A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-26 / 35. szám

n játszó gyereket bámulok. A homokban ugrál. Nem törődik vele, hogy hófehér ruhácskája megszürkül. Milyen jó neki, ő csak a játékra gondol. A homokvárakat ő építi és ő rombolja le, ha annak kapui megtagadják képzeletvilá­gának szállásadását. Már egy óra lehet, mikor továbbindulok a Dunaparton a Parlament felé. A pártház mellett elhaladva arra gondolok, hány hajléktalannak lehetne itt szállása. Közben a Duna fölött keringő madarak vonják el a figyelmem. Hiába, ezeket az ég­ föld között lebegő állatokat mindig is irigyeltem. Irigyeltem, mert urai saját akaratuknak. Ha kedvük van fölszállnak, és senki nem parancsolja őket le. Ha elfáradnak, bármelyik fa lombja szállást ad. Lassan kirajzolódnak a Parlament körvonalai. Most már nem is kérdezősködöm, míg nem érem el az épületet. Gyönyörködni akarok az építészet e remekművében, és nem szeretném, ha az elutasító válaszok miatt kevesebbnek lássam. Mielőtt az oroszlánokhoz érek, Kossuth szobra előtt állok meg, és adózok néhány perc emlékezéssel. Mert mi lett volna, ha... Az épület főbejárata előtt elhaladva, emberek tucatjaival találkozom. Mindegyik csoport a saját anyanyelvén magyarázza és kommentálja a látványt. Cinikusan arra gondolok, vajon Kos­suth nem érzi-e sértve magát, amiért ezek nem magyarul társalognak? Nem gondol-e arra, hogy ezek csak azért nem beszélnek magyarul, mert épp őt mocskolják, és nem akarják, hogy ő is értse? És meddig tűri Rákóczi? Mikor vágtat lovával közénk, hogy buzogányával rendet teremtsen e bábeli zavarban, és arra kényszerítsen, hogy magyarul, csak magyarul beszéljünk? De ő nem teszi ezt, mert egy fejedelem, Erdély utolsó szabadon választott fejedelme, aki viszontagságos élete folytán megtanulta, hogy csak két nyelv van. Meg aztán az ő uralkodása idejében Erdélyben szabad volt beszélni a magyar mellett németül, latinul, ruszinul meg oláhul is. Újabb pihenőt tartok a parkban lévő padon, majd továbbindulok. Azt tervezem, hogy fölke­resem a nyolc évvel ezelőtti szállásom. A Néphadsereg utca Kossuth téri bejáratához énre megállapítom, hogy zsákutca lett, mert az út föl van bontva. Mivel nem nagy meggyőző­déssel indultam ehhez a célponthoz, az első akadály elveszi a kedvem attól, hogy az út másik oldalán próbálkozzam, így visszaballagok a Nyugatihoz. Közben állandóan szállás után érdeklődöm. Mind több és több járókelőt szólítik meg. Egy szakállas fiatalember elmagyarázza, hogy az IBUSZ irodáknál próbálkoztam. Eddig ez a legnagyobb eredmény, de az is marad, amit még akkor nem tudok. Visszatérek a pályaudvarhoz, újra taxisok környékeznek meg, látva a két csomagot. — TAXI? — Valami szállás? — toldom meg a kérdést. Egyikük szóba áll velem. Elmondja, hogy tud valakit, aki szállásadással foglalkozik, és szí­vesen elvisz oda. Először is két gond van. Én csak konyakkal tudok fizetni, ha az jó?! Másodszor, biztosra megyünk?! Megjegyzi, hogy a román konyak ugyan nem a legjobb, de azért egy üvegért elvisz a Feri bácsihoz... OKOS MÁRTON HÉT KINCSÜNK AZ ANYANYELV AZ IKES IGERAGOZÁS FEJLŐDÉSÉRŐL A nyelvet sokszor élő szervezethez szoktuk hasonlítani, erre utalnak az ilyen szókapcsolatok: élő nyelvek, holt nyel­vek, a nyelv születése, a nyelv fejlődik, elhal stb. A nyelv, más élő szervezetekhez hasonlóan dinamikus jelenség, egyes elemei, részrendszerei folyton "mozog­nak", változnak. Egyes változások gyors lefolyásúak, szinte robbanásszerűek, ezért az egyén számára is érzékelhetőek, más változások viszont lassúak, évszázadokon át tartanak, tehát folyamat jellegük csak hosszú idő elteltével tudatosul bennünk. A lassú, szinte észrevétlen változásra, az eredeti rendszer átrendeződésére kitű­nő példát szolgáltat az ikes igeragozás fejlődésének — természetesen csak váz­latos — áttekintése. Az ikes igeragozás az alanyi ragozás egy alfaja s mint ilyen, önálló