Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)
1973 / 8. szám - KÖNYVEK KÖZÖTT - Fülöp László: Zelk Zoltán összegyűjtött versei
könyvek között Zelk Zoltán összegyűjtött versei Az egykori „harmadik nemzedék" egyik külön útját ismerhetjük fel Zelk Zoltán költészetében. Azok közé tartozik, akik ebből a generációból jelentékeny, egyéni életművet alkottak. Pályájának megvan a saját mozgásiránya, megkülönböztető sajátosság rendszere, eredményes és tanulságos belső története, figyelmet érdemlő fejlődésmenete. Mondhatjuk gazdagnak és ellentmondásosnak, meg-megakadónak és kiteljesedőnek. Szabdalják törések és kitérők, tagolják meglepő váltakozások, csavargatják váratlan fordulatok. De a pályaív nem töredezett szét. Ellentéteit aligha lehetne feloldani, ám az is jól látszik, hogy végül is az összetartó erők hatékonysága megvédte a művet a széteséstől; a megmegújuló művészi önteremtő készség az egységesülés, a szervesség irányába fejlesztette a költőiséget. Egyenes ív helyett tekervényesebb mozgásvonalat látunk, s ez részint hiányt ébreszt, olykor zavaró is lehet, a teljesítmény egyenletességének sérelmét jelzi, ugyanakkor nemigen rontja a mű érvényességét, valló-kifejező értékét, kevéssé csökkentheti tanúskodó hitelét, jelentéstartományának érdekességét. A Sirály — az összegyűjtött versek könyve — nem tükrözi minden részében maradéktalanul ezt a költői világot, itt-ott kihagyások bontják meg az eredendő teljességet, de lényegszerűen így is hű foglalata az egésznek, alkalmas kalauz lehet. Az itteni vázlatnál jóval részletesebb és mélyebben vizsgálódó elemzés anyagául is szolgálhatna. Korai versei Kassák folyóirataiban jelentek meg, a rövid időre vállalt mester körének hatása érzik is rajtuk. Nem jellemzi ezeket az avantgarde ihletű hangpróbákat különösebb eredetiség, de a mesei színezet, a csodára ajzott látás, a játékos képzelet hatóelemeinek érdekes keverésével ekként is a magyar szürrealizmus figyelmet érdemlő kísérletei közé emelkednek. Epizodikus volt ez az avantgarde-kísérleti szakasz Zelk pályáján, csak az indulás idejére terjedt; másokkal együtt ő is eltávolodott a kassáki műhelytől, hamarosan más irányban tájékozódott. A 2030-as évek fordulóján - mint a Csuklódon kibuggyan a vér című kötet érzékelteti - már inkább a Nyugat líraeszményéhez közel került fiatal költő beszél, a „harmadik nemzedék" körébe tartozva formálgatja saját líravilágát. ,,S van úgy, hogy könyörtelenül magamra hagy minden" (Töretlen asztalom, téli mező) - vallja meg egy helyütt, s ez a vallomásmotívum jellegadónak tekinthető. Fájdalomról, keserűségről szól többnyire (pl. Férfi, Kertész vagyok), s ennek ellenében csak ritkán a békítő-feloldó nyugalom alkalmi hangulatairól. A panaszhang jellegzetes kiegészítő ellentéteként a gondok elől menekítő nosztalgikus elvágyakozás szólama hangzik fel (Menekvés). Már itt készülődik az oly jellemzőnek érzett lelki spontán éneklő magatartás, melyben az érzelmi s hangulati alkotóelemek jutnak tónusmeghatározó szerephez. Békés, tűnődő szemlélet ez, kerüli az erős effektusokat, nyugtalansága mérsékelt, hangja szelíden visszafogott, a versekben érzéki benyomások, révedezések, álmodozóan gyöngéd érzelmek, bensőséges vallomáselemek társulnak és váltakoznak. A „nemzedéki hang" folytatódik és erősödik az Ülj asztalomhoz darabjaiban. Olyan költemények tanúskodnak erről, mint pl. az igen artisztikus Sápad az éj már elégikus érzelmessége vagy a Szomorú pásztor bukolikus-antikizáló színekbe öltöztetett szomorúsága, bánatos önsiratása. Németh László épp e két verset idézve állapította meg, hogy „szűk skálájú, de tiszta zenéjű" lírikus készülődik a kötetben, s érthető, hogy a „közös nem-