A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-01 / 1. szám
szerencsét hoz „Kéményseprőt látok, szerencsét találok!" „Egy, kettő, három, négy, leütöm a szerencséd!" De sokat mondogattuk még húsz-huszonöt éve is ezeket a játékos szólásokat. Megköpködtük a tenyerünket, megfogtuk a gombunkat és másik kezünkkel „leütöttük" a mellettünk lépdelő barátunk szerencséjét , hogy több maradjon nekünk, neki pedig a válla is belesajduljon kezünk suhintásába ... A jelek szerint mostanában lassanként feledésbe merül ez a hagyomány. Na nem, egyáltalán nem azért, mintha újabban megszólnák az embert az illetlen köpködésért, de még csak azért sem, mert jobbára cipzáras vagy tépőzáras kabátokat kreálnak napjaink divatdiktátorai. Sokkal prózaibb oka van a dolognak: egyszerűen megfogyatkoztak a kéményseprők. Pedig abban a kéményben, amelyet gyakran tisztítanak a szakma művelői, nem gyullad ki a korom. A hagyomány szerint tehát az a ház, melynek ajtaján rendszeresen kopogtattak a kéménypartvist, golyózókötelet hozó mesterek, így vált szerencséssé. Persze, a tűzhelyet, és ezzel együtt a füstöt is, mindig valamiféle babona övezte. A rómaiak például úgy gondolták, hogy a füstnek hagyott nyílásokon a házi istenek közlekednek, a későbbi korokban pedig — állítólag — a Mikulás és egyéb védőszentek érkeztek ajándékokat osztogatni a „kaminlyukon” keresztül. Érthető, ha e szerencsehitből aeményseprőre is ragadt, hiszen ő védi a házakat a tűztől, óvta az emberek nehezen'■«lekuporgatott vagyonkáját a rosszul szelelő kéményből kipattanó szikra elöl. Egyszóval: szerencsét hozott. Idősebb, ma már nyugdíjas szakik mesélik, mennyire kapós szakma volt valaha a kéményseprés. A próbatétel már az inaskor legelején kezdődött, s aki nem tudott kellő tehetséggel kéményt mászni, annál aligha lehetett szó végleges alkalmazásról. A jelentkezőnek próbakéményen kellett bizonyítania, hogy képes a saját erejéből legalább az első pihenőhelyig eljutni. Az ügyetleneket, a gyengéket hamar kiszórták, akárcsak azokat, akik nem tudtak három kéményseprőlétrát úgy összerakni a csípős szagú, kormos füstjáraton, hogy azon fel lehessen jutni annak tetejéig. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert hajdanán odafönn ki kellett dugni a seprűt, hogy a tulajdonos lássa: tényleg dolgozik a mester. .. Lehetséges, hogy ezen a felvételi vizsgán ma már — amikor a hagyományos munkafogásokon kívül a nagyobb kémények műszeres ellenőrzésének, illetve a televíziós és endoszkópos tüzeléstechnikai berendezéseknek divatja járja—, inkább csak derülünk. Tény viszont, hogy a nevesebb kéményseprők régente szigorúan megrostálták tanítványaikat. Manapság azonban jócskán bajban van, aki válogatni akar az érdeklődök között, mert napjainkra bizony alaposan megcsappant a hajlandóság eme egykoron oly izgalmasnak vélt és sokak által irigyelt pálya iránt. Szomorú, ám beszédes bizonyítéka ennek, hogy előfordult már olyan esztendő is — például 1980-ban —, amikor a bratislavai kéményseprő-ipari szakiskola mindössze három elsős diákkal kezdte az új tanévet!... Nem kevésbé elgondolkodtató, ha úgy tetszik, hát figyelmeztető jel, hogy a szlovákiai szolgáltató vállalatoknál nem több, mint kereken hatszáz, jobbára középkorú, vagy idősebb kéményseprő van csak alkalmazásban. Pedig amíg kémény van a világon, addig kéményseprőre is szükség lesz! Igaz, a gáz- és olajtüzelésre való áttérés részben megkönnyítette a munkát, de távolról sem csökkentette, hiszen a rendeletek értelmében — érthetően — az ilyen tüzelésű kéményeket szintén rendszeresen felül kell vizsgálni, szükség esetén pedig kitisztítani. Ezen kívül a kéményseprők tisztítják a kórházak, az iskolák s egyéb középületek tüzelőberendezéseit, illetve a távfűtőművek valamennyi kazánját. A sortatarozások vagy a házavatók előtt ők vizsgálják meg a felújított és újonnan épült házak kéményeit. Munka tehát lenne bőven, éppen csak szakember van kevés, úgyhogy sok esetben csupán a legsürgősebb teendőket tudják gyors határidőben elvállalni. A Bratislavai Szolgáltató Vállalat két kéményseprőjével baktatok az utcán, majd betérünk egy kapuba, s percekkel később fenn vagyunk a tetőn. A talpunk alatt és fejünk felett is szó serint fütyül a szél. Émelygés meg szédülés környéket, ahogy a mélységbe pillantok. Nem úgy a mestert, aki a tetőcserép fölé erősített, arasznyi deszkán állva magyaráz.