Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 8. (1957)
1957 / 1. szám - Németh László: Gulyás Pál szobájában : Részlet a "Megmentett gondolatok" c. tanulmánysorozatból - Gulyás Pál verseiből: Somodi Borbála; Mozart idézése; Közel és távol; Júniusi rímek Debrecenben; Egy tiszántúli őrült rímeiből; Szilvák a vízben; Rövid dal nagyanyámról; Rövid dal nagyapámról; Búcsú az élettől
Közel és távol Hérának Az este itt van, a csillagra szálló, az óriási földöntúli háló, szelek hűvös fugalma rezgeti s a tenger hullámának ezrei. De fent a Mars füstölgő fénye idéz baljós világokat s a Pythia kiált az éjbe, az óriásnő hívogat. Hel sötétségében elásva, ajkán a világ pusztulása, s a vérző Isten halva ereszkedik a ravatalra... Az este itt van s én is vérzek, mint a legelső keresztyének, a Hal titkos jele futtatja véremet idegen utakra, szívemnek központjától távol rohannak már szét tagjaim, elszakadtam édesanyámtól, megfagytak fénylő napjaim, nincs gyermekem többé, már nem kell síró hitves, sem barát, bámulom kihűlő szemekkel a távolság jégviharát. Olympia, Zeusz leánya, te döntöttél ily zord magányba, a te sújtó tekinteted Észak börtönébe vetett. Isteni jóság, aki Hébe és Aphrodité mosolyát viszed a természet elébe s felköltöd a kis ibolyát, én már magamat eltemettem s le ébresztettél fel kegyetlen, rálehettek örök síromra rózsás ajkad szép ívei, s feltárult az enyészet gyomra, rámszálltak a lét ízei. Az élet ízét visszahoztad, fölébresztettél egy halottat, a földalatti mérhetetlen álomnak alagútjain aranytunikádba rejtetten, a kellemek szép húrjain, utánam szálltát mint szivárvány, a szent közelséggel kínálván. A szónál szótlanabbul mondtad a szót, néma gályádra vontad a bujdosót, a csöndes habra, sejtjeid boldog gályarabja.radt a szoba , a furcsa, asztalos könyvszekrény az ágy végében, fejemnél az ajtórésbe beépített polc , az ablaknál két másik szekrény, tele könyvvel és írással, még a festmények is, többnyire barátok ajándéka, köztük az a zubbonyos, vastagfejű ember, akit annyi reggel néztem, tán maga a festő, akit nem ez a kép, hanem Pali sírverse őriz meg az emlékezetünknek : Úgy járkáltál köztünk, mint egy torony, melynek lámpája játéklámpa volt, úgy járkáltál köztünk, mint egy oroszlán, melynek nyakán bárány-csengettyű volt. Az ablakon túl rögtön észreveszem az előhaladó debreceni sivatagosodást. A temetőben, ahol annyit sétáltunk, Fazekas sírja körül nincs egyetlen fa sem, csak a kopár árnytalan kövek, de a rolló az ablakon ugyanaz, a régfestett ablakfa szintén. Amikor négy-öt éve itt akartam megtelepedni, leltárt készítettem a könyvekről, szakmai rendet vittem a szekrényekbe. A rend eltűnt, a könyvállomány észrevehetően megcsappant, de a lélek, amivel az ipariskolai tanár lehet rám belőlük, ma is ugyanaz. Rögtön megismerem a „közös használatra” szánt Edda-kötetet, a nagy Aischylosfoliát, amelyet Sophokles-imádatom ellen szerzett s a „Die Lehre Buddhas” című kötetet, amelyet az ő érdeklődése kutatott fel s amelyen az én tenyerem tette elmosódottá a feliratot. Úl a könyvtárban csak a fiatalok egy polcnyi egyetemi könyve , de az sem újság, Pali könyvtárába is betévedtek növény-rendszertanok és ázsiai útleírások. Pedig ezt a szobát nem nyilvánították múzeumnak! A kis kétszobás lakásban öt ember lakik : a legkisebb nyolc hónapos, a legidősebb Jó néni, aki már akkor a családhoz vetődött, több mint nyolcvan éves. Valami akart kegyelet sem őrzi a szobát : az özvegy maga rég felhúzódott a házban lakó nővéréhez , ami e körül az ágy körül tíz ilyen évet megállított, világosan érzem : maga a halott. Senkinek sem volt szíve kikezdeni a műhelyt, amelyben az ő lassú, de szünetlen szelleme szinte a századoknak dolgozott. S az ágyat körülfogó szoba után ez a második csoda, ami már nemcsak meghal, de barátom győzelmére is felfigyeltet. Ez a család tíz évvel a Gulyás Pál halála után is elsősorban a Gulyás Pál családja : ez az, ami nekem, aki huszonöt éve ismerem , rögtön szemembe szökik. Semmiféle örök gyászviselés, vagy akár királysírba temetkezés sem tudta volna úgy eljegyezni őket ennek a zsarnokságot és játékot, bölcsességet és nyugtalanságot