezt sugallta az akkori hivatalos politika is. Épp ezért

Next