Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2003 (110. kötet = Új folyam 48. kötet)
2003 / 1. sz. - SZOCIÁLIS EMLÉKEZET: A TÖRTÉNELEM SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA - VINCZE ORSOLYA - KŐVÁRINÉ SOMOGYVÁRI ILDIKÓ: A nemzeti identitás reprezentációja a sikeres történelmi regényekben[Teljes szöveg (HTML)]
Magyar Tudomány • 2003/1 A NEMZETI IDENTITÁS REPREZENTÁCIÓJA A SIKERES TÖRTÉNELMI REGÉNYEKBEN Vincze Orsolya PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet -vinor@studbtk.pte.hu Kőváriné Somogyvári Ildikó PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet Azt a folyamatot, illetve a folyamat eredményeként létrejövő tudati képződményt, melynek során egy csoport megalkotja a számára jelentéssel bíró dolgok univerzumát, Moscovici (1961) nyomán szociális reprezentációnak nevezik. A szociális reprezentációnak identitásképző funkciója is van. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a csoport minden tagja osztozik ezekben a reprezentációkban, másrészt abban, hogy a csoport meghatározza tagjai számára, hogy a különböző reprezentációk között milyen kapcsolatot létesíthet, vagyis korlátozza az asszociációs szabadságot, ezáltal előír egy, a csoportra jellemző olyan szemléleti módot, amely mentén a csoport megkülönböztetheti magát más csoportoktól (Breakwell, 1993). A szociális reprezentációk a csoportban zajló interakciók során jönnek létre. A cselekvéses helyzetekhez való kötöttségükkel összefügg, hogy a reprezentációk gyakran narratív formában jelennek meg. Az elbeszélő forma különösen jellemző a csoport múltjára, történetére vonatkozó reprezentációk fenntartására és átdolgozására. Ezek a narratívumok biztosítják a csoport történetiségét és időbeni folytonosságát (Einner és Fleischer-Feldman, 1996, László, 1997, László és munkatársai, 2002). Assmann (1999) az elbeszélés és identitás kapcsolatát az emlékezet szempontjából vizsgálja. Nézete szerint minden csoportnak ki kell alakítania az emlékezés kultúráját, mely szükséges ahhoz, hogy a csoport folytonossá tegye identitását. Minden kultúra létrehozza saját konnektív strktúráját, egyfajta közös tapasztalati és cselekvési teret, amelyben megjelenő élmények később emlékekké válnak, így kapcsolva össze a jelent a múlttal. Assmann (1999) az emlékezet kommunikatív és kulturális formáinak megkülönböztetésével lehetőséget nyújt arra, hogy betekintést nyerjünk a konnektív strktúra kialakulásának folyamatába. A kommunikatív emlékezeti forma szigorúan időhöz kötött, amelyben a csoport tagjai kollektív élményeikre az aktív kommunikáció révén emlékeznek. Az emlékezet ezen tomája az idők során jön létre, és hordozóival együtt tűnik el. Assmann körülbelül negyven évben határozza meg azt az időintervallumot, amely során a csoport tagjainak emlékezőképessége kikerül az aktív kommunikáció színteréről, és átadja helyét a múlt szimbolikus alakzatainak, azaz a kulturális emlékezet formáinak. A kulturális emlékezet feladata a múlt tárgyiasított alakzatokban való konzerválása. Míg az archaikus társadalmakban a konnektív striktúra koherenciáját a rímsok határozták meg, az írásbeliség megjelenésével a rítus átadta helyét a textuális sor.