Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1973 (80. kötet = Új folyam 18. kötet)

1973 / 1. sz. - SŐTÉR ISTVÁN: Petőfi Sándor

az 1845-ös esztendőt lezáró költeményekben, Petőfi hangjának elkomorulá­sára kell felfigyelnünk. Ez a komorság Az őrült és a Felhők korszakában, 1846 tavaszáig tetőződik be. Az irodalomtörténet mindeddig csak a „világfájdal­mas" divatnak adózást akarta látni e korszak verseiben. Pedig valójában itt Petőfi legsúlyosabb életválságának lehetünk tanúi, — és ez a válság a forradalmi mondanivaló legtisztább témáihoz és indulataihoz segíti a költőt hozzá. Ember- és világgyűlölet hangján szólnak hozzánk a válság­ korszak költeményei, — de nem valami Byron-hatás, hanem nagyon is sajgó, valósá­gos fájdalmak gyümölcseiként. A komor, meghasonlott hang a kritikusokhoz írott költeményekben szólal meg először: „Légy átkozott, te átkos pillanat, Melyben fogantatom" — hallhatjuk Petőfi „új" hangját, mely annyira különbözik a János vitézétől. A „hír borostyánfájának" tövét a „meggyilkolt boldogság — kiontott vére és könnyűi mossák" — kezdi megismerni Petőfi azt a világot, melybe az or­szágutak, a nyomortanyák emberibb világából került bele. Petőfi egyedül áll szemben egy ellenséges irodalmi táborral. „Gyalázatos világ ! mit nem gondol ki még? — Hogy szívemet sebezd. . ." — vall válságának eredetéről Petőfi. És a köréje záruló ostromgyűrűről tanúskodnak a Jókaihoz intézett sorok is: „Miért szeretsz te engemet, kit annyian gyűlölnek? — S én, aki annyit gyűlölök, Téged miért szeretlek?". . . Petőfi csaknem megtagadja most korábbi, derűs költeményeit (Ismerjétek meg!); ez a költő, akinek szívébe beleütötte horgát a „vad világ", — ez a Petőfi, aki az 1845-ös esztendőt két rettenetes álomverssel végzi, s a Téli éjben így kiált: „. . . béke és fény nem való nekem"; ez a Petőfi nem „divatból" szenved, ahogyan eddig állította a művéről szóló irodalom, hanem, mivel egyedül kénytelen elviselni egy népgyűlölő, osztály-előítéletektől elvakult irodalmi élet — kritikusok és szerkesztők — hajszáját. Petőfi szenvedései nagyon is valóságosak, — de ezek a szenvedések hozzájárulnak ahhoz, hogy forradalmi költészete kibontakozzék. Az őrült sem „genre-vers", nem holmi „beleélés", egy meghasonlott ember gondolkodásmódjába, hanem nagyon is tiszta vallomás Petőfi szenvedéseiről. Ez a költemény az indulat robbanásszerű kitöréseiben halad előre, s szabad asszociációs láncolata mögött rendkívül világos mondanivalót kell felismer­nünk. Illyés e korszak valóságos koronáját látja Az őrültben, s szerinte ez a költemény a Felhők mondanivalóját sommázza. Az 1845—46-os forduló verseinek tanulmányozása Petőfi tudatos forradal­miságának genezisét ismerteti meg velünk. A népköltőként fellépett Petőfi már 1845-ben súlyos konfliktusba kerül azokkal az erőkkel, melyek később majd 48 forradalmának is gátakat vetnek. De Petőfi ekkor még nem alakí­totta ki egész gazdagságában, szélességében azt a forradalmi eszmeiséget, mely nemsokára már egész költészetének legfőbb ihletője lesz. Egyelőre még az egész világgal szemben támad szívében keserűség, kétségbeesés. Ha csak ennél marad meg, nem válik belőle igazi, forradalmi költő. De Petőfi nem marad meg az egyetemes világgyűlöletnél. A Felhők-ciklus jelezte válság­korszak után gyűlölete csak a zsarnokság, az elnyomatás ellen irányul már. E kibontakozás felé mutat már a Vajda Péter halálára írott költemény is, mely a „szabad szegénység kőszikláiról" szól, s a halottban a „függetlenség hősét" siratja. És a Felhők-ciklus egyik verse már a későbbi, forradalmi mondanivalót kezdi megütni: „Álmomban én a Rab nemzetek bilincsét tördelem !".. . Végül pedig a Sors, nyiss nekem tért. . . már a világgyűlöletből 1* 3

Next