A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-07 / 27. szám
(Selmecbányai emlék) Nem is történhetett másképpen, minthogy egy vidám és szertelen pogány isten átmulatott görbe éjszakák után, kissé még mámorosan és kaján kedvében széjjeldobálta a dombok aljában és völgyek mélyén e varázslatosan bájos városka utcáit meg házait. Majd tölgyekből és fenyőkből vont koszorút a város köré és a gyep alá bújtatott arany és ezüst erekkel tréfálta meg a paradicsomból kiűzött Ádám nehéz kenyéren élő favágó és pásztor leszármazottait. S hogy kékszemű és fehértestű asszonyaik megfürödhessenek, a város határában levő és lánykebelre emlékeztető dombhátak hónaljába elpetyegtetett vagy húsz ezüst tavat. Sokáig így képzeltem el Selmecbánya keletkezését, amelynek létezésére első ízben könyvszerető nagyapám selmeci tajtékpipája figyelmeztetett. A feledés hétszeres ködfüggönye mögül azonban felrémlik emlékezetemben egy iskolai kirándulás is, sok fagylalttal és unalommal. Akkoriban még nehezteltem Marcus Aureliusra, a filozófus császárra, aki már több mint másfélezer év előtt ismerte e föld mélyének kincseit, és szívemből sajnáltam a selmeci postásokat, nem gondolva arra, hogy néhány év múlva majd sorsukat én is súlyosbítom, midőn a város legmagasabban fekvő utcájába, a bogárszemű Marienának küldözöm egy kis diák szégyenlős és bohó szerelmi vallomásait. Aztán egy kék szempárért Marinát elfeledtem. A várost magát sem láttam hosszú időnkön át, bár a Szitnya tövében pompázó bacsófalvi tó partján cimboráimmal gyakran táboroztam. A nagy történelmi viharokban gyorsabban hullatja levelét az idő vén fája is. A tegnapi ifjúból én is egyszerre lettem férfi. Ezerkilencszázharminkilencet ír , vop tak. A barna horogkeresztes pók mint valami rákfene marta Európa testét. Prága utcáin porosz feldnébelek pöffeszkedtek és itt, „hegyországban" a Hlinka gárda ormótlan csizmái tapostak bele egy nép becsületébe. A hosszúhajú, panolitikumból életre tévedt, anyanyelvét sem bíró viaszfigura, egyébként Selmecbánya közvetlen környékének a szülötte, halálmadárként ébresztgette a tudatalatti gonosz indulatokat. A hegyoldalak szénaboglyái akkor is oly bódítóan illatoztak mint ma, az est homályában azonban a halál leselkedett. Ekkor érkeztem Selmecre, hogy a Szitnya alatti gyermeküdülőben legalább átmeneti munkát vállaljak és bizonytalan időre nyomom veszszen. Mert azokban a napokban volt rózsahegyi szálláson előtt gárdistákkal és zsandárokkal megrakott teherautó állott meg. Egy Zababurin nevű fehérgárdista emigráns és egy breznóbányai diák feljelenteti mint a híres rózsahegyi „majális" egyik szervezőjét. Államköltségen nyaralhattam volna saván. Akkor azonban már messzi jártam. S mint nevelő az „új rend" indulói helyett Jezek forradalmi dallamaira tanítottam védenceimet. Közülük egyikkel, az öttusázó olimpikonnal éppen most találkoztam a Klinger tónál. Mert újból Selmecet járom és környékét. A Szitnyát, ahol a monda szerint Balassa Menyhért kincse van, melyre a szitnyai vitézek vigyáznak. Ezek, ha bajban az ország, kardot rántva mindig lóra kapnak. Leheverek a virágoktól tarkálló Tatár-rét szagos füvében és egy-egy fűszálon harmatcseppre lelek, a tatárok által elrabolt szüzek keserves könnyére. Barangolok a tóparti erdőben, járom a várot keskeny utcáit, ahol a házak ablakaiban piroslik a muskátli, a kertek csupa rózsa, a kertek alatt szerényen illatozik a csipkerózsa. És a Sobor felől, ahol a régi város állott, az esti szellő kolomp szavát hozza. Mert valaha ott fenn terült el a település, melyet már akkor bányászok laktak. Tatárok dúlták fel a várost, emberek apraja-nagyja az erdők mélyébe menekült. Elbujdostak az őslakók elszéledtek a Géza fejedelem által behívott cseh bányászok. Az új országépítő, IV. Béla király hívja be a szászokat, akik tömegesen jönnek, csábítják őket a nagy kiváltságok. Ezek soha nem látott kincseket tárnak fel a városban és környékén. Megszületik az egykori Felső-Magyarország leghíresebb bányavárosa, amelyet már a XIII. században két késői román bazilika díszít. Az egyik az Óvár, a másik a volt dominikánusai temploma. A Szent Katalin templom, mögötte a városháza tornya