Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 6. (1955)
1955 / 1-2. szám - HAGYOMÁNY - Fábián Imre: Debrecen zenei múltja
kétszáz példányban Gyulafehérváron kinyomatott és amely vastag félirntú könyvben a néhai Gönczi Fabricius György által 1592-ik évben Debreczenben kiadatott, Énekek és Dicséretek javítva és bővítve s Dávid másfélszáz zsoltáraival és pótolva foglaltatott, juttatott egy példányt Debrecen városának is. (Szűcs István). Miként a város örvendezett, ha úgy fordult sora, azonképpen az eklézsia pásztorai dorgáltak, kifogásoltak. Kubai Gellért holland akadémiákon tanult hittudós például 1677-ben „Delki flastrom és az emberi találmányok korbácsolása“ címmel könyvbe foglalta azokat a dolgokat, melyek neki nem tetszettek, és akkoriban a reformátusoknál szokásban voltak. Így többek között elítélte, hogy a gyermekek és ifjak ünnepi alkalommal ritmusokat mondanak, ekhós verseket énekelnek , hogy Jeremiás siralmait éneklik. Az énekes könyvek kiadása debreceni nyomtatásban továbbra is folyamatos . 1773-ban Margitai János typográfus új kiadást jelentetett meg „Az Isten Anyaszentegyházbeli Közönséges Isteni Tiszteletre rendeltetett Énekes Könyv“ címmel. E templomi használatra szánt énekeskönyv hangjegynyomása gondos, aprótetű szélességű darabokból van egybeállítva. A kollégiumi könyvtár H. 947 szám alatt „A debreceni Schola estvéri könyörgésé”nek 1672-ben nyomtatott szövegével összefűzve kéziratos dallamgyűjteményt őriz, éspedig 38 dallamot és szöveget, ismeretlen diák kótatásában. Lejegyzésének technikája XVIII. századbeli eredetre mutat. Kilenc olyan dallamot közöl, amelynek a szövege régebbi énekeskönyvekből, akkor, még dallam nélkül ismeretes. Későbbi énekeskönyvekben viszont sem szövegük, sem dallamuk nem fordul elő. Közben a város még mindig tiltja a hegedülésit. Az 1719. évi 596/63 határozat Hatházi István büntetéséről szól. A vád az volt ellene, hogy tilalom ellenére hegedült, másokat gonoszságra ingerelt. A vádlott nem tagadott, s így a határozat elrendelte : „vezettessék ki a városból, hegedűje furatossal (fából készült lapát) az kedés nyilatkozik meg ebben az ítéletben a város hivatali elöljárói részérül, mint a már említett Gyulai Mihály prédikátoré volt 1681-ben, hogy „valamennyi hegedű találtatnék városonkint, falunkint, kétfelé vágván, fűzfáikra kellene függeszteni, a táncot vonó hegedűsöket pedig lábuknál fogva felakasztani melléje”. Az iskolai éneklésmód egész fejlődésében zenetörténeti fordulópontot jelent az 1739. esztendő. Az országszerte dühöngő pestis Debrecen tizenkétezer lakosából alig három és fél ezret hagyott életben. Végül is már tömegsírba temettek egyházi szolgálat nélkül, énekes diákok nélkül. A kollégium is kiürült, alig harminc diákja maradt az akadémikus ifjak közül. A hiányzó énekes diákok pótlására az iskola páratlan műveltségű professzora, Maróthi György kiválasztott négyet, és ezeket magyar szövegű összhangzatos éneklésre fogta. Ez a reform, a többszólamú ének meghonosítása forradalmi újítás az iskolai énektanításban. Maróthi négyes kórusa, a későbbi Kántus magja, rendkívüli körülményeknek köszönhette létét. Ámde Maróthi zsenije e kezdeményezésen túl is mélyreható reformok perspektívájába állította az éneklés zenei problémáit. Első kiadványa : „A Szent Dávid Király és Próféta’ Soltárinak minden Frncziai Nótája, (Debrecen 1740.)“ már új stílusú kezdeményezés a templomi éneklés megújítására. E kórustechnikai újítás szükségessége Maróthinak oly értelmű megokolásában rejlik, hogy nem elég „az ollyam könyv nélkül és csak hallásból lett bizonytalan és minden fundamentum nélkül való tanulás, mint a minémű eddig volt közöttünk“. A dallamok cikornya nélküli éneklését kívánja meg az éneklőktől. A Szenczi-Molnár-féle zsoltároknak 1740. évi hangjegyes Maróthi-kiadása azok számára, akik tanulni fogják „a kóták szerént való éneklésnek” mesterségét, azt tanácsolja, hogy „letévén minden hiábavaló kényes tzikornyázásáról, tekeréséről, fatsarásáról, legyen völgyön fel s alá hordozásáról a hangoknak, azokat tiszta egyenesen megváltoztatás nélkül mondják, senki mást az éneklésben megelőzni, vagy tőle elmaradni ne kívánjon (melly mindkettő hasonló kényesség az elsőhöz) hanem mindenük azt a Syllatoát mondja, a mellyet mások, minden Syllabát együtt kezdjen, együtt is végezzen másokkal.” Maróthi reformjainak, a négyszólamú zsoltároknak első kiadása 1743-ban jelent meg ezzel a címmel : „A Soltároknak Négyes Nótáik, úgy mint a Tenor, Bassus, Discantus és Altus. Mellyek a Harmóniás Éneklést szeretőknek kedvekért, a Német és Frantzia Példák szerént, magyarul most legelsőbben kiadatlanaik. Utol hozzátétettenek Némelly más Énekeknek Nótáik, a Harmóniás és mesterségesebb Éneklésről való Rövid Tanítással együtt.“ A 192 + 12 oldalon nyomott énekek sortendje : 150 zsoltár, majd : a Simeon éneke, az Úri imádságról, Reggeli ének, Estvéli ének, Karátsonyi Ének, E Világ miata Fenn áll, stb. Egynéhány mesterséges nótájú nagy énekek.” Ezek után „A Harmóniás Éneklésről való Rövid tanítás” következik. A tanítás 28 paragrafusából az első így hangzik : Minden Soltárnak csak egy az igaz és rendes nótája, a melly a Magyar Soltárokban csak maga szokott kinyomattatni. Ezt 98