Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 8. (1957)

1957 / 1. szám - Németh László: Gulyás Pál szobájában : Részlet a "Megmentett gondolatok" c. tanulmánysorozatból - Gulyás Pál verseiből: Somodi Borbála; Mozart idézése; Közel és távol; Júniusi rímek Debrecenben; Egy tiszántúli őrült rímeiből; Szilvák a vízben; Rövid dal nagyanyámról; Rövid dal nagyapámról; Búcsú az élettől

1. Németh László: Gulyás Pál szobájában* (1954. június, Debrecen) A napokban, midőn épp a vásárhelyi téglás utcáktól s a népkert fáitól búcsúzkodtam, sürgönyt kaptam Debrecenből : „Petőfidet még be tudjuk szorítani a számba. Kérjük válaszodat és a kéziratot”. Petőfi: a „Petőfi Mezőberényben” című egyfelvonásos, amelyet Vásárhelyt fejeztem be s a rádiónak küldtem el két vagy három napja, erkölcsi és anyagi adósságaim törlesztéseként. Véletlenül hosszú idő óta épp aznap kaptam az első levelet Gulyás Pál özvegyétől is. A fia, menye s az unokák kinn lesznek nyáron a Bocskay-kertben. Hívott, nem akarok-e a Pali szobájába beköltözni, úgy, mint néhányszor már barátom halála óta. Ő majd megfőzi az „alapételt” (ismerte s rettegte már rigolyáimat, hogy nem szeretek vendég, csak „szobaúr” lenni), különben gazdálkodhatom, ahogy jól esik, a rég esedékes Gulyás Pál tanulmányt is megírom esetleg. A rég nem látott kedves betűk, amelyeknek még a növésük is olyan, mintha barátom sírján nőttek volna rozmarinnak, egyszerre visszabogozták a múltba a szívemet. A jó debreceniek, ők mégiscsak gondolnak, lám-lám a betegre. Elküldtem a kéziratot s megírtam, hogy egy és más még hiányzik belőle, a jellemrajzok például, azokat majd személyesen szúrom be Debrecenben. A kéziratra s terveimre új boldogságtól áradó expressziévé. És sürgetés : hétfőn már nyomni kezdik a lapot, az az utolsó perc a javításra. A dolog kimenetele felől ezután már nem is lett volna szabad kételkednem. A szerkesztő — már apáink is barátok voltak — bizonytalan örömmel fogad az állomáson. A Petőfit nem hogy nem nyomják, de szedésbe sem adták, volt körülötte egy kis vita, bár ez is, az is azt mondta, hozni kell, esetleg a haladó hagyomány rovatába tenni. Amikor ennyire jut a dolog, tapasztalatitól tudtam, már csak a boldog sürgönyök küldőjét kell megvigasztalnom. A debreceni kirándulás másik fele sem indult jobban. Kiderült, hogy a Gulyásversek nincsenek Debrecenben , a költőnőnél maradtak Pesten , ő próbál Gulyás Pálnak egy kis rést nyitni velük a halhatatlanságban. A Bocskay-kerti kirándulás is későbbi időpontra volt tervezve, úgy, hogy mint Vásárhelyt, itt is egy népes családot szorítottam össze egy szobába, hogy a másikban az emlékeimmel egyedül maradhassak. Az a rövid idő, amelyet ebben az egyre kevésbé nyomasztó tudatban ott töltöttem, betegségemnek mégis legszebb három-négy napja lett. * Már az ágy is, amelyben egy fáradt nap után fölébredtem! Ebben az ágyban aludtam már akkor is, amikor ő a nagyobb szobába vagy a kanapéra húzódott: ebben akkor, többször és hosszabban, amikor ő már nem volt s én mint az eltávozott családapa egy darabja — a barát — kaptam itt hetekre szállást. A gazda elment, de az első „csitt”, amellyel húsz éve járt az előszobában, hogy a vendég — az alvó szellembarát — fölé a szeretet csöndje boruljon, ott van körülöttem ma is, amikor a felnőtt orvosfiú s egy olyan asszony gyermeke nyitja a konyha s az előszoba közt az ajtót, akit ő nem is ismerhetett. Van egy verse, amely rímben őrzi az áhítatot, amelylyel a fedele alá került vendég lélegzetét hallgatta: A törvény lebegett fölötted, óvott a szent barátság pajzsa és az állam