Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 18. (1967)

1967 / 2. szám - KÖNYVEK KÖZT - Taxner Ernő: Mit akarhat egy író? (Jegyzetek Mándy Iván és Örkény István új elbeszélésköteteiről)

Mit akarhat egy író? - JEGYZETEK MÁNDY IVÁN ÉS ÖRKÉNY ISTVÁN ÚJ ELBESZÉLÉSKÖTETEIRŐL - A címben feltett kérdés Mándy Ivántól, illetve rajta keresztül Ottlik Gézától származik. S a felelet­­ Mándy megfogalmazásában így hang­zik: „Bármilyen meglepő, írni. — A tehetsége törvényei szerint." E szellemes válasz azon­ban nem elégíthet ki bennünket, tovább kell kérdeznünk: - írni, de mit? A valóságot. - olvashatjuk ki a választ, nem Mándy val­lomásából, hanem a műveiből, teljes egyértel­műséggel (és Örkény Istvánéból is), s a baj legföljebb az, hogy a valóság igen sokféle módon szemlélhető és ábrázolható. A va­lóság része a rózsa, a piros szín, a gyilkos­ság, sőt hozzá tartoznak az emberölés igazo­lására kitalált elvont eszme­rendszerek is. A valóság része a földgolyónk, a naprend­szerünk, s a szinte felfoghatatlanul kicsiny atommag. Mit írjon hát az író? Mindent? Az egészet? - A teljesség nyilván épp úgy lehetetlen, akár az író, a művész feladatai­nak részletes előírása, hisz a művészeteknek nyilván az ad értelmet, ha újat tudnak mon­dani a valóságról, az emberi és dologi kap­csolatokról. A marxista esztétika azonban meglehetősen pontosan megfogalmazta már, mit vár a művészektől, s közismert az is, milyen alapokról ítélkezik fölöttünk. Bárhonnan vizsgáljuk Mándy Iván eddigi mű­veit, egy kétségtelen: amit írt, az mind része a valóságnak. Ha azt kérdeznék, előfordul­hat-e manapság Magyarországon olyan véres tragédia, mint Lemhényi Éváé és Kövecses Bandié a Ciklon c. elbeszélésben, vagy olyan reménytelen helyzet, mint a cigány Bitóé a Séta a ház körül c. „dokumentumjátékban";­­ minden bizonnyal „igennel" kellene felel­nünk. Ám Mándy az ábrázolt valóság-darab­kákat meg sem kísérli az „egész" összefüggé­seibe illeszteni, melynek pedig szerves részét alkotják; s mivel elbeszéléseinek szereplői - kevés kivétellel — olyan magányos egyé­nek, akik nem tudnak, vagy nem akarnak be­illeszkedni a közösség életébe, illetve sorsuk csak egy olyan fényszóró sugárkévéjében ke­rül elénk, mely árnyékban hagyja a közösség­hez fűző összes szálakat; elbeszéléseinek szinte egyetlen mondanivalójává válik a reményte­len magány, a kisember végzetes tehetetlen­sége, s az ezekből eredő lelki torzulások. Ezek alapján a kritikának a Séta a ház körül című új kötetével kapcsolatban is el kell marasz­talnia az írót sötét, pesszimista szemléleté­ért. A marxista kritika Mándy polgári, kispolgári nézeteire vezeti vissza művészetének vitatható pontjait. Indokoltan. Most, amikor újabb mű­veiben egyre inkább a jelen kerül előtérbe a polgári múlt rovására, kétségtelenül bebizo­nyosodott, hogy Mándy nem tartja fontosnak a jelenről szólva előtérbe állítani azokat a tényezőket, amelyek a kisember sorsát a marxista felfogás szerint lényegében változ­tatták meg. A leszűkített lehetőségek, a bezárt­ság érzése oly erőteljesen érvényesülnek hősei életében, mintha az ezeket felszabadító erők a mai társadalomban nem is léteznének. Mándy szinte kizárólag csak arról ír, ami nem tet­szik neki, de módszerében, abban, hogy min­dig a sorsüldözöttekkel, a reménytelen hely­zetbe kerültekkel azonosul írói rokonszenvé­­vel, ahogy az ő testi-lelki panaszaikat ábrá­zolja,­­ érezzük a jobb elemi erejű kívánását, még akkor is, ha az író ebbe az irányba nem is terjeszti ki vizsgálódásait. Mándy maga vallja új kötetének végére illesztett val­lomásában, hogy a magyar irodalomnak ahhoz a vonulatához érzi közel magát, amelyet ő Krúdyval és Gellérivel érzékeltet, s akikhez hozzátehetjük Csáth Géza vagy Kosztolányi nevét is. Béládi Miklós társtalannak látja Mán­­dyt a mai magyar irodalomban, ezt azonban csak bizonyos megszorításokkal fogadhatjuk el, hisz Mándy hatása a fiatal novellisták so­rára­­ kétségtelen tény. Társtalansága csak írói szemléletére érvényes, és kiugró tehetsé­géből adódó sajátos stílusára; arra, hogy egyike azon kevés íróinknak, akiknek külön­leges hangja minden művére az elvitathatat­­lanság bélyegét nyomja. Mándy írásainak jel­legzetessége a fanyar humor és a groteszk­­ség. A groteszk azonban nála nemcsak a torz helyzetek és lelki berendezkedések kedvelé­sét jelenti, hanem a keményen kihúzott kör­vonalú képek furcsa ritmusú összevágását is, melyeknek igen gondos megszerkesztésénél egy­aránt él a filmművészetből ellesett áttűnés módszerével, és a modern festők által újra feltalált távlat­ nélküli ábrázolással. A társa­dalmi távlatoknak világszemléletéből adódó mellőzése mellett Mándy a sűrítés szándéká­val lemond az idő és tér érzékeltetéséről is, s emiatt elbeszélései azt a benyomást keltik, mintha egy síkba vonná össze a pontosan ki­munkált részletek sokaságát. A Séta a ház körül c. kötet elbeszéléseiben Mándy Iván nem sok meglepetéssel szolgál olvasóinak. A kötet témái egyszerűek és hét­köznapiak. Egy lány kiküldetésbe utazik vi­dékre, és ott megismerkedik a házigazda lá­nyának s egy cigány fiúnak szerelmi tragé­diájával (Ciklon); egy másik lány öngyilkos akar lenni, mert megtudja, hogy nem annak a lánya, akit eddig anyjának hitt, hanem ap­jának egy törvénytelen viszonyából származik.

Next