Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1973 (80. kötet = Új folyam 18. kötet)
1973 / 1. sz. - SŐTÉR ISTVÁN: Petőfi Sándor
következetten azért kiált, hogy „tehessek — Az emberiségért valamit!"... A vers csodálatos zárószakaszaiban az emberiségért vállalt mártír-halál képe mintegy az Egy gondolat bánt engemet nagy látomásának előkészítőjeként jelenik meg. Az 1846-os esztendő szinte jelképesen zárul majd le ezzel a költeménnyel. Az 1847-es esztendőnek, melyben Júliáért kell megküzdenie, pedig csaknem mottójaként hat a Szabadság, szerelem. . . Petőfi a válság lezajlása után az egész, szenvedő, elnyomott emberiség költőjeként áll előttünk. De az a világszabadság, melyért ő ezentúl lelkesít, elválaszthatatlanul összefonódik a haza szabadsága ügyével. Hisz eddigi költeményei is a népről szóltak, amelynek még nincs hazája. A nép hazáját, s a világszabadságot Petőfi, forradalmi úton kívánja megszerezni. 1846-os költeményeinek legjava az elkerülhetetlen, a tisztító forradalom, — és a tökéletes, az emberhez méltó társadalom reménye szólaltatja meg. ,,Egy vérözön kell ! és ha az lefolyt majd — A megmosdott föld tiszta szép leend, — És lakni fognak emberek fölötte, — Hasonlítók az isten képéhez." Íme, így válik valóságosabbá a Tündérország mesés paradicsoma. Petőfi immár „véres napokról" álmodik: „Mik a világot romba döntik, — S az ó világnak romjain — Az új világot megteremtik." E véres napok gyümölcse lesz majd az a Kánaán, melyben „a bőség kosarából — Mindenki egyaránt vehet". Az Egy gondolat bánt engemet hatalmas, forradalmi látomása után Petőfi politikai költészete a mozgósítás, az agitációs munka jegyében bontakozik ki. Mennyire világosan mutatja például A XIX. század költői ennek az új típusú, politikai költészetnek jellemző vonásait: a világosságot, a tisztaságot, az érvelés, az indoklás indulatosságában érvényesülő mozgósító erőt! Az Egy gondolat bánt engemet hatalmas képei a közösségi halál nagyszerűségét érzékeltették, a magányosan elfogyó gyertya és a villámsújtotta tölgy, a hegyről alágördülő szikla pusztulásának szembeállításában, majd abban a monumentális látomásban, mely „kelettől nyugatig" harsogtatja a „szent jelszót": a világszabadságot ! De az 1847-es költemények, s köztük például A nép nevében is, másféle forradalmiságból fakadnak. A nagy átalakulás lehetősége most sokkal biztatóbban, valóságosabban tárul már elénk. Petőfi ezért folyamodik a konkrét agitáció eszközéhez, ezért hivatkozik Dózsa hírére, melyet Eötvös is ébreszt már történelmi regényében, habár a Petőfiétől ugyancsak eltérő módon. Petőfi műve itt már a Kossuth- programot szolgálja, — de ugyanakkor túl is mutat rajta. 1847 január elején a Szabadság, szerelem! című vers fölvet egy kérdést, melyre a feleletet a Beszél a fákkal a bús őszi szél című költeménye adja majd meg. Miféle harc, miféle fejlődés illeszkedik e két költemény közé? 1847 júliusától kezdve Petőfi költeményeiben a magánélet és a közélet problémái hol egymástól elszigetelten, hol pedig egymással szembeállítva jelennek meg. Egymás szomszédságában találunk olyan költeményeket, melyek vagy tisztán a szerelem témáját szólaltatják meg, vagy pedig tisztán, a közéletét. Július 14 és 17 között írja meg a Látom kelet leggazdagabb virányit című költeményét, mely a szerelmi vallomások sorában oly fontos helyet foglal el, és szomszédságában ott találjuk a Kard és láncot, mely a szerelmi érzést teljesen mellőzve foglalkozik a közélet nagy, forradalmi kérdéseivel. A két téma ilyen elkülönülése egy ideig jellemző is e korszakban Petőfire. De nem szabad felednünk, hogy a költő valójában e két téma összhangba hozására törekszik. Hogy a közélet és a magánélet kérdései miként tusakodnak Petőfi szívében, arról érdekes tanúsággal szolgál a Válasz kedvesem levelére, mely csaknem önélet - 4