A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-12-03 / 49. szám

Csallóközi színházi napok Minden tekintetben meglepetéssel szolgált ez alkalommal Dunaszerdahely. Az öt napig tartó kulturális rendezvény túllépte az eredeti szerény elképzelést, hogy a műkedvelő színját­szásnak csallóközi keretet adjon. A szerény kezdeményezést felváltotta az igényesség, egy többirányú közművelődési szándék, amely je­lesre vizsgázott. Egyre sürgetőbb igényt elégítünk ki e kezde­ményezéssel. Olyan közeget teremtünk, amely­nek hiányát évek óta érezzük, és több alkalom­mal szóvá tettük, ha az itt élő magyarság szel­lemi életközösségéről vitatkoztunk. A megszo­kott népünnepélyektől eltérően — ahol ugyan tiszteletreméltó vizuális élményanyag halmozó­dik fel a közönségben, minden ott van, ami szem-szájnak ingere —, kulturális életünkben eddig a Jókai-napok jelentették a csúcsot, azt is csak négy év óta, és ha nagyon őszinték lennénk magunkhoz, úgy azt mondanánk, hogy ez a nagyszabású seregszemle is némi egyolda­lúságot tükröz. Csak a meghatározott elgondo­lás keretein belül nyújt áttekintést egyfajta műkedvelői munkáról, s bár ezt adottságaink­hoz mérten a legmagasabb szinten teszi, de mégis csak egyfajta szín ez kulturális életünk palettáján. Ezért kelt joggal figyelmet az a sokszínű lehetőség okos kihasználása, amely városonként, járásonként módot ad arra, hogy az egyhangúságból, a megszokott, előregyártott keretekből kitörjünk. Dunaszerdahelyen mindaz megvalósult, amit a szervező bizottság ez év november 3­7-ig, a NOSZF 50. évfordulója jegyében rendezett, a nagy évfordulóhoz méltón hozzáértésből, je­lesre vizsgázott. A „Színházi Napok“ cím csak annyiban fedte az egész rendezvényt, hogy az elmúlt évben ilyen címmel indult meg a járási méretűre tervezett akció. Ez évben már jellegét tekintve is eltért az eredeti címtől, mivel a három szín­házi előadás, majd az azt követő szemináriu­mok a rendezők számára, valamint az iskolai színjátszást tárgyaló előadások és vita csak harmadát jelentette az öt napnak. Jelentősége így is vitathatatlan. Helyet kapott itt a bábszín­játszók rendezőinek szemináriuma, amelyen Óhidy Lehel, a budapesti Állami Bábszínház művésze tartott előadásokat, olyan élményben részesítve a rendezőket, amely ritka alkalom volt számukra. Ebben a keretben kapott helyet a járási színjátszó együttesek rendezőinek iskolázása is, amely három napig tartott, és olyan előadók közreműködésével, mint Ján Ze­­lenák, az SZNSZ díszlettervezője, Konrád Jó­zsef, a MATESZ rendezője és Imrich Strelka, a bratislavai televízió rendezője. A korszerű színpadtechnika és korszerű rendezés, és nem utolsó sorban az új, korszerű közönség viszo­nyáról tartott előadások sok ismerettel gazda­gították műkedvelő rendezőinket. A színházi napok címet három színpadi mű bemutatása fedezte. Őszintén szólva, nem aranyfedezettel. De a szándékot, bár már régen nem dicséretes csak a „szándék“, ismer­ve, műkedvelő együtteseink sok nehézségét, és azt, hogy novemberre készültek el a bemu­tatókkal, csak dicsérni lehet. A trnavai „Ko­­pánka" együttes J. Patrick: Opala kisasszony és gyilkosai c. darabját, a Csemadok nyékvár­­konyi színjátszói­t. Kolomijec: Fáraók, és a Csallóközi Színház A. Sofronov: Az új szakács­nő című színművét mutatták be. Gyakorlatilag a kulturális napok megnyitása a Marxista Tanácsadó termében rendezett — „HÍD — 1967“ című — képzőművészeti és könyvkiállítással kezdődött. Fél Miklós, a Cse­madok járási bizottságának titkára és a váro­si pártszervezet elnöke, a város és a rendező bizottság nevében üdvözölte a vendégeket és a kiállító művészeket, majd dr. Szabó Rezső, a Csemadok KB vezető titkára és Dobos László író, a Tatran könyvkiadó magyar üzemének vezetője szólt a közművelődést elősegítő, meg­hatványozó