Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 15. (1964)
1964 / 1. szám - TANULMÁNY - Fülöp László: Líra és gondolatiság
* TANULMÁNY Líra és gondolatiság* Mai költészetünk problémáiról Örömmel állapíthatjuk meg, hogy szellemi életünk mozgékonysága a közelmúltban tovább fokozódott. Ezt a frisseséget mindenekelőtt a szenvedélyes polémiák, bátor eszmecserék biztosítják. De mintha az orientáció nem lenne elég sokoldalú. Egyes területek - méltatlanul - kissé háttérbe szorulnak. Termékeny viták elemezték - és elemzik - például a képzőművészet, az etika, a történetírás, az életforma, a kritika és a mai próza megannyi nyitott kérdését, ugyanakkor a líra szorosan értett problémái kevesebb figyelmet kapnak. Igaz ugyan, hogy legutóbb épp körülé csaptak össze szenvedélyesen az indulat hullámai, ezek azonban némileg irányt tévesztettek, erejük és morajlásuk nem állt arányban a levonható esztétikai-elméleti tanulságokkal. Az utóbbiakat keveseljük. Ha a maga helyén látjuk a kritikai munka funkcióját és jelentőségét, akkor túlzás nélkül mondhatjuk, hogy líránk gyorsabb fejlődése, megújhodása a kritikai-esztétikai elemzések hatékonyságától, „életességétől" is függ. Ezért nem lehet elégszer hangoztatni, hogy sok kritikai gondunk közt halaszthatatlanul fontos az elmúlt évek líratörténetének sokoldalú - elvi-műfaji szempontból is megannyi tanulságot tartogató - felmérése. Jó szolgálatot tenne ez a munka a folytonosság elméleti és gyakorlati tisztázásának, segítene feloldani a múltból ittmaradt, ma is rossz hatást keltő rejtett feszültségeket, sérelmeket is, aztán meg jónéhány, jelenleg is akut problémánk, mozdulást gátló tétovaságunk, bizonytalankodásunk felszámolásában, egészében: szocialista líránk teendőinek, feladatainak világosabb kirajzolásához adna értékes fogódzókat. A történeti áttekintést pedig sürgősen követni kellene a közvetlen mai állapot komplex vizsgálatának az alkotókat is segítő tanulmányozásának. Az egyes verseskötetek alkalmi jellegű bírálatán kívül az eddiginél jóval több figyelmet kell szentelnünk a tipikus jelenségek, fejlődéstendenciák felmérésére. Ez persze nehezebb próba, súlyosabb tévedésekre is vezethet, mint az ad hoc bírálat, de a legtöbb hasznot is kínálja. Az általánosítás mindig csak megszorításokkal, a kivételek, az esetleg épp a summázás ellen ható momentumok figyelembevételével válik elfogadhatóvá és többékevésbé igazzá. Ez a meggondolás vezet, amikor azt állítjuk, hogy minden egészséges tünet ellenére, is úgy látszik, mai költészetünkben nincs meg az az egységes, határozott átütő erő és eleven sodrás, amit hosszú idő óta oly reménnyel várunk és sürgetünk. Ha jólesően nyugtázzuk is az örvendetes jelenségeket, néhány költőnk biztató teljesítményét, a tagadhatatlan pezsgést, amely képes már olykor-olykor megdobogtatni az ember szívét, azt sem feledhetjük, hogy a mélybe pillantva valami stagnálást, öreges nyugalmat is látunk az élénkség mögött. Líránk összességében nyugtalanító fáziskésésben van az élet előrejutásához és a világkép forradalmi átalaku l Elhangzott a szegedi Országos Tudományos Diákköri Konferencián 1963. nov. 3-án.