A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-14 / 15. szám

AZ INTERNACIONALIZMUS ISKOLÁJA Pozsonypüspökin épül az egyik legna­gyobb vegyipari kombinátunk, ahol a kor­mányhatározat értelmében­­ 1958 január­jában m­egkezdődik a kísérleti termelés. E korszerű ásványolaj-finomító építői azonban olyan lelkesedéssel és lendülettel láttak munkához, hogy a kísérleti terme­lést már öt hónappal a kitűzött határidő előtt , még ez év júliusának második felében elkezdhetik. Az eredeti tervek szerint a hatalmas üzemnek csak 1962-re kellene elkészülnie, de ez a határidő is lerövidült két évvel és így a Farkasto­rokban épülő új olajfinomító már 1960-ban teljes gőzzel működhet. E nagy szocialista építkezésen igen so­kan dolgoznak Pozsonypüspökiről és köz­vetlen környékéről. Közülük sokaknak neve már hosszú hónapok óta ott díszlik a dicsőségtáblán, így három asztalosé, Paksi Ferencé, Bazsó Károlyé és Serfőző Józsefé. Mindhárman püspökiek. Hasonló­képpen megszerezte a legjobb dolgozó ki­tüntető címét Nagy Dezső gépész és Hus­véth József mechanikus. A közeli Nádszeg­ről is sokan vesznek részt legmodernebb kőolajfinomítónk építésén s közölük Ke­lemen Gyula, az építkezési osztály és Juhos Vince, a szállítócsoport munkája a legjobbak közé tartozik. Az új üzem építkezésén nagymérték­ben kifejlődött a szocialista munkaver­seny, amelyhez nemcsak a Priemstav vál­lalat dolgozói — akiknek még sok új üzemet kell felépíteniök — csatlakoztak, hanem számos cseh szakember is, akik segítenek a nagy vegyipari kombinát fel­építésében, hogy mielőbb megindulhasson a munka az új üzemben. Így Fáber Viktor csőfektető — akinek csoportjában ugyan­csak magyar munkások dolgoznak — erő­sen túllépi napi tervfeladatait. Vol­insky vezetőszerelő csoportja is már több tucat kilométer csövet fektetett le, amelyeken keresztül néhány hónap múlva nemcsak a nyersanyag, hanem a kész gyártmányok — benzin, ásványolajok, petróleum és nyersolaj­­-— áramlása is megindul. Palát brünni szerelő­ csoportja több tucat hatalmas tartályt épített fel s még igen sok tartály szerelésén dolgozik. Bizonyára mindenkit érdekel, vajon lesz-e elég nyersanyaga legmodernebb kő­olajfinomítónknak. Igen, lesz elég nyers­anyagunk, mert nagy vegyipari kombiná­tunk számára a nyersanyagot többek között a baráti Szovjetunió szállítja majd, hogy állandóan fejlődő s egyre jobban gépesített mezőgazdaságiunk és közúti közlekedésünk számára még több üzem­anyagot — benzint, ásvány — és nyers­olajat termelhessünk. Nemsokára ismét gazdagabb lesz virágzó hazánk. A hatal­mas, modern kombinát valóban a cseh­szlovák vegyipar büszkesége lesz. Írta és fényképezte: J. Hrebícek EZT AZ AUTÓT vagy 1 további 3613 értékes nyereménytárgy valamelyikét nyerheti könyvsorsjeggyel EGY SORSJEGY SEM VESZÍTI ÉRTÉKÉT! Mér május hatodikén, a kisorsolás napján a következő nyeremények boldog tulajdonosa lehet: Spartak autó, televíziós készü­lék, táska-írógép, jégszekrény, könyvszekrény saját válasz­tású könyvekkel, varrógép, mosógép, kerékpár, litra­felvevőgép, karóra, törtótoll, könyvsorozat, atb., atb. ^ paq^iw h s , mert a­dwert,ká **r­" Ezen a sorsjátékon^^V ka n. v. elárutltóhelyei is^ ,­­ a ki nem húzott sors­mm lenét veszíteni jegyeket becserlik „jtf vMatzt&sú köny­vekre. A tízkoronás sorsjegyek a Slovenaká knlha n. v. könyv vesboltjaiban és a Jednota fogyasztási szövetkezetekben kaphatók. Cibula mester csoportjával megtár­gyalja a munkatervet, hogy idejében teljesíthessék feladataikat Palát építésvezető az új tartályok épí­tésénél Vossinsky vezető szerelő csoportja befejezi a sok kilométer hosszúságú csőve­zeték lefektetését .

Next