magyar fejlemény. A szakemberek szerint kialakulása az ősmagyar korra tehető; ez az időszak a magyarság különválásától a honfoglalásig terjed, vagyis az időszámításunk előtti ötszáztól az időszámításunk utáni tizedik század közötti korszakot foglalja magába. Első összefüggő nyelvemlékünkben, a Halotti Beszédben már előfordulnak ikes rago­zási alakok, pl. ó­evek, horoguvék stb. A feltételezések szerint az -ik rag eredetileg a szenvedő és a visszaható igék jelölésére szolgált, mivel azonban ezek az igék mindig tárgyatlanok (hiszen a cselekvés esetükben nem irányul külső tárgyra), az ikes ragozás az idők folyamán a tárgyatlanság mellékértelmét is magába szívta. Ezért régen ha egyes, eredetileg tárgyas ige tárgyatlan használatát kíván­ták hangsúlyozni, az igét ikesen ragozták, pl. bízik valamiben, de megbíz valakit valamivel. Más igéket viszont mind tárgyas, mind tárgyatlan értelemben ik­­telenül ragoztak. Mindez oda vezetett, hogy a nyelvhasz­nálat a XVI. századtól ingadozni kezdett. Szathmári István ezzel kapcsolatban ki­mutatta, hogy legelső, a XVI—XVII. században keletkezett nyelvtanaink szer­zői egy kivételével szabályosan alkalmaz­zák az ikes ragozást, de sok adat utal arra, hogy a beszélt nyelvben már előrehaladott volt a szabályos ikes rago­zás bomlása. A múlt században mind Révai Miklós, mind a nyelvújítók, például Kazinczy, választékosnak tartották, s ezért támogatták az ikes ragozást, így egyfajta kettősség alakult ki, mely nap­jainkban is megfigyelhető: a köznyelvben még az állandó ikes igéket is általában iktelenül ragozzuk, pl. Én is iszok egy kis vizet; a művelt köznyelvben, főleg annak írott változatában viszont megma­radt — bár csak egyes alakokban — az ikes ragozás. Az ikes igeragozás ma már lexikális és stilisztikai sajátosság: csak egyes igékre, s azon belül is csak egyes alakokra korlátozódik. Ugyanakkor érdekes, hogy a nyelvi változás (az eredeti szabályos ikes rag felváltása iktelennel) nem egy­formán érinti az egyes alakokat. Az ikes ragozás leginkább a kijelentő mód egyes szám első és harmadik személyében "tartja" magát: eszem — eszik, lakom — lakik. A Nyelvművelő Kézikönyv megállapítása szerint az ikes jelleg "erősen elmosódott" a feltételes és a felszólító módban. Az enném, ennél, ennék, illetve az egyes, egyés, egyéb alakokat ma feltűnően választékosnak érezzük. Egyes igék esetében viszont a felszólító mód harmadik személyű alak a publicisztikai vagy a tudományos stílusban továbbra is használatos (sőt használata olykor kizárólagos), ilyenek pl. váljék, vitázzék következzék. Nagyon érdekes megfigyelni a kijelentő mód egyes szám második személyű alak viselkedését. A szabályos ikes ragozásban ennek ragja az -l, pl. iszol, mosddl; manapság azonban egyre inkább a jó­hangzás szerint választjuk az ikes -/ vagy az iktelen -sz ragot, pl. az -l végű igék az iktelen -sz ragot kapják: csuklasz, a sziszegő hangra végződőek pedig az -l ragot. Ez a tény véleményem szerint kihat arra is, hogy egy-egy, leginkább vagy alapvetően tárgyatlan igét ikesnek tar­tunk-e, vagy sem. Több szociolingvisz­­tikai vizsgálat is kimutatta például azt, hogy az eredetileg iktelen edz igét az adatközlők jó része hajlamos ikesen ragozni (egyes szám első személyben). A Nyelvművelő Kézikönyv szerint a -z végű igék egy része még a közelmúltig is a választékos stílusban iktelen volt, pl. esedez, áhítoz; ma viszont ezek az igék — tárgyatlan használatban — általában felveszik az -ik ragot, áhítozik valamire, esedezik valamiért. A felsorolt példák is mutatják, hogy az évszázadok folyamán az ikes ragozás rendszere átalakult, sőt a kutatások arra engednek következtetni, hogy ez a folya­mat tovább tart. Ha lenne lehetőségünk ezt a kérdést száz év múlva újra meg­vizsgálni, nyilván egészen más képet kapnánk erről a jelenségről, mint amilyent most felvázoltunk. SZABÓ MIHÁLY GIZELLA 15

Next