Aetas, 2004 (19. évfolyam)
2. szám - TANULMÁNYOK - Herwig Wolfram: Origo et religio. Etnikai hagyományok és irodalom a kora középkori szövegekben (Fordította: Galamb György)
útmutatástól vezetve elvándoroltak. Első próbájaként annak, hogy méltók erre, véghez kellett vinniük az alapító tettet, ami például a tengeren, a Balti- vagy az Északi-tengeren való átkelés volt. A Geficában a gótok a Balti-tengeren jutottak át, a szászok pedig az Északi-tenger túlsó partját érték el, mind a két esetben csupán három hajócska segítségével.66 E helyett sor kerülhetett egy nagy folyón, mint a Rajna, az Elba vagy a Duna végrehajtott átkelésre vagy egy hatalmas ellenféllel megvívott győzelmes csatára, de gyakran mindhármat teljesítették. Ekkor, egy látszólag reménytelen helyzetben az isteni segítség a hazátlan törzsön belül a kiválasztott csoportnak útmutatást nyújt. Ennek nyomán a keleti gótok elismerték, hogy Amal vezetőik ászok, a vinnilek pedig a hosszúszakállú Wodenhez kötötték sorsukat, és langobardokká lettek. A frankok csak római közegben szereztek tapasztalatot a Merovingok karizmájáról és Galliában új etnikai identitást alakítottak ki. A szászok egy része Britannia felé vette az irányt. A hátramaradottak hasonlóan nagy területet vettek birtokba az Elbától délre. Azok, akik győztek, nyilvánvalóan jobb és hatásosabb intézményekkel, jobb harci eszközökkel és hadszervezettel rendelkeztek. A mítosz nyelvén ez azt jelenti, hogy jobb isteneik voltak, akik megnemesítették őket, azaz segítettek kis létszámukat ellensúlyozni. Pontosan ezt jelenti a látszólag paradox mondat: Langobardos paucitas nobilitat (Tacitus, Germania, 40. fej.). Az alapító tett jelentette kihívásra adott sikeres válasszal vallási és kultikus változás történt. A kereszténység átvételekor is ez a mechanizmus működött. Az alemannok felett aratott döntő győzelem után Chlodvig és legszűkebb kísérete Nagy Constantinus példáját követve megkeresztelkedett. Amennyiben az alapító tett olyan diadal volt, amelyet ráadásul hatalmasabb ellenséggel szemben vívtak ki, ez a harmadik fél maradt a „modell-ellenség", akár összhangban a történeti valósággal, akár ellentmondva annak. A gótok és a langobardok szemében a vandálok, a szászok esetében a türingek, a frankokkal szemben a gótok játszották ezt a szerepet. A monda ily módon emlékezik arra a tényre, hogy" a minden valószínűség ellenére győztes nép egykor egy szélesebb törzsszövetség alá tartozott, mi több, függésben élt attól, s erővel szabadult meg tőle, ami a szövetség hanyatlásához és bukásához vezetett, vagy siettette azt. E megjegyzések kínálnak néhány meggondolást számunkra. Elsősorban azt, hogy a hősmonda és a hősköltészet nem ugyanaz. Másodszor azt, hogy az etnikai hagyományok a kora középkori szövegekben nem tanulmányozhatók pusztán olyan irodalomként, amely csak annak a kornak a tartozéka, amelyben lejegyezték. Nagy szükség van a szövegmagyarázat módszereire, technikáira és a benne való jártasságra. Northrop Frye-t joggal szokták nagyra értékelni, ám a The Great Code című ragyogó könyvében hiába keressük Máté evangéliuma első fejezetének első sorait, amelyek elmondják Krisztus háromszor tizennégy generációból álló családfáját, így a The Great Code névmutatója sem tartalmazza a „genealógia" címszót. A Biblia mint origo genus esetében alkalmazott eme egyoldalú megközelítést követte Walter Goffart, amelynek eredményeként a Narrators of Barbarian History című, egyébként intelligens, szellemes, sőt szórakoztató könyve ez a lényeget téveszti szem elől, mert elköveti azt a módszertani hibát, hogy minden szöveghez polemikusan viszonyul, mintha tisztán irodalom lenne, azaz szerzőjének ex nihilo teremtménye. Ebből következik, hogy Goffart egészében véve idegenkedve tekint a kontinuitásra, és figyelmen kívül hagy minden archaikus összefüggést, vagyis azokat a hagyomány által készen szolgáltatott elemeket, melyeket a régi szerzők szövegeik konstruálásakor (újra)felhasználtak. Ami Goffart 66 Wolfram: Das Reich und die Germanen, 55-59, 28, 64. jegyz. 6? N. Frye: The Great Code. The Bible and Literature. London, 1982. Máté 1:1-5 példaszerűségére lásd fönt a 46. jegyzetet. Goffart sokat köszönhet Hayden White kitűnő könyvének is: The Content of the Form. Narrative Discourse and Historical Representation. Baltimore-London, 1987.