Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 19. (1968)

1968 / 7. szám - KÖNYVEK KÖZT - Taxner Ernő: Papp Ferenc: Földre szállt ember

zékeinkben, a test, a szellem önkívületi álla­potaiban. Ahogy a régész eltemetett városokat bont ki a föld mélyéből, Tornai - jelképesen szólva - a fejünkben s idegrendszerünkben eltemetődött éden után kutat. És segítségül nem a mítoszt hívja, e költői mesét, hanem a valóságot, mindazt, ami szeme- és keze ügyébe kerül. A vizeket, a fölvillámló jegenyesorokat, a Duna homokzátonyait, nagyvárosok neoner­deit, kísértő népdalokat. Nők sörényét az ut­cák látomásában ugyanúgy, mint a legszemé­lyesebb emberi kapcsolatban. Olyan erőket szabadít föl a szerelemből is, amely már nem­csak a szerelmet élteti tovább, de mindazt, ami vonzáskörébe tartozik. Most nem gondolok a halálra, inkább az elragadtatásra, a tavasz fű­ irgalmára, csöndre, tested lombjait verő időre. - írja a kötet egyik legjobb versében. Ez az elragadtatottság nem csupán érzelmeket hordoz, de gondolatokat is. Sőt, némelykor maga az elragadtatottság válik gondolattá. Eb­ből teremti meg ars poeticáját is. A költők nem azért énekelnek, hogy ma úgy feküdjetek le, mint tegnap, hogy már a szerelmet se higgyétek el, hogy a mellszakító sírásra se zokogjatok, hogy a meggyfák mosolyára se nevessetek. Ez a hang erősödik föl a Szigorú angyal című prózaversében is. Tornai eddig megjelent négy kötete, így az Aranykapu sem egy megszerkesztett világ köl­tői modelljével ajándékoz meg bennünket. Legalábbis nem József Attila-i értelemben. Ver­sei a teljesség föltárása helyett a teljesség meg­ragadására készítenek elő. Érzékenységünket edzik, hajlamainkat csigázzák, hogy mi ma­gunk váljunk alkalmassá a megragadásra. Ha bárki azt hinné, hogy „lírai kutatásai" pusztán a személyiség, a magánlét problémáival kap­csolatosak, olvassa el a Vannak magyarok cí­mű versét, a már említett Szent István szarko­fágját, a Halál hadifoglyait, a Se nappal se éjszaka címűt s prózaversei közül a Gorkij börtönéről szólót. Vallomásai nemcsak a test öt érzékéről szólnak, de az ember társadalmi és történelmi sorsáról is. Ami gondolat a kötetről elmondható, nem min­den vonatkozásban azonos a kötetben levő ver­sek egyértelmű dicséretével. Tizenöt-húsz ma­radéktalanul megoldott vers azonban indulati, nyelvi és képi erejével összhangot teremt szán­dék és megvalósítás között. A többi inkább csak a vázlatát vetíti elénk Tornai további ter­jeszkedésének. A kötet egységénél tehát ez­úttal is fontosabb a kötet iránya. Beavatott­ként mondhatom ezt, mert az Aranykapu óta írt verseiben Tornai végérvényesen megtalálta a hangját, amely máris kortársi költészetünk egyik legeredetibb és legerőteljesebb szólama - akkor is, ha ezt a hangot sokan érdesnek és izgalom nélkülinek hallják. CSOÓRI SÁNDOR Papp Ferenc: Földre szállt ember Bármennyire szeretnénk is szépíteni, kétségte­len tény, hogy Szemlér Ferenc regénytrilógiá­ja (Augusztustól augusztusig) és Szabó Gyula ismert regénye, a Gondos atyafiság óta nem született igazán jelentős mű a romániai ma­gyar regényirodalomban; legfeljebb néhány olyan figyelmet igénylő kísérlet, mint a költő Szász János, vagy Papp Ferenc előző kisregé­nye (A válasz, illetve A gyökerek alatt). A ro­konszenves Forrás-sorozat ugyan,­­ melyben a kezdők első műveit jelenteti meg a buka­resti Irodalmi Könyvkiadó,­­ évtizedes fenn­állása alatt egy sor vitathatatlanul tehetséges fiatal elbeszélőt indított útnak, de még a leg­többet ígérőknek - Bálint Tibornak, Veress Zoltánnak, Szabó Zoltánnak, Szilágyi István­nak - a fejlődése is megrekedt jelentéktelen témáknál és bátortalan kísérleteknél. Nem sok jót mondhatunk az előttük indult nemzedékről sem. Szabó Gyulától épp úgy hiába várjuk most már évek óta a méltó folytatást, akárcsak a szintén biztatóan indult Sütő Andrástól. Le­hangoló az is, hogy az új Forrás-kötetek szín­vonala egyre süllyed, nemrégiben például Fran­­coise Sagan egy gyenge utánzójának most, több mint egy évtizedes késéssel megírt regénykéjét hozták ki, a szerkesztők ízlésének nem éppen

Next