Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1974 (81. kötet = Új folyam 19. kötet)

1974 / 11. sz. - KÖNYVSZEMLE - HUTÁS MAGDOLNA, R.: Petőfi szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete. Első kötet A-F. Budapest: Akad. K., 1973. 1167 p. [ismertetés]

használt formái is költőiséget tartalmaznak. A szótár íróinak talán itt sikerült legjobban megragadni Petőfi Sándor nagyságát, hi­szen az egyszerűségben is zseniálisat al­kotni, ez a kulcsa világirodalmi rangnak. Természetesen Petőfi nem csak egyszerű szavakat használt. Csak két példát ve­gyünk a gazdag népnyelvi szókincsből, melynek példamondatai önmagukban is érzékeltetik, hogy mit jelent egy motivált szó akár önmagában is, nem is szólva arról, hogy mennyire fokozódik stitusértéke, ha költői képnek használja a költő. Ebben mutatkozik meg talán legjobban Petőfi ízlése és arányérzéke. A bábuz 'babával játszik' szó példamondata: „Katica bábu­zott a padkán Erzsikével, Peti meg szán­tott a földön kukoricacsővel'. Vagy pél­dául az egész cigánykerék szócikk: „(szó­kapcs:) hányja a cigánykereket 'tenyerén és talpán kerék módjára sorozatosan át­fordul". (kép) Úgy szeretek állni a szél­malmok előtt !­elnézném ezeket. A­mint vitorlások hányja, egyre hányja A cigány­kerekeket". Petőfi gazdag szókincse egyaránt merít az irodalmi (ama, asszony, atya, báj, bú, boldog, csillag, ciprus, csata, csermely, dal, ég ige, ég főnév, érez, finom stb.), népi (asszondja, átábota, bábuz, bagóz, cigány­kerék, cudar, csikófog, csürhe, dögönyöz, eszterhés stb.), a nyelvújítási (anyag, anyagi, arány, báj összetételei 'kellem' je­lentésben, cím, címer, címszerep, csáb, csáberejű, diadalmenet, dics, emlékkönyv, forradalom stb.) és az idegen szavak forrá­sából ( anekdota, antichambre, antipátia, bagatell, cenzor, cenzúra, civilizáció, demok­rata, demokratikus, denique, equipage, fran­kez). A költő-forradalmár totális érdek­lődése olyan műveltségelemeket hozott felszínre, amelyek addig vagy csak lap­pangtak, vagy csak bizonyos körökben éltek. Nyelvi vetületükre is csak az utóbbi időben kezdtünk felfigyelni. A Petőfi-szó­tárnak az a legnagyobb jelentősége, hogy a szavakban megtestesülő gondolatot és egyéb tudati tartalmat közkinccsé tette. Petőfi költészetének, prózájának és leve­lezésének feldolgozásával a közszó erején kívül a tulajdonnév szerepére is rávilágí­tott. Elsősorban a gondolat közlésében (Afrika, Ausztrália, Ázsia, Európa), de egyéb vonatkozásban is, mint például felhívja a figyelmet az életrajzi vonatko­zásokra (Aszód, Ginkota, Debrecen), név­divatokra (Amália, Ambrus, Andor stb.), a költő műfordításaira (pl. C­apulet és Capuletné). De a nyelvtudomány számára is tanulságos, nemcsak a tulajdonnév írása, helyesírása szempontjából, hanem pl. a tulajdonnevek „melléknevesítése", az -i képző rohamos terjedésének bizony­ságául (az aranyjánosi, austerlitzi, Barèges­beli, barègesi stb. nyelvi alakulatok, de ezt bizonyítja az alatti, előtti, fölötti stb. is). Értékesnek tartom ezenkívül a névmások, kötőszók, határozószók szócikkeinek je­lentésrovatát, amelyben pontos logikai­mondattani meghatározásokat találunk (pl. amaz, akár, amely). Új szótárunk birtokában másként lát­juk majd irodalmi nyelvünk és nyelvi stílusunk fejlődését. De szűkebb értelem­ben a szótárból kikerekedő költői motí­vumgyűjteményt az irodalomtudomány is értékesítheti. Végül pedig a magyar nyelvtudomány egy új lexikográfiai kon­cepcióval lett gazdagabb. A Petőfi-szótár gondolatát először 1­950-ben Földessy Gyula vetette fel, s most kezünkben tartjuk a mű első kötetét. Komoly tudományos előkészület, fárad­ságos, hosszas filológiai munka, sőt az egész Petőfi-életmű irodalomtörténeti fel­dolgozása kellett ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából az azóta elhunyt Gáldi László irányításával J. Soltész Katalin, Szabó Dénes és Wacha Imre a szótárt megírják. R. Hutás Magdolna ,738

Next