A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-10 / 7. szám
Petőfi Sándor élete és halála — Szibériában Az Új Tükör ez évi 2. számában olvasható Fekete Sándornak, a lap főszerkesztőjének (és jeles Petőfi-kutatónak) Tudósítás egy fölöttébb érdekes sajtófogadásról c. terjedelmes írása, amelyből néhány jellemző részletet idéznék — kommentár nélkül. Amikor az utolsó szabad ülőhelyek egyikét nagy nehezen végre megleltem, a széken nejlontasakban egy 33 oldalas, nagyalakú füzetet találtam — a „MEGAMORV-PETŐFI EXPEDÍCIÓ JELENTÉSE" című (...) kiadványt. (...) Elsőnek egy számomra, sajna, ismeretlen előadóművész Petőfit szavalt, nyitányul a Szeptember végént adta elő, Sztanyiszlavszkijt idéző átéléssel. Mivel a szibériai legenda egyik legszebb mozzanata az, hogy költőnk a kietlen hómezőkön egy bizonyos Anna Kuznyecova odaadó szerelmével vigasztalódott, nem a legszerencsésebb ötlet volt épp azt a verset választani, melyben Petőfi még a sírból is örök szerelmet esküszik Júliának. (...) Az utóbbi időben a politikusok ritmuszavarait már lehet bírálgatni, de a próféták továbbra is mentelmi jogot élveznek, főleg a hamis próféták, csak azt az igazit, azt a Sándort volt szabad már életében rágalmazni, gyalázni, agyon is akarták verni. Talán ezért is néz olyan talányos szomorúsággal ránk azon az egyetlen dagerrotipián, amelyet a Kazánfejlesztő és Kutató Irodaennek vezetője, Morvai Ferenc az expedíció szervezője — L T. megj. (Petőfi-füzetének címlapján fordított állásban közöltek. (...) S jutott még eszembe számtalan szomorúbbnál szomorúbb gondolat, mondhatnám úgy is, hogy nem egy gondolat bántott engem egyszerre, hanem nagy embereink kultuszának ismétlődő mucsaiságai — szeretjük ünnepelni azokat, akiket nem is ismerünk igazából. (...) Mert nálunk csak a születési és halálozási vita igazán érdekes, ami a két esemény között zajlott, az már sosem keltett országos vitákat. Szegény Petőfi, ha ismerné utóéletének néhány épületesen ünnepi fejezetét, ha tudná, milyen színvonalon szoktuk megköszönni, hogy nemcsak született és meghalt, hanem közben irt és verekedett is, újra kifakadhatna, mint 1847-ben: „a világ minden köszönetéért sem adnak egy nadrágszíjat sem, melyre végső desperatiójában az ember magát fölakaszthatná". Már ott tartottam, hogy csendben elvonulok, amikor a virággal díszített elnöki asztal mögül végre felállt az iroda vezetője, Morvai Ferenc, s beszélni kezdett. (...) Morvai úr beszéde legalább annyira csapongott, egyik témáról a másikra váltott, mint az én tudósításom (...) Morvai úr is őszinte prófétája a Petőfi-keresésnek. Ha iránta érzett tiszteletem mégsem maradéktalan, annak az az oka, hogy a nagy ügyekhez gyakorta nélkülözhetetlen megszállottság mellett a gyakorlat mezején tudatos turpisságokat is megenged magának, legalábbis Petőfi-ügyekben. Elöljáróban idézett távirata (megjelent az Új Tükör 1989. évi 1. számában — L T. megj.) ugyanis egyértelműen mint tényt közölte: „Megtaláltuk költőnk, Petőfi Sándor sírját és valamennyi eredeti dokumentumot a Szovjetunióban, Szibériában, Barguzinban." Közölte, hogy expedíciója „felkutatta Petőfi dédunokáját, megkereste Petőfi házát, eljutott egészen a Petőfi sírjáig. Hivatalos megállapodás történt a szovjet vezetőkkel Petőfi 1989 nyarán történő exhumálására és Magyarországon történő eltemetésére". A távirat azzal is biztatott, hogy „valamennyi" szovjet dokumentum „a meghívottak rendelkezésére lesz bocsátva". E