Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1974 (81. kötet = Új folyam 19. kötet)
1974 / 11. sz. - KÖNYVSZEMLE - HUTÁS MAGDOLNA, R.: Petőfi szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete. Első kötet A-F. Budapest: Akad. K., 1973. 1167 p. [ismertetés]
használt formái is költőiséget tartalmaznak. A szótár íróinak talán itt sikerült legjobban megragadni Petőfi Sándor nagyságát, hiszen az egyszerűségben is zseniálisat alkotni, ez a kulcsa világirodalmi rangnak. Természetesen Petőfi nem csak egyszerű szavakat használt. Csak két példát vegyünk a gazdag népnyelvi szókincsből, melynek példamondatai önmagukban is érzékeltetik, hogy mit jelent egy motivált szó akár önmagában is, nem is szólva arról, hogy mennyire fokozódik stitusértéke, ha költői képnek használja a költő. Ebben mutatkozik meg talán legjobban Petőfi ízlése és arányérzéke. A bábuz 'babával játszik' szó példamondata: „Katica bábuzott a padkán Erzsikével, Peti meg szántott a földön kukoricacsővel'. Vagy például az egész cigánykerék szócikk: „(szókapcs:) hányja a cigánykereket 'tenyerén és talpán kerék módjára sorozatosan átfordul". (kép) Úgy szeretek állni a szélmalmok előtt !elnézném ezeket. Amint vitorlások hányja, egyre hányja A cigánykerekeket". Petőfi gazdag szókincse egyaránt merít az irodalmi (ama, asszony, atya, báj, bú, boldog, csillag, ciprus, csata, csermely, dal, ég ige, ég főnév, érez, finom stb.), népi (asszondja, átábota, bábuz, bagóz, cigánykerék, cudar, csikófog, csürhe, dögönyöz, eszterhés stb.), a nyelvújítási (anyag, anyagi, arány, báj összetételei 'kellem' jelentésben, cím, címer, címszerep, csáb, csáberejű, diadalmenet, dics, emlékkönyv, forradalom stb.) és az idegen szavak forrásából ( anekdota, antichambre, antipátia, bagatell, cenzor, cenzúra, civilizáció, demokrata, demokratikus, denique, equipage, frankez). A költő-forradalmár totális érdeklődése olyan műveltségelemeket hozott felszínre, amelyek addig vagy csak lappangtak, vagy csak bizonyos körökben éltek. Nyelvi vetületükre is csak az utóbbi időben kezdtünk felfigyelni. A Petőfi-szótárnak az a legnagyobb jelentősége, hogy a szavakban megtestesülő gondolatot és egyéb tudati tartalmat közkinccsé tette. Petőfi költészetének, prózájának és levelezésének feldolgozásával a közszó erején kívül a tulajdonnév szerepére is rávilágított. Elsősorban a gondolat közlésében (Afrika, Ausztrália, Ázsia, Európa), de egyéb vonatkozásban is, mint például felhívja a figyelmet az életrajzi vonatkozásokra (Aszód, Ginkota, Debrecen), névdivatokra (Amália, Ambrus, Andor stb.), a költő műfordításaira (pl. Capulet és Capuletné). De a nyelvtudomány számára is tanulságos, nemcsak a tulajdonnév írása, helyesírása szempontjából, hanem pl. a tulajdonnevek „melléknevesítése", az -i képző rohamos terjedésének bizonyságául (az aranyjánosi, austerlitzi, Barègesbeli, barègesi stb. nyelvi alakulatok, de ezt bizonyítja az alatti, előtti, fölötti stb. is). Értékesnek tartom ezenkívül a névmások, kötőszók, határozószók szócikkeinek jelentésrovatát, amelyben pontos logikaimondattani meghatározásokat találunk (pl. amaz, akár, amely). Új szótárunk birtokában másként látjuk majd irodalmi nyelvünk és nyelvi stílusunk fejlődését. De szűkebb értelemben a szótárból kikerekedő költői motívumgyűjteményt az irodalomtudomány is értékesítheti. Végül pedig a magyar nyelvtudomány egy új lexikográfiai koncepcióval lett gazdagabb. A Petőfi-szótár gondolatát először 1950-ben Földessy Gyula vetette fel, s most kezünkben tartjuk a mű első kötetét. Komoly tudományos előkészület, fáradságos, hosszas filológiai munka, sőt az egész Petőfi-életmű irodalomtörténeti feldolgozása kellett ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából az azóta elhunyt Gáldi László irányításával J. Soltész Katalin, Szabó Dénes és Wacha Imre a szótárt megírják. R. Hutás Magdolna ,738