rendezvény jelentőségéről. A meg­nyitón részt vettek a kiállító művészek is: szobrászok, grafikusok, festők — Deák György, Kiss Sándor, Kopócs Tibor, Nagy János, Nagy József, Platzner Tibor és Chovan Lóránt,­­ hogy választ adjanak az érdeklődők kérdései­re. A kiállításon, majd az azt­ követő beszélge­tésen, amely a késő esti órákig tartott, részt vettek a magyarországi vendégek is, köztük Veres Péter, kétszeres Kossuth-díjas író, Czina Mihály, József Attila-díjas irodalomtörténész és kritikus, Illés Jenő színikritikus, a Film-Színház- Muzsika munkatársa, Szinetár György író és mások. A beszélgetés a művelődés majd min­den területét érintette. Az egyszerű olvasás­igénytől a legelvontabb képzőművészeti alkotá­sok megértéséig, és a vendégeket, ahogy a vi­ta hevében egyre közelebb kerültek hozzánk, határozottan meglepte az igényesség, a ko­molyság, az ügyszeretet, amely a rendező vá­ros és járási szervek, valamint a megjelentek részéről megnyilvánult. A további találkozások, előadások sem vol­tak kisebb igényűek. A kulturális napok kere­tében valósult meg a Kerületi Pedagógiai In­tézet akciója is, amelyre meghívták a magyar szakos tanítókat és tanárokat. A meghívott pe­dagógusok és a közönség részére az első elő­adást Martin Ušiák, a CSSZBSZ kerületi lek­tora tartotta „A szovjet irodalom 50 éve“ cím­mel, majd ezt követően Czine Mihály, a buda­pesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem tanára tartott előadást „A szovjet irodalom hatása a magyar irodalomra“ címmel. A közvetlen és tartalmas előadást vita, illetve kérdések kö­vették, többek között olyan kérés is, hogy az előadást adja ki a KPI a magyar szakos peda­gógusok részére. Talán az itt kezdődött eszmecsere adta meg a további beszélgetések és viták alaphangját, mert az folytatódott az ebéd alatt és után, majd áthullámzott ismét a képzőművészeti és könyv­kiállító terembe, ahol a pedagógusok részére Hallenberger Kinga rögtönzött egy ismertető és esztétikai előadást a kiállított művekkel kap­csolatban. Folytatódott a vita a járási pártbizottság ideológiai osztálya által rendezett fogadáson is, ahol ismét az igényről, a még szélesebb körű széttekintésről, az egyre elmélyültebb művelődési gyakorlatról volt szó. A járási párt­­bizottság részéről és képviseletében részt vett a baráti, kötetlen beszélgetésen Németh Béla, Paksi László és Nyári István elvtárs, és a meg­hívottak mindnyájan meggyőződhettek arról, hogy a legmesszebbmenő támogatást igényel­hetjük az arra leghivatottabb szerv, a járási pártbizottság ideológiai osztálya részéről a jö­vőben is, ugyanúgy, mint eddig. A Csemadok JB rendezésében sorra került a felnőtt szavalok járási bemutatója is. (ahol bár fiatalok léptek a dobogóra, de olyanok, akik már kiléptek az iskolák kapuin). A meg­hívott pedagógusok és a zsűri meglepetéssel tapasztalták, hogy a szép szónak, az anyanyelv művelőinek Csallóközben is vannak fáklyavivői. A versmondás kötelezi a versmondót, és a kör­nyező falvakból jelentkezett, meghívott fiata­lok szinte kivétel nélkül jelest érdemeltek. Itt csak a három első helyezettet, László Árpádot Alistálról, Csicsai Júliát Nyékvárkonyról és Si­­poss Máriát Somorjáról nevezhetem meg, de őszinte köszönettel adózunk a többieknek­­is, mert jól tudjuk, nem a díjért dolgoztak, hanem azt szeretnénk hinni, hogy a költészet és az anyanyelv varázsszavaiért fordulnak szeretet­tel a vershez. Bár a Csemadok JB és a Tatran könyvkiadó magyar üzeme díjakat is osztott minden szereplőnek. Megérdemelték. E közjáték után ismét a pedagógusoké a szó. Ez alkalommal „Fórum“ címmel egy fontosnak ígérkező találkozó következett, „Sajtónk a pe­dagógia szolgálatában“ témakörrel. Bár a saj­tó gyér képviselete miatt más célok felé ka­nyarodott a vita, de komolyságából és szenve­­délyességéből