Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 13. (1962)
1962 / 2. szám - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Az utolsó esztendők (Kner Imre emlékezete)
kivételesen. Az Exodus kiadó (Szabó Imre) is csak aháború utolsó éveiben (1942-1944) erősödött meg annyira, hogy munkát adhasson a gyomai nyomdának. „Kner Izidor könyvnyomdája" önszántából mindössze néhány füzetszerű terméket állít elő: maga elé tűzött konkrét tipográfiai feladat megoldására. Ezenkívül a műhelyében tanuló fiatal nemzedék - leginkább a családi és a rokonság - tagjai készítik apró remekeiket. Mindezen rajta van Kner Imre kezenyoma, mert hiszen olyan kísérletek ezek a munkák, amelyek nélkül azt is elfelejtené, hogy nyomdász - amint ezt már 1933. január 21-én kelt levelében keserűen panaszolja Végh Gyulának. Kétségtelenül igaza volt akkor, amikor úgy látta: a kor nem nyújt neki hozzá méltó megbízásokat. A viszonyok ellenálló erejét azonban túlértékelte, holott búsító tehetetlenségének okai nemcsak a körülményekben találhatók. Bármilyen megtámadhatatlan is könyvművészeti felfogása a maga nemében, az a puritán egyszerűség, amelyet stílusfejlődése utolsó szakaszában képviselt, minden jogosultsága mellett is csak egyik lehetősége a könyvművészetnek - a modernnek is, de semmiesetre sem csak az egyetlen. Neki azonban ahhoz a másikhoz, amely az átlagolvasó, sőt a kényesebb igényűeknek is jobban megfelelt volna - gondoljunk a sokkal könnyedebb, változatosabb francia, általában nyugati könyvművészetre -, e stílusfelfogás iránt ő semmi érzéket sem árult el. A betű és a papír fehér felülete valóban alapvetően a leglényegesebb, de azért például Tevan Andornak is igaza volt, amikor azt állította, hogy ezekkel a kép egyenrangú tényező. Egyidős magával a nyomtatással, sőt az írással. Kner Imre mindent tudott, amit nyomdász tudhatott. Joggal írta, hogy a szedés titkait és törvényeit úgy, mint ő, csak nagyon kevesen ismerték abban a korban. Hatalmas könyvtárában minden megtalálható, azok az irányzatok is, amelyekkel nem azonosította magát. A Bremer-, Insel-, Pan-Verlag, a Kleukens-, Rupprechtpresse és a többiek kiadványai, a német és angol szakkönyvek mind együttesen sem voltak képesek rugalmasabb, könnyedebb művészi felfogás hívévé szegődtetni. Ha erkölcsi gátlásai - gondoljunk a Szabó Lőrinccel folytatott levelezésére (a Bacchai, Laodemeia, Verlaine stb. körüli morális természetű problémáira!) - nem akadályozzák, nemcsak valóban a kor legmodernebb könyvművészetét teremthette volna meg, de a tökéletes kivitelre irányuló igényességével minden mást felülmúló és sokkal szélesebb skálájú művészi teljesítményt nyújthatott volna. Mert ha végigtekintünk az északi sorozatokon, mindenütt ugyanaz a tipográfiai felfogás, betűtípus, vagy ha egyéb kiadványain, majdnem mindig ugyanaz a két betűfajta, mindez bizony egyhangúságot eredményez. Szép a puritán egyszerűség, de azért a díszt, az illusztrációt, az ember alakító-művészi fantáziájának képekben megmutatkozó nyomait is egyre fokozottabban igényli az olvasó. Kner Imre maga is látta, hogy alkatának ez a frissebb, lendületesebb, izgékonyabb, kevésbé „fegyelmezett” művészi irányzat nem felel meg. Pedig mindez nem szükségképpen jelentette volna a tipográfiai igényesség feladását. Itt a nyitja annak, miért nem tudott az a könyvkiadó lenni, amivé lehetett volna, ha nem olyan nehézkesen, mondhatni túlságosan is alaposan fogja fel a problémákat. Kevesebb - majdnem több lett volna! Lehet gondolkodni azon is, ki ölte meg benne a könyvkiadót: a közigazgatási szakember-e, a tudós tipográfus-e, vagy a homo moralis, már ahogy ő értelmezte. Tanításait az olvasók nem igényelték, a szakemberek elvontnak, egyhangúnak ítélték. Nem volt igazuk, de valamire ez is utalt. A forma volt nehézkes és kissé unalmas. Még leginkább a bibliofilek kicsiny serege kapott írásain és munkáin, de kellő alapul ők sem szolgálhattak. Helyesen vallotta, hogy a kiadó legfontosabb feladata a megfelelő munkatársak kiválasztása. Ezt Kozma Lajos és Király György személyében jó érzékkel oldotta meg, de később már senkihez sem talált utat és senkire sem merte rábízni magát. S hogy nem csapódtak hozzá hasonló értékű munkatársak, ez nem ezeken múlt, hiszen kiváló szak . A levél Szíj Rezső birtokában.