Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 19. (1968)
1968 / 1. szám - NÉPMŰVELÉS: VITA AZ ÍZLÉS, MŰVÉSZET ÉS VILÁGNÉZET PROBLÉMÁIRÓL - Veress József: Jegyzet a filmízlésről
Jegyzet a filmízlésről : feltűnő egyes társadalmi rétegek művészi ízlésének elmaradottsága." (Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban - 36. 1.) Bényei József vitaindító tanulmányában számbaveszi a Hajdú-Bihar megyei mozisikereket s - a tények felsorakoztatása után - erre a következtetésre jut: „A pusztán szórakozási szinten megrekedt ízlés eltereli a közönség igen jelentős részét a szocialista eszmeiségű művektől." (Alföld, 1966. 11. 35. 1.) Hogy mennyire így van s milyen ijesztő méreteket ölt olykor-olykor a kispolgári óhajok felbukkanása, hadd igazoljak néhány példával. A Robinson-család, az Őfelsége kapitánya, a Halászlegény frakkban tartalmatlan, s ugyanakkor rafinált amerikai giccsek, a „mindent a szemnek" elvének tipikus termékei. Harcot folytatni ellenük mégis kilátástalannak tetszik, hiszen ezek a filmek mindenfajta statisztikában magasan vezetnek. A Phaedra még az igényesebb nézőket is megtéveszti: akárhányszor műsorra tűzik, ez a szentimentális és banálissá silányított „klasszikus dráma" tömegek csodálatát váltja ki. Az egyik vidéki filmklubban - miután öt éven át klasszikus értékű műveket pergettek - több néző írásos beadványban folyamodott az Árvíz Indiában és a Manderley ház asszonya c. filmért. És ami az érem másik oldala: konganak az ürességtől a vetítőtermek, ha történetesen az Üzlet a korzón, a Jónapot, én vagyok szerepel műsoron. De nézzük közelebbről az előítéleteket, melyek az igazi filmkultúra terjesztésének útjában állnak. Vizsgáljuk meg az ízlés konzervativizmusának, a különféle rendű és rangú sznobizmusnak, a világszemlélet bizonytalanságairól árulkodó tévhiteknek csalhatatlan szimptómáit. Az igénytelenség jelszavai: „Egész nap robotolok, tele vagyok gondokkal, a moziba nem gondolkodni, hanem szórakozni járok." „Hagyjanak engem a világháborúval és a fasizmussal, átéltem, vége, egyetlen porcikám sem kívánja, hogy újra halottakat és pusztítást nézzek." „Azok a jó filmek, melyekben az élet derűs oldalait mutatják s nem keserítenek el a tragédiákkal." Senki sem vitatja el a szórakoztató filmek létjogosultságát, (az ún. „kikapcsolódás" igénye természetes!), ám ha valaki csakis ezt a műfajt kedveli s a legcsekélyebb szellemi erőfeszítésre sem vállalkozik a moziban, éppolyan egyoldalúvá válik, mintha az irodalomban csak Rejtő Jenő műveit tartaná egyedül üdvözítőnek. A modern filmek egyre gyakrabban igénylik a néző aktivitását, koncentrált figyelmét, a könnyed szalonfilmek mellett ezt a minőségileg magasabbrendű élményt sem szabad elutasítani. (Más kérdés, hogy Billy Wildertől nem nyílegyenesen vezet az út Fellinihez és Bergmanhoz; vannak fokozatok, mint ahogyan Rejtő Jenő és Proust között is lépcsők sokaságát kell megmásznia az érdeklődőnek. Ha ugyan megmássza!? De álljunk csak meg a modern film apostolainak gyakorta vallásos tisztelettel emlegetett neveinél. „Antonioni, ah!" „Fellini, ah!" Hányszor hallani elragadtatott sóhajt, melyből nem a tisztelet parancsolta elismerés, hanem a kritikátlan rajongás és elvtelen hódolat „esztétikai normává" előléptetett ítélete érzik ki: egyes esetekben a tévedés is zsenialitássá, az eredetieskedés is leleménnyé változik a sznobok szemében. Néhány évvel ezelőtt, amikor a budapesti Filmmúzeum Resnais: Szerelmem Hirosimáját bemutatta, három ízben is jegyet váltottam a filmre. Restelljem, ne restelljem, bevallom: nem értettem bizonyos összefüggéseket s egyes képsorok tartalmi funkcióját. Akkoriban sok Resnaiscsodálóval beszélgettem. A „zseniális" állandó epitheton omansként díszelgett minden rendezői minősítésben, de amikor kételyeimre tereltem a szót, kiderült, hogy a megszállottak a történetet magát sem appercipiálták. A Muriel-lel hasonló a helyzet: akadt, aki „utolérhetetlennek" titulálta a filmet s érdeklődő kérdéseimre így replikázott: „ezt nem érteni kell, hanem csodálni". Bizonyos műfajok termékei valóságos értékeiknél jóval nagyobb népszerűséget élveznek: a kalandfilmek sok kassza-rekordja, a zenés vígjáték vagy újabban a krimi sorozatos megdicsőülése már-már egészségtelen tünetnek mondható. Nem kívánjuk pokolra e filmfajtákat, hiszen a Királylány a feleségem, a Tökéletes bűntény vagy a - remélhetően - nálunk is bemutatásra kerülő