Aetas, 2005 (20. évfolyam)
3. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Majtényi György: Az „új kultúrtörténet”-ről
MAJTÉNYI GYÖRGY Az „új kultúrtörténetiről Nyelvi fordulat - kritikai fordulat - kulturális fordulat Az egyes korszakok uralkodó diskurzusai döntik el, mikor mi számít egy adott közegben igaznak (tudományosnak), s a történésznek mindig a hegemóniára törekvő beszédmódok közegében kell saját - e diskurzusoktól korántsem független - álláspontját megjelenítenie. A historiográfiai iskolák születése és hanyatlása kapcsán mindenkor érdemes kitérni arra a kontextusra, amelyben az egyes irányzatokhoz kötődő jelentések megszülettek, hogy ti. miért éppen az adott kijelentés fogalmazódott meg a vizsgált közegben. Az új kultúrtörténet megteremtése így szemléltethető azon a folyamaton keresztül, melynek során az amerikai történészek az intellectual historynak tulajdonított korábbi tartalmakat kérdőjelezték meg. Az intellectual history kifejezést magyarra a szellemi élet történeteként, gondolkodástörténetként vagy intellektualista történetírásként fordítják. E magyarításokból is következik, hogy a honi tudományos nyelvben nem létezik az amerikai irányzatnak pontosan megfeleltethető fogalom. A következőkben - az irányzat angolszász gyökereit érzékeltetendő - én az intellektualista történetírás fogalmát alkalmazom (az iskola francia elnevezése, histoire intellectuelle ugyancsak az angol eredetit követi). Az intellectual history elsősorban szellemi irányzatok történetével, társadalmi környezetükkel foglalkozik, különbözik így az eszmetörténettől (history of ideas), mely elsősorban a különböző iskolák teljesítményét, az egyes szerzők alkotásait vizsgálja, továbbá nem azonosítható a hagyományos értelemben vett művelődéstörténettel, kultúrtörténettel sem (cultural history).4 1 Foucault, Michel: A diskurzus rendje. In: A fantasztikus könyvtár. Budapest, 1998. 2 Magyarországon ezzel szemben jellegzetes az a történetírói attitűd, melyet az „általam ismert" vagy „nekem tetsző történeti irodalom olvasata" címkével illethetnénk (a Reading Foucault, Reading Ricour, Reading Hayden White típusú munkák nyomán), amikor is a historikus mindentudó narrátorként válogat a historiográfia általa adaptálhatónak vélt megállapításai között, és koherens történetfilozófiák állításaira alapozva, „itt Foucault-nak igaza van", „igazat adhatunk Hayden White"-nak típusú mondatokkal stb. építi fel saját érvelését, és győzködi olvasóját saját igazáról. A narratívum szerkezetét tekintve ez hasonló eljárás, mint amikor a történész a múlt „tényeit" a tudományos rekonstrukció objektivitásában bízva cselekményesíti, s szövi egységes, valójában újabb történetté. 3 Chartier, Roger: A szellemi élet története vagy a szocio-kulturális történet. A francia irányzatok. (Ford. Kiss László) Történelmi Szemle, 27. évf. (1984) 3. sz. 404-422.; La Capra, Dominick: A gondolkodástörténet újraértelmezése és a szövegolvasás. In: Kisantal Tamás (szerk.): Tudomány és művészet között. (Ford. Hites Sándor) Budapest, 2003. 169-209.; Noibel, Gerard: A történetírás „válsága". Elméletek, irányzatok és viták a történelemről tudománnyá válásától napjainkig. 4. fejezet, (ford.: Balázs Eszter) Budapest, 1996. 4 Szívós Erika: Politikai tudattalan és porba hullt királyi fő, avagy az „új kultukrtörténet" csapdái. Lic itur ad astra, XI. évf. (1999) 1. sz. (143-154.) 144.