Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)
1981 / 2. szám - Tóth Erzsébet: Alkalmi vers (vers)
látod-e Gábor ezt a mucsai avantgarde-ot? de olyan nehéz nkár magamra figyelni valahova ahol még megtörténhetnénk a világgal mi is hallod-e? már fölöttünk is prédikálnak hogy elavulunk mint a slágerré dédelgetett „hatvanas évek” nem kérem mi már így születtünk ilyen elavultan -mondja lehajtott fejetek és nem szoktunk mi örökké hallgatni valaki azért mindég föláll közülünk az inge rongyos de úgy áll föl mint Petőfi Sándor és hangszálai a Volgáig csöndet parancsolnának ha egyszer istenigazából elénekelhetné a Bunkócskát de csak néhány trécselő hallgat el iszonyodva Petőfi Sándor is elhallgat visszazuhan közénk - ennyi adatott a mai napra -de ki látja ebből a konszolidált őrjöngésből hogy Világot kellene alapítani és a földön mint egy végső, nagy tavasz uralkodhatna az ártatlanság de ez a tavasz még csak tavasz fölveszi katonazubbonyát a Gellért-hogy isszák a Napóleon-konyakot a Béke Világtanács küldöttei a kritikusok azt mondják már nem időszerű Dózsát emlegetni mások azt hogy mindegy miről szól a vers Dózsáról vagy egy vécékagylóról szívem szerint a másokhoz húznék ám ez a tábor is megoszlik mikor arra kerül a sor hogy szólni kell valamiről -NEM TÁBOR EZ, URAM, CSUPÁN SÁTOROK, ÉS A SÁTOROKBÓL EGYMÁSRA LÖVÖLDÖZNEK, mondta valaki szintén költő közben zajlik a világ legnagyobb temetése gyászsortűz gyászsziréna kilométeres gyászmenet egy baráti országban örök nyugalomra helyezik