A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-07 / 23. szám
a vérontás, a háború. És, mondja, jöjjek hozzájuk máskor, aludjak most itt, ott a tisztaszoba, mert Helben jó emberek élnek, a békés szándékkal közeledő előtt az ajtó mindig nyitva áll. A nyár a legszebb a félszigeten, akkor pompáznak legkáprázatosabb színekben a vörös rózsák. Jöjjek, meglátom, megéri. Sétáló partnerem, Jerry, mesél. Ballagunk a mólón. Elmondja, hogy tengerész korában — mert hajógépész a szakmája — hol, milyen kikötőkben fordult meg: Caracasban, Rio de Janeiróban, Bombayban, Lisszabonban, Honkongban . .. Mesél. Hallgatom, de máson jár az eszem, s csak akkor figyelek fel, amikor hirtelen ezt hallom: — Negyvennégyben német fogságba estem. Gdansktól alig negyven kilométerre voltam egy táborban. Még az ivóvizet is mérték, élelem pedig vagy volt, vagy nem. Én akkor nem hittem, hogy két év múlva újra hajóra szállhatok, hogy megint enyém lesz minden tenger és óceán. Bár tudtam, a fasiszta német hadseregnek már vége, jön, közeledik a felszabadító szovjet hadsereg, de nem hittem, hogy a kegyetlen körülmények között sokáig kibírjuk . . . — Egy pénteki napon, jól emlékszem, már sötét este volt, Gdanskot újabb és újabb szőnyegbombázás érte. Negyven kilométerről is jól láttuk az égő várost, a magasba csapó lángokat és dübörgött körülöttünk a föld. Nem vagyok gdanski születésű, korábban sosem jártam a városban, de fogolytársaim sokat meséltek róla és sírtak: az egyik legszebb városunkat a földdel egyenlővé teszik. — A háború után jöttem Gdanskba, majd később itt, Sopotban telepedtem le. Látni kellett volna, mert szinte el se lehet mondani, mennyi ember gyűlt itt össze. A romokból a régi város pontos mását építettük föl. Nem szebbet, nem csúnyábbat, olyat, amilyen Gdansk 1939 előtt volt: gyönyörű ! — Ide meg, a mólóra, amióta nyugdíjban vagyok, mindennap kijövök, akármilyen goromba is az idő. Hiányzik a víz, a tenger. Délután meg, a régi harcosokkal, fogolytársakkal a törzskávéházunkban üldögélünk egy csésze tea mellett beszélgetni, emlékezni, mert mi már csak az emlékekből élünk. A szépekből, kedvesekből. A rosszra, a szenvedésekre nem szívesen emlékezik az ember! ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei SZAKADÉK Bírósági tárgyalás .. . Kérdések és feleletek, zaklatott tekintetek és indulatos sóhajok, kedélyborzoló ügyészi keresztkérdések és a feszültséget csillapító ügyvédi közbeszólások. A talárt öltött törvényszéki tanácselnök és az ülnökök számára csupán egy per ez a sok közül: a vádlottak padján ülő férfi s az akadozó tanúvallomást tévő, meggyötört arcú asszony - a felesége - számára azonban sorsfontosságú percek ezek. Még akkor is, ha a vádlott érzéketlennek tűnő arccal, szinte közömbösen hallgatja az őt terhelő tanúvallomást. Révetegen maga elé mered, mintha nem is róla, az ő vétkességének megállapításáról lenne szó. Pedig a vád komoly, súlyos testi sértéssel végződött emberölési kísérlet. § § § A férfi és az asszony kapcsolata — évekkel, évtizedekkel ezelőtt első pillantásra robbant szerelemnek indult. Judit tizennyolc éves volt, Miska pedig huszonegy, amikor összehozta őket a sors. Vagy a balszerencse? ... Akkor még nem gondoltak ilyesmire, egyszerűen örültek egymásnak és kéz a kézben sétálgattak. „Ha akarnád, talán még a csillagokat is lehoznám neked az égről!" — mondta határozottan Miska. Judit szülei ellenezték a házasságot: „Iszákos, lump fráter... És szoknyavadász. Tégy le róla!" — tanácsolták lányuknak, aki azonban megmakacsolta magát: „Ha nem mehetek hozzá feleségül, akkor inkább az életemmel végzek!" — mondta durcásan a család viták lezárásaképpen. A szülők féltették lányukat, ismerték a természetét, hogy nemigen enged elhatározásaiból, ezért az anyja puhult meg elsőnek. „Te is szeretted az italt, mégis jó férj lett belőled" — mondta egyszer az urának, aki most már belátta, hogy két nő, a felesége és a lánya ellen aligha védi meg álláspontját, így történt, hogy megtartották az esküvőt. Eleinte ment is minden baj nélkül. Úgy tűnt, hogy Miskának hasznára vált a házasság. Sok mindenhez értett, ügyes keze volt, úgyhogy meglehetősen könnyen boldogult és kerülni látszott a kocsmát is. Alig