Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2003 (110. kötet = Új folyam 48. kötet)

2003 / 1. sz. - SZOCIÁLIS EMLÉKEZET: A TÖRTÉNELEM SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA - VINCZE ORSOLYA - KŐVÁRINÉ SOMOGYVÁRI ILDIKÓ: A nemzeti identitás reprezentációja a sikeres történelmi regényekben[Teljes szöveg (HTML)]

Magyar Tudomány • 2003/1 A NEMZETI IDENTITÁS REPREZENTÁCIÓJA A SIKERES TÖRTÉNELMI REGÉNYEKBEN Vincze Orsolya PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet -vinor@studbtk.pte.hu Kőváriné Somogyvári Ildikó PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet Azt a folyamatot, illetve a folyamat eredmé­nyeként létrejövő tudati képződményt, melynek során egy csoport megalkotja a számára jelentéssel bíró dolgok univerzu­mát, Moscovici (1961) nyomán szociális re­prezentációnak nevezik. A szociális repre­zentációnak identitásképző funkciója is van. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a csoport minden tagja osztozik ezek­ben a reprezentációkban, másrészt abban, hogy a csoport meghatározza tagjai számá­ra, hogy a különböző reprezentációk kö­zött milyen kapcsolatot létesíthet, vagyis korlátozza az asszociációs szabadságot, ezáltal előír egy, a csoportra jellemző olyan szemléleti módot, amely mentén a csoport megkülönböztetheti magát más csoportok­tól (Breakwell, 1993). A szociális reprezentációk a csoportban zajló interakciók során jönnek létre. A cse­lekvéses helyzetekhez való kötöttségükkel összefügg, hogy a reprezentációk gyakran narratív formában jelennek meg. Az elbe­szélő forma különösen jellemző a csoport múltjára, történetére vonatkozó reprezen­tációk fenntartására és átdolgozására. Ezek a narratívumok biztosítják a csoport törté­netiségét és időbeni folytonosságát (Einner és Fleischer-Feldman, 1996, László, 1997, László és munkatársai, 2002). Assmann (1999) az elbeszélés és identi­tás kapcsolatát az emlékezet szempont­jából vizsgálja. Nézete szerint minden cso­portnak ki kell alakítania az emlékezés kul­túráját, mely szükséges ahhoz, hogy a cso­port folytonossá tegye identitását. Minden kultúra létrehozza saját konnektív strktú­ráját, egyfajta közös tapasztalati és cselek­vési teret, amelyben megjelenő élmények később emlékekké válnak, így kapcsolva össze a jelent a múlttal. Assmann (1999) az emlékezet kommu­nikatív és kulturális formáinak megkülön­böztetésével lehetőséget nyújt arra, hogy betekintést nyerjünk a konnektív strktúra kialakulásának folyamatába. A kommuni­katív emlékezeti forma szigorúan időhöz kötött, amelyben a csoport tagjai kollektív élményeikre az aktív kommunikáció révén emlékeznek. Az emlékezet ezen tom­ája az idők során jön létre, és hordozóival együtt tűnik el. Assmann körülbelül negyven év­ben határozza meg azt az időintervallumot, amely során a csoport tagjainak emlékező­képessége kikerül az aktív kommunikáció színteréről, és átadja helyét a múlt szimbo­likus alakzatainak, azaz a kulturális emlé­kezet formáinak. A kulturális emlékezet feladata a múlt tárgyiasított alakzatokban való konzerválása. Míg az archaikus társadalmakban a konnektív striktúra koherenciáját a rímsok határozták meg, az írásbeliség megjelené­sével a rítus átadta helyét a textuális sor.

Next