Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 34. (1983)
1983 / 8. szám - Páskándi Géza: Szekértől elfutott lovak (történelmi dráma, III. felvonás)
GÁBOR BÁCSI: Szabadul... (Halk, tűnődő visszhang.) (Az őr félretolja őket, Gábor bácsi csak áll, míg tudatáig nem érnek a szavak. Péchi nem mozdul, a lány se.) PÉCHI: Mert van úgy, hogy a hit ruháját, az eszme ruháját némelyek már kinőtték ... de mások a szegényebbek, kisebbek még fölveszik ... és milyen büszkén feszítenek benne .. . mintha vadonatúj lenne .. . GÁBOR BÁCSI (hirtelen): Mit nőttél te ki, Péchi Simon? Mit nőttél ki? (Döbbenet.) PÉCHI: Bizony mondom, hogy semmit. Csak némelyek azt hiszik rólam ... hát most ezért engednek a napsütésbe . .. Eddig itt emlékeztem egyedül s veled. Az emlékezés most a valót utolérte... A múlt a jelent. Hát mennem kell. Mert engednek, hát muszáj. GÁBOR BÁCSI: Te engem ... megtérítettél... PÉCHI: Nem én térítettelek meg... a világ lökött mellém... az életed s a világ . .. Isten veled. (Kimennek.) GÁBOR BÁCSI: A napsütésbe... (Hirtelen felordít.) Hova mész, megszabadítom? Ne hagyjatok egyedül... ne hagyjatok! Felelős vagy, felelős! Ő az áruló ... (csendesen) engem itthagy... ő meg elmegy... nyakamba varrja régi hitét... és ő új ruhát csináltat magának ... Világ vége lesz, én mondom, világ vége . . . Minden meginog. Árvíz. Földrengés. Háború. Tűzvész. Betegség. Meginog a mennynek boltozatja. Világ vége lesz. Ó, Élohim... Élohim . .. hamis szolgád volt eddig . .. nagyon hamis.. . (Az őr meglódítja, ütlegeli, csörög a lánc, vonulnak el a folyosón.) Hamis... hamis... hamis! (Él. Távoli, fojtott zokogás. Nem tudni, kié.) ( Sötét.) 6. kép Péchi házának dolgozószobája. Az agg férfi ott ül a térképei előtt. Érthetetlenül motyog. Zavaros a szeme. Bejön egykorú menyasszonyi ruhában Debóra. Rebeka mögötte. REBEKA: Mit szól hozzá, uram, milyen gyönyörű?! Majd csak megbékél e leány isten szent akaratában ... A vőlegény is ember ... ha nem is oly eszes . . . nem lehet mindenki Péchi uram . .. (Péchi nem néz rájuk, üres a tekintete.) DEBÓRA (halkan): Istenem ... A legelején kellett volna a tömlöcébe mennem . .. akkor még nem lett volna késő... Nézz rám, apám... (Szinte erőszakkal emeli fel állánál fogva fejét.) Hallod? (Péchi nem tiltakozik, de szemével a távolba néz, nem veszik észre, hogy a nyitott ajtóban megjelenik Kassai és Kolosi, utóbbi vőlegényként, kicsípve. Állnak.) Kiért hoztam én ezt a szomorú áldozatot, ha szeid elálltak, ha eszed kihunyt.. . Kiért? Beszélj! (Már szinte durva.) (Kassai előrelép.) KASSAI: Hagyja csak rám ... Kedves barátom . . . eljött a boldog pillanat. .. Nézze, milyen szép pár lett belőlük! (Kolosi idétlenül áll. Péchi hallgat, maga elé bámul. Kassai gyakorlati oldalról akarja szóra bírni.) Jött már valami hír a fejedelemtől birtokügyben? REBEKA (halkan): Jótól kérdezi.