egy évvel később megszületett az első gyerek, egy fiú! Miska szinte táncolt büszke örömében és elhatározta, hogy házat épít. Hadd lakjon külön a család. Minden szabad idejét, a délutánjait és a szombatvasárnapjait az építkezésen töltötte. Ilyen ütemben hamarosan fölépült a ház s ők hárman átköltözhettek az új, saját otthonukba. Másfél évvel később kislányuk született. Akkor még nem tudhatta senki, hogy ezzel fordulópontjához ért a négy főnyire gyarapodott kis család sorsa. § § § Az új házra büszke apa az újszülött kislány keresztelőjére meghívta régi cimboráit. Sűrűn emelgették a poharakat, végül is nagy dorbézolás lett a keresztelői iddogálásból. Másnap is alaposan a pohár fenekére néztek, de ezúttal már a kocsmában. Egy csinos, jó alakú pincérlány szolgálta ki őket. Az ital ördöge nemcsak Miska szomját gerjesztette, de a szoknyavadászi hajlamot is fölébresztette benne, ölelgette, markolászta a lányt , és másnap annak ágyában érte őt a reggel. Újra napirenden szerepelt nála az italozás. Előfordult, hogy egyetlen héten háromszor-négyszer is részegen tántorgott haza. Egyre többet ivott, és ami még mélyebbre sodorta a lejtőn, gyakran váltogatta a szeretőit. Judit szótlanul tűrte férje kicsapongásait. Nem ment szólni, mert a részegen hazajáró férfinek gyorsan járt a keze. Nemegyszer előfordult, hogy megverte a feleségét és ha sírni látta a gyerekeket, akkor azokat is. Az asszony magába fojtotta keserűségét s nem szólt, mert félt. Féltette a saját és a gyerekek életét. Az italozás, a nőzés, az éjszakába nyúló dáridózás sok pénzbe került. Miska egyre kevesebbet adott haza, feleségének néha a szomszédoktól vagy a szüleitől kellett kölcsönkérnie, hogy legyen miből főznie a két gyereknek . . . Judit élete sivárrá, örömtelenné vált. Látástól vakulásig gürcölt, otthoni munkát vállalt s becsülettel ellátta a gyerekeket. A sok gond, a nehéz élet megviselte ugyan, de nem panaszkodott senkinek, még akkor sem, amikor Miska az ő keresetét is elitta. „Dolgoztam rátok eleget, most egy kicsit én is szórakozhatok ..." - mondta durván a férfi, amikor pénzt követelt Judittól. § § § Egyhangúan, sok-sok szomorúsággal teltek a hónapok, múltak az évek. A házat el kellett adni, csak a hátsó udvari szoba maradt meg nekik. Meg az egyre szaporodó adósság. Miska már csak akkor járt haza, amikor nem volt mit ennie. „Adj vacsorát a hites uradnak ..." — vigyorgott ilyenkor gúnyosan az asszony arcába. Ha elég ennivaló volt otthon, Judit tányért és főtt ételt tett Miska elé. És amíg férje evett, megpróbálta őt életmódjának megváltoztatására, jobb belátásra bírni, de mindig csak újabb megalázás volt a válasz. Ha pedig nem tudta étellel kínálni a férfit, az szó nélkül megverte Juditot. A szomszédok és az ismerősök régebben figyelték már az asszony meddő küzdelmét a sors kegyetlenségével. Többen is azt tanácsolták neki, hogy váljon el Miskától. Ő azonban összeszorította a fogót és nem válaszolt. Némán viselte a megaláztatást és csak akkor szegült szembe csavargó életet élő férjével, amikor az a gyerekekre is kezet emelt. Az időközben óvodássá cseperedett kislány és elemistává lett kisfiú nem szerette az apját. Mindketten féltek, tartottak tőle. Ha otthon volt, úgy néztek rá, mint valami betolakodó, veszélyes idegenre. Miska egyszer olyankor jött haza, amikor a két gyerek egyedül volt otthon. A fiú nem engedte be apját a lakásba, csak kiszólt az ablakon, hogy anyjuk tudta nélkül senkinek sem szabad ajtót nyitnia. A részeg férfiben felforrt a méreg. Elvakult dühében puszta öklével meg egy fatuskóval öszszezúzta az ajtót és jó alaposan megverte a fiút. A kislány kisurrant az udvarra és átszaladt a szomszédok kertjébe, onnan nézte megszeppent arccal, hogy mit művel a lakásban az apja. Miskát teljesen elvakította a féktelen düh. Amikor a kisfiú, maradék erejét összeszedve, verés közben kisiklott a kezéből, s ráadásul se pénzt, se ennivalót nem talált, akkor éktelen haragra gerjedve összetörte a tányérokat, poharakat és elment a kocsmába. (A történet befejező részét lapunk 25. számában közöljük.) „Mi már csak az emlékekből élünk” Emlékmű a Westerplattén A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN • EMBERI SORSOK