A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-07 / 27. szám
A város lakosságát két főosztály képezte: a polgárok és a vendégek. Polgárjogokat csupán a polgárok gyakorolhattak. Azonban a vendégek ivadékai is polgárjogot nyerhettek, bizonyos feltételek teljesítésével. A waldburgerek és a ringburgerek voltak a kiváltságos, uralkodó osztály. A környék szláv származású lakosai, a bauwerok és vollachok (valahi pásztor) csupán mint erdei és bányamunkások, esetleg mint pásztorok létezhettek. Ezeket a szorosan összetartó polgárok nem engedték maguk közé. Annyi bizonyos, hogy a selmeci szászok nagyon munkakedvelő és rendszerető nép voltak. Már 1354-ben rendes, városi számadási könyvet vezettek, egész Magyarországon az elsőt. Mivel a polgárság igen szorgalmas volt, a város javakban gyorsan gyarapodott. Tán ez volt az oka, hogy mindenkivel jóban akartak lenni. Ez pedig nem sikerülhetett minden esetben! Így történt Ulászló királlyá választásakor is. Erzsébet anyakirálynő megnyerte, mégpedig könnyűszerrel, a selmecieket saját maga és fia, V. László részére. A város az osztrák származású királynőhöz való ragaszkodásáért megfizetett. Rozgonyi Simon egri püspök, az anyakirályné bősz ellensége, szövetkezve Lévai Cseh Lászlóval 1447 május 24-én négyezerfőnyi harcossal megrohanta Selmecbányát. A támadók az ellenállókat felkoncolták s a magánházakat csakúgy mint a középületeket, templomokat is beleértve, kirabolták és felgyújtották. És amit az ellenség nem pusztított el, azt tönkretette a földrengés. Az óváros ilyen pusztulása után a polgárság levonult a völgybe, ahol felépítette az újvárost, a mai Selmecbányát. Az újváros későbbi védelmi rendszerének a templáriusok volt román bazaikája lett a magva, melyet ugyan gótikus székesegyházzá akartak átalakítani, az átépítés azonban félresikerült. Az izgalmas időkben a vár fontosabb volt még az istenfélő szászoknak is mint a templom. Így született meg a gótikus Ó-vár. A város igen gyorsan magához tért és 1418-ban nagy pompával fogadja falai között Mátyást, a nagy királyt és feleségét Beatrix királyasszonyt. A királynő ekkor ismerkedik meg a daliád és dúsgazdag selmeci jegyzővel, Steck Boldizsárral, akivel aztán özvegy korában összeszűri a levet. A krónikás mint „könnyelmű életet folytató, olaszvérű királynőt" emlegeti Beatrixet, aki az őt pénzzel gyakran kisegítő Stecket levélben így invitálja: „ ... sietve, éjjel-nappal utazva siessen" hozzá! Az úr 1481. esztendejében a kamaragróf igen furcsa panaszáról olvashatunk. Dettelpacher arról ír Mátyás királynak, hogy a bő bortermés miatt a bányászok nem igen akarnak dolgozni. Korcsmákban üldögélnek és iszogatnak, vagy sajáttermésű boraikkal házalnak, amely körülmény mind a kincstári bányák, mind a magántulajdonosok jövedelmét erősen csökkenti. És Mátyás király rendeletet ad ki, amelynek értelmében, csak olyan személy mérhet ki vagy árulhat bort, „aki bányaművelést, érczúzást és kohászatot űz". A rendszabályozás érthető is! Hisz 1487-ben a selmeci kamarai jövedelem 8963 ezüstmárkát tett ki, az úrbér pedig 488 arany forintot és 19 dénárt. Szlovák bányászok véres, verejtékes munkájából halmozták fel vagyonaikat a híres Schallmanok, Steckek és Rubigallusok is. Ezért nem csodálható, ha a selmeci német bányapolgárok kínosan féltették polgárjogaikat. Erről jellemző esetet olvastam. A selmeci szászok, II. Ulászló feleségének, Anna királynőnek egyenes kívánságára egy Szalay Mátyás nevű magyar nemest (aki később elnémetesedett és Salliusnak írta magát) felvették soraikba és Selmecen polgárjogot adtak neki. A királynő azonban kénytelen volt Budán 1505. szeptember 14-én egy olyan értelmű oklevelet kiadni, amely szerint „ ... ez az eset praecedensnek nem tekinthető és a város azon ősi jogát, hogy magyar vagy vend (szláv) származású embert polgárrá felvenni nem tartozik, nem érinti." Ezeket a sorokat olvasván akaratlanul is egy régi szólásmondás jut eszembe: „Adj a svábnak szállást, kiver a házadból." El kell viszont ismerni, hogy a királyi kiváltságokkal behívott és a gazagság bűvös szavával becsalogatott szász telepeseknek óriás részük volt a tatár és törökdúlta ország gazdasági felvirágoztatásában, a műveltség megteremtésében, a művészetek létrehozásában és pártfogolásában! Sokan közülük igazi hazafiak módjára viselkedtek, Bocskay, Bethlen Gábor, Thököly Imre és Rákóczi oldalán harcoltak a bécsi császár ellen, ugyanígy 1848-ban is. Nagy részük azonban, főleg a gazdag polgárság és értelmiség minden időkben egészen a második világháború végéig, az elnémetesítés és a germán hatalmi terjeszkedés előharcosa volt. A Habsburgokra, Hohenzollernokra és Hitlerekre esküdtek. Folytatása a 11. oldalon A múzeumban elhelyezett céh jelek egyike Az Óvár udvarán a llubigallus ház ,aaraléja Petőfi Sándor táblája a volt evangélikus líceum falán