pallosa . Feküdtél némán, mint egy eldobott delej. S a szoba, a kislakás Debrecen legsivatagibb helyén, még mindig ott lebegteti fölöttem a hajnallal szétfoszló verset. A világon nincs még egy ágy, a vásárhelyit kivéve, amelyben ilyen emlékezőn feküdne a testem. A szilasiakat lakástól kihányták, Pesten sezlonokon és sodronyokon hányódtam, de a vásárhelyi is más szobában áll már, míg ekörül ugyanúgy ma. Az 1954 tavaszán, betegségem első hónapjaiban írt Megmentett gondolatok“ c. tanulmánysorozat egyik darabja. Egy kis királyfiról mesélek, aki a földön megfagyott, egy fejedelemről beszélek, akit mindenki elhagyott. A csillagok fénye söpörte s bedobták a meszes gödörbe. Ott fekszik most is egy magán s virraszt fölötte a magány. A földbe dobták, összetörték, eltemette a pillanat, ömlik szájából a sötétség, fuvolázik a föld alatt. Az örök fényesség nyugalma szálljon át bujdosó porán, a feltámadás diadalma ebegjen égi sátorán! Mozart idézése (A G-moll szimfónia elé) II. III. Mindenkinek itt áll a posztja, itt állnak a hangok elosztva, a mester fölöttük vezényel, kergeti a hangot kezével. A hegedűk úgy hajlanak le, mint fűzlombok a mély vizekre, messziről sír a klarinét — most kéri vissza életét! Táncoljunk vígan, kereken karikázva, most száll le az égből Wolfgang Amadeus Mozart, a zenélő isteni gyermek! Egy delfin-felhő hátán közeleg, szivárvány sír a szeméből, bájoló lágy trillák hozzák, remények, Lillák, szerelmek. Halk édesanyja aléltan fekszik, nem sejtve, mi történt. De nem! Tizenöt társa várta, tizenöttel ölelkezett, tizenöt holt koldus-barátja nyújtott feléje csontkezet : tizenöt meztelen kísértet, vak, béna, koldus és süket... így dobta a földbe a végzet, aki szent érc volt, szent üveg. Távolról érkeznek a hangok, homálytól reszket a terem, egy kis királyfinak harangoz az éj, őt hívja szüntelen. A hegedűnek nincs határa, ez nem kürt és nem klarinét, a föld alatt fekszik bezárva, s most kéri vissza életét! Felborult a nyíló természet, fénylő, virágos szekere, a fák füstölgő fáklyaként égnek, zuhan a Nap a földbe le. De nincs, ki a Napot sirassa, messze van a frencösszekér, meghalt a természet ős atyja, s most kéri vissza életétére-atyja karmesteri pálcáját kardként dirigálja : ez a kard hadseregeket ver szét, megbontja a törvényt s királyi koronát teremt, hogy az ő fia legyen az élet királya! Mária Terézia katonái strázsálnak a határon, Faust és alakja les ki a jelleg alól, a csecsemő fölött varázsfuvoláján látszik az álom s az Alpok magas tetején fehéren csillog a hó. Az Alpok havas katonái strázsálnak a határon, de túl az osztrák hegyeken, túl a Lajtán, a Dunán s a Tiszán túl, az Alföld mély szomorú völgyébe lehajtón — nótákat csicseregve egy félénk kis búbos pacsirta : Diószegi Sára tipeg a debreceni sáros fapallón. Gulyás Pál verseiből: Somodi Borbála Hej Birike, Birike, Somodi Borbála, hív immár az estike kesznyétem bálba, estike illatozik nemsoká fölötted, menyasszonyi koszorúdat feketén kötözted, feketébe öltözött piruló hótested, menyasszonyi viganódat koporsóba tetted, éjfekete koporsódat fekete föld várja, hej Birike, Birike, Somodi Borbála! Feketévé változott pártádon a kendő, ugri-szőke kontyodon hetvennyolc esztendő. Messze van a Hortobágytól szőke Tisza partja, messze van a budi báltól ravatalod talpa, messze táncolnak fejfádtól a dobi legények, messze dalol nyoszolyádtól az eltáncolt élet. Elszálltak a csillagok, a Tiszába estek, pici piros topánkádra harmat vet keresztet. Hideg harmat alatt virul szemed violája, hej Birike, Birike, Somodi Borbála! 1943. március 30.