Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 18. (1967)
1967 / 2. szám - KÖNYVEK KÖZT - Taxner Ernő: Mit akarhat egy író? (Jegyzetek Mándy Iván és Örkény István új elbeszélésköteteiről)
Mit akarhat egy író? - JEGYZETEK MÁNDY IVÁN ÉS ÖRKÉNY ISTVÁN ÚJ ELBESZÉLÉSKÖTETEIRŐL - A címben feltett kérdés Mándy Ivántól, illetve rajta keresztül Ottlik Gézától származik. S a felelet Mándy megfogalmazásában így hangzik: „Bármilyen meglepő, írni. — A tehetsége törvényei szerint." E szellemes válasz azonban nem elégíthet ki bennünket, tovább kell kérdeznünk: - írni, de mit? A valóságot. - olvashatjuk ki a választ, nem Mándy vallomásából, hanem a műveiből, teljes egyértelműséggel (és Örkény Istvánéból is), s a baj legföljebb az, hogy a valóság igen sokféle módon szemlélhető és ábrázolható. A valóság része a rózsa, a piros szín, a gyilkosság, sőt hozzá tartoznak az emberölés igazolására kitalált elvont eszmerendszerek is. A valóság része a földgolyónk, a naprendszerünk, s a szinte felfoghatatlanul kicsiny atommag. Mit írjon hát az író? Mindent? Az egészet? - A teljesség nyilván épp úgy lehetetlen, akár az író, a művész feladatainak részletes előírása, hisz a művészeteknek nyilván az ad értelmet, ha újat tudnak mondani a valóságról, az emberi és dologi kapcsolatokról. A marxista esztétika azonban meglehetősen pontosan megfogalmazta már, mit vár a művészektől, s közismert az is, milyen alapokról ítélkezik fölöttünk. Bárhonnan vizsgáljuk Mándy Iván eddigi műveit, egy kétségtelen: amit írt, az mind része a valóságnak. Ha azt kérdeznék, előfordulhat-e manapság Magyarországon olyan véres tragédia, mint Lemhényi Éváé és Kövecses Bandié a Ciklon c. elbeszélésben, vagy olyan reménytelen helyzet, mint a cigány Bitóé a Séta a ház körül c. „dokumentumjátékban"; minden bizonnyal „igennel" kellene felelnünk. Ám Mándy az ábrázolt valóság-darabkákat meg sem kísérli az „egész" összefüggéseibe illeszteni, melynek pedig szerves részét alkotják; s mivel elbeszéléseinek szereplői - kevés kivétellel — olyan magányos egyének, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beilleszkedni a közösség életébe, illetve sorsuk csak egy olyan fényszóró sugárkévéjében kerül elénk, mely árnyékban hagyja a közösséghez fűző összes szálakat; elbeszéléseinek szinte egyetlen mondanivalójává válik a reménytelen magány, a kisember végzetes tehetetlensége, s az ezekből eredő lelki torzulások. Ezek alapján a kritikának a Séta a ház körül című új kötetével kapcsolatban is el kell marasztalnia az írót sötét, pesszimista szemléletéért. A marxista kritika Mándy polgári, kispolgári nézeteire vezeti vissza művészetének vitatható pontjait. Indokoltan. Most, amikor újabb műveiben egyre inkább a jelen kerül előtérbe a polgári múlt rovására, kétségtelenül bebizonyosodott, hogy Mándy nem tartja fontosnak a jelenről szólva előtérbe állítani azokat a tényezőket, amelyek a kisember sorsát a marxista felfogás szerint lényegében változtatták meg. A leszűkített lehetőségek, a bezártság érzése oly erőteljesen érvényesülnek hősei életében, mintha az ezeket felszabadító erők a mai társadalomban nem is léteznének. Mándy szinte kizárólag csak arról ír, ami nem tetszik neki, de módszerében, abban, hogy mindig a sorsüldözöttekkel, a reménytelen helyzetbe kerültekkel azonosul írói rokonszenvével, ahogy az ő testi-lelki panaszaikat ábrázolja, érezzük a jobb elemi erejű kívánását, még akkor is, ha az író ebbe az irányba nem is terjeszti ki vizsgálódásait. Mándy maga vallja új kötetének végére illesztett vallomásában, hogy a magyar irodalomnak ahhoz a vonulatához érzi közel magát, amelyet ő Krúdyval és Gellérivel érzékeltet, s akikhez hozzátehetjük Csáth Géza vagy Kosztolányi nevét is. Béládi Miklós társtalannak látja Mándyt a mai magyar irodalomban, ezt azonban csak bizonyos megszorításokkal fogadhatjuk el, hisz Mándy hatása a fiatal novellisták sorára kétségtelen tény. Társtalansága csak írói szemléletére érvényes, és kiugró tehetségéből adódó sajátos stílusára; arra, hogy egyike azon kevés íróinknak, akiknek különleges hangja minden művére az elvitathatatlanság bélyegét nyomja. Mándy írásainak jellegzetessége a fanyar humor és a groteszkség. A groteszk azonban nála nemcsak a torz helyzetek és lelki berendezkedések kedvelését jelenti, hanem a keményen kihúzott körvonalú képek furcsa ritmusú összevágását is, melyeknek igen gondos megszerkesztésénél egyaránt él a filmművészetből ellesett áttűnés módszerével, és a modern festők által újra feltalált távlat nélküli ábrázolással. A társadalmi távlatoknak világszemléletéből adódó mellőzése mellett Mándy a sűrítés szándékával lemond az idő és tér érzékeltetéséről is, s emiatt elbeszélései azt a benyomást keltik, mintha egy síkba vonná össze a pontosan kimunkált részletek sokaságát. A Séta a ház körül c. kötet elbeszéléseiben Mándy Iván nem sok meglepetéssel szolgál olvasóinak. A kötet témái egyszerűek és hétköznapiak. Egy lány kiküldetésbe utazik vidékre, és ott megismerkedik a házigazda lányának s egy cigány fiúnak szerelmi tragédiájával (Ciklon); egy másik lány öngyilkos akar lenni, mert megtudja, hogy nem annak a lánya, akit eddig anyjának hitt, hanem apjának egy törvénytelen viszonyából származik.