A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-03 / 27. szám
Kis hegyi ország Jemen a Vas-tenger déli kijáratánál, alig négy és félmillió lakossal. A aiak hajdan „boldog Arábiának" nevezték a nagy félige.iot. Az elnevezés nem is túlzott, mert hatalmas, virágzó orszák gazdag-boldog emberei éltek erre. Ma már csak a homok alól előbukkanó városromok, s az antik feliratok emlékeztetnek az egykori gazdagságra. Jemen — a XX. század kellős közepén — egy nagyon szegény darabka a múltból. Ipara nincs, a föld kincsei ismeretlenül szunnyadnak a mélyben. Útjain életveszélyes a közlekedés, a nagyszámú jemeni halász ócska lélekvesztőkön száll a tengerre ... Most indul fejlődésnek az ország. A Szovjetunió segítségével tengeri kikötővé fejlesztik Hodeidát, a Kínai Népköztársaság utat épít a kikötőből az ország fővárosáig. S ez csak a kezdet. A további lépések ezután következnek a szocializmust építő országok segítségével. Úgy hisszük, a jemeni példa mindennél meggyőzőbben bizonyítja, hogy a szocialista országok nemcsak beszélnek az elmaradott népek megsegítéséről - mint egyes nyugati államok —, hanem tettekkel is igazolják szavaikat. 1. Ma még a puska és a tőr ugyanúgy az utazó jemeniek poggyászához tartozik, mint nálunk a koffer. 2—3. Életveszélyesek a jemeni utak. A teherautó könnyen felfordul s ma az öszvér még felveszi a versenyt „motorizált" kollégájával. De már épül az új út Hodeidától Szanáig. 4. Tarka zsibongó embertömeg a sukkon, a piacon. TERJED A A Jránban uralkodó politikai és gazdasági helyzet sok tekintetben hasonló a nyunémetországihoz. Itt is — mint Szövetségi Köztársaságban — 1945 óta mind nagyobb befolyásra tesznek szert az azrikaiak, fel kellett volna oszlatni a perneket, leépíteni a hadiipart, demorizálni a hadsereget. Ma Japánban —s akárcsak a Szövetségi Köztársaságban .- ismét a monopóliumok tartják kezükbe a gazdasági (s nemcsak a gazdasági!) hialmat. Megindult az újrafegyverkezés, atomakéták állnak kilövésre készen, a békok sem tartanak lépést az állandóan emelkedő megélhetési költségekkel — ugyanúgy Japánban, mint Nyugat-Németországban. És ugyanúgy a szénkrízis isegyforma. Klusiu szigetén — ez Japán szénbányászati központja — ugyanúgy tornyolnak a szélüregyek, mint a Ruhrvidék- Az okok mindkét országban szóról tóra ugyanazok. 1936-ban Japán egyénen tonna szenet sem hozott be az Egyesült Államokból, ma az import szén 90 3alékát az USA szállítja, miközben sorra kell bezárni a Japán bányákat. Miként a Német Szövetségi Köztársaságban, Japánban is a dolgozóknak kell megfizetniük a fegyverkezés költségeit. Akár „KUBIKRI" csak a Ruhrvidéken, itt is azt akarják elhitetni a munkásokkal, hogy csak az erőpolitika és az ország nagyarányú felfegyverzése jelenti az egyetlen védelmet az agresszióval szemben. És ezért lehetnek hálásak a japánok az amerikaiaknak, akik saját „biztonságuk" érdekében — japán költségre — támaszpontokat építenek id az országban. De a japán nép, akárcsak a német, felismerte az imperialisták agresszív szándékait. Ezért a politikai megmozdulásuk országszerte. Az utóbbi évek számtalan sztrájkja ezért követelte mindig a „biztonsági szerződés" hatálytalanítását, a semlegesség és a békés egymás mellett élés politikáját, mint a japán gazdasági élet egészségessé tételének egyedül reális alapját. Jobbra: AKIT ELÉRT A „KUBIKRI". Ez a szó magyarul „leépítést" és ugyanakkor „fővesztést" is jelent. Az azonosság valóban tökéletes, mert a „kubikri" még rosszabb, mint a tuberkulózis, amely nagyon gyakori a bányákban. Ezt a tébécés bányászt egyik kórház sem veszi fel, mert nincs ágya, amit magával kellene vinnie. Még egy apró villanykörte sem visz fényt a nyomorúságos barakkba, mert amint egy aknát leállítanak, a vezetőség kikapcsoltatja az áramot. Balra: NEM SZABAD MEGBETEGEDNIE a „kubikri"-vel sújtott családok valamelyik tagjának Tagawában. Nincs betegségbiztosítás. Ezért a Klusiu szigeti szénmedence egyes körzeteibe egészségügyi autóbuszokat küld ki a szakszervezet.