Aetas, 2011 (26. évfolyam)
2011 / 4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Simon Zoltán Boldizsár: A történetelmélet önigazolása
Simon Zoltán Boldizsár A történetelmélet önigazolása A történetírás elméleti kérdéseivel foglalkozó teoretikusok és filozófusok egy szűk csoportja akkor érzi jól magát, ha más teoretikusokkal és filozófusokkal vitatkozhat a történetírás elméleti problémáiról. Vagy soha nem is gondolták, hogy ez másképp is lehetne (John Zammito például), vagy valaha azt gondolták, hogy lehetne másképp is, de később aztán már mást gondoltak (Frank Ankersmit), vagy pedig továbbra is vágyatak ugyan arra, hogy másképp is lehessen, de mintha még maguknak sem hinnék el, hogy másképp is lehetne (Mark Bevir). Ezen szűk csoport tagjai megelégednének azonban annyival, ha a saját nézeteiknek megfelelően sikerülne megváltoztatniuk a történetírásról való gondolkodást. Még akkor is, ha távlati célként leginkább azt szeretnék elérni, hogy a történetírás kapcsán végzett elméleti munkájuk legalább olyan hatással legyen a kortárs filozófiára, mint amilyen hatással a kortárs filozófia van rájuk. A történetírás elméleti kérdéseivel foglalkozó teoretikusok és filozófusok nagyobb részét viszont inkább az tenné boldoggá, ha elméleti meglátásaik nem pusztán az elméletalkotás gyakorlatát formálnák, hanem jobb esetben praktikus jótanácsként, rosszabb esetben pedig diszciplináris alapvetésként pozitív hatást gyakorolnának a történetírás gyakorlatára is. A leghangosabbak értelemszerűen azok, akik úgy vélik, hogy forradalmi elméleteket gyártanak, minthogy a fenti logika értelmében a forradalmi elméleti meglátásoknak a gyakorlat terén is forradalmi változásokhoz kell vezetniük (Keith Jenkins, Alun Munslow). Míg az első, szűk csoport filozófiai elköteleződései meglehetősen sokszínűek, az utóbbiak többnyire továbbra is a nyelv kizárólagosságát hirdetik. A helyzetük annyiban változott a nyelv és a valóság, a történeti szövegek és a múlt közötti viszony problémává emelése óta, hogy az ilyesfajta viták kifulladásával a nézeteik már korántsem számítanak radikálisnak. Inkább a közepére szorultak annak a spektrumnak, amelynek égjük szélén továbbra is azok állnak, akiket érintetlenül hagyott a posztstrukturalizmus és a nyelvi fordulat, a másik szélén pedig azok keresik a pozícióikat, akik Nancy Partnerrel együtt már nem mondják azt, hogy a szövegen kívül nincs semmi sem. Azok, akik már nem mondják, többnyire azért tesznek így, mert úgy vélik, a nyelvi meghatározottság hangoztatása már inkább akadálya, semmint előmozdítója a történészi gyakorlatra való elméleti reflexiónak. Ennek megfelelően újabban olyan fogalmak felé fordultak, mint a „tapasztalat”3 vagy a „jelenlét”4, és olyan gyakorla Vö. Ankersmit, Frank - Bevir, Mark - Roth, Paul - Tucker, Aviezer - Wylie, Alyson: The Philosophy of History: An Agenda. Journal of the Philosophy of History, vol. 1. (2007) no. 1.1-9. 2 Partner, Nancy: Narrative Persistence: The Post-Postmodern Life of Narrative Theory. In: Frank Ankersmit, Frank - Domanska, Ewa - Kellner, Hans (eds.): Re-figuring Hayden White. Stanford, 2009. 83. 3 Ankersmit, Frank R.: Sublime Historical Experience. Stanford, 2005. Magyarul Ankersmit 1993- as székfoglalója jelent meg, amelyből tizenkét évvel később a Sublime Historical Experience ki Aetas 26. évf. 2011.4. szám 174