oly szeszélyesen, de emlékezetbe vésődőn adagoló családfőnek, mint ahogy szokásaik és modoruk, az apai hangsúllyal ejtett „időtlenség”, a beszédükbe zárt „inas elképzelés” hozzáköti őket. Pedig ezek a gyerekek tíz-tizenöt éve egyáltalán nem úgy festettek, mint akik apjuk szellemének az őrei lesznek. Zolti gyenge tanuló volt. Rossz idejű apját a latin korrepetálás, megtörtént, úgy elkeserítette, hogy elővette a nagy mordályforma pisztolyt, amit a Bocskay-kerti éjszakák félelme ellen szerzett be s azt mondta, azonnal főbe lövi magát, ha ezt meg nem érti. A serdülő Klárcsi is azzal a viszolygó mosolyával maradt meg az emlékezetemben, amivel apja mókás udvarlását tűrte, későbbi diák-odisszeái alatt is gyakran mondták a rokonok , de jó, hogy Pali nem látja ezt. Sőt még Rozó, a hangját felejtő szelíd asszony, Gulyás Pál művének köztünk maradt burka, őt is föl-föl lehetett lázítani egy időben egy kis elégedetlenkedésre, vagy legalább mélabúra. Nemcsak a Pestről letévedt látogatók, de a közvetlen rokonok is lenézték ezt a kis családot, aminthogy a család fejét is félig-meddig hibbant embernek tartották Debrecenben. S mégis, hol van az egész magyar irodalomban egy család, amely különös tehetség nélkül is, ennyire ott hordaná magán az író apa vonásait? A feleség, aki a Gulyás István ipariskola- és exkenyérgyárigazgató Hajó utcai házában, mint verseket gyűjtő leányka került közel a háziúr fiához, aki megmagyarázta neki, hogy Farkas Imre nem nagy költő s megtanította Adyt és Babitsot olvasni — a mélázni hajló Rozó, akinek egy életen át annyi mindenért" volt kárpótlása, hogy frissen született versek első hallója lehetett, s nagy írók vitáját hallotta, akik tán nem is gyanították, hogy ez az asszony mást is tud, mint a nagy sutyorgások közt készült ebédet beadni — amikor az özvegység némileg a maga lábára állította, nem úgy élt-e tovább, mint egy költőjéhez méltó Gulyás-vers? Egy ideig egy kis papírüzletet vezetett, ahol a kereskedelem szellemét azzal próbálta enyhíteni, hogy képeket ajándékozott a gyermekeknek; ma orvosok mellé beosztott írnoknő, aki az eseteket próbálja emberként simogatni s képek helyett a fizetését adja oda a megszorult betegnek; halkan jár-kel a kalákában dolgozó nagy család, a maga s a nővére családja körében; s aki levelet kap tőle, elámul, hol vette ez az asszony a stílusát, amelyben az egyszerű, ízlésesen /. Alig tanították meg járni, bámulta a fénylő eget, nem volt nagyobb mint egy madárnyi s a földről felemelkedett. Úgy röpködött mint egy madárka a többi csöpp madár között s egyszer csak egy hárs nyíló ága hegedülve elébe jött. Kacagott a többi gyerekkel a föld emelkedő porán s egyszer csak reszkető kezekkel végigfutott a zongorán. A zöld mező volt zongorája, a nagy hegyek emeletén végig futott keze himbálva a füvek billentyűzetén. Lement a Nap a hegyeken túl, megjött a sok-sok komor árny s ő bámult a fellegeken túl — a Hold játszott egy oboán. Az éjnek sírt fel fuvolája, a föld alá bukott remény. S ő volt az élet nagy királya, a korona fénylett fején. V. Most indul Európa felé, kürtjét zendíti a postás. — München — Augsburg — Ludwigsburg — Heidelberg — Mainz Frankfurt — Bonn — Köln — Aachen. . . Csupa álom! A júniusi Nap Salzburg hegyein túl új lovakat vált, megjön az ősz, a november, s Párizs gloire-ja fénylik a versaillesi platánon. A levelek zengve hullnak ott az avarba, Marquise Pompadour toilette-jén csak úgy cseng az arany, ott mindennek ezüst, arany, gyémánt színe-fénye , jön a zene ifjú királya, csattognak a lovak Párizs kövezetjén, Jean-Jacques Rousseau már indul komoran meghalni Ermenonvillébe. Csillogva fut végig az ökörnyál a levegőn, fut keletről nyugatra s északról délre, hol új várost, új fényt, új eget, új Napot lát; ő csak bámul a messze fonálra, ő csak bámul a messze utakra, mintha hangjegyeket látna emelődni-süllyedni, úgy nézi a levegőt, mint a kottát. Egy kotta neki Párizs, új dalok kristálya csapódik ki a Tuileriák üvegén, s a felséges királyi családdal együtt fogadja Versailles-ban, újév éjszakáján a hódolat adóit : szonáták fénylenek pici fehér ujjaiból s fekete ruhája birkózik a halállal. 2