így sem veszített. Mózsi Ferenc, az SZNT iskolaügyi szakosztályának osztályve­zetője megnyitó előadását, vitaintítóját általá­nos jellegű, iskolai tanügyi vita követte, a leg­égetőbb gyakorlati problémák megoldatlansá­gát érintve, de szó esett a nemzeti- és törté­nelmi tudat magatartást alakító erejének hiá­nyos voltáról is. Sajnos, hogy e cikk keretében a vitát csak alig-alig lehet érzékeltetni. A ko­­moly szavakhoz Veres Péter író is hozzátette a magáét. Ismételhetetlen, de számunkra felejt­hetetlen tanácsaiból csak annyit, hogy egysze­rű és világos példák sorozatával, vaslogikájú érvekkel bizonyította­ a magyarság százados balgaságait, a helyes történelemtudat hiányos voltának okait, amely miatt oly későn jutot­tunk el a nemzetközi összefogás nagyon szük­séges és nélkülözhetetlen felismeréséig. A Fó­rum vitáját vezető dr. Szabó Rezső, a Csema­dok KB vezető titkára, az SZNT iskolaügyi bi­zottságának tagja a tanügyi kérdések tisztázá­sát megvilágítva fejtette ki véleményét. Más jelleggel bírt, de ugyanolyan fontos és színvonalas volt a továbbiakban a pedagógusok részére tartott előadás a „Beszédkészség fej­­lesztése a p pedagógiában" címmel. Bognár Elek budapesti beszédtanár sok újat­­mondott a re­torikáról, e ma már alig ismert tantárgyról. A kulturális napok részét képezte egy indo­kolatlanul, sőt érthetetlenül mostohán kezelt munkaforma, az ■ iskolai színjátszás megvitatá­sa. Az esztétikai nevelést már az iskolában előkészítő és segítő iskolai színjátszásról dr. Turczel Lajos egyetemi tanár, Kulcsár Tibor, a pozsonyi magyar középiskola tanára és Új­­vári László, a csata­ magyar alapfokú iskola igazgatója tartott vitaindítót. Bár a vitában sok javaslat és bizakodás hangzott el, mégis a végkövetkeztetés úgy fogalmazódott meg, hogy melyik lesz vagy legyen az a központi szerv, amely megfelelő anyaggal, tanáccsal és leginkább az összefogást bíró erejével tud­jon segíteni e nagyon fontos szakaszon, hiszen a diákság soraiból nőhet ki az új közönség, de az új műkedvelő és hivatásos színész is. A szinte egyedülálló járási közművelődési rendezvény méltó befejezést nyert az utolsó nap estéjén rendezett ünnepi akadémián. A Nagy Október jelentőségét méltató est mű­sorát az alapfokú iskola gyermekkara nyitotta meg, Molnár Jánosné karnagy vezetésével. Ezt követően ünnepi beszédek hangzottak el szlo­vák és magyar nyelven. A műsorban felléptek az SZNSZ művészei. És végül, szinte kihangsú­lyozva az ünnepi est célját, a nyárasdiak „Sar­ló“ irodalmi színpada mutatta be a forradalmi költészet ihletésében született műsorát, Eszter­gályos Gabriella rendezésében. Csak teljes ösz­­szefogás eredményezhet teljes sikert. Dunaszer­dahelyen e nemes ügyet hozzáértéssel szolgálta minden intézmény és szervezet. Sokat köszön­het az ügy Szuchy Emilnek, az Üzemi Klub dolgozójának, a Járási Művelődési Otthon veze­tőjének, Stekler Rezsőnek és szakreferensének, Horváth Rudolfnak, de azoknak a névtelenek­nek is, akik a látást-futást vállalták az ügy érdekében, öt napig színben és gondolatban gazdag megnyilatkozásnak voltunk tanúi Dunaszerda­helyen. Szépséghibákról szinte felelőtlenség volna beszélni, pedig nagyon idekívánkozik, hogy az a sokat hangoztatott szellemi közeg miért hiányzott az ünnepséget rendező város­ból? Tudjuk, hogy ma már több száz a hivatal­nok, orvos, mérnök, pedagógus és az egyéb értelmiségiek összlétszáma a városban, amely lassan Csallóköz fővárosa lesz. Legyen a néhány szó csak közjáték. A lényeg a fontos,­ hogy egyre több város és járás emelje magasabbra az igényesség mércéjét, egyre több városi és járási intézmény és szervezet köves­se a dunaszerdahelyi példát, amely ez évben még p­élda nélkül áll a járásai kulturális rendez­vények krónikájában. GYURCSÓ ISTVÁN a Hét irodalmi melléklete • 49.

Next