riadiószózat nyomán csődült össze december 28-án a Mikroszkóp Színpad közönsége (...) Nos, a közben lezajlott sajtófogadáson rögtön lelepleződtek némely furcsaságok. Nyersebben fogalmazva: nem kaptunk semmiféle dokumentumot, amely Petőfi szibériai tartózkodását bizonyíthatná. (...) Kaptunk viszont egy 2 oldalas xeroxmásolatot egy könyvből, melynek sem címét, sem kiadási évét nem nevezték meg, de Morvai úr szóban ezt is felsorolta annak bizonyítékául, hogy Petőfit a cári katonák foglyul ejtették. Nos, e 2 oldal egyetlen sorának lehet köze tárgyunkhoz: ebben az olvasható, hogy a segesvári csata után az oroszok „több mint háromszáz foglyot ejtettek". De mit bizonyít ez? Semmit. (...) Akadt valaha is olyan kutató, aki kétségbe vonta, hogy Bem katonái közül százak estek fogságba ? Ilyen kutató nem akadt. Pedig ennek a csatának olyan hatalmas irodalma van, orosz, német és magyar nyelven, amelynek puszta elolvasása is hónapokat venne igénybe. (...) nem az a bizonyítandó, hogy a cáriak foglyokat ejtettek, ez közismert, azt kellene igazolni, hogy e foglyokat el is vitték magukkal Szibériába. (...) Morvai úr lendületbe ösztökélve magát, a bizonyítékok közt emlegette azt is, hogy megtalálták a szovjet város levéltárában a Petőfi oroszországi életére vonatkozó dokumentumokat. (...) Az eredeti „szovjet!) nyelvről" készült fordítás fel is sorolja e kilenc várost. (...) Mivel Kozsevnyikov (a szovjet Levéltári Főigazgatóság vezetőjének első helyettese — L T. megj) levelét „szovjet nyelven" is közli a Jelentés, alkalmam nyílt kételkedni Morvaiék fordításának hitelességében. (...) Ellentétben Morvaiék fordításával az orosz eredeti azt közli, hogy Balajthy (Morvai Ferenc filmrendező munkatársa — L T. megj.) csoportja csak a Hadtörténeti Levéltárban készített felvételeket ama kilenc város levéltárának Petőivel kapcsolatos iratai felvételére akkor lesz lehetőség, „miután elvégeztük a munkát a megjelölt városok levéltárában a megfelelő anyagok feltárására". (...) a legkevesebb, amit kollegiálisan mondhatok: ,» szibériai Petőfi" legendájának eddig senki sem ártott annyit, mint a Megamorv első expedíciója. A második expedíció előtt tehát rendezni kellene soraikat: szükségük van egy olyan emberre, aki tud oroszul, s egy olyanra is, aki különbséget tud tenni az esetleg elképzelhető, a lehetséges, a valószínű és a bizonyos között. Lapozgatott: LACZA TIHAMÉR DÉNES GYÖRGY KÉT Akármi fagyos volt a föld Akármi fagyos volt a föld, akármi zord a táj, a szívós gyökerek állták a fagy rohamait, nem kiáltoztak, nem fenyegettek az égre: fáj! Kitartottak ájult görcsökben tavaszig. Emlékeztek ? Vagy elfeledték a rettentő tetszhalált? Teljesítették, mit rájuk szabott a végzet. Fönt, a fagyos ág még kicsit sírdogált de már elfogta a napból fakadó tüzecskéket. A gyökér meg fölpumpálta az életadó nedveket pattanjon rügy, nyíljon virág, zöldelljen száz levél. Hisz csak az lehet boldog, aki megszenved az életért így hálózza be a lét a földet és eget Fotó: J. DUBEN VERSE Lándzsák között Lándzsák között állunk őrizzük sorsunk de elsorvad az álmunk valaha szép volt nagy álmos szemedben az égbolt mikor megárvutt réteken át vitted az alkony káprázatát valaha mosolyt virágzott az arcod tekinteted a dús lombot ölelte az iharosban villő had szökellt a tavaszelő színeit keverte Nem lehetek már aki voltam nem dalolok mert könnyekig daloltam te sem dalolsz, mert létünk szürke lett nem ég csillag a szívünk felett 15